Szabotázs Brennbergbányán

"Központi probléma Brennbergbányán Vajk igazgató és az Ü. B. közti rossz viszony."

Brennbergbányát 1951-ben, egy vízbetörés után bezárták. A bánya vezetői már 1944-ben felhívták a vállalat igazgatóságának figyelmét arra, hogy a bányakitermelés egyre kevésbé gazdaságos, és 1946-ban is a bánya rövid időn belüli beszüntetését prognosztizálták. Ma sem eldöntött, hogy politikai vagy gazdasági szempontok voltak a meghatározók. 1946–1947-ben a jogi bonyodalmakról mit sem tudó, a bánya geológiai adottságait kevéssé ismerő Üzemi Bizottság elhatározta a termelés jelentős mértékű növelését és ezért megvádolta a bánya vezetőjét.

Mi lehet Ilona-telepen?

Pénzintézeti Központ                                      Budapest, 1957. január 22.

Tárgy: Urikány-Zsilvölgyi Magyar
            Kőszénbánya Rt. Helenen
            schacht-i ingatlana

Hiv. sz.: 2344/25.
Előadó: dr. Dezséri
Melléklet.

Pénzügyminisztérium
Nemzetközi Pénzügyek Főosztálya,
Budapest.

A fenti ügyben 1956. szeptemberi budapesti látogatása alkalmával megbeszélést folytattunk dr. Hanacik wieni ügyvédünkkel, aki közölte, hogy a maga részéről az ügyben érdemleges lépést még nem tett, így különösen új ingatlankezelőt nem jelölt ki, mert ennek előfeltétele az, hogy mind a tényállás, mind pedig a jogi helyzet minden vonatkozásban tisztáztassék. Az új kezelőt határozott instrukciókkal kell ellátni a tekintetben, hogy milyen magatartást tanúsítson az ingatlanon lakó Urikány-nyugdíjasokkal szemben.

Tekintettel arra, hogy semminemű írásbeli bizonyítékunk nincs arra vonatkozóan, hogy az ingatlant és az azon emelt épületeket a bentlakók milyen jogcímen használják, kiszálltunk a Bicskén lakó dr. Gattein István ny. Urikány-ügyvezető igazgatóhoz, akitől az ide csatolt tájékoztatást nyertük. Ezek szerint a lakások szolgálati lakások, és használatunkért a lakók bért sohasem voltak kötelesek fizetni. (Megjegyzendő, téves dr. Gatteinnak az a feltevése, hogy az ingatlan tulajdonjoga Sopron városát illeti meg, és az Urikány csupán bérlő. A közelmúltban dr. Hanacik útján beszerzett telekkönyvi kivonat szerint az Urikány az ingatlanoknak az 1929. év óta tulajdonosa.)

Annak folytán, hogy a körülményekkel még leginkább tisztában lévő dr. Gattein szerint az Ilona aknát az ott lakók szolgálati címen ingyenesen kapták és használják, a terület - dr. Hanacik véleményéhez képest is - aligha lesz hamarosan értékesíthető.

PÉNZINTÉZETI KÖZPONT
[Olvashatatlan aláírás]

 Tudomásul szolgál
[a/a olvashatatlan aláírás]

A melléklet:

Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. Ilonatelepi
lakótelepének ügye

Múlt hó 29-én kiszálltam Bicskére dr. Gattein Istvánhoz a vállalat volt igazgató ügyészéhez, akitől a feltett kérdésekre az alábbi közléseket kaptam:

1. kérdés: Vannak-e alapszabályok?

Kell lenni. Nála azonban semmiféle irat nincs, mert kitelepítették, és iratait nem vitte magával. Ott maradt a lakásán. Megérdekelendő volna, hogy volt lakásán, Izabella u. 49. I. 11. sz. alatt az utódbérlő mit csinált az otthagyott iratokkal. Dr. Fogarasinál, aki utódja az E. M. 1. sz. Kavicstermelő Vállalatnál és aki átvette az ő íróasztalának anyagát, Illés főkönyvelőnél ugyanazon vállalatnál Tállyán ugyancsak lehetnek iratok, vagy esetleg Várpalotán Faller bányamérnöknél.

2. kérdés: Helenenschachton az a hír terjedt el, hogy ha a nyugdíjasok elköltöznek a lakótelepről, elvesztik nyugdíjukat?

Semmi alapja nincs. Kizárólag nyugdíjas telep volt, aktív nem is lakhatott itt.

3. kérdés: Hogy áll a lakások szabad bérbeadásának kérdése?

Tudomása szerint 40 lakás van ott, és azokat csak az Urikány-Zsilvölgyi adhatja bérbe, illetve Sopron városa, mert emlékezete szerint a házak a város tulajdonát képezték. A vállalat csak bérlője volt az épületeknek.

4. kérdés: A lakások szolgálati lakások-e?

Igen. Mind szolgálati lakás. Bért nem fizetnek. Azok a nyugdíj kiegészítő részét képezték. A város kötelezettséget vállalt, hogy mindaddig, amíg nyugdíjasok laknak benne, nem érvényesíti tulajdonosi jogait. A lakások felmondására soha nem került sor.

5. kérdés: Köteles volt-e a vállalat természetbeni lakást adni nyugdíjasainak?

Igen.

6. kérdés: Bányászati jogok kérdése? (Schurfrechte)

Mindig az Urikány-Zsilvölgyi nevén volt. 1928-ban erre létesült egy államközi egyezmény (jogi jegyzőkönyv formájában), melyet mindkét állam ratifikált. Évente kellett a Schurfbewilligung-ot meghosszabbítani. Tudomása szerint ez 1948-ig meg is volt. 1949-ig zártkutatmányi jogunk volt, amely a céget ma is megilleti, bár ezt Ausztria megvonta. Ezt a pert dr. Adler wieni ügyvéd vitte (Elvesztettük.)

Az értékesítésre vonatkozólag közölte, hogy Wienben lakik az Urikány-Zsilvölgyi bécsi megbízottja Ludwig Halász, emlékezete szerint Königlberggasse 6. vagy 8. sz. alatt, akinek széleskörű ismeretsége volt bányakörökben. Talán tudna valamit javasolni.

Áramszolgáltatás ügyében nem tud közelebbit mondani. Annakidején Brennbergbányán volt egy centrálé, és ez szolgáltatta Ilona telepre is az áramot.

Megállapítandó volna, hogy hol vannak az iratok, és hogy a nyugdíjasokat ki fizeti, mert ezekre a kérdésekre nem tudott választ adni. Közölte még velünk, hogy a Helenenschachton lakó nyugdíjasok tudomása szerint Ausztriától osztrák állampolgárságot kaptak.

Beszéltem az E. M. 1. sz. Kavicstermelő Vállalatnál Illyés főkönyvelővel. Ilona lakótelepre vonatkozólag ugyan nem sokat tud, de állítása szerint a magyar részen Brennbergbánya előtt is volt egy hasonló nyugdíjas telep (vagy 8 emeletes ház), ahol szintén nyugdíjasoknak adtak lakásokat, és itt emlékezete szerint szolgálati lakások voltak, melyeket nyugdíjas bányászoknak adtak bérfizetés nélkül.

Ebből következik, hogy egy vállalaton belül nyilvánvalóan egyforma elbírálás alá estek a nyugdíjasok Brennbergbányán és Ilonatelepen is, tehát ez megerősíti Gattein információját.

Budapest, 1956. október 1.
[Olvashatatlan aláírás]

Jelzete: XIX-L-1-k Pénzügyminisztérium, Nemzetközi Pénzügyek Főosztálya, 99. doboz

Ezen a napon történt május 16.

1911

Rodolfo (er. Gács Rezső) bűvész (†1987)Tovább

1931

A Nemzeti Radikális Párt, a Frontharcosok Nemzeti Pártja és az Ifjú Magyarok Nemzeti Pártja egyesült Nemzeti Radikális Párt néven.Tovább

1935

Csehszlovákia és a Szovjetunió kölcsönös segélynyújtási szerződést köt.Tovább

1950

A KIE közgyűlése – szabálytalanul – Bereczky Albert püspök elnökletével kimondta a KIE feloszlását. Utoljára a kecskeméti KIE tartotta meg...Tovább

1960

Theodore H. Maiman megalkotja az első lézertTovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők