Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Összegzés

Az 1956-os magyar és lengyel belső válság nyomán kiéleződött gazdasági együttműködési válság élesen mutatott rá az 1953 utáni integrációs kísérletek és az 1956-os berlini megállapodás gyengeségeire. Az erőltetett közös tervezés és döntéshozatal nemcsak a válságjelenségekkel nem számolt, de sok szempontból nem vette figyelembe az országok adottságait, nem vette tudomásul, hogy a KGST országok között erős érdekellentétek feszülnek. Ezek minden együttműködési területre kiterjednek, a nyersanyag- és energiaellátástól, a gépipari, mezőgazdasági szférájáig.

A mélyebb okokat keresve korabeli szakértői anyagok úgy fogalmaztak, hogy bár a KGST országok közötti kereskedelem 1954-ig jelentős és töretlen fejlődést

, „egy sor országban párhuzamosan megszervezték olyan termékek előállítását is, amelyekből egy-egy ország is el tudta volna látni az összes résztvevő országok szükségleteit. Ugyanakkor az egyes országokon belül a feldolgozó és nyersanyagtermelő ágak között kialakult aránytalanság nemzetközi méretekben hatványozottan jelentkezett." Ezért következett be az egymás közötti kereskedelem stagnálása, majd visszaesése.

Lengyelország ebben a helyzetben igyekezett a számára hátrányos KGST kötelezettségek, a nyersanyag-szállítási beruházási terhek alól kibújni. Tetézte ezt az általános kiegyensúlyozatlanság, az általános, de az NDK részéről jelentkező egyre mohóbb forrásigény. A lengyelek a KGST keretek lazítására, a nemzeti érdekérvényesítési megoldások erősítésére, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok előtérbe állítására törekedtek. Láttuk, hogy ez egyöntetű elutasításban részesült, a válság enyhítésére mégis a KGST kereteken kívül, a kétoldalú kapcsolatokban került sor. Ennek előfeltétele a szovjet gazdasági erő fokozott belépése volt a térség egyensúlyának biztosításában. A Moszkvával való kapcsolatok a kelet-európai országok érdekeinek fokozottabb figyelembe vétele irányába változott meg. Hruscsovék rájöttek, hogy a krónikus nyersanyag és az energiaellátási problémákat tartósan és nekik kell orvosolni.

A KGST válsága az 1958-as csúcsértekezlet és a IX. tanácsülés után a munka „intenzifikálásának" reményében elsimulni látszott. A kétoldalú megállapodások épülő másodlagos tervkoordináció hatékonyabb megoldásnak tűnt, mint a korábbi. Az időközben meghozott szakosítási, tervegyeztetési szándékok 1958-ra annyi előrelépést hoztak, hogy az egyes országok jobban ismerték a többiek helyzetét és problémáit, ami ugye aprócska eredménynek számított. Megalapozott remény mutatkozott viszont a nyersanyag és energiagondok belátható időn, és a táboron belüli rendezésére. A többség számára az árak is ideiglenesen rendeződtek. A türelem légköre helyreállt annak ellenére, hogy minden javaslatot közel sem sikerült a határozatokba integrálni.

 

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők