Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Az 1956-os megállapodás

Mi történt Berlinben? Az első napirend keretében az országok ágazati fejlesztési terveinek összehangolásáról tárgyaltak, s elfogadták a gépek és berendezések gyártására vonatkozó szakosítási javaslatokat (pl. járművekét), illetve a beruházási elképzeléseket. Tulajdonképpen arról döntöttek, hogy az egyes országokban megkezdett építkezéseket befejezhetik-e, vagy sem. Lényegében megállapodás született - persze kétoldalú egyezmények alapján - az 1956-1960 közötti gépipari fejlesztési tervekről és a kereskedelmi egyezmények tartalmáról. Szorgalmazták az éppen induló szakosítási és kooperációs együttműködés folytatását, ezzel kapcsolatban ajánlásokat fogalmaztak meg a szerszámgépgyártás, az energetikai berendezések gyártása, a közlekedési gépgyártás, a hajógyártás, a műszergyártás, a rádiótechnika, a vezetékes hírközlés, az optikai és műszeripar területére. A műszaki kutatásban és fejlesztésben a tapasztalatcsere erősítésére helyezték a hangsúlyt.

Lényegében megállapodás született a vaskohászat érccel és koksszal való 1956-1960 közötti ellátásáról, ennek megfelelően tíz új kohó építéséről, a Krivoj rogi vasércszállítás növeléséről, illetve a tagországok arányos részvételéről a szovjet vasércbányászat fejlesztésében, és más részletekben. Egyezség született a széntermelés növeléséről, aknaépítésről, ahol Lengyelország 40, Csehszlovákia 16, Románia öt új akna építését vállalta az ötéves terv alatt. Más országok kisebb beruházások, kutatás mellett kötelezték el magukat. Ugyanakkor Lengyelország növekvő exportkötelezettségében nem sikerült dűlőre jutni. Ajánlások születtek a színesfémkohászat, a kőolaj és gázipar, a vegyipar, a textil-, bőr-, és cipőipar területére.

A mezőgazdaság viszont nem volt a lezárható megállapodások szférájára. Javaslatot dolgoztak ki ugyanakkor a műtrágyaipar bővítésére és a mezőgazdasági gépek gyártásának fejlesztésére.

Munkaprogramot fogadtak el a villamosenergia-szállítás bővítéséről a dunai vízi erőmű rendszer továbbépítéséről, egyáltalán a folyókon való közlekedési jelentőségének növeléséről.

Ami a pénzügyi kérdéseket illeti, megegyeztek a többoldalú klíring bevezetésének előkészítéséről. Egyetértettek gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési állandó

alapításáról. Ezeknek a hangsúlyozottan állandóan működő bizottságoknak a feladata a több országot érintő fejlesztési tervek, szakosítások és kooperációk, gazdaságossági javaslatok lépésről-lépésre történő kidolgozása, valamint a több országot érintő műszaki problémák megoldása, konferenciák, szakértői értekezletek szervezése, ágazati paraméterek egységesítése stb. lett volna. A mezőgazdasági bizottságnak az élelmiszeripari együttműködéssel, illetve a mezőgazdasági nyersanyaggyártással is foglalkoznia kellett. Emellett kialakítottak egy Fa és Cellulóz Állandó Bizottságot az erdőgazdaság fejlesztésére és a csatolt területek összehangolására. Kereskedelmi Bizottság is alakult, ahol a tőkés kapcsolatok közös tervezték. , hogy a bizottságok csak a résztvevő országok egyhangú döntésével hozhatnak határozatot.

Az ajánlások meglehetősen sok termékfajtára kiterjedtek: ezek között az energetikai berendezések 14 csoportja, a dieselek 23 csoportja, a fémforgácsoló szerszámgépek 69 csoportja, a kovácsoló-sajtoló berendezések 110 fajtája, a mezőgazdasági gépek és traktorok 15 fajtája, a diesel-mozdonyok 13 típusmérete, teher- és személygépkocsik, autóbuszok, vagonok és más gép- és berendezésfajták szerepeltek.

A berlini ülésszak tehát újszerűnek és eredményesnek tűnt, mondhatni áttörést jelentett. A megfeszített munka látszólag meghozta gyümölcsét, és a jövőre nézve sok ígéretet tartalmazott. A valóság azonban szinte azonnal rácáfolt az álmokra és a tervekre. Az egyeztetések során ugyanis minden ország a maga számára ideálisnak képzelt fejlesztések mellett lobbizott ahelyett, hogy az egyébként jól ismert párhuzamos kapacitások egyeztetett lebontásán gondolkodott volna. Ilyen körülmények között a gyorsítás nagy nyersanyag-, és energiaigényeket indukált anélkül, hogy biztosítására meglettek volna a feltételek. Hiába tolta ki a KGST-ből a Tanács a kétoldalú tárgyalások felé a problémák kezelését, ezzel egy tapodtat sem lehetett előre haladni.

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők