Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Vajon milyen eredményt hozott az elnökhelyettesek 1957. május 15-én lezajlott vitája a lengyel elgondolásokról? A fontosabb javaslatokat illetően az elutasítás egyöntetű és határozott volt. Ez még a magánvéleményt kifejtő román delegátusra is érvényes volt. Egyesek a közös tervegyeztetés területének csökkentésére vonatkozó javaslatokat, és a komplexitás irányába haladás elutasítását visszalépésként értékelték. Nem értettek egyet a KGST együttműködés felülvizsgálatával, sőt megerősödött az az álláspont, hogy a tervkoordinációt a termelés, a kereskedelem, a népgazdasági egyensúly szempontjainak bevonásával kell tovább folytatni. A gyorsabb és gyakoribb információ áramlást, a képviselő-helyettesi értekezlet ügyrendjének kialakítását viszont egyesek helyeselték.

A helyzetértékelést illetően is megoszlottak a vélemények. A csehszlovák képviselő szerint a problémák abból adódtak, hogy jelentős késéssel (gyakorlatilag 1956 elején) kezdték el az 1956-1960 közötti ötéves tervek

hogy nem foglalkoztak a távlati tervekkel, hogy rosszak voltak a módszerek (szinte kizárólag anyagmérlegek összehangolására törekedtek), hogy a Tanács egyes szervei rosszul . A német delegátus ugyan osztotta azt a véleményt, hogy 1956 során túl nagy volt a tervkoordináció terjedelme, de ez nem változtatott lényegen, ti. a jövőben nem szabad csökkenteni ezt. A szervezeti változtatásokkal egyetértett.

A szovjetek azt javasolták, hogy az eszmecsere folyatódjon a Tanács ülésének előkészítése során, és magán a Tanácsülésen is, ugyanakkor a delegátus jelezte, hogy a Szovjetunió nem támogat semmiféle komolyabb átalakítási szándékot. A tervek sokoldalú összehangolására irányuló munkát tökéletesíteni lehet, a KGST apparátus munkája javulhat, csak nem úgy, ahogy a lengyelek képzelik.

Osztrovszi György felszólalása a közölt dokumentumhoz képest személyesebb és élesebben elutasító volt, bár beszédét azzal kezdte, hogy a lengyel javaslat több megállapításával egyetért. Ugyanakkor hozzátette, amit elmond - tekintettel a felkészülési idő rövidségére - ne tekintsék végleges magyar álláspontnak. Határozati javaslatot is fogalmazott: „Megbízni a Titkárságot, hogy készítsen a képviselő-helyettesek ülése elé egy dokumentum-tervezetet a KGST eddigi tevékenysége elemzéséről, valamint a munka megjavítására vonatkozó elképzelésekről. Ezt a javaslatot a Titkárság a lengyel javaslattal kapcsolatos mai vitánk anyaga alapján, valamint az eddigi KGST szesszió-határozatok, a Szovjetunió 1956. október 30-i nyilatkozata és a kétoldalú kormánytárgyalásokra vonatkozó közlemények figyelembevételével dolgozza ki. Emellett a Titkárságnak célszerű figyelembe venni a KGST munka tudományos megalapozására vonatkozó 1957. II. 9-i magyar javaslatok szempontjait is.

Ezen összefoglaló anyagot egy hét alatt kívánatos előkészíteni, hogy ezt a képviselő-helyettesek május 25-e körül letárgyalhassák és az esetleg szükséges kiegészítéseket megtehessék." Osztrovszi ezt követően kiállt a tervek széles, sőt szélesebb koordinációja és a mérlegmódszer alkalmazása mellett. Sőt, a magyar-lengyel szénkonfliktusra utalva

: „Kérdezem továbbá, hogy pl. a lengyel szénbányászat fejlesztésének kérdését, vagy egyéb fontos kérdéseket eddig azért nem tudtuk-e megoldani, mert sok problémával foglalkoztunk, vagy, mert széleskörű mérlegeket készítettünk?"

A dokumentumban szereplő ellenvetések mellett Osztrovszki kitért a Goszplan, a szovjet tervhivatal szerepére. „Ami a Goszplan szerepét illeti a népgazdasági tervek koordinációjában, szerintem a KGST apparátus eddig képtelen volt ezen munkát végrehajtani, és ezért a Goszplan által végzett munkáról csak pozitíven emlékezhetünk meg. A jövőre nézve célszerűnek látszik, hogy a KGST Titkársága képes legyen ilyen munka elvégzésére." Az értékelés végén kijelentette: „Összegzésként a Jarosevics [!] elvtárs levelében elmondottakat a KGST tevékenységében észlelt hiányosságokról, meg kell állapítanom, hogy az ilyen értékelés nem szolgálhat alapjául a Tanács alapokmánya megváltoztatását célzó kérdés felvetésének."

A magyar képviselő-helyettes ezt követően nyomatékosan érvelt az egyeztetendő területek, a határozatok meghozatala leszűkítése és kötelező jellegének megszüntetése ellen. Ismét a magyar szénigényre

: „Sajnos a lengyel elvtársak javaslata úgy is értelmezhető, hogy az export-import terjedelmének kérdésében a nevezett állami szervek döntésére függetlenül a tervek jóváhagyásának idejétől csak későbbi időpontban kerülne sor, mégpedig olyan időpontban, amikor azt az illető ország kétoldalú tárgyalásai lebonyolítása után ezt időszerűnek tartja. Ezt az értelmezést alátámasztotta Jendzsikovszki [!] elvtárs álláspontja, aki a tervhivatali elnökök legutóbbi tanácskozásán kijelentette, hogy a szocialista tábor országai részére rendelkezésre bocsátható szénmennyiség országonkénti elosztása felett - kereskedelmi meggondolások alapján - kizárólag a lengyel külkereskedelmi miniszter dönt. Hogyan képzelik az elvtársak ilyen körülmények között az államok terveinek összehangolását?"

 

Hozzászólás az elnökhelyettesek 1957. május 15-ei értekezletén (tervezet).
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 113–119. lap
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

Másnap a lengyel helyettes részben visszavonulót fújt, és a tervek sokoldalú egyeztetésének szükségességét hangsúlyozta. Ugyanakkor a kötelező határozatok megszüntetésével kapcsolatban fenntartotta álláspontját. A

szerinte a hosszú lejáratú kétoldalú megállapodásokra kell helyezni.

Ezen a napon történt április 13.

1913

I. Ferenc József császár és magyar király „legkegyelmesebben” szen-tesítette a Lex Gerendayt, az Országos Testnevelési Alapról szóló tör-...Tovább

1941

A Szovjetunió megnemtámadási egyezményt köt a Japán Birodalommal. Ezzel a SZU biztosította – a japán követ véleménye szerint – legalább 18...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő