Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Legfelsőbb szintű értekezlet

Ilyen körülmények között a bolgár, a magyar és a csehszlovák pártban már nem a KGST ülésszakát, hanem egy csúcstalálkozót tartottak egyedül alkalmasnak a krónikus problémák megoldására. Ez elől már a Szovjetunió sem térhetett ki, így került sor 1958. május 20-23-a között Moszkvában a KGST-ben résztvevő országok szocialista és munkáspártjai vezetőinek

, amelyen meghívottként jelen volt Kína, Mongólia, Vietnam pártjainak delegációja is.

1958. április 22-én a magyar előkészületek során a Gazdasági Kapcsolatok Titkársága markáns javaslatot tett az asztalra. A delegációnak mindenekelőtt a gépipari együttműködés mielőbbi erősítését kell szorgalmaznia. Továbbra sem szabad engedni a Magyarország számára előnyös 1956-os berlini megállapodásból, sőt végrehajtása mellett - amennyire csak lehet - ki kell tartani. Különösen az volt terhes ugyanis számunkra, hogy mi leállítottuk a tehervagon termelést, de 2000 vagon szükségletünket a gyártásra kijelölt országok nem biztosították. Felfejlesztettük autóbuszgyártásunkat, ugyanakkor a berlini megállapodásban szereplő 1000 legyártott buszt nem vettek át KGST-országok. Nem volt válasz a leállított termelés kapacitások sorsáról. Kezdeményezni kell továbbá a specializációnak a kész gyártmányokról az alkatrészgyártásra való kiterjesztését is. Ami a KGST szervek helyzetét illeti meg kell védeni a Fa- és Celluloze Állandó Bizottságot a megszüntetési szándékoktól.

Kuzmin a Szovjetunió KGST képviselője először áprilisban küldte el a szovjet

majd ezt visszavonva 1958. május 7-én küldte szét az újabb szovjet Az anyag érzékeltette, hogy a határozatoktól való eltérésből adódó feszültségeket az elmúlt években a szovjet kötelezettség vállalása oldotta meg vagy enyhítette, ami komoly nehézséget okozott az országon belül. Ezért a Szovjetunió a szakosítás teljes újratárgyalását javasolta elsősorban a KGST állandó bizottságainak munkájára alapozva. Ehhez viszont a bizottságokat megfelelő szintre kell hozni. Ugyanakkor kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy az ajánlások érvényesüljenek, méghozzá két- és többoldalú szerződések útján. A Tanács munkáját tervszerűen és rendszeresen végezze, legalább évente kétszer jól előkészített módon ülésezzen. Az ülések között a képviselők egyeztetésére és a helyettesek ellenőrző összejöveteleire óhatatlanul szükség van.

A május 10-ei keltezésű, és a szovjet álláspont ismeretében átfogalmazott magyar tervezet már az országok nyersanyagbázisának kifejlesztésére helyezte a fő hangsúlyt azzal, hogy annak az országok adottságaira figyelemmel kell lenni. Más tekintetben

áprilisi javaslatait.

A bolgár vélemény konkrét szakosítási javaslatok kidolgozását célozta az állandó bizottságok keretein belül. A szervezeti kérdésekben az évenkénti két tanácsülésre és annak alapos előkészítésére helyezte a hangsúlyt, fontosnak tartotta a határozatok kötelező jellegét, a KGST és szervei ügyrendjének megalkotását. A tervhivatalok elnökei értekezletét is beiktatta volna a szervezet kereteibe, és szorgalmazta a képviselő-helyettesi konferencia jogkörének kiszélesítését.

A csehszlovákok álláspontjában a meghatározó elem a nyersanyag és fűtőanyag, valamint az energetikai, illetve a gépipari problémák lehető legrövidebb időn belüli megoldása állt. Ezen belül kiemelték, hogy be kell fejezni a Duna vízi energiájának felhasználásával kapcsolatos tárgyalásokat, így a magyar-csehszlovák erőművek kérdését. Közös vaskohászati fejlesztési tervet, a színesfémkohászatban, vegyiparban intenzív együttműködés kialakítását javasolták. A gépiparban a munkamegosztás fokozása, a műszaki fejlesztés megoldása mellett álltak ki. Átfogó munkát, elgondolást és gyakorlati lépéseket kezdeményeztek az optimális áruszállítási rendszer kiépítésére. Nem voltak megelégedve az állandó bizottságok munkájával, az információcsere minőségével. Továbbra is zavart láttak a titkárság és a képviselő-helyettesi értekezlet hatáskörében. Külön kitértek a titkárság munkájának fejlesztésére, de a képviselő-helyettesi értekezlet nem kapott hangsúlyt a javaslatukban.

A román javaslat a munkaterv megalkotására és a helyettesi értekezlet szerepének növelésére összpontosított. A titkárságot mind a tanácsnak, mind a helyettesi értekezletnek alárendelve képzelték el. Az 1. napirendhez az 1961-1965 közötti saját terveik főbb számainak bemutatásával kapcsolódtak, tehát a KGST mechanizmus tartalmi fejlesztésére vonatkozón tartózkodtak bárminemű kezdeményezéstől.

Az NDK természetszerűen azokhoz kapcsolódott, akik az energia-, és a nyersanyagproblémák megoldásának elsődlegességét erőltették. Olajvezetéket szorgalmaztak a Szovjetunióból, egységes energetikai rendszer, kelet-nyugati csatornarendszer kiépítését és a gépipari szakosítás továbbfejlesztését javasolták. Az NDK a tervezett szervezeti változtatásokkal egyetértett.

A legrészletesebb javaslatot Lengyelország küldte el partnereinek. Számára a legfontosabb továbbra is a beruházások (objektumok és közlekedési rendszerek) egyeztetése volt. A szakosítás ehhez képest másodlagos és a főbb cikkekre összpontosító volt felfogásukban. Ami a nyersanyag és energiafelhasználást illeti, itt a gazdaságosság mellett a már ismert területeket vették számba. Elismerték, hogy a vegyipar KGST koordinációs kérdése. A gépiparban a hiánycikkekre és a műszaki színvonal emelésére

Úgy gondolták, hogy egy sor vaskohászati cikknek meg kell, és meg lehet oldani a KGST belső kereskedelmében való ellátását.

A közös beruházásoknál a következőkre gondoltak: magasfeszültségű energetikai hálózatok, nemzetközi vízi utak építése és üzemeltetése, tranzit vasúti utak, országutak építése, és üzemeltetése, tengerhajózási vonalak, kikötők fejlesztése, távközlési és televíziózási hálózatok bővítése, nyersolaj és gázvezetékek építése vegyes vállalatok segítségével.

, hogy a KGST-határozatok csak abban az esetben realizálhatók, ha azokat két- vagy többoldalú megállapodásokkal támasztják alá.

A szervezeti javaslatokat illetően tehát az eltérések nem voltak számottevőek az országok között. A titkárság alárendelt, kiszolgáló szerepét leginkább a lengyelek forszírozták. Egyetértés volt a Tanács jelentőségének növelésében, az évi két ülésben, a képviselői és helyettesi értekezletek köztes egyeztető szerepének kialakításában és szabályozásában, az egész rendszer szabályozottságának növelésében, az állandó bizottságok operatív szerepének kidomborításában.

A csúcstalálkozót 1958. május 20-án Hruscsov nyitotta meg, aki a kooperáció és a szakosítás további elmélyítésének alapján sürgette az együttműködés fejlesztését. W. Gomułka ezzel egyetértve igen szerénynek nevezte a tényleges KGST együttműködésből adódó eredményeket. A szakosítást és a kooperációt erősen megkésettnek nevezte, egyben a beruházási tervek gazdaságosságának, hatékonyságának összehasonlítását, elemzését és az erre épülő főbb beruházások koordinálását tartotta az aktuális feladatnak. Külön kiemelte a bányászati beruházások országok közötti szabad átcsoportosítását, az átcsoportosítás érdekében a vegyes termelő és nem termelő vállalatok létrehozását. Kiemelte a KGST képviselők rendszeres értekezleteit, döntéseik kötelező jellegét, a műszaki együttműködés fejlesztését, a két és többoldalú megállapodások szerepét, a tőkés világgal külkereskedelmi miniszteri szinten való egyeztetés jelentőségét. Külön, hangsúlyosan említette, hogy a tervek elemzésére és egyeztetésére állandó bizottságot kell létrehozni a közgazdasági bizottság bázisán.

Az írásban eljuttatott álláspontokon túl Walter Ulbricht (a Német Szocialista Egységpárt július 10-16-ára tervezett V. kongresszusa előtt) hosszadalmas

intézett a delegációk vezetőihez országa helyzetéről és fejlesztésének kiemelt jelentőségéről a szocialista világrendszer jövője szempontjából. Eszerint az országot a szocialista tábor nyugati kirakatává kell fejleszteni, és a munkásság életszínvonalát rövid időn belül az NSZK-val versenyképessé kell tenni. Egy komoly gazdaságfejlesztéshez azonban elengedhetetlen a nyersanyagszükséglet kielégítése, amit a KGST országoktól nem kaptak meg. „Az NDK gazdasági fejlődésének legfőbb problémája a legfontosabb nyersanyagokkal való elégtelen ellátottság, az összes ebből eredő következményekkel" - fogalmazta meg Ulbricht, és meglepő nyíltsággal mutatta be elmaradottságuk állapotát. Nemhogy közeledtek volna Nyugat-Németországhoz, de távolodtak. A jegyrendszert utolsóként, 1958-ban tudták felszámolni. Szemrehányóan és részletesen ecsetelte, hogy 1945 után Nyugat-Németország nem leszerelte, hanem amerikai segítséggel fejlesztette iparát, így az NDK elmaradása történelmi léptékkel növekedett. Teljes nyíltsággal világította meg azt a szakadékot, ami a két Németország között létrejött, és a Nyugat javára tovább mélyül. Egy példa a beszédből: „Nyugat-Németország 1948-tól 1956-ig csak három gépkocsigyár - nevezetesen a „Volkswagenwerk", a „Mercedeswerk", [azaz a] Daimler-Benz részvénytársaság és az amerikai-német „Opelwerk" - kibővítésére és korszerűsítésére gyakorlatilag olyan összegű beruházásokat fordítottak, amennyit az NDK egész gépiparába volt lehetséges ." Ulbricht különféle nyersanyagfajtákból meglehetősen nagy pótszállításokat kért a Szovjetuniótól és a többi partnerországról az 1959-1962-es évekre. A nagyszabású fejlesztési csomag valójában nem volt más, mint segélyigény a többiekhez. A kérelmet Hruscsov megértéssel , amihez a többi ország egységesen csatlakozott.

Ami a távlati fejlesztési terveket illette, megállapodás jött létre arról, hogy az 1965-ig terjedő időszakra 1959 első felére, az 1975-ig terjedő időszakra pedig 1965 végére el kell készülni. Megegyeztek abban is, hogy ipari felzárkóztatási terveket kell készíteni az úgymond fejletlenebb országok számára. A csúcsértekezlet június 26-ra tűzte ki a KGST IX. ülésszakát, és még a helyszínen megállapodtak ennek napirendjében.

A csúcs döntése alapján a nyersanyagellátás és az alapanyaggyártás mindennél fontosabb hangsúlyt kapott. Ehhez kapcsolódott a villamosenergia-ellátás és a közlekedési problémák közös megoldása. A szakosítás megvalósítását elsősorban a tömeggyártás, valamint az új termékek korszerű színvonalon való gyártása, tehát a KGST autarchia erősítése érdekében emelték ki, hozzátéve azt, hogy az érintett országok közötti kereskedelmi forgalomnak óriási perspektívái vannak. Ennek érdekében közös

van szükség.

A

Kádár János az MSZMP Központi Bizottsága előtt tartott tájékoztatót. A megoldandó kérdéseket kicsinyítette, így könnyen számolhatott be megnyugtató és eredményes tárgyalásról, különösen amiatt, hogy azt hitte, hogy az ármegállapítás kérdésében sikerült Magyarország számára előnyös kompromisszumot elérni. A KGST IX. ülésszaka után azonban a helyzet megváltozott.

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők