Bulgária a központi hatalmak oldalán belép az első világháborúba.Tovább
A Weiss Manfréd konszerntől a Rákosi Mátyás Művekig: egy családi vagyon végnapjai
„Az SS erők hatalmába került Weiss Manfréd családtagok […] kénytelenek voltak az ellenük, illetve hozzátartozóik ellen alkalmazott, személyes szabadságukat és életüket közvetlenül veszélyeztető jogellenes fenyegetés hatása alatt, a Weiss Manfréd vállalatokat és minden egyéb ingó- és ingatlan vagyonukat az SS erők egy gazdasági csoportjának […] 25 évre kezelésbe átad. […]” Ennek ellenében az SS erők említett gazdasági csoportja ígéretet tett arra, hogy a Weiss Manfréd család tagjait semleges külföldre szállítja.”
Bevezetés
Weiss Manfréd és bátyja 1882-ben egy kis konzervüzemet hozott létre Budapesten. Ekkor talán még maguk sem gondolták, hogy döntésükkel Magyarország talán máig legsikeresebb családi vállalkozását indították útjára. A fiatalabb alapító és tehetséges örökösei ugyanis néhány évtized alatt az apró üzemből hatalmas vállalatbirodalomat varázsoltak. Jó üzleti érzékkel hamar felismerték, hogy a gyors fejlődés titka a hadseregnek való beszállításban rejlik. Az élelmiszer mellett csakhamar rátértek tehát a katonai vonatkozású termékek gyártására is, amelynek eredményeképpen hallatlan ütemű fejlődés vette kezdetét (a gyárvezető szinte job-ban ráérzett mire lesz szüksége egy-két évtized múlva a hadseregnek, mint maguk a tábornokok), melyet csak Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállása tudott - véglegesen - megakasztani. A gazdaságban elért sikereik előtt a mindenkori politikai elit is meghajolt: Weiss Manfréd 1916-ban főrendiházi tagsággal, 1918-ban pedig bárói címmel lett "gazdagabb". Utódai és örökösei is méltóknak bizonyultak e címek viselésére: az 1940-es évekre a közel negyvenfősre duzzadt család magáénak tudhatta fél Magyarországot - persze gazdasági-ipari értelemben. A famíliába ugyanis majd' mindegyik jelentősebb üzleti partner (bankárok, gyártulajdonosok) bekerült a családok (Chorin, Mauthner, Kornfeld, stb.) egymás közötti házasságai révén. Az üzleti kapcsolatot rokoni kapcsolatokkal fűzték tehát szorosabbra, amelynek eredménye: konszernvállalat-birodalom, amely az összes jelentős ipari ágazatban igyekezett meghatározó irányító pozíciót szerezni, ezáltal a politikai döntéseket is befolyásolni. Csak egy példa: az 1938-ban meghirdetett nagyszabású magyar fegyverkezési ("győri") program kivitelezhetetlen lett volna a WM vállalatok - amelybe az akkori egyetlen hazai repülőgépgyár is beletartozott - termelési kapacitásának igénybevétele nélkül. Ugyanez áll a II. világháború időszakára is. Ezekben az években a vállalatokon keresztül a család valószínűtlenül jó nyereségeket könyvelhetett el, ám egyúttal ez okozta a vesztüket is. A hadigazdaság minden jelentős ágát birtokló konszern a kormányzat számára (és később a németek számára is) stratégiai fontosságúvá vált, kvázi "nemzeti vállalatként" tekintettek a család vagyonát képező gyárakra. Ez többek között azt jelentette, hogy a vállalatok termelését minden körülmények között fenn kellett tartani, főleg azután, hogy Németország hadiiparában a szövetséges légitámadások érzékeny veszteségeket okoztak. De jelentette azt is, hogy állami akarat rendelje el bizonyos gyáregységek létesítését (pl. 1943-ban a Dunai Repülőgépgyár Rt. felépítését).
Így a Weiss család számára a német megszállással - és a zsidónak minősülő vagyon elkobzását elrendelő határozatokkal - minden megváltozott. A vállalatok családi vezetéséről többé szó sem lehetett. A vállalatok irányításáért megindult a német versenyfutás: mind a Göring Werke, mind a Himmler vezette SS magáénak akarta tudni a mérhetetlen vagyont képviselő iparóriást. Kettejük közül az utóbbi került ki győztesen a rivalizálásból. Ennek eredményeképpen a Waffen-SS és a Weiss család 1944. május 17-én meglehetősen egyoldalú szerződést kötött egymással: a családtagok semleges országokba (Portugália, Svájc) távozhatnak, szabad eltávozásuk fejében azonban minden vagyonukat átadják 25 évre "bizalmi kezelésbe" a Kurt Becher képviselte német gazdasági csoportnak. Hogy miért nem tulajdonba (és miért kellett ehhez egyáltalán jogügylet), arra vonatkozóan több teória is magyarázatul szolgálhat. Egyrészt a megszállásnak - német politikai megfontolásokból - éppen az lett volna a lényege, hogy látszat szerint ne tűnjön annak. Németországnak ugyanis csak Magyarország gazdasági potenciájára és lojalitásának biztosítására volt szüksége és nem pedig egy esetleges ellenállási mozgalom kirobbanására, ezáltal a termelés akadozására. Az ország tehát formailag szuverén maradt, ahol nincs helye egy idegen hatalom szabadrablásának. Másrészt elképzelhető, hogy az SS ezzel az ajánlattal került előnyösebb pozícióba Göringékkel szemben.
A család sikertörténetére (és vagyonára) pontot tevő szerződés-komplexum négy szerződésből (I, II, III, IV), egy pótszerződésből és egy meghatalmazásból állt. Az I. szerződésben a Weiss Manfréd család egy árja tagjától a Kurt Becher által vezetett SS-csoport egy kis vállalatot, a Házértékesítő és Kezelő Rt.-t vásárolt. Ez lett az új holding. A II. szerződésben és a pótszerződésben a szerződést aláíró családtagok átadták a szerződésben felsorolt összes rész-vényeiket az új holdingnak 25 évre "bizalmi kezelésbe". A III. szerződésben a németek köte-lezettséget vállaltak arra, hogy a 25 év letelte után visszaadják az egész vagyont a családnak, ha nem élnek a szerződésben biztosított elővételi jogukkal. A szerződés a vállalatok bruttó forgalma után évi 5 % részesedést biztosított a németeknek a "bizalmi vagyonkezelési tevékenységért". E kikötés rejti a németek tulajdonképpeni célja: az 5% tudniillik olyan magas részesedést jelentett, amit a vállalatok semmiképpen sem tudtak volna elviselni, s így a konszern 25 év alatt szép lassan eladósodott volna a német "vagyonkezelőkkel" szemben. Ez a kikötés tehát burkoltan magában foglalta a vállalatóriás német kézre kerülését. A szerződés IV. része - melyet Kurt Becher sohasem adott ki a kezéből és amely a mai napig sem került elő - tartalmazta a német ellenszolgáltatásokat: lehetővé teszik a családtagok szabad eltávozását, készpénzben fizetnek részükre 600 000 dollárt és 250 000 RM-t. A németek (annak biztosítására, hogy a Weiss-család külföldön sem fog Németország ellen dolgozni) túszként vissza-tartották a család öt tagját. A szerződés megkötésének körülményeiről a korabeli szemtanúk visszaemlékezéseit olvasva kaphatunk közelebbi képet.
A német vezetésűvé vált konszern ezután nagyjából még fél évig termelt lényegesebb zavarok nélkül, sőt még a front átvonulását is - kisebb-nagyobb károsodások árán - sikerült átvészelnie. 1945 elején - tekintettel stratégiai hadászati jelentőségére - a csepeli gyárak szovjet katonai parancsnokság alá kerültek. Az újjáépítést megkönnyítette, hogy Vörös Hadsereg 1945 augusztusában visszaadta a gyárat a magyar államnak.
A konszern-vállalatok - mintegy az államosítás előszeleként - 1946. december 1-jén ke-rültek állami kezelésbe, majd 1947 elején a Szovjetunió váratlanul bejelentette igényét a vállalatok iránt. Indoklásul azzal érveltek, hogy a konszernnek a németekkel szemben a szerződés megkötése napján megrendelés-tartozása mutatható ki, ezért a potsdami egyezmény értelmében a vállalatok hadizsákmánynak minősülnek (a tartozás összege meghaladta a gyárak forgalmi értékét, így a gyárak kvázi-zálogtárgyaknak voltak tekintendők). A magyar fél ezzel szemben arra mutatott rá, hogy mind a megszállás, mind a szerződés kényszer-jellege érvénytelenné teszi magát a szerződést is, tehát az magyar kézből tulajdonképpen sohasem került át német kézbe.
A vállalatok azonban sohasem kerültek egy újabb nagyhatalom birtokába, mivel azokat többszöri átszervezést és az 1948-as államosítást követően 1949. január 1-jén nemzeti válla-lattá nyilvánították. Nem sokkal később, 1950 márciusában "személycsere" is történt a vállalat élén: néhány éven át Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek volt a hivatalos elnevezés.
Az alábbi dokumentumcsokor a Weiss Manfréd vállalatok - és természetesen a család, mint egykori tulajdonos - 1944-1950 közötti, fent vázolt történetének fontosabb állomásait villantja fel.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 07.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt választmánya határozatában támogatja a Felvidék visszacsatolását.Tovább
Németországban törvényt hoznak, mely előírja, hogy minden zsidó állampolgár útlevelébe "J" megkülönböztető jelzést kell pecsételni.Tovább
Megalakul a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő