A Német Birodalom és Olaszország hadat üzen az Amerikai Egyesült Államoknak.Tovább
A katonai fegyelemtől a sztrájkig. A hadiipari munkásság helyzete az első világháború idején
„Az elégedetlenségre vezető okok közül a legnyomatékosabb az elsőrendű életszükségleti cikkekkel való ellátás tekintetében mutatkozó fogyatékosság, a másik kérdés pedig, amely a munkások elégedetlenségének szintén oka, a bérkérdés” – hangsúlyozta a munkásság problémái iránt megértést tanúsító Szurmai Sándor honvédelmi miniszter az 1917. október 19-i kormányülésen. Az elhúzódó háború alatt a kormánynak mind nagyobb gondot okozott a hadiipar számára szükséges munkaerő biztosítása és a munkások követeléseinek kielégítése.
Bevezető
A hadiipar kiépítésében a Monarchia alapvetően német mintákat követett, ám a birodalom két felében volt egy fontos különbség: Ausztriában német példára lényegében a hadvezetés irányította a hadigazdaságot, Magyarországon viszont a kormány kapott erre felhatalmazást. Miután kiderült, hogy hosszabb háborúra kell berendezkedni, 1915-től a magyar kormány erőteljes beavatkozással szervezte át a gazdaságot. A haditermelés és a hadiszállítások élveztek elsőbbséget, de a hátország nyugalma érdekében a lakosság alapvető cikkekkel való ellátása is fontos szemponttá vált. Kormányrendelkezések szabályozták a termelést és a forgalmat, és megalakították az állami irányítás alatt álló nyersanyagközpontokat.
1915-1916-ban hadiipari konjunktúra bontakozott ki, és - Gratz Gusztáv kifejezésével élve - bekövetkezett a „fiktív virágzás" időszaka. Míg azonban a hadiipar termelése felfutott, az építkezések leálltak, s az építőiparban, illetve azokban az ágazatokban, amelyek túlnyomórészt fogyasztási cikkeket állítottak elő, a munkaképes korosztály mozgósítása miatt előállt nagyfokú munkaerőhiány következtében visszaesett a termelés. Ez vonatkozik a faiparra, a nyomdaiparra, a textiliparra, továbbá a mezőgazdaságra és az
is. Az iparban foglalkoztatottak összlétszáma csökkent, ám a hadianyaggyártó nagyvállalatok növekedni tudtak: gyarapodott munkáslétszámuk, termelésük és tőkeállományuk. Különösen jellemző volt ez a vas- és fémiparban, valamint a gépgyártásban, de megfigyelhető a villamossági iparban és a vegyiparban is. A nagy nyereséggel járó hadi megrendelésekre építve ezekben az ágazatokban számos nagyüzem bővíteni tudta kapacitását. A változások következtében a munkásság szerkezete is módosult. A háború előtt a fenti nehézipari ágazatokban az ipari munkásság harmada dolgozott, ám a háború folyamán ez az arány elérte az 50%-ot. Mivel a hadimegrendeléseket nagyobb részét nagyüzemek kapták, s a kisipar arányában több munkaerőt vesztett a behívásokkal, nőtt a munkásság üzemi koncentrációja. Emellett nőtt a területi koncentráció is, hiszen - szemben a vidéki trenddel - Budapesten több lett a foglalkoztatottak száma, s a Magyar Vasművek és Gépgyárak Országos Egyesületéhez csatlakozott gyárak közel 110 ezer vas- és fémipari munkásából mintegy 80 ezer Budapesten és közvetlen környékén működő üzemben dolgozott a háború idején.Ganz-Danubius Francis turbina, 1916 Forrás: Fortepan 16027 |
A legalább ezer főt foglalkoztató jelentősebb nehézipari üzemek közül is kiemelkedett Weisz Manfréd csepeli gyára, hivatalos nevén a „Weisz Manfréd Lőszer Acél és Fémművei Rt," amely Magyarország legnagyobb hadiüzemévé és a Monarchia második legnagyobb lőszergyárává nőtte ki magát. A gyár munkáslétszáma is látványosan emelkedett: a háború előtti háromezer fővel szemben 1916-ban már 20 ezer, 1918-ban pedig 30 ezer munkást foglalkoztatott. Az állami tulajdonban lévő MÁV Gépgyár esetében kisebb mértékű a változás: 1914-ben több mint tízezer, 1917-ben több mint 12 ezer munkása volt. A nagy hadigyárak közé tartozott két háború előtt fuzionált vállalat, a Ganz-Danubius, illetve a Schlick-Nicholson gyár. Az előbbi, teljes nevén „Ganz és Társa-Danubius Villamossági- Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.", 1911-ben egyesüléssel jött létre, s a háború alatt közel nyolcezer fős munkáslétszámot ért el. Az utóbbi, mely 1912-ben alakult, s a „Schlick-Nicholson Gép -, Waggon- és Hajógyár" hivatalos nevet vette fel, 1916-ban hatezer főt foglalkoztatott. A vidéki vállalatok közül kiemelkedett a Diósgyőri Vasgyár, amelynek 1916-ban kilencezer munkása volt. A hadiiparban sem Budapesten, sem a vidéki ipari központokban nem volt ritka a 3-5 ezer fős kategória, ebbe tartozott többek között a fővárosi Fegyver- és Gépgyár Rt, a kispesti Lipták Acél- és Vasszerkezeti Gyár, valamint az Újpesten működő Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt., melyek 1917-ben hozzávetőleg 4500, 4600, illetve 3500 főt foglalkoztattak.
A hadigazdaság működésének egyik kulcskérdése volt a szükséges munkaerő- és szakember-állomány biztosítása. Mivel a munkaképes korú férfiak nagy részét besorozták, a munkaerőpiac nem tudta fedezni a munkaerő-szükségletet, így az államra várt a feladat, hogy kezelje a problémát. A kormány idevágó intézkedések egész sorát léptette életbe: hadiérdekből katonai szolgálat alóli felmentéseket engedélyezett; munkára kötelezett személyeket, s egy részüket katonai fegyelem alá helyezte, illetve munkahelyhez kötötte; népfölkelő munkásosztagokat, majd később ún. munkásgyűjtő kereteket szervezett; hadifoglyokat, sőt internáltakat is vezényeltek munkára. A hadiüzemekben jelentősen megnövekedett a női munkások száma, de dolgoztattak hadirokkantakat, fiatalkorúakat, sőt idényjelleggel diákokat is.
A katonai szolgálat alóli felmentésekre lehetőséget adott a véderőről szóló 1912. évi XXX. törvény a hadsereg és a közszolgálat érdekeire tekintettel oly módon, hogy az illetők megmaradhattak polgári foglalkozásukban a mozgósításkor vagy akár a háború egész időtartamára. Ezt a megoldást alkalmazták számos katonai, illetve a közélelmezési cikkeket gyártó vállalat nélkülözhetetlennek ítélt munkásai és alkalmazottai esetében a vállalatok által felterjesztett kimutatások alapján. A háború első szakaszában a felmentések viszonylag szűk körre korlátozódtak, s felmentést rendszerint csak olyanok kaphattak, akik még szolgálatukat nem kezdték meg. Tisza István miniszterelnök, aki kezdettől tisztában volt vele, hogy a háború igen nagy terheket fog róni az országra, a mozgósítás elrendelésekor felhívta a miniszterek figyelmét, hogy szolgálat alóli mentesítési kérelmeket csak alapos indokok esetében
. A pénzügyminisztérium kimutatásokat kért az állami vasgyárak, és más állami vállalatok bevonulási kötelezettség alól korábban, még békeidőben felmentett alkalmazottairól, s a hadiérdeket figyelembe véve kérte megjelölni a feltétlenül nélkülözhetetlennek tartott tisztviselőket. (Lásd az 1. számú forrást!). A frontszolgálatot teljesítő katonák és hozzátartozóik körében a háború folyamán egyre több panasz fogalmazódott meg a felmentések vélt igazságtalanságával kapcsolatosan, ezért a honvédelmi miniszter 1917 áprilisában elrendelte a felmentések jogcímének személyenkénti . A hadiszolgáltatást folytató vállalatok frontszolgálatra bevonultatott szakmunkásaik pótlása érdekében a katonasághoz fordulhattak, hogy az ilyen célra kialakított tartalékból, az ún. munkásgyűjtő keretekből kapjanak szakmunkásokat (olyanokat, akik munkára alkalmasak, de frontszolgálatra kevésbé).Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt december 11.
Bárdossy László Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül bejelenteti, hogy a Magyar Királyság...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet idei ötödik számában megjelenő négy forrásismertetés közül három szorosabban-lazábban kapcsolódik az 1945 után bekövetkező államszocialista fordulathoz, míg a negyedik írás földrajzilag köthető az előbbiekhez. Ez utóbbi forrásismertetés ugyanis Kárpátaljához kötődik, amely a huszadik század során Magyarország, Csehszlovákia és a Szovjetunió részét is képezte. Jelen esetben a helyszín még a Magyar Királyság, az időpont pedig 1914 mint háborús év.
Az időrendet követve első a már említett Kárpátaljához kötődő forrásismertetés Suslik Ádám (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) tollából. A szerző két dokumentum segítségével mutatja be, hogy az 1914 szeptemberében lezajlott orosz betörés után a visszavonuló osztrák-magyar csapatok miként egészítették ki hiányos ellátmányukat rekvirálásokkal az északkelet-magyarországi hadműveleti területen.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) írásában az olvasókat 1953-ba, de már a Sztálin halála utáni időszakba kalauzolja el. Az általa ismertetett dokumentum Fehér Lajos kulákokkal kapcsolatos álláspontját mutatja be – amelyek már magukon viselik az „új szakasz” nyomát. A szerző egy érdekességre is felhívja a figyelmet: az 1950-es években két Fehér Lajos is foglalkozott a magyarországi agrárium átalakításával. A téziseket jegyző Fehér Lajos újságíró közülük az ismertebb – voplt azonban egy névrokona, aki az MDP Központi Vezetőségének Mezőgazdasági Osztályán dolgozott. Alkalmasint pedig az is előfordult, hogy a két Fehér Lajos ugyanazon a testületi ülésen volt jelen.
Akárcsak a „kulákkérdés,” úgy a koncepciós perek, illetve azok át-, felülvizsgálata is vastagon kötődnek a régió sztálinista korszakához. Bessenyei Vanda (doktoranda, Szegedi Tudományegyetem) az egyik legismertebb csehszlovák koncepciós per felülvizsgálati folyamatának egy részét mutatja be. Rudolf Slánský, „a csehszlovák Rajk” rehabilitációjának ügyét a hasonló, magyarországi eseményekkel állítja párhuzamba, felhívva a figyelmet arra, hogy 1953 után Budapesten a legfelsőbb vezetésben átrendeződés zajlott, míg Prágában gyakorlatilag 1968-ig megmaradt a neosztálinista irányítás.
Kládek László (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Kormárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) forrásismertetése a sztálinista, államosító korszakhoz áttételesen kapcsolódik: a termékeiről jól ismert dorogi hanglemezgyár a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat gyáregységeként működött, amely a különböző államosított cégek egyesítése nyomán 1951-ben jött létre. Az ismertetés a dorogi üzemegység létrejöttét, valamint működésének első éveit mutatja be részletesen.
Az idei ötödik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. november 8.
Miklós Dániel
főszerkesztő