Szabotázs Brennbergbányán

"Központi probléma Brennbergbányán Vajk igazgató és az Ü. B. közti rossz viszony."

Brennbergbányát 1951-ben, egy vízbetörés után bezárták. A bánya vezetői már 1944-ben felhívták a vállalat igazgatóságának figyelmét arra, hogy a bányakitermelés egyre kevésbé gazdaságos, és 1946-ban is a bánya rövid időn belüli beszüntetését prognosztizálták. Ma sem eldöntött, hogy politikai vagy gazdasági szempontok voltak a meghatározók. 1946–1947-ben a jogi bonyodalmakról mit sem tudó, a bánya geológiai adottságait kevéssé ismerő Üzemi Bizottság elhatározta a termelés jelentős mértékű növelését és ezért megvádolta a bánya vezetőjét.

A PÁRT igazságot akar tenni

[A feljegyzést a kommunista pártszervezet írta a MÁSZ Rt. központi szervezetéhez, idézve az Ü. B. állásfoglalását.]

Budapest, 1947. április 2.

K. 7.

Feljegyzés

Tárgy: Brennbergi jelentés

Brennberg az osztrák határ mellett, Soprontól 11 km-re fekszik. A dolgozók közül a mélyszíniek majdnem teljesen németajkúak, felszínen, műhelyekben és irodákban vannak magyar ajkúak. Brennberg az ország legmélyebb bányája, a Szent István akna, ahol jelenleg termelés folyik, 556 m mély. Napi termelés 30-32 vagon. Március 24-ig az osztrák területen lévő Jóremény akna feltárása folyt, amely azonban rosszminőségű szén miatt be lett szüntetve.

Az Ü. B. jó. Tekintélye van úgy a munkások, mint az igazgatóság előtt. Schenk Károly Ü. B. elnök egy ideig tagja volt a Magyar Élet mozgalomnak, ahol azonban aktív szerepet nem vitt. Jelenleg kitűnően végzi munkáját, és minden vonalon megbecsülésben részesül. Ő végzi az Ü. B. adminisztrációs munkáit. Trimmel József a felszíni munkások képviselője az Ü. B.-ben. Harcos kommunista. Öccse, a mélyszíni munkások képviselője az Ü. B.-ben, fiatal, heves ember, még sokat kell fejlődnie. M. K. P. tagok száma 7-800 között mozog. A titkár budapesti, ipari munkás. Jól dolgozik. Panaszuk az, hogy a Kom. Párt központja részéről nem fordítanak elegendő súlyt a brennbergbányai pártszervezetre. Az Sz. D. P. kihasznál minden alkalmat, és gyakran látogatják is ismert szoc. dem. funkcionáriusok a bányát. Legutóbb Bán és Zentai elvtársak voltak ott. Kérik azt, hogy az M. K. P. központ részéről is küldjenek ki ismertebb funkcionáriust.

Az értelmiség részéről közeledés van a párt felé. A. főmérnök, B. főintéző, C. főtanácsos, D. mérnök több ízben nyilatkoztak már úgy, hogy be akarnak lépni a pártba. Jó hatást tenne rájuk az, ha az előbb említett kérést, a központi előadó kiküldését, teljesítenék. Olyan véleményt nyilvánítanak, hogy az Ü. B. kommunista tagjainak, különösen Schenk és Trimmel elvtársaknak jó munkáját nagyra becsülik.

A Szoc. Dem. párt kb. 100 tagot számlál. Fizető tag ebből kb. 40. Az Sz. D. P. titkára Wiboray. Eredetileg kommunista volt, ő alapította meg a telepen az M. K. P.-t, onnan személyi okokból kilépett, és megalapította az Sz. D. P.-t. Ez a személyi ellentét még mindig fennáll, és ezért rossz a viszony a két munkáspárt között. Rontja még ezt az, hogy Vajk igazgató, akivel szemben a munkásság nagy ellenszenvvel viseltetik, szintén az Sz. D. P. tagja. Az Sz. D. P. minden pozíciót betöltő kommunistát kikezd. Legutóbb az orvos és a rendőrparancsnok ellen indítottak hajszát.

Központi probléma Brennbergbányán Vajk igazgató és az Ü. B. közti rossz viszony. Az ellentét gyökere még a múlt rendszerben van. Az alábbiakban az Ü. B. állításait közöljük minden kommentár nélkül.

(Az Ü. B. állításai)

Vajk igazgató 25 éve van Brennbergbányán, mint az Urikány-Zsilvölgyi megbízottja és állítólagos részvényese. A fasiszta időkben háttérbe szorították zsidó származása miatt. A felszabadulás után ennek ellenére állandó ellentétben állt a munkásokkal, akik beleszólva az üzem vezetésébe, korlátozták hatáskörét. Ennek ellensúlyozására állandóan általánosítva Volkbundistáknak és SS-eknek nevezte a munkásokat.

Ez ellen a módszer ellen az Ü. B. erélyesen fellépett, látva ennek káros következményeit. A munkások már a múltban sem szerették Vajkot, jelenlegi viselkedésével pedig a legteljesebb gyűlöletet vonta magára. Az Ü. B. ebben a harcban maga mögé állította az egész munkásságot. Az Ü. B. nem csak azért állt szembe Vajkkal, mert viselkedésével maga ellen haragította a munkásságot, hanem azért is, mert szerintük elhanyagolja a bányát, nem törődik a termeléssel, sőt egyesek szerint egyenesen akadályozza a termelést.

Vajk volt az, aki erőltette az osztrák területen lévő Jóremény akna munkálatait, pedig az eredmények világosan megmutatták, hogy ott már nincs szén. Célja ezzel az, hogy a termelést osztrák területre helyezze át, ezzel az Urikány-Zsilvölgyinek téve jó szolgálatot.

Gazdag széntelepek vannak Ágfalva felé, melyeknek feltárását Vajk nem akarja megkezdeni. A szóbeszéd szerint azért, mert politikai fordulatra vár, és át akarja menteni az Urikány-Zsilvölgyinek a szénvagyont. Ez a mező a szakértők szerint 10 évre napi 50 vagon szén termelését biztosítja. (Eddig tart az Ü. B. állásfoglalása.)

Az Ü. B. által előadottak ellenőrzésére felkerestük A. főmérnököt, aki a következőket mondotta: 1944-ben került az Urikány-Zsilvölgyi erdélyi aranybányájából a brennbergi üzemhez. Akkor az volt a terv, hogy a Borbála aknáról párhuzamos vágatokkal jönnek a szénnek. Ez a németek bevonulása miatt elmaradt, a vállalat nem akarta a feltárást a háború miatt végrehajtani. Kutatásokat A. nem végzett. Vajkkal folytatott személyes beszélgetésből úgy tudja, hogy a szénmennyiség 10 évre napi 50 vagonos termeléshez elegendő. Arra a kérdésre, hogy miért nem tárják fel, Vajk azt a feleletet adta, hogy a Jóreményben még sok szén van.

D. mérnök, a Jóremény akna vezetője, elmondja, hogy ő már régen látja, hogy a Jóremény akna feltárásai hiábavalóak, csak Vajk ragaszkodott a munkák továbbfolytatásához. Ő is Vajkkal való beszélgetésből tud a feltáratlan szénről, aminek fel nem tárását néki azzal indokolta, hogy a szén tartaléknak kell.

Továbbiakban beszélgetést folytattunk még C. főtanácsossal és B. főintézővel, akik burkoltan szintén úgy nyilatkoztak, hogy az üzem vezetésében hiba van. Példaként A. főmérnököt állították elő, mint az üzem lelkét. Nagy megbecsüléssel nyilatkoztak az Ü. B. elnökről, Schenk Károlyról.

1946. májusában a munkásság felszólítására Vajk igazgató elhagyta a bányatelepet. Budapesten az Sz. D. P.-n és Bán Antal iparügyi miniszteren keresztül elintézték visszatérését a bányához.

Az előbbiekben felhozott vádak Vajk személyével szemben indokolttá teszik működésének felülvizsgálatát és a megfelelő intézkedések megtételét. Ha mindezeket jelentette Vajk a központban, akkor ezt a munkásságnak kell tudomására hozni, és meg kell teremteni a jó viszonyt az Ü. B. és Vajk között.

A széncsatában Brennbergbánya alulmaradt, holott úgy indult, hogy megnyeri azt. A soproni újságban ennek okáról mint az igazgató szabotázsáról írtak. A választ a kisgazdapárti sajtóorgánumban Erdős Aladár szerkesztő adta meg. Megvédi Vajkot, majd a továbbiakban személy szerint támadja az Ü. B. tagjait. A cikk aznap nem fejeződött be, másnapra ígérték a folytatást. A következő folytatás azonban nem jelent meg az Ü. B. fenyegetése folytán. A szóbeszéd szerint Gattein igazgató még aznap megérkezett oda, és összevásárolta a lapnak minden fellelhető példányát. Ugyanakkor egy nyilatkozat látott napvilágot, amelyben Vajk igazgató kijelenti, hogy a bányáról írt cikkhez az anyagot nem ő adta. Guttmann Izidor, Vajk bizalmasa, akivel együtt volt fenn előzőleg Budapesten, egy nyilatkozatot adott, melyben sajnálkozását fejezi ki, hogy az ő magyarázatát elferdítve hozták le a lapban. Az idevonatkozó cikk és nyilatkozat a birtokunkban van. Az Ü. B. nem akarva a kérdést kiélezni, csupán Nógrádi elvtársnak küldött jelentést.

Megvizsgáltuk az Ü. B. működését. Megállapítottuk, hogy a lehetőséghez mérten nem csak jól, hanem nagyon jól dolgoznak. Vajk eltávozása után, amikor egy hétig nem volt a bányánál, a termelés emelkedett. A kimutatásokból megállapítottuk, hogy Vajk távozása előtt a heti átlag 119 vagon volt, azon a héten, amikor távol volt, a termelés 147 vagonra emelkedett. Ez a termelés meg is maradt.

A szoc. dem-ek részéről voltak kísérletek, hogy az Ü. B.-t kompromittálják. A fent leírt eset után Budapestről lent járt Dutka Károly Sz. D. P. funkcionárius, aki megkérdezte a munkásoktól, hogy alkalmasnak találják-e az olyan embert Ü. B. elnöknek, aki töltőtollat használ /az Ü. B. Gattein kormánybiztostól kapott ajándékba egy töltőtollat, amelyik "mindenkori Ü. B. tulajdona" felírással a falon függ/. Dutkát alig tudták megmenteni a munkások dühétől.

A telep kívül esik minden főútvonaltól, 11 km-re van Soprontól. Semmi kulturális lehetőség nincs. A bányairodától kb. 3 km-re Görbeházán van egy mozi helyiség, ahonnan megvonták az engedélyt, mert nincsen vizsgázott mozigépész. Most a Budapesti MNDSZ igényelte és kapta meg a mozit. Javaslat van, miszerint a telepen egy központi helyen, a Borbála aknánál kellene mozit felállítani, ahol van helyiség is, amely kis átalakítással felhasználható lenne.

Rendkívül panaszolják a közlekedés hiányát Sopron felé. Régen volt autóbuszjárat Sopronba. Az Ü. B. kéri, hogy a MÁSZ indítson egy járatot, ez feltétlenül kifizetődne. A telepen van 30 iskolás, akiknek minden nap be kell járni a városba, ezenkívül a bányászasszonyok bevásárlásaikat intézve kénytelenek gyalog járni.

Jó szerencsét!

[aláírás]

Jelzete: Magyar Állami Szénbányák Rt. XXIX-F-32 - 184. doboz - 92. tétel: Pártügyek

Ezen a napon történt május 08.

1902

Martinique szigetén kitört a Mont Pelée vulkán. A vulkánkitörést kísérő jelenségek (láva, hamu, gázok) a pár kilométerrel távolabb fekvő...Tovább

1903

Paul Gauguin francia festő, van Gogh és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus legnagyobb képviselője (*1848)Tovább

1912

A magyarországi eredetű Adolf Zukor Famous Players Film Company néven megalapítja a Paramount Pictures produkciós cég elődjét.Tovább

1918

Hollósy Simon magyar festőművész (*1857)Tovább

1930

A Hlinka vezette Szlovák Néppárt másodszor nyújtja be a szlovák autonómia tervezetét.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők