Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

 

A bajok csak növekednek

A szovjetekkel folytatott kétoldalú tárgyalások ellenére a nyersanyagellátás területén akut válsághelyzet alakult ki a KGST-ben. A berlini határozatok realizálása veszélybe került részben a szén, koksz és energia relációban, de zavarok keletkeztek a beruházás-hozzájárulás területén, és megoldatlan volt a gépipari kapacitás kihasználásának biztosítása is. Ehhez társultak az egyéb áruk kompenzációs cseréjéből adódó problémák, vagyis a fizetési nehézségek, a magyar vállalások feladása, és a komoly segítségigény. Ha a szovjetek nem léptek volna be ajánlataikkal, minden valószínűség szerint a KGST kvázi piac összeomlásával kellett volna számolni.

1956. július 20-a és szeptember 7-e között, vagyis igen hosszas egyeztetés után Lengyelország, Bulgária, Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió szénbányászati szakértői együtt kidolgozták a lengyel szénbányászat 1956-1965 közötti fejlesztéséhez szükséges terveket, amelyek révén a KGST igények kielégíthetők lettek volna. Az 1956-1960 közötti beruházásokat (1955-ös árakon) 27,6 millió zlotyiban határozták meg. 1956 októberére azonban kiderült, hogy a lengyel kormány 18,6 milliárd zlotyinál nem tud többet fordítani a következő ötéves terv során bányászati beruházásra, de ez is komoly nehézséget okoz az évi 110 millió tonna kőszén kitermelés elérésére 1960-ra. Az összeg nem biztosította az új bányák építésének megkezdéséhez szükséges összegeket, vagyis 1960 után a kitermelés növekedésére nem lehetett számítani. Piotr Jaroszewicz lengyel KGST képviselő ezért 1956. október 1-én levéllel fordult A. A. Pavlov KGST titkárhoz azzal az indítvánnyal, hogy mielőbb kezdjenek tárgyalásokat más országoknak az 1957-ben indítandó beruházásokban való részvételéről. Mi több, a szakértők által megállapított 27,6 milliárdot is kevésnek nevezték, mert az nem foglalta magában az energetikai, szállítási és kommunális beruházásokat. Ez további 2,5 milliárd zlotyival drágította a tervek kivitelezését. A hiányt 11,5 milliárd zlotyiban, azaz 2,7 milliárd deviza-rubelben állapították meg, amelyet 1956-1960 között hosszúlejáratú kamatmentes hitelben igényeltek Lengyelországnak, illetve a segítséget ennek megfelelően akarták megállapítani úgy, hogy az érdekelt országok gépeket, berendezéseket, anyagokat szállítanának, vagy a tervezésben, geológiai feltárásban vennének részt. E felett devizahitelt is

közszükségleti cikkek vásárlására.

Miután a lengyelek képtelenek voltak a szénexport teljesítésre, 1956 októberében Otto Grotewohl NDK miniszterelnök javaslatot tett a KGST rendkívüli ülésének szinte azonnali összehívására az 1957 eleji szénszállítási katasztrófa elkerülése érdekében négy ország részvételével. Az érintett országok azonban nem válaszoltak. Egy idő után a csehszlovákoknak is sürgőssé vált az egyeztetés, Jaromir Dolansky KGST képviselő 1957 márciusára

magas szintű találkozót (a lengyelek áprilisra), mert a tornyosuló bizonytalanságok miatt kormánya veszélyeztetve látta az ország éves tervének elfogadását. A tárgyalási javaslatból kihagyott magyar fél szintén időszerűnek tartotta az egyeztetést, mert úgy látta, hogy a nyersanyagban gazdag Lengyelország és Románia nem támogatja a KGST-n belüli kereskedelem bővítését, ellenkezőleg, annak lazítására törekszik, hogy nyersanyag-kincseivel szabadabban tőkés piacokon. Az NDK és Magyarország ezzel élesen szemben állt. Ahogy teltek a hetek, a kőszén, nyersvas, koksz és hengerelt-acél hiány 1956 őszéhez képest még nagyobb lett. Ugyanez vonatkozott a kőolajra, és annak termékeire, valamint a rézre, cinkre, alumíniumra. A szakosításban pedig olyan ellenérdekeltségek jelentkeztek, amit nem lehetett áthidalni. Ilyen volt a vasúti járműgyártás, ahol Lengyelország, Magyarország, a Szovjetunió, Románia és az NDK is ellenérdekelt féllé vált, illetve más ország-összetételben ez a hajógyártásra is érvényes volt, ahol pl. a lengyelek nyersanyaghiány miatt nem tudtak a KGST piacra megfelelő mennyiséget biztosítani, amit az NDK és Románia kihasznált, s Bulgária még így is tőkés piacról elégítette ki szükségleteit.

A helyzetre jellemző volt, hogy a Szovjetunió teljesítette áruszállítási kötelezettségeit, a kis országok azonban erre kevésbé voltak képesek. 1957. január 1-én már 1200 millió devizarubel volt a klíringhátralék, ami az 1955-ös állapotnak csaknem a dupláját jelentette. Ráadásul mindez úgy, hogy a Szovjetunió a berlini vállalásokat felülmúló szállításokat teljesített. Ezzel szemben a KGST kisországokból csökkentek a szállítások egy sor termékfajtából. A szovjetek jelentősen többet szállítottak a berlini ajánlásoknál. Például szénből 3250 ezer helyett 5570 ezer tonnát, kohókokszból 900 ezer helyett 1800 ezer tonnát, nyersolajból 2900 ezer helyett 3900 ezer tonnát, hengerelt acélból 1000 tonna helyett 1300 ezer tonnát, nyersvasból 760 helyett 840 ezer tonnát, stb. A kőszén importja az 1955-ös volumen 37%-át tette ki, a kőolaj-fehértermékek 72,5%-át, a horgany 64%-át, az acélcsövek 85%-át, de növelte a cipők, szabászati cikkek és kötött áruk behozatalát.

Lengyelország 1955-ben 8,1 millió tonnát, 1956-ben 6,1 millió tonnát, 1957-ben csak három millió tonna szenet exportált a Szovjetunióba. A szovjetek kokszból 1956-ban még 560 ezer tonnát kaptak, 1957-ben már csak 200 ezer tonnát. Az NDK-ból és Csehszlovákiából különböző termékekből szintén kevesebbet szállítottak. Az NDK jelentősen csökkentette cementgyári berendezések exportját, amit tőkés piacról kellett beszerezni.

Szovjet elemzés szerint az impozáns szakosítási megállapodások és a valóság közötti szakadékot az jellemezte, hogy amíg 1957-ben az évi összes fémforgácsoló szerszámgép gyártása több mint 70 000 darab volt, a kölcsönös szállítások 3400 darabot tettek ki, vagyis a gyártásnak nem egészen öt százalékát. A kovácsoló-sajtoló berendezések gyártása több mint 24 000 egység volt, a kölcsönös szállítás pedig mindössze 662, vagyis a

2,7%-a.

„A traktorgyártás öt népi demokratikus országban történik és 1957-ben kb. 39 000 darabot tett ki, ebből a népi demokratikus országokba 5380 darabot exportáltak, ebből csak Csehszlovákia 5114 darabot. Tehergépkocsikat öt országban gyártanak. Ezek gyártása 1957-ben kb. 47000 darab volt, a kölcsönös szállítás pedig 3836 darab, vagyis a termelés 8%-a."

Hozzá kell tenni - bár ez a KGST-t közvetlenül nem érintette - hogy súlyos problémák keletkeztek a hadiipari termelés, illetve a haditechnikai szállítások területén is. Az 1956-1965 közötti szállítási tervek közös megvizsgálása 1956. július 30-a után indult meg. Ezek a tervek elkészültek, de megvalósíthatatlannak bizonyultak, mivel az érdekelt országok között nem jött létre megegyezés a kölcsönös fegyver- és haditechnikai szállításokért történő elszámolásról. A szállító országok - a Szovjetunió kivételével - nem akartak kedvezményeket adni az importáló országok kérésének megfelelően. A kérdés felülvizsgálata csak 1958-ban kezdődött meg, miután a Szovjetunió

, hogy a hatvanas évek elején hajlandó az 1957-1960 közötti feltételekkel átvenni hadieszközöket.

Ezen a napon történt június 23.

1915

I. világháború: Az első isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg támadásával szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik.Tovább

1940

Hitler látogatást tesz a német csapatok által megszállt Párizsban.Tovább

1941

Szlovákia csatlakozik a Szovjetunió elleni hadjárathoz.Tovább

1961

Életbe lép a nemzetközi Antarktisz-egyezmény, amely kiköti a kontinens semlegességét.Tovább

1983

II. János Pál pápa első külföldi látogatása során Varsóban tárgyal Lengyelország államfőjével, Jaruzelski tábornokkal, és Zakopanéban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők