Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

A lengyel javaslat

1957. április 12-én Piotr Jaroszewicz a KGST lengyel delegátusának elnökhelyettese levelet küldött Pavlovnak, a KGST titkárának azzal a kéréssel, hogy kormánya elgondolásait juttassa el a KGST országokhoz. Hamarosan kiderült, hogy ilyen horderejű kezdeményezés a KGST addigi történetében még nem fordult elő. Pavlov egy nap múlva teljesítette Jaroszevicz kérését azzal, hogy a kezdeményezést a képviselő-helyettesek előtt kívánja

, méghozzá viszonylag rövid határidővel. A képviselő-helyettesek értekezletére 1957. május 15-én került sor, amely a most már halaszthatatlan KGST csúcs előkészítését is szolgálta.

Az előterjesztés visszatekintéssel indul. A KGST 1954 márciusában történt átszervezése után az élénkség időszaka következett, ennek keretében 1955 márciusától megkezdődött az éves és ötéves gazdasági tervek összehangolása, valamint kibővült a tőkés országokkal folytatott kereskedelem koordinálása is. Eredménynek tekintették a kőolaj-, és vasércszükséglet kielégítésére tett erőfeszítéseket, ugyanakkor kiderült, hogy a szén, koksz, hengerelt acél és egy sor termékfajtára vonatkozó megállapodás nem reális. Ennek okát az anyag a tervegyeztetés túl széles spektrumában, az egyeztetés módszerében és egy sor szempont figyelmen kívül hagyásában látta. Ilyen volt például a tőkés kereskedelmi megállapodások miatti, és a nemzetgazdasági mérlegegyensúlyok megteremtéséből adódó kötelezettség. Ennek következtében több termék esetében sem 1956 nyarán, sem később nem jött létre egyezség, ami aztán a nemzetgazdasági tervezést is elbizonytalanította. A lengyelek kifogásolták továbbá a Goszplan, a szovjet tervhivatal beavatkozását a KGST apparátus munkájába. A szövegben olyan megfogalmazásokat olvashatunk, amelyek mintegy megkérdőjelezik a KGST mechanizmusának hatékonyságát (pl. „valóban hatást gyakorolhasson országaink gazdaságának harmonikus fejlődésére"). A javaslat ennek megfelelően szükségesnek ítélte a KGST helyzetének alapvető újragondolását.

Az indítvány a tervek összehangolása mellett maradt, de azt a korábbi gyakorlattal ellentétben lényegében az energetikai és szállítási kérdésekre, illetve az alapos információcserére redukálta volna. Az összehangolás előtt elméleti kérdéseket kívánt tisztázni, és ennek fő terepét az állandó bizottságokban, illetve közös tervező, szerkesztő, építő szervezetek létrehozásában

A figyelmet ismét a kereskedelem felé fordította volna. A termelési, illetve az export-import kérdésekben a kötelező határozatok ellen érvelt. A KGST egyeztetési centrumát a képviselő-helyettesek értekezletéhez telepítette volna a szovjet dominanciájú titkársággal Ez a pont a tagországok egyenrangúsága biztosítása felé tett lépésként értékelhető.

A lengyelek szokatlan hangú önálló kezdeményezése az október 30-ai nyilatkozat nyomán kibontakozott külpolitikai és külgazdasági mozgástérbővüléssel függött össze. Az előzmények a Lengyel Egyesült Munkáspárt 1956. október 19-21-ei VIII. plénumához és a rá következő széleskörű vitához mennek vissza, amelyek a gazdaságpolitikáról és a gazdasági modellalternatívákról, a külgazdaságról szóltak. A Közgazdasági Tanács

Varsóban - szemben Magyarországgal - sajtónyilvánosságot kaptak.

 

A lengyel kormány 1957. április 12-ei feljegyzése a KGST részére (fordítás).
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 99–108. lap
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

A második dokumentum Marai László 1957. április 24-ei levele Friss Istvánhoz. Marai, azaz a Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának titkára Friss véleményét kérte a lengyel anyagról, de úgy, hogy egyben közölte saját elutasító álláspontját.

 

Marai Lászlónak, a Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága titkárának 1957. április 24-ei levele Friss Istvánhoz,
az MSZMP KB Államgazdasági Osztályának vezetőjéhez a lengyel kormány feljegyzéséről.
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 97–98. lap.
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

A harmadik dokumentum egyrészt Apró Antal utasító levelének tervezetét tartalmazza Osztrovszki György magyar képviselő-helyettes számára, továbbá az értekezleten elmondandó beszéd szövegtervezetét. Az elutasítás Marai László érveit követi. A magyar javaslat azt feltételezte, hogy a tervegyeztetés során a nemzetgazdasági ágak egymásra hatását is figyelembe lehet venni. Ez elméletileg nem volt kizárt, gyakorlatban azonban rendkívül bonyolult problémákat vetett fel. A Hozzászólás nem tartotta komoly problémának a tőkés kereskedelmi relációk figyelembe vételét, azt másodlagosnak minősítette. Ez Magyarország adott helyzetében érthető volt, de perspektívában épp az ország érdekeivel ellentétes szempontot jelentett. Magyarország az adott pillanatban nem kívánt a KGST érdekellentétekkel foglalkozni. Mindent felülírt ugyanis az itthoni problémák külső segítséggel történő megoldása. Ugyanakkor megismételte az 1956 nyarán a tudományos elemzés erősítésére vonatkozó helytálló javaslatot, amit még Gerő Ernő szorgalmazott, de nem lett belőle semmi. A szakosításban a legfejlettebb technika alkalmazására való képesség szempontjainak előtérbe állítását és a kapacitások kihasználását szorgalmazta, ami mögött nem nehéz a magyar gépgyártási érdekeket felfedezni. Végül felvetette a közös Beruházási és Export-Import Bank megteremtésének napirendre vételét a többoldalú klíring realizálása érdekében. Ez az egyre kényesebb áralkuk Magyarországra nézve kedvezőtlen irányba tolódását volt hivatva megelőzni.

 

Apró Antal miniszterelnök-helyettes 1957. május 7-ei utasítása
Osztrovszki György magyar képviselő-helyettes számára (levéltervezet).
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 113. lap
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

Ezen a napon történt november 29.

1903

Megnyítják a Nyomorék Gyermekek Otthonát Budapesten.Tovább

1923

Franciaország és a Szovjetunió megnemtámadási és semlegességi szerződést köt.Tovább

1945

Kikiáltják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságot.Tovább

1947

Az ENSZ közgyűlésén döntenek arról, hogy az angol mandátumterületet, Palesztinát egy arab és egy zsidó államra osztják ketté.Tovább

1970

Befejeződik az MSZMP X. kongresszusa.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő