Válság a KGST-ben

1956-1958

„A KGST munkája legfőbb hiányosságának tartjuk, hogy eddig nem történt meg az együttműködés közgazdaságtudományi megalapozása. A szóban forgó országok a fejlettség különböző fokán álló, természeti gazdasági adottságaikban különböző, önálló országok, amelyeknek érdekei az egyes termelési ágak fejlesztésében nem mindig megegyezők. Mindegyik ország elsősorban azokat a termelési ágakat, gyártmányfajtákat igyekszik fejleszteni, amelyek látszólag a legtöbb gazdasági eredményt adják, viszonylag kisebb és amellett gyorsan megtérülő beruházásokat igényelnek."

Vajon milyen eredményt hozott az elnökhelyettesek 1957. május 15-én lezajlott vitája a lengyel elgondolásokról? A fontosabb javaslatokat illetően az elutasítás egyöntetű és határozott volt. Ez még a magánvéleményt kifejtő román delegátusra is érvényes volt. Egyesek a közös tervegyeztetés területének csökkentésére vonatkozó javaslatokat, és a komplexitás irányába haladás elutasítását visszalépésként értékelték. Nem értettek egyet a KGST együttműködés felülvizsgálatával, sőt megerősödött az az álláspont, hogy a tervkoordinációt a termelés, a kereskedelem, a népgazdasági egyensúly szempontjainak bevonásával kell tovább folytatni. A gyorsabb és gyakoribb információ áramlást, a képviselő-helyettesi értekezlet ügyrendjének kialakítását viszont egyesek helyeselték.

A helyzetértékelést illetően is megoszlottak a vélemények. A csehszlovák képviselő szerint a problémák abból adódtak, hogy jelentős késéssel (gyakorlatilag 1956 elején) kezdték el az 1956-1960 közötti ötéves tervek

hogy nem foglalkoztak a távlati tervekkel, hogy rosszak voltak a módszerek (szinte kizárólag anyagmérlegek összehangolására törekedtek), hogy a Tanács egyes szervei rosszul . A német delegátus ugyan osztotta azt a véleményt, hogy 1956 során túl nagy volt a tervkoordináció terjedelme, de ez nem változtatott lényegen, ti. a jövőben nem szabad csökkenteni ezt. A szervezeti változtatásokkal egyetértett.

A szovjetek azt javasolták, hogy az eszmecsere folyatódjon a Tanács ülésének előkészítése során, és magán a Tanácsülésen is, ugyanakkor a delegátus jelezte, hogy a Szovjetunió nem támogat semmiféle komolyabb átalakítási szándékot. A tervek sokoldalú összehangolására irányuló munkát tökéletesíteni lehet, a KGST apparátus munkája javulhat, csak nem úgy, ahogy a lengyelek képzelik.

Osztrovszi György felszólalása a közölt dokumentumhoz képest személyesebb és élesebben elutasító volt, bár beszédét azzal kezdte, hogy a lengyel javaslat több megállapításával egyetért. Ugyanakkor hozzátette, amit elmond - tekintettel a felkészülési idő rövidségére - ne tekintsék végleges magyar álláspontnak. Határozati javaslatot is fogalmazott: „Megbízni a Titkárságot, hogy készítsen a képviselő-helyettesek ülése elé egy dokumentum-tervezetet a KGST eddigi tevékenysége elemzéséről, valamint a munka megjavítására vonatkozó elképzelésekről. Ezt a javaslatot a Titkárság a lengyel javaslattal kapcsolatos mai vitánk anyaga alapján, valamint az eddigi KGST szesszió-határozatok, a Szovjetunió 1956. október 30-i nyilatkozata és a kétoldalú kormánytárgyalásokra vonatkozó közlemények figyelembevételével dolgozza ki. Emellett a Titkárságnak célszerű figyelembe venni a KGST munka tudományos megalapozására vonatkozó 1957. II. 9-i magyar javaslatok szempontjait is.

Ezen összefoglaló anyagot egy hét alatt kívánatos előkészíteni, hogy ezt a képviselő-helyettesek május 25-e körül letárgyalhassák és az esetleg szükséges kiegészítéseket megtehessék." Osztrovszi ezt követően kiállt a tervek széles, sőt szélesebb koordinációja és a mérlegmódszer alkalmazása mellett. Sőt, a magyar-lengyel szénkonfliktusra utalva

: „Kérdezem továbbá, hogy pl. a lengyel szénbányászat fejlesztésének kérdését, vagy egyéb fontos kérdéseket eddig azért nem tudtuk-e megoldani, mert sok problémával foglalkoztunk, vagy, mert széleskörű mérlegeket készítettünk?"

A dokumentumban szereplő ellenvetések mellett Osztrovszki kitért a Goszplan, a szovjet tervhivatal szerepére. „Ami a Goszplan szerepét illeti a népgazdasági tervek koordinációjában, szerintem a KGST apparátus eddig képtelen volt ezen munkát végrehajtani, és ezért a Goszplan által végzett munkáról csak pozitíven emlékezhetünk meg. A jövőre nézve célszerűnek látszik, hogy a KGST Titkársága képes legyen ilyen munka elvégzésére." Az értékelés végén kijelentette: „Összegzésként a Jarosevics [!] elvtárs levelében elmondottakat a KGST tevékenységében észlelt hiányosságokról, meg kell állapítanom, hogy az ilyen értékelés nem szolgálhat alapjául a Tanács alapokmánya megváltoztatását célzó kérdés felvetésének."

A magyar képviselő-helyettes ezt követően nyomatékosan érvelt az egyeztetendő területek, a határozatok meghozatala leszűkítése és kötelező jellegének megszüntetése ellen. Ismét a magyar szénigényre

: „Sajnos a lengyel elvtársak javaslata úgy is értelmezhető, hogy az export-import terjedelmének kérdésében a nevezett állami szervek döntésére függetlenül a tervek jóváhagyásának idejétől csak későbbi időpontban kerülne sor, mégpedig olyan időpontban, amikor azt az illető ország kétoldalú tárgyalásai lebonyolítása után ezt időszerűnek tartja. Ezt az értelmezést alátámasztotta Jendzsikovszki [!] elvtárs álláspontja, aki a tervhivatali elnökök legutóbbi tanácskozásán kijelentette, hogy a szocialista tábor országai részére rendelkezésre bocsátható szénmennyiség országonkénti elosztása felett - kereskedelmi meggondolások alapján - kizárólag a lengyel külkereskedelmi miniszter dönt. Hogyan képzelik az elvtársak ilyen körülmények között az államok terveinek összehangolását?"

 

Hozzászólás az elnökhelyettesek 1957. május 15-ei értekezletén (tervezet).
A forrás jelzete: MOL M–KS 288. f. 23. cs. 1957/35. ő. e. 113–119. lap
Magyar Országos Levéltár, Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Szervei, Államgazdasági Osztály

Másnap a lengyel helyettes részben visszavonulót fújt, és a tervek sokoldalú egyeztetésének szükségességét hangsúlyozta. Ugyanakkor a kötelező határozatok megszüntetésével kapcsolatban fenntartotta álláspontját. A

szerinte a hosszú lejáratú kétoldalú megállapodásokra kell helyezni.

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők