Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

A KGST IX. ülésszaka

A csúcs után és a KGST tanácsülés előtt 1958. június 4-én Osztrovszki György és Galambos András, a KGST magyar apparátusának egyik tagja egy moszkvai egyeztetésre hivatkozva a berlini ülésszak ajánlásaihoz ragaszkodó magyar álláspont teljes felülvizsgálatát kezdeményezték elsősorban azért, mert a koordinált forgalom megvalósulására gyakorlatilag már alig lehetett számítani. A berlini ajánlások akadályozhatták az 1959-1960-ra szóló kiegészítő megállapodások megkötését, illetve az 1961-1965 közötti periódus tervezését. Hivatkoztak arra, hogy az Országos Tervhivatalban május 5-én már készült egy elemzés a berlini ülésszak végrehajtásának elemzéséről, de ezt nem tartották elég oknyomozónak, így javaslatok sem szerepeltek benne. Míg a lengyelek több javaslatot tettek, addig Magyarország ezeket nem tudja értékelni, nem tud rá érdemben válaszolni, nem tud önálló

tenni: „szükséges lenne, hogy pl. a gépipar területén az Iparigazgatóságok, üzemek, külkereskedelmi vállalatok bevonásával olyan GB előterjesztést állítsunk össze, amely már távlati elképzeléseink figyelembevételével elemezné a VII. szesszió ajánlásait, annak végrehajtását, javaslatokat tenne a nehézségek elhárítására és a specializáció fő irányaira." Osztrovszkiék gazdasági ágankénti vizsgálatot és GB tárgyalást szorgalmaztak. A javaslatot az tette aktuálissá, hogy egy nem hivatalos beszélgetés alapján az a következtetés volt levonható, hogy a tanácsülésen a berlini határozatok felülvizsgálata mindenképp előtérbe kerül. Osztrovszki - látva a magyar fél felkészületlenségét - tíz nappal az ülés előtt óva intett attól, hogy a magyar fél engedje a berlini ülésszak határozatainak tételes felülvizsgálatát legalábbis addig, amíg a szakosítás bővítéséről és a hátrányt szenvedő országok kompenzálásáról nincs

A bukaresti ülésszakra a csúcson meghatározott időben, 1958. június 26-30-a

került sor. Az előre meghatározott kérdések kerültek terítékre, így a gazdasági együttműködés problémái, a távlati fejlesztési tervek kidolgozása, a tőkés országokkal folytatott kereskedelem, és a KGST apparátus munkájának javítása. Napirenden volt az ármegállapítás kérdése is. Erre azonban ezúttal nem térhetünk ki.

A KGST titkárát

a nyersanyagtermelő országok felmentést kaptak, a „balhét" a KGST apparátus magára vállalta, ugyanez történt a gépipari szakosításokkal kapcsolatos tehetetlenség miatt, „nem mindig biztosították a kellő műszaki-gazdasági megalapozottságot." A szöveg az együttműködésben „lényeges hiányosságokról" beszélt. „Előfordultak egyes esetek, amikor egyoldalúan eltért néhány ország a KGST összehangolt ajánlásaitól." Hibának minősült, hogy a határozatok nem mentek át kétoldalú vagy többoldalú megállapodásokba. Ismét megállapították, hogy problémák voltak a gyártásszakosításban, így nem sikerült az új technikák alkalmazása.

A határozat a csúcstalálkozónak megfelelően a szakosítás és kooperáció folytatása és intenzifikálása mellett foglalt állást, elsősorban és kiemelt hangsúllyal a nyersanyag- és az anyagtermelésben az országok szükségleteinek a kielégítése céljából. Ezzel kapcsolatban az állandó bizottságoknak a tanács konkrét feladatokat szabott 1959 februárjáig. Fel kívánta gyorsítani a közös nagyberuházások előkészítését.

A magyar fél tudomására jutott, hogy a szovjetek a csehszlovákokkal különtárgyalásokat folytattak kőolajvezeték építéséről. Azonnal felvetették, hogy ezt napirendre kellene tűzni, hiszen egy ilyen vezeték

Magyarország is részt kíván venni. Ugyan a kérdés előkészítésére nem volt idő, az ügy előkészítése Ugyanakkor nem támogatták a lengyelek azon kezdeményezését, hogy egy munkabizottság javaslatot dolgozzon ki az ülésszakon a berlini határozat gépipari ajánlásainak megváltoztatására. Ebben megint csak a szakosítás területeinek szűkítésére való törekvést gyanítottak.

A Tanács elgondolása szerint az 1961-1965 közötti egyeztetést már távlati (1975-ig terjedő) tervekkel is össze kellett kötni, de a tervezést a kétoldalú egyeztetésekkel és azok lezárásával kellett kezdeni. Az 1965-ig terjedő időszakra a lengyel elgondolásokkal ellentétesen növelték az egyeztetés alá volt területek és árucsoportok számát, mégpedig úgy, hogy ha valamely „népgazdasági ág" akár egyetlen ország számára különösen fontosnak minősült és egyeztetést kért, akkor azt napirendre kellett venni. A magyar szándékoknak megfelelően az elméleti munkát is meg kellett kezdeni, és 1959 végéig le kellett zárni. Ezt a gazdasági és a tudományos együttműködési állandó bizottságra bízták. Külön rögzítették, hogy az egyeztetés valamennyi szakaszában számításba kell venni az országok mindenoldalú külkereskedelmi és fizetési kötelezettségeit.

A tőkés országokhoz fűződő viszonnyal külön napirend foglalkozott. A Tanács ugyan tévesen mérte fel a világgazdaság helyzetét (szokásos módon a fejlett tőkés országok válságának erősödését prognosztizálta), a hatásokat azonban jól érzékelte, nevezetesen, hogy a KGST országok kereskedelemi lehetőségei a jövőben nehezülnek. Az exportárak várható csökkenését az importárak mérséklésével kívánták elérni. Közös vámokra és gazdasági intézkedésekre nem határozták el magukat, mindössze az egyeztetések intenzívebbé és a külkereskedelmi cégekre való kiterjesztéséről, valamint a tőkés országok és a világpiac közös elemzéséről döntöttek. Az intenzív állandó bizottsági munkát, az illetékes miniszterek tanácskozását, és egy nagyszabású elemző konferenciát elégségesnek tartottak. Később kiderült, hogy ez közel sem elég, de az együttműködés szorosabbá válását az érdekellentétek megakadályozták.

Ami a szervezeti kérdéseket illeti, döntöttek az egyes szervek munkájának szigorúbb rendszeréről, előírták például a munkatervkészítést, szigorították a végrehajtás ellenőrzését, igyekeztek a legfelsőbb szerv, a tanács határozatainak tekintélyét

, tanácskozási kötelezettséget írtak elő a tagállamok számára, ha a korábbi határozatok teljesítésével gond támad, a titkárság rovására növelték a képviselő-helyettesi értekezlet súlyát, ennek megfelelően elfogadták az értekezlet, és a titkárság ügyrendjét. Célba vették a KGST teljes ügyrendjének megalkotását is. Bővítették, és részben az állandó bizottságokat.

A lengyel javaslat ennél tovább ment volna. A X. ülésszakon már el akarták fogadtatni a KGST és a képviselői értekezlet ügyrendjét. Most már nem a helyettesek, hanem a képviselők értekezletének akartak nagyobb hatáskört. A Fa-és Celluloze Állandó Bizottságot meg akarták szüntetni. (Az NDK és Magyarország megtartotta volna.)

A csehszlovákok azt akarták elérni, hogy a nyersanyag és energiabázis problémái közös erőfeszítéssel minél előbb oldódjon meg, mégpedig közös erőfeszítéssel. Az NDK-magyar álláspont az volt, hogy a természeti kincsek mindegyikére ki kell dolgozni sokoldalú hasznosítási javaslatot.

Lengyelek szorgalmazták a vegyes vállalatokat, de ekkor elhárították a palahányóra vonatkozó magyar ajánlatot. A magyarok támogatták azt is, hogy a hengeráru program úgy valósuljon meg, hogy ne történjenek újabb nagyberuházások, hanem az összehangolásra helyezzék a hangsúlyt. Ezt nyilván a két ország kihasználatlan kapacitásai miatt volt célszerű támogatni.

Magyarország belement a Duna vízi energiáinak kihasználásával kapcsolatos csehszlovák kezdeményezésbe is, de nem támogatta azt a javaslatot, hogy második lépcsőben teljesen függetlenedjen a KGST gépgyártásban a tőkés országoktól.

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő