Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

A lengyel javaslat

1957. április 12-én Piotr Jaroszewicz a KGST lengyel delegátusának elnökhelyettese levelet küldött Pavlovnak, a KGST titkárának azzal a kéréssel, hogy kormánya elgondolásait juttassa el a KGST országokhoz. Hamarosan kiderült, hogy ilyen horderejű kezdeményezés a KGST addigi történetében még nem fordult elő. Pavlov egy nap múlva teljesítette Jaroszevicz kérését azzal, hogy a kezdeményezést a képviselő-helyettesek előtt kívánja

, méghozzá viszonylag rövid határidővel. A képviselő-helyettesek értekezletére 1957. május 15-én került sor, amely a most már halaszthatatlan KGST csúcs előkészítését is szolgálta.

Az előterjesztés visszatekintéssel indul. A KGST 1954 márciusában történt átszervezése után az élénkség időszaka következett, ennek keretében 1955 márciusától megkezdődött az éves és ötéves gazdasági tervek összehangolása, valamint kibővült a tőkés országokkal folytatott kereskedelem koordinálása is. Eredménynek tekintették a kőolaj-, és vasércszükséglet kielégítésére tett erőfeszítéseket, ugyanakkor kiderült, hogy a szén, koksz, hengerelt acél és egy sor termékfajtára vonatkozó megállapodás nem reális. Ennek okát az anyag a tervegyeztetés túl széles spektrumában, az egyeztetés módszerében és egy sor szempont figyelmen kívül hagyásában látta. Ilyen volt például a tőkés kereskedelmi megállapodások miatti, és a nemzetgazdasági mérlegegyensúlyok megteremtéséből adódó kötelezettség. Ennek következtében több termék esetében sem 1956 nyarán, sem később nem jött létre egyezség, ami aztán a nemzetgazdasági tervezést is elbizonytalanította. A lengyelek kifogásolták továbbá a Goszplan, a szovjet tervhivatal beavatkozását a KGST apparátus munkájába. A szövegben olyan megfogalmazásokat olvashatunk, amelyek mintegy megkérdőjelezik a KGST mechanizmusának hatékonyságát (pl. „valóban hatást gyakorolhasson országaink gazdaságának harmonikus fejlődésére"). A javaslat ennek megfelelően szükségesnek ítélte a KGST helyzetének alapvető újragondolását.

Az indítvány a tervek összehangolása mellett maradt, de azt a korábbi gyakorlattal ellentétben lényegében az energetikai és szállítási kérdésekre, illetve az alapos információcserére redukálta volna. Az összehangolás előtt elméleti kérdéseket kívánt tisztázni, és ennek fő terepét az állandó bizottságokban, illetve közös tervező, szerkesztő, építő szervezetek létrehozásában

A figyelmet ismét a kereskedelem felé fordította volna. A termelési, illetve az export-import kérdésekben a kötelező határozatok ellen érvelt. A KGST egyeztetési centrumát a képviselő-helyettesek értekezletéhez telepítette volna a szovjet dominanciájú titkársággal Ez a pont a tagországok egyenrangúsága biztosítása felé tett lépésként értékelhető.

A lengyelek szokatlan hangú önálló kezdeményezése az október 30-ai nyilatkozat nyomán kibontakozott külpolitikai és külgazdasági mozgástérbővüléssel függött össze. Az előzmények a Lengyel Egyesült Munkáspárt 1956. október 19-21-ei VIII. plénumához és a rá következő széleskörű vitához mennek vissza, amelyek a gazdaságpolitikáról és a gazdasági modellalternatívákról, a külgazdaságról szóltak. A Közgazdasági Tanács

Varsóban - szemben Magyarországgal - sajtónyilvánosságot kaptak.

 

A lengyel kormány 1957. április 12-ei feljegyzése a KGST részére (fordítás).
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 99–108. lap
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

A második dokumentum Marai László 1957. április 24-ei levele Friss Istvánhoz. Marai, azaz a Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának titkára Friss véleményét kérte a lengyel anyagról, de úgy, hogy egyben közölte saját elutasító álláspontját.

 

Marai Lászlónak, a Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága titkárának 1957. április 24-ei levele Friss Istvánhoz,
az MSZMP KB Államgazdasági Osztályának vezetőjéhez a lengyel kormány feljegyzéséről.
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 97–98. lap.
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

A harmadik dokumentum egyrészt Apró Antal utasító levelének tervezetét tartalmazza Osztrovszki György magyar képviselő-helyettes számára, továbbá az értekezleten elmondandó beszéd szövegtervezetét. Az elutasítás Marai László érveit követi. A magyar javaslat azt feltételezte, hogy a tervegyeztetés során a nemzetgazdasági ágak egymásra hatását is figyelembe lehet venni. Ez elméletileg nem volt kizárt, gyakorlatban azonban rendkívül bonyolult problémákat vetett fel. A Hozzászólás nem tartotta komoly problémának a tőkés kereskedelmi relációk figyelembe vételét, azt másodlagosnak minősítette. Ez Magyarország adott helyzetében érthető volt, de perspektívában épp az ország érdekeivel ellentétes szempontot jelentett. Magyarország az adott pillanatban nem kívánt a KGST érdekellentétekkel foglalkozni. Mindent felülírt ugyanis az itthoni problémák külső segítséggel történő megoldása. Ugyanakkor megismételte az 1956 nyarán a tudományos elemzés erősítésére vonatkozó helytálló javaslatot, amit még Gerő Ernő szorgalmazott, de nem lett belőle semmi. A szakosításban a legfejlettebb technika alkalmazására való képesség szempontjainak előtérbe állítását és a kapacitások kihasználását szorgalmazta, ami mögött nem nehéz a magyar gépgyártási érdekeket felfedezni. Végül felvetette a közös Beruházási és Export-Import Bank megteremtésének napirendre vételét a többoldalú klíring realizálása érdekében. Ez az egyre kényesebb áralkuk Magyarországra nézve kedvezőtlen irányba tolódását volt hivatva megelőzni.

 

Apró Antal miniszterelnök-helyettes 1957. május 7-ei utasítása
Osztrovszki György magyar képviselő-helyettes számára (levéltervezet).
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 113. lap
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

Ezen a napon történt június 23.

1915

I. világháború: Az első isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg támadásával szemben az Osztrák–Magyar Monarchia sikeresen védekezik.Tovább

1940

Hitler látogatást tesz a német csapatok által megszállt Párizsban.Tovább

1941

Szlovákia csatlakozik a Szovjetunió elleni hadjárathoz.Tovább

1961

Életbe lép a nemzetközi Antarktisz-egyezmény, amely kiköti a kontinens semlegességét.Tovább

1983

II. János Pál pápa első külföldi látogatása során Varsóban tárgyal Lengyelország államfőjével, Jaruzelski tábornokkal, és Zakopanéban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők