Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Csődveszély Magyarországon

Magyarországgal egészen más volt a helyzet. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nem túl sok hezitálás után feladta a berlini megállapodásban vállalt kötelezettségeit. 1956. december 21-én olyan

került a Gazdasági Bizottság elé, hogy a magyar fél vesse fel a magyar kérdés napirendre tűzését a KGST Tanácsában, persze azzal a célzattal, hogy minél több támogatást kapjon. 1957. január 22-ei ülésen azonban a Gazdasági Bizottság lemondott a magyar kérdés önálló napirendre Moszkvából ugyanis azt az üzenetet kapták, hogy jobban járnak, ha kétoldalú tárgyalási formában „koldulnak" alamizsnáért, így legalább nem derült ki az, hogy a gépexportot és a bauxittermelést sem tudja Magyarország teljesíteni. Ennek jelentős része ugyanis magyar-szovjet relációban realizálódott volna.

A tervhivatali elnökök 1957. márciusi találkozóján mégsem lehetett mást csinálni, minthogy a KGST közösség előtt is világossá kellett tenni az ígéretek visszavonását, és hogy Magyarország az ötévesről teljesen új, három éves terv kidolgozásához fogott. A szénbehozatali igényt a magyar delegátus a berlini vállaláshoz képest következőképpen

: 1958-ban 775 millió tonna helyett 2800 millió tonna, 1959-ben 995 millió tonna helyett 3000 millió tonna, 1960-ban 995 millió tonna helyett 3200 millió tonna kellene. A magyar küldöttség jelezte, hogy nem tud eleget tenni a lengyel szénberuházásokban való részvételi ígéretének. Nem véletlen, hogy az értekezleten megállapították: a szénhiány általánosan is növekedetett és a következő években 7,1, 7,4, 6,2 millió tonnát tesz majd ki. A magyar kőolaj-termelési ajánlatot a berlini két millióról 600 ezer tonnára vették vissza, az 1010 kutatófúrást 636-re, a kőolaj-behozatalt ezzel szemben évi 450 ezer tonnáról évi 1,5 millió tonnára kívánták feltornászni. Magyarország csökkentést jelentett be az acél- és nyersvas termelésben, növekedési igényt a nyersvas importban. A bauxit és timföld ígéretet tartani tudták, de az alumíniumtermelési és a gépexport volumenét már nem. Kéréseket fogalmazott meg a magyar fél a színesfém behozatalban is. A zöldség- és gyümölcstermesztés kivételével az ország a mezőgazdasági termékekre tett ígéreteit is visszavonta, illetve csökkentette.

A szovjet hozzászólással szemben a bolgár, a magyar, a német és a lengyel

egyöntetűen a berlini vállalások feladásáról szóltak. Bulgária csökkenti gépimportját, növelné koksz importját. Az NDK szén, gabona és húshiányról panaszkodott. A lengyelek jelentős változásokat jelentettek be: komoly lemaradás volt tapasztalható a szén, az acél, az energia, a cement, a vasérc, valamint a szerszámgéptermelésben. 1956-os nemzeti jövedelmük az 1955-höz képest 15%-kal alacsonyabb. 1951-1954 között a reálbérek csökkentek, sőt a munkásság egyes rétegeinek életszínvonala alacsonyabb lett, mint a háború előtti. Súlyos szénhiány van annak ellenére, hogy bevezették a vasárnapi műszakot. Románia nem tudta teljesíteni hús és gabonaszállításait, sőt a Szovjetunió juttatott részére 500 ezer tonna gabonát és 60 ezer tonna takarmányt. Az olajfeltárások befejezéséig a termelésük csökken, a földgázszállítás növelését csőhiány akadályozza. Jelentős problémákról számoltak be a vasérctermelésben, széntermelésben, a hengereltáru és a koksz terén. Ugyanakkor 2700 traktort nem vettek át tőlük a KGST országok.

A szovjet-magyar

a folyó évre 1957 márciusában, Moszkvában zárultak le. Az 550 millió rubel értékű áruhitelhez és 200 millió rubel értékű 2% kamattal kapott devizahitelhez a korábbi hitelfizetésből hozzájött 85 millió rubel. A törlesztést 1961-ben kellett elkezdeni és tíz év alatt befejezni. Az 1957-es áruforgalom így több mint egy milliárd rubel volt a két ország között. Az 1952, 1954, 1956-ban kapott hitel törlesztésére haladékot kapott az ország, és azt is csak 1961-től kellett visszafizetni. A volt német vagyon és a vegyes társaságok kivásárlásából hátralévő magyar tartozást, kb. 1053 millió forintot elengedték. A szovjetek megvettek 458 millió rubel értékű itthon gyártott hadfelszerelést, de ez az összeg nem folyt be, mert a magyar katonai jellegű tartozás elengedését jelentette. Az 1957 júliusában megkezdett 2500 millió rubeles magyar kéréssel induló és az 1957. december 18-án megkötött megállapodással befejeződött tárgyalás szerint Moszkva 1958-1962 között 300 millió rubel értékű berendezést, szállított és technikai segítséget nyújtott különféle beruházások befejezéséhez. A kamat 2%-os volt, itt egy év türelmi idő volt a hitelrészlet igénybe vétele után. A törlesztést tíz év alatt kellett .

Az 1958-1960 közötti évekre szóló árucsere-forgalmi egyezmény körüli kemény tárgyalások 1958. január 13-án zárultak le, de Kádár János 1958. áprilisban további szovjet

„sírt" ki Hruscsovtól.

A szovjet-magyar szakosítási tárgyalások elhúzódtak. A magyar javaslatok nyomán, az év során szovjet tervhivatali szakértők vizsgálták meg a magyar

a szakosítással kapcsolatban minden magyar ajánlati területet végigjártak beleértve a termelő, a tervező és kutató szférát is. Amikor 1957. november 5-én Ajtai Miklós szovjet partnerével asztalhoz ült kiderült, hogy a szovjetek nem tartották elfogadhatónak, hogy Magyarország villanymotor gyártására rendezkedjen be. A diesel vonatok és motorkocsik, a villamos motorvonatok és mozdonyok közül csak egyetlen típus, a 600 LE-s mozdonyok gyártását ajánlották. A 2000 LE-s mozdonyokat már a szovjetek „magukra vállalták". A híradástechnikai üzemekről és kutató intézetekről az volt a véleményük, hogy azok megoldott problémákkal foglalkoznak. Együttműködés lehetőséget például relé állomások, telefonközpontok, telefongyártás, televíziós stúdiók és közvetítő berendezések gyártásában véltek felfedezni. Ez igen szerény eredmény volt.

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők