Sztálinvárosi felhőkarcolók

„A Sztálin Vasműhöz tartozó Sztálinváros ne egyszerű lakótelep, hanem új típusú szocialista város legyen, tükrözze vissza az épülő szocializmus diadalmas erőfeszítéseit, biztosítsa az emberi igények kiegyensúlyozott kielégítését, épületei életörömet sugározzanak és minden[t] egy egységes gondolat: a célszerűség és az emberről való gondoskodás sztálini gondolata hasson át.”

Források

Előterjesztés Sztálinváros városrendezési tervének jóváhagyása tárgyában

[...] A Sztálin Vasműhöz tartozó Sztálinváros ne egyszerű lakótelep, hanem új típusú szocialista város legyen, tükrözze vissza az épülő szocializmus diadalmas erőfeszítéseit, biztosítsa az emberi igények kiegyensúlyozott kielégítését, épületei életörömet sugározzanak és minden[t] egy egységes gondolat: a célszerűség és az emberről való gondoskodás sztálini gondolata hasson át.

Sztálinváros a Vasművel kooperáló üzemek dolgozóinak elhelyezését is biztosítsa, egyúttal járási székhely legyen, de mint ilyen, a környező, fejlődés szempontjából elmaradott területek lakosságát, mint szervező központ kapcsolja be a szocializmus építésébe. [...]

A folyó mentén épülő nagy városoknál a város tengelye a folyam. Sztálinvárosnál a meredek, omló partfal miatt erre nem volt lehetőség és így. A városszerkezet tengelye a Budapest felől érkező és a Vasmű bejáratához vezető útvonal. A tervezők a szovjet élenjáró városrendezési gyakorlaton alapuló magyar városrendezési normákat Sztálinváros tervezésénél [már (kézzel írt megjegyzés)] alkalmazták. /Pl.: szociális, orvosi, kulturális ellátás, iskolák, mozgóképszínház, stb./ A tervezés kerülte a nyugaton divatos, úgynevezett kertváros jellegű beépítési módot, ehelyett az útvonalak mentén kialakított városias jellegű épülettömböket tervezett. Lehetőséget biztosít a terv a legszükségesebb mértékben családi házak létesítésére is.

[...] A lakóterület céljára kijelölt - a falu megmaradó lakóterületével együtt számított - 170 ha nagyságú területet több emeletes lakóházakkal kell beépíteni. 375 család számára azonban családi ház építésére megfelelő területet kell biztosítani. 250 családi ház a házépítő szövetkezeti mozgalom keretében, a régi faluhoz kapcsolódóan épüljön, 125-öt pedig az állam építsen a kiváló dolgozók és családtagjaik számára, az állomástól a főtér felé vezető út északi oldalán.

[...] Minden lakókörzetben a lakos[ság]szám arányának megfelelő mennyiségű óvoda, bölcsőde /napköziotthon/ legyen. Sztálinváros és környékének beteg-ellátására 400 személyes kórházat, rendelőintézetet, valamint tüdő- és nemibeteg gondozó intézetet kell a város központja közelében építeni. Nyilvános kád- és gőzfürdő a vasútállomáshoz vezető út mentén, a strandfürdőt pedig a sportligetben, az Alsófokú patak mellett kell létesíteni. A más meglévő, 800 személy befogadó képességű mozgóképszínházon kívül még egy 600 személyes mozgóképszínházat kell a falu felé eső, fejlesztendő területen létesíteni. Nagy kultúrpalotát kell építeni a város központjában. Ebben kell elhelyezni egy 1200 fő befogadó képességű színháztermet, a kisebb előadótermeket, a nyilvános könyvtárat.

[...] Városszerkezet és városközpont

Sztálinváros városszerkezetének alapja a Vasmű bejáratánál végződő főútvonal /egyúttal felvonulási út is/ és a vasútállomásról bevezető út kereszteződésénél kialakítandó városközpont legyen. Ez legyen a város kiemelkedő reprezentatív helye, itt kell elhelyezni a legfontosabb politikai, közigazgatási és kulturális intézményeket. A városközpontot térszerűen kell kiképezni, alkalmas legyen a felvonulásokra és ünnepségek megtartására. A téren kell elhelyezni a pártszékházat, a tanácsházat, a szakszervezeti és társadalmi szervezetek központi székházát, a központi kultúrházat, a könyvtárat, a múzeumot, alkotók otthonát. [...]

Az egyéb fontos közintézményeket: a járásbíróságot, a rendőrséget, a pénzintézet épületét, a körzeti kultúrházakat, az éttermeket, az állami áruházakat, a nagyobb üzleteket ugyancsak hangsúlyosan kiképezendő, három - négy téren, illetve út mentén kell elhelyezni. [...]

A városközpontban épüljenek tehát a központi legfontosabb és legmonumentálisabb épületek. A központ uralja a város építési kompozícióját és egyben határozza meg a város sziluettjét.

[...] A városépítés eddig elkövetett hibáit fel kell számolni. A közintézmények elhelyezésénél az ötletszerűséget meg kell szüntetni. Több közintézményt kell egy-egy nagyobb épületben elhelyezni és meg kell akadályozni, hogy egyes vezető[k] sovinizmusa miatt a sok apró középület monumentális városkép kialakítását lehetetlenné tegye. A közintézményeknek olyan hangsúlyozott épületeknek kell lenniük, amelyek a lakóépületek jelentőségét meghaladják.

Tervezőink különös szeretettel foglalkozzanak a város főterével. Itt fogjuk elhelyezni a béketábor vezérének, Sztálin elvtársnak szobrát. A teret övező épületek méretének és kiképzésének ki kell emelkednie a környezetből, az egyes épületek díszítményei az ésszerű gazdaságosság szem előtt tartásával elégítsék ki népünk egészséges szépérzékét [épüljenek (kézzel fölírva)]. A homlokzatok kiképzésénél bátran támaszkodjanak népünk gazdag művészetére, a magyar építészet hagyományaira, elsősorban a reform kor építészetére, a klasszicizmusra.

A fontosabb főútvonalakon az épületek homlokzatát az építészeti díszítő elemeken kívül szobrokkal, és más képzőművészeti elemekkel kell szebbé, derűsebbé tenni. A lakóházak - a múlt bérkaszárnyáival ellentétben - parkokhoz csatlakozóan települve, nagyobb, összefüggő, monumentális tömegekben épüljenek és egyúttal biztosítsák a helyes utcaképet és a tér kialakításokat. A lakóházakat tipikus tervek felhasználásával kell építeni, de óvakodni kell azoknak mechanikus alkalmazásától. A városnak egészében is, de az egyes épületeknek is, kifejezésre juttatniuk, felszabadult népünk örömteli életét, öntudatos munkásosztályunk erejét és hatalmát.

MOL. XXVI - D - 8 - f /1952/88. d. (Magyar Országos Levéltár - Városépítő Tudományos és Tervező Intézet - Tervtár - 88. doboz.)

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő