Szabotázs Brennbergbányán

"Központi probléma Brennbergbányán Vajk igazgató és az Ü. B. közti rossz viszony."

Brennbergbányát 1951-ben, egy vízbetörés után bezárták. A bánya vezetői már 1944-ben felhívták a vállalat igazgatóságának figyelmét arra, hogy a bányakitermelés egyre kevésbé gazdaságos, és 1946-ban is a bánya rövid időn belüli beszüntetését prognosztizálták. Ma sem eldöntött, hogy politikai vagy gazdasági szempontok voltak a meghatározók. 1946–1947-ben a jogi bonyodalmakról mit sem tudó, a bánya geológiai adottságait kevéssé ismerő Üzemi Bizottság elhatározta a termelés jelentős mértékű növelését és ezért megvádolta a bánya vezetőjét.

A szabotázsvád

[Megjelent a kommunista párthoz kötődő "Új Sopron (demokratikus napilap)"-ban]

1946. május 12. vasárnap

Igazgatói szabotázs - bányabeomlás és rossz ellátás ellenére állandóan fokozódik a széntermelés Brennbergbányán

A széncsata sorsa eldőlt. Tatabánya lett a győztes. Brennbergbánya is győzhetett volna, hiszen az új üzemi bizottság megválasztása óta a termelés olyan iramban fokozódott, hogy már biztosnak látszott a győzelem, amikor utolsó pillanatban bekövetkezett a nem várt katasztrófa:

április 18-én leomlott egy frontfejtés.

Április elején olyan rohammal indult a munka, hogy 13-ra elérték a napi 29 vagont. Ez a termelés a beomlás után 13 vagonra csökkent. A leomlott frontfejtésből 10 vagon szenet termeltek naponta, a termelés azonban 16 vagonnal csökkent, mert a beomlás eltemetett sok - a termelésnél másutt is nélkülözhetetlen szerszámot. A bányászok azonban nem veszítettek munkalendületükből, és
a május 2-án termelt 13 vagont 3-ára 16 vagonra, 5-re 18 vagonra emelték. A termelés 6-án húsz vagonra, 7-én 22 vagonra és fél vagonra, 8-án 24 és fél vagonra emelkedett.

A termelés emelkedése naponként is kimutatható. Egy reggeli turnus 124 csille szenet termel, a délutáni 134-et, az éjszakai 144-et.

A beomlott frontfejtés kitisztítását már megkezdték. Megállapították, hogy a beomlás oka kettős. Rossz volt a bányafa, friss zöld fából készült és elhajolt - de nem is volt a fejtés még ezzel a fával sem kellőképpen előkészítve, biztosítva.

Tervbe vették, hogy a beomlott frontfejtést megtisztításával egyide-jűleg egy másik frontfejtést is kiépítenek,
így a termelést jóval az április 13-i fölé tudják emelni.

A legutóbbi időben Vajk igazgató zavarta meg Brennbergbánya nyugalmát. Vajk körülbelül 2 hónapig nem volt a bányában - a munkások szerint privát üzleti ügyeit bonyolította le. A bányát teljesen elhanyagolta, amivel - ha közvetve is - felelős a beomlásért. A bánya rendelkezésére állott száraz bányafa is, de a fuvarköltség megtakarítása miatt nedves bányafát használ-tatott. A munkások megsokallták az igazgató nemtörődömségét, és amikor éppen a bányában tartózkodott, felszólították, hogy "Most már aztán végleg hagyja el a bánya területét."

Vajk el is ment, és helyette a vezetést Fekete Sándor bányamérnök vette át.

Az igazgató ügyét később magasabb hivatalos körök is tárgyalták, végül az iparügyi miniszter úgy döntött, hogy a termelés érdekében Vajknak vissza kell mennie a bányába.

LESZÁMOLUNK A SZABOTÁLÓ NAGYTŐKE KÉPVISELŐIVEL!

A munkásság tudomásul veszi ezt a döntést, és nem zúgolódik ellene. Remélik, hogy az igazgató tanult a legutóbbi eseményekből, és megváltozott. Ha azonban azt tapasztalnák, hogy nem hagyott fel munkásellenes magatartásával, és ezután sem veszi komolyan a bánya ügyét, akkor nehéz lesz gátat vetni a bányászok akaratának

[A cikket az Üzemi Bizottság adta le az Új Sopronnak.]

Ezen a napon történt május 16.

1911

Rodolfo (er. Gács Rezső) bűvész (†1987)Tovább

1931

A Nemzeti Radikális Párt, a Frontharcosok Nemzeti Pártja és az Ifjú Magyarok Nemzeti Pártja egyesült Nemzeti Radikális Párt néven.Tovább

1935

Csehszlovákia és a Szovjetunió kölcsönös segélynyújtási szerződést köt.Tovább

1950

A KIE közgyűlése – szabálytalanul – Bereczky Albert püspök elnökletével kimondta a KIE feloszlását. Utoljára a kecskeméti KIE tartotta meg...Tovább

1960

Theodore H. Maiman megalkotja az első lézertTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők