Első világháború: Német csapatok elfoglalják Antwerpent.Tovább
Tiltakozások a szovjet–magyar közös vállalatok létesítése ellen
„Azt az álláspontot szögeztem le, hogy mi természetesen a legmesszebbmenő mértékben együtt akarunk velük működni […], és én csak egyet kérek: semmi olyan megállapodás nem jöhet létre, amely kifejezetten monopolisztikus jellegű volna […]. Rövidesen kézhez kaptam egy példányt azokból az egyezmény-tervezetekből, amelyeket az orosz urak Moszkvából már készen hoztak magukkal. Amikor elolvastam ezeket a tervezeteket, nagyon megijedtem, mert úgy láttam, hogy ezek a tervezetek erősen az általam aggályosnak tartott monopolisztikus irányban mozognak.”
Bevezetés
Árucsereforgalmi egyezmény megkötése céljából 1945 augusztusában Moszkvába repült Gerő Ernő kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter, valamint Bán Antal iparügyi miniszter. A magyar részről eredetileg 25 millió dollár volumenű kereskedelmi szerződés lényeges kibővítése is gondot jelentett a kormánynak, ezen felül azonban Gerő Ernő parafált egy olyan általános gazdasági egyezményt, amelynek részleteit -- mint Miklós Béla miniszterelnök rögzítette - Bán Antal olyan formában és a sürgősség olyan hangsúlyozásával terjesztette elő, melyek aggodalmasnak látszottak.
Az aggodalom jogos volt. Szovjet részről egy olyan gazdasági együttműködési javaslatot tettek, amely a mezőgazdasági szakemberek cseréjén, gépesítési központok létesítésén alapult; közös magyar-szovjet kohó- és vasipari vállalatok, közös bauxitkutatások, alumíniumgyárak, olajvállalatok, szénbányák, erőművek, műtrágyagyárak, gépgyárak, hajózási vállalat, légi közlekedési, valamint gépkocsi-forgalmi vállalat létesítését, magyar-szovjet bank alapítását javasolva kilátásba helyezte, hogy elősegítik vegyes vállalatok létesítését más területen is. A tervezet a közös vállalatokban való szovjet és magyar anyagi (tőke és felszerelés) és a vezetési részvétel arányára, a bevételek elosztására, a legfontosabb együttműködési feladatokban ellenőrző bizottság létrehozására, valamint az aláírt egyezmény 5 éves élettartamára vonatkozó előírásokat tartalmazott.
A Gerő Ernő és Mikojan, Anasztász Ivanovics által 1945. augusztus 27-én aláírt keretegyezmény - kétségkívüli ígéretessége ellenére - a jóvátételre és a Magyarországot megszálló szovjet katonaság ellátására vonatkozó kötelezettség mellett további nagy gazdasági és - főleg - politikai megterhelést jelentett az ország számára. Gerő Ernő már 1945. augusztus 29-én tájékoztatást adott a minisztertanácsnak a látogatásáról, ennek részletes kormányszintű megtárgyalására azonban csak 1945. október 12-én, majd október 24-én került sor. Közben főleg a Kisgazdapárt berkeiben folytak a viták. Féltették az ország függetlenségét az erős partner befolyásától, aggódtak a nyugati tőke érdeklődésének megcsappanásától, tartottak Anglia mintegy 400 millió dollárt jelentő érdekeltségének kivonásától, nem utolsó sorban pedig a kommunista befolyás megnövekedésétől, az ország polgári jellegének várható elvesztésétől. Mérlegelték ugyanakkor a szovjet anyagi segítség értékét például a jóvátétel teljesítése szempontjából, s féltek, hogy vonakodás esetén olyan bizalmatlan, sőt rideg légkör alakulhat ki, amely Moszkvát felmentené attól, hogy egyáltalán segítséget nyújtson az országnak. Felmérték a helyzetet a napirendre tűzött választások szempontjából is, s elutasítás esetén a Kisgazdapárt ellenzékbe vonulásának, kettészakadásának, a jobboldal felerősödésének a veszélyétől, éles belpolitikai harcoktól tartottak. Tudatában voltak annak is, hogy a potsdami egyezmény alapján a Szovjetuniónak jutott magyarországi német vagyon az alakuló közös vállalatokhoz való szovjet hozzájárulás részét képezhetné, de tisztában voltak azzal is, hogy a szovjetek működtethették volna ezt a magyar gazdaság érdekeinek figyelembevétele nélkül is, avagy akár leszereltethettek volna minden volt német gyárat, felszerelést, és elszállíthatták volna ezeket Oroszországba.
Ezek az egymásnak ellentmondó szempontok határozták meg a kormány nem kifejezetten baloldali, s nem munkáspárti tagjainak magatartását. A minisztertanács ülésén leghatározottabban Vörös János honvédelmi miniszter lépett fel az ellen, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormány rövid működési időszakában olyan nemzetközi megállapodásba bocsátkozzék, amely a következő kormányok működését évekre meghatározná. Álláspontjával szembeni értetlenségen felindulva - a minisztertanácsi ülések esetében szokatlan módon - "Ha tréfának tekintik a dolgot, akkor kénytelen vagyok az ülést elhagyni" megjegyzéssel eltávozott a tárgyalásról.
Gróf Teleki Géza vallás- és közoktatásügyi miniszter volt a másik határozott hangvételű tiltakozó. Hangsúlyozta, hogy "nem kisgazda, nem párttag és így érdektelenül szól a kérdés tárgyi részéhez, de a maga részéről arra a konklúzióra jut, hogy az Észak-Amerikai Egyesült Államok és a Brit Unió kormányához kérdést kell intézni, hogy véleményüket kifejezhessék. "Hangsúlyozta, hogy "tudomása szerint negatív álláspontot foglaltak el, legalábbis a rendelkezésére álló hírek szerint." "Magyarország - mondta - jelenleg még nem kötött békét. Nemcsak a Szovjetunióval áll szemben, hanem mindazokkal, akikkel fegyverszünetet kötött." "Meg kell ismernünk a másik két kormány felfogását."
A kormány azonban 1945. október 12-én végül elfogadta az együttműködési megállapodást. A kormányfő erről a szovjet kormányt, valamint a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot is átiratban értesítette.
Rövidesen kitűnt, hogy a közös vállalatok létrehozása ellen tiltakozók aggályai nem voltak indokolatlanok. 1945. október 15-én az Egyesült Államok moszkvai nagykövete jegyzékben jelentette be kormánya érdeklődését a megállapodás iránt, s a három győztes nagyhatalom együttműködésének a lehetőségét tartotta kívánatosnak. Hasonló tiltakozó jegyzéket adott át a szovjet kormánynak a moszkvai angol nagykövet is. Október 31-én az Egyesült Államok a magyar kormánynál is memorandumban tiltakozott a szovjet-magyar megállapodás ellen.
Miklós Béla miniszterelnök csak november 9-én küldte meg a minisztertanács október 12-ei ülésén elfogadott határozatát és az említett amerikai és angol tiltakozások szövegeit a Nemzetgyűlés elnökének. "Az egyezmény minisztertanácsi tárgyalásán - írta - irányadó elvként fejeződött ki, hogy az egyezmény elvi kikötései az egyes részmegállapodásokat nem érintik és a szerződő feleknek teljesen szabad akarati elhatározása van a tekintetben, hogy milyen tárgykörben, milyen értékű és általában milyen feltételeket tartalmazó szerződést létesítenek. Ennek folytán az általános megállapodás a részmegállapodások tekintetében sem jelent még kötelezettséget." Külön hangsúlyozta, hogy a másik szerződő fél, vagyis a Szovjetunió részvétele a közös vállalatokban, "33%-nál több nem lehet és nem is szokásos többet biztosítani."
A Nemzetgyűlés Politikai Bizottsága - némi vita után - 1945. december 20-ai ülésén, s ugyanazon a napon a Nemzeti Főtanács is jóváhagyta a megállapodást. Erről a külügyminiszter értesítette a három nagyhatalom képviseleteit. Szovjet részről december 26-án ratifikálták az egyezményt s az okmányok kicserélésére 1946. január 10-én Budapesten került sor.
Közben volt egy jelentős eseménye a magyar közéletnek: az 1945. november 4-én megtartott országgyűlési választásokon győzött a Kisgazdapárt. A most már nem ideiglenes kormány létrejöttének lehetővé válása az egyezmény megkötésével szembeni egyik aggály elestét jelentette, ugyanakkor az ellenzők pozícióit meg is erősítette. Ez jutott kifejezésre Miklós Béla miniszterelnök által a Nemzetgyűlés elnökéhez intézett már említett levelében.
Az amerikai és az angol jegyzékek, valamint a magyar belpolitikai változások mindenesetre elhúzták, bizonyos fokig módosították a szovjet kormány állásfoglalását. A korábbi banki, mezőgazdasági, szénbányászati, gépkocsi közlekedési, vegyipari, stb. közös vállalat létrehozásának terveiből csak négy vállalat alapítása maradt előtérben - a légközlekedési, a hajózási, a bauxit-alumíniumipari és az olajipari szovjet-magyar vállalat terve.
A magyar kormány 1946. január 23-án jelölte ki azt a bizottságot, amely a Budapestre érkező szovjet küldötteket a keretszerződés alapján az egyes vállalatok működésének alapelveit, alapszabályzatát kidolgozta. A bizottság vezetését a minisztertanács Gordon Ferenc pénzügyminiszterre bízta.
A tárgyalások heteken, az olajipari és a bauxit-alumíniumipari vállalatok esetében hónapokon át húzódtak. Ezeknek a vitáknak a nyomon kísérése, általános politikai, gazdasági, nemzetközi, alkotmányjogi vonatkozásainak feltárása - bár a minisztertanácsi jegyzőkönyvek (MOL - XIX-A-83-a-1945-1946 - Magyar Országos Levéltár - Minisztertanácsi - jegyzőkönyvek és mellékleteik - 1945-1946) alapján is nyomon követhető a legfontosabb vonulatuk - a történetírás szép feladatát képezhetné. A tárgyalások jellegét, szellemét, a korábbi aggályok jogosultságát élesen megvilágította Gordon Ferencnek az első szovjet-magyar vegyes bizottsági ülés tapasztalatai nyomán a Gazdasági Főtanács 1946. február 14-én tartott beszámolója.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 09.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő