Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább
"Át lettünk verve"
Magyar munkássors Ausztriában, 1944
„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.
Parti István vallomása
Parti István okl[eveles] g[épész] m[érnök] Budapest, 1945. június 19.
Pestszenterzsébet
Nefelejcs u. 3.
1944. december 17-i szállítmánnyal indultunk el, december 23-án érkeztünk meg Ternbergbe. Útvonalunk Hegyeshalom-Bécs.
A Dunai Repülőgépgyár kitelepített gépeivel és felszerelésével kapcsolatban az alantiakat tudom az Igazgatóság tudomására hozni:
A gépek három csoportban vannak. A legnagyobb részük Lettenben van, éspedig a hengertömb és kompresszor üzem. Tudomásom szerint Ebenseeben (fedőnév: Cement) volt a hajtókar üzem. Tudtommal mind a két rész amerikai csapatok megszállása alá került.
Én a magam részéről 1945. május 18-án jöttem el Steyrből és abban az időben az Ens volt a határ; a keleti részén az orosz, a nyugati részén pedig amerikai csapatok tartózkodtak.
Tudomásom szerint a Dunai Repülőgépgyárnak nincsen olyan gépe, amelyik orosz megszállás alá került volna. Megítélésem szerint az oda kiérkezett gépek száma 2400-2500 db-ra tehető, úgyhogy a Budapestről elindított gépekből ezek szerint cca 600 db oda nem érkezett meg, hanem jelenleg is ismeretlen helyen található. Csupán hallomásból értesültem, hogy a Weiss Manfréd gyárnak egyik gépcsoportja Krumauba érkezett (cseh terület). Kazda úr feltevése, hogy ezen talán Mosonmagyaróvárról elszállított traktor-osztály gépei lehetnek és a Csepelről elszállított Fémhengermű gépei.
Arról, hogy Kaltenhausban milyen gépek vettettek át értesüléseim nincsenek, úgyszintén nem tudok semmit a sárkánygyártó gépek és felszerelések hollétéről sem.
Én a magam részéről a Steyr gyár fegyvercsoportjában dolgoztam, és így szintén csak hallomásból tudom, hogy Hallenbe is érkeztek Dunai, vagy W[eiss] M[anfréd] gépek, illetve Hallenben egy üzem felépítése folyamatban volt. Hallen szintén amerikai megszállás alá került.
Ott-tartózkodásom alatt a gyárat repülőtámadás, vagy egyéb rombolás nem érte, úgyhogy az ottlévő gépek ott már károsodást nem szenvedtek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a hiányos, rossz csomagolás miatt az összes kiszállított gépek megrongált állapotban érkeztek meg; úgyszintén az is megemlítendő, hogy tartozékok hiányoznak és a szerszámok is hiányosan érkeztek ki.
Ami a kiérkezett tisztviselők és munkások ellátását és szociális helyzetét illeti, ezen a téren a legrosszabb tapasztalatokat szereztem. Az egész kitelepítést általában az jellemezte, hogy a vezetők az alkalmazottakat cserbenhagyták (Soulavy és különösen Kóthay), úgyhogy az alkalmazottak részéről ezekkel szemben a legmesszebbmenő elkeseredés volt tapasztalható. Ugyancsak cserbenhagyták az alkalmazottakat a nyilas vezetők is, akikkel szemben szintén a legnagyobb elkeseredés mutatkozott, és ezek idejében jónak látták mielőbb kereket oldani.
Név szerint meg tudok említeni egy Várdi nevű alkalmazottat, aki a kitelepített géppark létszámának és hollétének a legpontosabb ismerője volt, és aki kifejezetten erre kapott megbízást. Ugyancsak valószínűnek tartom, hogy a gépek hollétéről legalább is hozzávetőleges adatokkal szolgálhatna Kóthay is, aki - miként ezt több ízben hangoztatta is - összeköttetést szeretett volna találni az ugyancsak kint lévő Weiss bárói családdal, hogy azután a kiszállított gépek hollétéről és állapotáról nekik referálhasson. Tudomásom szerint Kóthay angol területre már nem tudott átmenni, azonban ingóságait előzőleg sikerült oda szállítania. Kóthay egyébként eleinte az alkalmazottaknak megtiltotta a hazatérést azzal az indoklással, hogy reájuk még a gépek hazaszállításánál még szükség lesz. Később azután hozzájárult az egyénenkénti hazatéréshez azzal, hogy Budapesten jelentsék a hazatérők és a berendezések, valamint alkalmazottak hollétét azzal a kéréssel, hogy azok hazaszállítása érdekében valamilyen intézkedés tétessék. Az alkalmazottak cca. 90%-a amerikai megszállás alá került.
A feketén beszerzett élelmiszerárak ott sokkal magasabbak voltak a jelenlegi budapesti áraknál. Elvileg csak a családosokat látták el élelmiszerjeggyel, s a többiek a magyar gyomor számára nehezen emészthető és a rabokkal és hadifoglyokkal azonos kosztot kaptak. Az elhelyezés szintén igen silány, mondhatnám tragikus volt, különösen a nem családosok számára. A családosok nagy része is eleinte a legrosszabb elhelyezkedési viszonyok között volt. Március elején pedig, amikor a már eddig is csekély élelmiszeradagokat tovább csökkentették, az alkalmazottak legnagyobb része az éhhalál szélén volt. A húsellátás eleinte kielégítő volt, amennyiben hetenként 30 dkg húst kaptunk, és igen nagy szó volt, hogy vajat és margarint kaptunk továbbá bőségesen a gyermekek és terhes anyák részére tejet és valami csekély tejterméket is.
Meg kell még említenem azt, hogy szóba került egy Augsburgba való továbbszállítás lehetősége is, ez azonban csupán a sárkány-részlegben foglalkoztatott munkásokra vonatkozott volna, és sem a berendezések, sem a gépek nem kerültek volna továbbszállításra. Ez a továbbszállítás ezután sem vált valóra.
Amennyiben a t. Igazgatóságot további részletek érdekelnék, szívesen állok n[agy]b[ecsű] rendelkezésükre.
Parti István s.k.
Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Dunai Repülőgépgyár Rt. iratai; Ügyvezető igazgatóság (Z 1179), 12. tétel. [MOL-Z-1179-12.-1945]
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 30.
1913
1918
Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább
1939
A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább
1963
Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább
1990
Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Sport, társadalom, politika a 20. században
„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.
Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.
Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.
Budapest, 2021. november 26.
L. Balogh Béni
főszerkesztő