Nem csonka bank(csonk)ok

Az 1948-as államosítás után csakhamar kiderült, hogy számos pénzintézetnél nem sikerült a részvények 100%-át megszereznie a magyar államnak, így nem tudta felszámolni ezeket. Papíron ezeket a pénzintézeteket tovább kellett működtetni: tehát kellett bejelentett székhely, igazgatótanács, felügyelőbizottság, közgyűlés, alkalmazottak, pecsét, folyószámla az MNB-nél stb. Másrészt ezeknek a pénzintézetek tovább élése azt is jelentette, hogy követeléseik, letéteik, ingatlantulajdonlásaik is élők maradtak, és bankcsonkokként évtizedekig tovább vegetáltak.

3.

Kimutatás a még működő bankcsonkoknál alkalmazott személyekről

1977. január 27.

  

I. sz. K I M U T A T Á S

 

A Fővárosi Bíróságnál, mint cégbíróságnál bejegyzett és ma is fennálló azon cégekről, amelyeknek ügyintézését a Pénzintézeti Központ látja el, illetve a cégaláírásokra a Pénzintézeti Központ dolgozói jogosultak.

 

Betétszám:

A cég neve, telephelye, és az aláírásra jogosult személyek:

Törlendők:

Bejegyzendők:

 

40520              Angol Magyar Bank

                        V. Bajcsy-Zsilinszky u. 32. helyett:                          V. Dorottya u. 5.

                        Ideiglenes vezetőként a cégnél a Pénzintézeti

Központ van bejegyezve.

                        Cégvezetők:    Könings Félix                                    4 cégvezető

Bauer Lajos

Horváth István

Kasch József

                        Társasági tisztviselő:

Sánta György                                    1 tisztviselő

 

40010              Általános Váltóüzlet Rt.

                        VIII. Fiumei út 4. helyett                                          V. Dorottya u. 5.

                        Igazgatósági tagok:

Horváth István                                  3 új igazgatósági tag

Kálbori Zoltán

Dr. Szentirmay Ödön

 

40702              Belvárosi Takarékpénztár

                        IV. Deák Ferenc u. 5 helyett                                     V. Dorottya-u. 5.

                        Ideiglenes vezetőként a cégnél a Pénzintézeti

                        Központ van bejegyezve.

                        Cégvezetők:    Bauer Lajos                                        5 cégvezető

Greisinger Béla

Dr. Koczog István

Horváth István

Kasch József

 

40705              Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár

VIII. Fiumei út 4. helyett                  V. Dorottya u. 5.

Igazgatósági tagok:

Bauer Lajos                                       5 új igazgatósági tag

Fülöp Géza

Dr. Szentirmay Ödön

Virág Mihály

Dr. Kisvölcsey Jenő

Horváth István

Kasch József

Cégjegyzésre jogosult tisztviselő:

Sánta György                                    1 tisztviselő

 

50066              Földbirtokrendezés Pénzügyi Lebonyolítására

                        Alakult Szövetkezet

                        V. Dorottya u. 5.

                        A cégbejegyzések időközben rendezést nyertek,

                        Így intézkedni nem kell.

 

40434              Magyar Általános Bank és Áruforgalmi RT.

                        VI. Sztálin út 12. helyett                                           V. Dorottya u. 5.

                        Igazgatósági tagok:

Sándor János                                     8 új igazgatósági tag

Sánta György

Virág Mihály

Tétényi Zoltán

Fülöp Géza

Dr. Koczog István

Dr. Kisvölcsey Jenő

Dr. Rényi Imre 

 

40500              Magyar Általános Hitelbank

                        V. József nádor tér 2-3. helyett                                 V. Dorottya u. 5.

                        A cégbejegyzések időközben rendezést nyertek,

                        Így intézkedni nem kell.

 

40608              Magyar Folyam- és Tengerhajózási RT.

                        V. Dorottya u. 5.

                        A cégbejegyzések időközben rendezést nyertek,

                        így intézkedni nem kell. Ügyeit az Ellenőrzési

                        Osztályunk végzi.      

 

40157              Magyar Forgalmi Bank RT.

                        VIII. Fiumei út 4. helyett                                          V. Dorottya u. 5.

                        Igazgatósági tagok:

Csaplák János                                    3 új igazgatósági tag

Horváth István

Dr. Szentirmay Ödön

 

40022              Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank

                        V. Dorottya u. 6. helyett                                           V. Dorottya u. 5.

                        [kézírással beszúrva a gépelt példányba!]

 

50423              Magyar Pénzintézeti Záloglevél Kibocsátó Szövetkezete

                        V. Dorottya u. 5.

                        Igazgatósági tagok:

Bauer Lajos                                       7 új igazgatósági tag

Fülöp Géza

Vajda Árpád

Dr. Glatz Olivér

Dr. Lengyel István

Dés Mihály

Sándor János

 

1469                Magyar Postatakarékpénztár

                        V. Dorottya u. 5.

                        Egyedüli aláíró: Bíró Mihály vezérigazgató

                        Cégvezetők:

Bauer Lajos                                       4 új igazgatósági tag

Sánta György                                    cégvezető

Horváth István

Kasch József

[Nevek kézzel áthúzva, intézkedni nem kell! - megjegyzés]

                        Vállalati tisztviselő:

Galló Béla törölve [kézírással beszúrva]       1 vállalati tisztviselő

 

40144              Nemzeti Takarékpénztár RT.

                        IV. Somogyi Béla u. 20. helyett                               V. Dorottya u. 5.

                        Igazgatósági tagok:

Bauer Lajos                            6 új igazgatósági tag

Fülöp Géza

Virág Mihály

Horváth István

Kasch József

Sándor János

                        Cégvezető: Kékesi Antal                               1 vállalati tisztviselő

 

40425              Országos Magyar Ipari Jelzálogintézet RT.

                        IV. Petőfi Sándor u. 2. helyett                                  V. Dorottya u. 5.

                        1976. évben rendezést nyert a cégjegyzés ügye, intézkedni nem kell.

 

50220              Országos Szövetkezeti Hitelintézet

                        VIII. Fiumei út 4. helyett                              V. Dorottya-u. 5.

                        1974. október 15-én a cégjegyzésre jogosult

                        PK dolgozók töröltettek, de újabb bejegyzés nem történt.

                                                                       1 vezérigazgató

                                                                       3 ig. h.

                                                                       1 cégvezető

 

40062              Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület

                        IV. Deák Ferenc u. 5. helyett                                    V. Dorottya u. 5.

                        A cégnél ideiglenes vezetőként a Pénzintézeti

                        Központ van bejegyezve.

                        Cégvezetők:

Bauer Lajos                            3 új cégvezető

Horváth István

Kasch József

 

40632              Pesti Magyar Kereskedelmi Bank

                        V. Dorottya u. 5.

                        A cégnél ideiglenes vezetőként a Pénzintézeti Központ van bejegyezve.

                        Cégvezetők:

Székács Imre

Dr. Virág Ferenc

Bauer Lajos

Kálbori Zoltán

Sánta György

Horváth István

Kasch József

Dr. Kisvölcsey Jenő

 

40948              SIGMA RT.

                        V. Dorottya u. 5.

                        A cégbejegyzések rendezve, intézkedést nem igényel.

 

40991              IMMOBILIA RT.

                        V. Dorottya u. 5.

                        A cégbejegyzések rendezve, intézkedést nem igényel. Az Rt. ügyeit az Ellenőrzési Osztály intézi.

 

Budapest, 1977. január 27.

 

                                                                                              Dr. Lengyel István

 

Jelzet: MNL OL XIX-L-20 - Az államigazgatás felsőbb szervei, Pénzintézeti Központ - Eredeti, aláírással ellátott irat.

 

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 06.

1922

Chille Ratti XI. Piusz néven lép a pápai trónra.Tovább

1934

Szélsőjobboldali lázadás Párizsban.Tovább

1952

II. Erzsébet az Egyesült Királyság új uralkodója.
– VI. György angol király (*1895)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."

Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.

A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.

Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2025. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő