A KGST IX. ülésszaka

A csúcs után és a KGST tanácsülés előtt 1958. június 4-én Osztrovszki György és Galambos András, a KGST magyar apparátusának egyik tagja egy moszkvai egyeztetésre hivatkozva a berlini ülésszak ajánlásaihoz ragaszkodó magyar álláspont teljes felülvizsgálatát kezdeményezték elsősorban azért, mert a koordinált forgalom megvalósulására gyakorlatilag már alig lehetett számítani. A berlini ajánlások akadályozhatták az 1959-1960-ra szóló kiegészítő megállapodások megkötését, illetve az 1961-1965 közötti periódus tervezését. Hivatkoztak arra, hogy az Országos Tervhivatalban május 5-én már készült egy elemzés a berlini ülésszak végrehajtásának elemzéséről, de ezt nem tartották elég oknyomozónak, így javaslatok sem szerepeltek benne. Míg a lengyelek több javaslatot tettek, addig Magyarország ezeket nem tudja értékelni, nem tud rá érdemben válaszolni, nem tud önálló

tenni: „szükséges lenne, hogy pl. a gépipar területén az Iparigazgatóságok, üzemek, külkereskedelmi vállalatok bevonásával olyan GB előterjesztést állítsunk össze, amely már távlati elképzeléseink figyelembevételével elemezné a VII. szesszió ajánlásait, annak végrehajtását, javaslatokat tenne a nehézségek elhárítására és a specializáció fő irányaira." Osztrovszkiék gazdasági ágankénti vizsgálatot és GB tárgyalást szorgalmaztak. A javaslatot az tette aktuálissá, hogy egy nem hivatalos beszélgetés alapján az a következtetés volt levonható, hogy a tanácsülésen a berlini határozatok felülvizsgálata mindenképp előtérbe kerül. Osztrovszki - látva a magyar fél felkészületlenségét - tíz nappal az ülés előtt óva intett attól, hogy a magyar fél engedje a berlini ülésszak határozatainak tételes felülvizsgálatát legalábbis addig, amíg a szakosítás bővítéséről és a hátrányt szenvedő országok kompenzálásáról nincs

A bukaresti ülésszakra a csúcson meghatározott időben, 1958. június 26-30-a

került sor. Az előre meghatározott kérdések kerültek terítékre, így a gazdasági együttműködés problémái, a távlati fejlesztési tervek kidolgozása, a tőkés országokkal folytatott kereskedelem, és a KGST apparátus munkájának javítása. Napirenden volt az ármegállapítás kérdése is. Erre azonban ezúttal nem térhetünk ki.

A KGST titkárát

a nyersanyagtermelő országok felmentést kaptak, a „balhét" a KGST apparátus magára vállalta, ugyanez történt a gépipari szakosításokkal kapcsolatos tehetetlenség miatt, „nem mindig biztosították a kellő műszaki-gazdasági megalapozottságot." A szöveg az együttműködésben „lényeges hiányosságokról" beszélt. „Előfordultak egyes esetek, amikor egyoldalúan eltért néhány ország a KGST összehangolt ajánlásaitól." Hibának minősült, hogy a határozatok nem mentek át kétoldalú vagy többoldalú megállapodásokba. Ismét megállapították, hogy problémák voltak a gyártásszakosításban, így nem sikerült az új technikák alkalmazása.

A határozat a csúcstalálkozónak megfelelően a szakosítás és kooperáció folytatása és intenzifikálása mellett foglalt állást, elsősorban és kiemelt hangsúllyal a nyersanyag- és az anyagtermelésben az országok szükségleteinek a kielégítése céljából. Ezzel kapcsolatban az állandó bizottságoknak a tanács konkrét feladatokat szabott 1959 februárjáig. Fel kívánta gyorsítani a közös nagyberuházások előkészítését.

A magyar fél tudomására jutott, hogy a szovjetek a csehszlovákokkal különtárgyalásokat folytattak kőolajvezeték építéséről. Azonnal felvetették, hogy ezt napirendre kellene tűzni, hiszen egy ilyen vezeték

Magyarország is részt kíván venni. Ugyan a kérdés előkészítésére nem volt idő, az ügy előkészítése Ugyanakkor nem támogatták a lengyelek azon kezdeményezését, hogy egy munkabizottság javaslatot dolgozzon ki az ülésszakon a berlini határozat gépipari ajánlásainak megváltoztatására. Ebben megint csak a szakosítás területeinek szűkítésére való törekvést gyanítottak.

A Tanács elgondolása szerint az 1961-1965 közötti egyeztetést már távlati (1975-ig terjedő) tervekkel is össze kellett kötni, de a tervezést a kétoldalú egyeztetésekkel és azok lezárásával kellett kezdeni. Az 1965-ig terjedő időszakra a lengyel elgondolásokkal ellentétesen növelték az egyeztetés alá volt területek és árucsoportok számát, mégpedig úgy, hogy ha valamely „népgazdasági ág" akár egyetlen ország számára különösen fontosnak minősült és egyeztetést kért, akkor azt napirendre kellett venni. A magyar szándékoknak megfelelően az elméleti munkát is meg kellett kezdeni, és 1959 végéig le kellett zárni. Ezt a gazdasági és a tudományos együttműködési állandó bizottságra bízták. Külön rögzítették, hogy az egyeztetés valamennyi szakaszában számításba kell venni az országok mindenoldalú külkereskedelmi és fizetési kötelezettségeit.

A tőkés országokhoz fűződő viszonnyal külön napirend foglalkozott. A Tanács ugyan tévesen mérte fel a világgazdaság helyzetét (szokásos módon a fejlett tőkés országok válságának erősödését prognosztizálta), a hatásokat azonban jól érzékelte, nevezetesen, hogy a KGST országok kereskedelemi lehetőségei a jövőben nehezülnek. Az exportárak várható csökkenését az importárak mérséklésével kívánták elérni. Közös vámokra és gazdasági intézkedésekre nem határozták el magukat, mindössze az egyeztetések intenzívebbé és a külkereskedelmi cégekre való kiterjesztéséről, valamint a tőkés országok és a világpiac közös elemzéséről döntöttek. Az intenzív állandó bizottsági munkát, az illetékes miniszterek tanácskozását, és egy nagyszabású elemző konferenciát elégségesnek tartottak. Később kiderült, hogy ez közel sem elég, de az együttműködés szorosabbá válását az érdekellentétek megakadályozták.

Ami a szervezeti kérdéseket illeti, döntöttek az egyes szervek munkájának szigorúbb rendszeréről, előírták például a munkatervkészítést, szigorították a végrehajtás ellenőrzését, igyekeztek a legfelsőbb szerv, a tanács határozatainak tekintélyét

, tanácskozási kötelezettséget írtak elő a tagállamok számára, ha a korábbi határozatok teljesítésével gond támad, a titkárság rovására növelték a képviselő-helyettesi értekezlet súlyát, ennek megfelelően elfogadták az értekezlet, és a titkárság ügyrendjét. Célba vették a KGST teljes ügyrendjének megalkotását is. Bővítették, és részben az állandó bizottságokat.

A lengyel javaslat ennél tovább ment volna. A X. ülésszakon már el akarták fogadtatni a KGST és a képviselői értekezlet ügyrendjét. Most már nem a helyettesek, hanem a képviselők értekezletének akartak nagyobb hatáskört. A Fa-és Celluloze Állandó Bizottságot meg akarták szüntetni. (Az NDK és Magyarország megtartotta volna.)

A csehszlovákok azt akarták elérni, hogy a nyersanyag és energiabázis problémái közös erőfeszítéssel minél előbb oldódjon meg, mégpedig közös erőfeszítéssel. Az NDK-magyar álláspont az volt, hogy a természeti kincsek mindegyikére ki kell dolgozni sokoldalú hasznosítási javaslatot.

Lengyelek szorgalmazták a vegyes vállalatokat, de ekkor elhárították a palahányóra vonatkozó magyar ajánlatot. A magyarok támogatták azt is, hogy a hengeráru program úgy valósuljon meg, hogy ne történjenek újabb nagyberuházások, hanem az összehangolásra helyezzék a hangsúlyt. Ezt nyilván a két ország kihasználatlan kapacitásai miatt volt célszerű támogatni.

Magyarország belement a Duna vízi energiáinak kihasználásával kapcsolatos csehszlovák kezdeményezésbe is, de nem támogatta azt a javaslatot, hogy második lépcsőben teljesen függetlenedjen a KGST gépgyártásban a tőkés országoktól.