"Át lettünk verve"

Magyar munkássors Ausztriában, 1944

„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.

Parti István vallomása  

Parti István okl[eveles] g[épész] m[érnök]                                      Budapest, 1945. június 19.
Pestszenterzsébet
Nefelejcs u. 3.

1944. december 17-i szállítmánnyal indultunk el, december 23-án érkeztünk meg Ternbergbe. Útvonalunk Hegyeshalom-Bécs.

A Dunai Repülőgépgyár kitelepített gépeivel és felszerelésével kapcsolatban az alantiakat tudom az Igazgatóság tudomására hozni:

A gépek három csoportban vannak. A legnagyobb részük Lettenben van, éspedig a hengertömb és kompresszor üzem. Tudomásom szerint Ebenseeben (fedőnév: Cement) volt a hajtókar üzem. Tudtommal mind a két rész amerikai csapatok megszállása alá került.

Én a magam részéről 1945. május 18-án jöttem el Steyrből és abban az időben az Ens volt a határ; a keleti részén az orosz, a nyugati részén pedig amerikai csapatok tartózkodtak.

Tudomásom szerint a Dunai Repülőgépgyárnak nincsen olyan gépe, amelyik orosz megszállás alá került volna. Megítélésem szerint az oda kiérkezett gépek száma 2400-2500 db-ra tehető, úgyhogy a Budapestről elindított gépekből ezek szerint cca 600 db oda nem érkezett meg, hanem jelenleg is ismeretlen helyen található. Csupán hallomásból értesültem, hogy a Weiss Manfréd gyárnak egyik gépcsoportja Krumauba érkezett (cseh terület). Kazda úr feltevése, hogy ezen talán Mosonmagyaróvárról elszállított traktor-osztály gépei lehetnek és a Csepelről elszállított Fémhengermű gépei.

Arról, hogy Kaltenhausban milyen gépek vettettek át értesüléseim nincsenek, úgyszintén nem tudok semmit a sárkánygyártó gépek és felszerelések hollétéről sem.

Én a magam részéről a Steyr gyár fegyvercsoportjában dolgoztam, és így szintén csak hallomásból tudom, hogy Hallenbe is érkeztek Dunai, vagy W[eiss] M[anfréd] gépek, illetve Hallenben egy üzem felépítése folyamatban volt. Hallen szintén amerikai megszállás alá került.

Ott-tartózkodásom alatt a gyárat repülőtámadás, vagy egyéb rombolás nem érte, úgyhogy az ottlévő gépek ott már károsodást nem szenvedtek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a hiányos, rossz csomagolás miatt az összes kiszállított gépek megrongált állapotban érkeztek meg; úgyszintén az is megemlítendő, hogy tartozékok hiányoznak és a szerszámok is hiányosan érkeztek ki.

Ami a kiérkezett tisztviselők és munkások ellátását és szociális helyzetét illeti, ezen a téren a legrosszabb tapasztalatokat szereztem. Az egész kitelepítést általában az jellemezte, hogy a vezetők az alkalmazottakat cserbenhagyták (Soulavy és különösen Kóthay), úgyhogy az alkalmazottak részéről ezekkel szemben a legmesszebbmenő elkeseredés volt tapasztalható. Ugyancsak cserbenhagyták az alkalmazottakat a nyilas vezetők is, akikkel szemben szintén a legnagyobb elkeseredés mutatkozott, és ezek idejében jónak látták mielőbb kereket oldani.

Név szerint meg tudok említeni egy Várdi nevű alkalmazottat, aki a kitelepített géppark létszámának és hollétének a legpontosabb ismerője volt, és aki kifejezetten erre kapott megbízást. Ugyancsak valószínűnek tartom, hogy a gépek hollétéről legalább is hozzávetőleges adatokkal szolgálhatna Kóthay is, aki - miként ezt több ízben hangoztatta is - összeköttetést szeretett volna találni az ugyancsak kint lévő Weiss bárói családdal, hogy azután a kiszállított gépek hollétéről és állapotáról nekik referálhasson. Tudomásom szerint Kóthay angol területre már nem tudott átmenni, azonban ingóságait előzőleg sikerült oda szállítania. Kóthay egyébként eleinte az alkalmazottaknak megtiltotta a hazatérést azzal az indoklással, hogy reájuk még a gépek hazaszállításánál még szükség lesz. Később azután hozzájárult az egyénenkénti hazatéréshez azzal, hogy Budapesten jelentsék a hazatérők és a berendezések, valamint alkalmazottak hollétét azzal a kéréssel, hogy azok hazaszállítása érdekében valamilyen intézkedés tétessék. Az alkalmazottak cca. 90%-a amerikai megszállás alá került.

A feketén beszerzett élelmiszerárak ott sokkal magasabbak voltak a jelenlegi budapesti áraknál. Elvileg csak a családosokat látták el élelmiszerjeggyel, s a többiek a magyar gyomor számára nehezen emészthető és a rabokkal és hadifoglyokkal azonos kosztot kaptak. Az elhelyezés szintén igen silány, mondhatnám tragikus volt, különösen a nem családosok számára. A családosok nagy része is eleinte a legrosszabb elhelyezkedési viszonyok között volt. Március elején pedig, amikor a már eddig is csekély élelmiszeradagokat tovább csökkentették, az alkalmazottak legnagyobb része az éhhalál szélén volt. A húsellátás eleinte kielégítő volt, amennyiben hetenként 30 dkg húst kaptunk, és igen nagy szó volt, hogy vajat és margarint kaptunk továbbá bőségesen a gyermekek és terhes anyák részére tejet és valami csekély tejterméket is.

Meg kell még említenem azt, hogy szóba került egy Augsburgba való továbbszállítás lehetősége is, ez azonban csupán a sárkány-részlegben foglalkoztatott munkásokra vonatkozott volna, és sem a berendezések, sem a gépek nem kerültek volna továbbszállításra. Ez a továbbszállítás ezután sem vált valóra.

Amennyiben a t. Igazgatóságot további részletek érdekelnék, szívesen állok n[agy]b[ecsű] rendelkezésükre.

Parti István s.k.

 

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Dunai Repülőgépgyár Rt. iratai; Ügyvezető igazgatóság (Z 1179), 12. tétel. [MOL-Z-1179-12.-1945]

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő