"Át lettünk verve"

Magyar munkássors Ausztriában, 1944

„Csak itt döbbent rá, csak itt látott tisztán sok magyar, és itt érezték először igazán, hogy mennyire be lettek csapva.” A magyar és német kormány között 1944 novemberében kötött megállapodás a Dunai Repülőgépgyár Rt. osztrák területre áttelepített üzemeibe önként jelentkező munkavállalóknak és családtagjaiknak a német munkavállalókkal egyenlő elbánást ígért.

Klemens Géza vallomása

Klemens Géza g[épész]m[érnök]                                                                1945. június 28.
Budapest, XIV.,
Bácskai u. 3.

Én 1945. június 7.-én indultam el Steyrből, ahol ezidőben - Steyrben és környékén - emlékezetem szerint cca. 600 db motorgyártó gép volt.

A motorgyári gépek részben Lettenben, Halleinben és Ebenseeben tároltak. (Mivel a gépek számáról és hollétéről pontos feljegyzéseim vannak, azokat a holnapi nap folyamán az Igazgatóság rendelkezésére fogom bocsátani.) A motorgyári gépeken kívül Halleinban még 1 db fénymásoló gépünk is van, azon kívül különböző iroda berendezések, író- és számológépek, amelyek a fent említett listában azonban nem szerepelnek.

Steyrnak azon a részén, amely orosz megszállás alá került, cca. 100 db szerszámgépünk volt, a szovjet hadsereg ezeket a Steyr gyár többi gépeivel együtt leszerelte és elszállította.

Lettenben a hengerblocknak, kompresszornak és kis fémalkatrészeknek a gépei lettek üzembe helyezve, amelyek teljesen jó állapotban vannak. Ebenseeben a karterüzemnek a gépei lettek üzembe helyezve, amelyek teljesen jó állapotban vannak. Halleinban pedig a hajtórúd gépei vannak üzemképes állapotban. A többi gépeink pedig szintén Halleinban vannak, ellenben teljesen rozsdás állapotban tárolva. A Halleinban lévő gépek egy sörgyári pincében vannak elhelyezve, amely helyiség természetszerűleg nedves és mivel a gépek karbantartva nincsenek, rozsdásodás és ápolás hiánya miatt napról-napra mennek tönkre. Ezeknek a mielőbbi kezeléséről kellene gondoskodni, ezt a németekkel mind a mai napig elintézni nem tudtuk.

Tudomásom szerint a Steyr gyár az általunk kiszállított gépeket mint saját tulajdont nem vételezte be saját gépparkjába, és ezek úgy szerepelnek mint magyar tulajdon. Soulavy úrral abban állapodtunk meg, hogy ő mindaddig, amíg Magyarországról a gyár megbízottja oda nem érkezik, mindent elkövet, hogy ezt a tulajdonjogi helyzetet az esetleges kihallgatások során is érvényre juttassa és a munkagépek magyar tulajdoni helyzetét megvédje. Egyébként az általam becsatolandó lista egy példánya Soulavy úrnál szintén megvan és ezen az alapon a birtokunkat képező gépeknek gondját tudja viselni.

Nincs tudomásom arról, hogy a megszálló amerikai csapatok a hadianyaggyárakat leszerelték volna, vagy pedig ilyen tervvel foglalkoztak volna, a későbbiekben azonban sor kerülhetett volna arra, hogy ezeket felrobbantsák. Később azután az a terv merült fel, hogy a mi ott lévő gépparkunkkal bekapcsolódunk az amerikai tehergépkocsi javítóprogramba, már csak azért is, hogy az ott lévő német és magyar munkások foglalkoztathatók legyenek. Amint hallottam ezen a tárgyaláson Soulavy úr is részt vett, de még konkrét megállapodás nem jött létre.

Sárkánygépekről megjegyzésem csak az lett volna, hogy kb. 220 db tévedésből Steyrbe érkezett, amelyek azonban később Mauthausenbe lettek irányítva. A többi sárkánygyártó gép sorsát nem ismerem, mivel ezeket már Wiennél irányították, csupán annyit tudok mondani, hogy Steyrbe nem érkeztek.

December 14.-én érkeztem Steyrbe, ahol jelentkeztem a Steyr gyárnál munkára. Ott sajnos egy nagy baj volt, mert a gyár az odazúduló emberanyagot, amelynek legnagyobb része sárkányos volt, nem tudta foglalkoztatni. Az emberanyag zöme tisztviselő gárdából tevődött össze éspedig adminisztratív munkaerőkből, pl. kb. 56 bérelszámoló, akik természetesen nem voltak műszaki képzettségűek. Műszaki tisztviselő kevés érkezett. Úgy volt, hogy ezeket a tisztviselőket a cég mint értelmiségieket fogja alkalmazni. A szerződés azonban úgy szólt, hogy a kijövő emberek kb. 10%-át fogják tisztviselői minőségben alkalmazni, a többieket mint munkásokat. A Steyr gyár megkért bennünket, hogy az emberanyagot mi szortírozzuk, vagyis állapítsuk meg, hogy kik fognak szellemi és kik fognak testi munkát végezni. A tisztviselők legnagyobb része mint munkás talált foglalkoztatást, ezért sok szemrehányás ért bennünket a tisztviselők részéről, hogy ők tisztviselők és ennek dacára munkásbeosztást kaptak. Szakmunkások sem kerültek rögtön gépekre, mivel gépeink még nem álltak, csak vagonokban voltak.

Általában a fizetéseket és munkabéreket folyósították ez azonban csekély volt, de nem is igen lehetett másra költeni, mint élelemre és lakásra.

Az elhelyezés szintén igen gyatra volt. A családos kisgyermekes alkalmazottakat Männerheimben helyezték el. Itt nagyobb panasz nem is merült fel. A nagyobb gyermekes családokat pedig a kolostorban helyezték el, ami tudvalevőleg azelőtt börtön volt és akkor ürítették ki, amikor a magyar kolónia Steyrbe érkezett. Ez természetesen tele volt poloskával, férgekkel, stb. Az asszonyokat, lányokat Freunheimben helyezték el, ami az ottani viszonyoknak nagyon szépen megfelelt. Nagyobb panasz erre nem is volt. A fiatal és magános embereket pedig a Reithoffer gumigyárnak egy leállt üzemében helyezték el, amit alkalmi módon rendeztek be. Ez volt magában Steyrben. Azok, akik bútort is vittek magukkal, azok kaphattak üres lakásokat.

Lettenben, Ebenseeben, Kattenhausban lágerekben helyezték el a munkásokat és tisztviselőket. Ezek fabarakkok voltak, fűtési lehetőség nélkül. Világítás volt. A legszörnyűbb volt a halleini tábor, ahová kezdetben csak férfiakat vittek, mert az asszonyoknak és a lányoknak alvási lehetősége nem volt. Tehát itt elszakították a családos embereket a családjuktól. Ezeken a helyeken az emberek lágerkosztot kaptak, ami azt jelenti, hogy elvonták tőlük az élelmiszerjegyeket és a Lagerführer úgy csalt ahogy akart. Ezektől az emberektől megvonták azt a kevés élelmet, amire a németek kötelezték magukat, hogy megadják a magyaroknak. Előfordult Halleinban az, hogy az emberek rosszul lettek az ételtől és miután az ételeket vizsgálatra küldték fel Steyrbe, szabályszerű vizsgálat után megállapították, hogy az étel romlott volt. Azt akartuk, hogy a konyhára magyar szakácsné kerüljön, ezt azonban nem engedték meg. Nem engedték meg azt sem, hogy a konyhát ellenőrizhesse valaki a részünkről. Teljesen úgy kezeltek bennünket, mint a deportáltakat. Ez a lágerekben volt. A nem lágerbeli ellátás jobb volt. Eleinte ugyanazokat a jegyeket kaptuk, mint az egyéb külföldiek, csak később kaptuk meg - hosszas eljárás után - azokat a jegyeket, amelyeket a birodalmi németek. Ez pedig azt jelentette, hogy kaptunk havonta 1 kg cukrot, zsírt, vajat és egyéb zsiradékot kb. 60 dkg-t, lisztet, eleinte 8 kg-t, cigarettát naponta 2 db-t, tejet naponta 2-2 dl-t. Ezek az adagok később természetesen csökkentek. Ezt kapták azok, akik nem láger-koszton voltak.

A németek és a magyarok viszonya teljesen ellenséges volt, a németek a magyarokat szabotőröknek minősítették és úgy is kezelték őket.

Megemlítendő még ezen a helyen, hogy a Magyarországról menekülő lakosságot a németek kifosztották, élelmiszert és több helyen az értékeket is elvették, ezek után pedig Magyarországra visszairányították őket.

Hangsúlyozni kívánom, hogy a még kint lévő cca. 1300 fő munkavállalónak a mielőbbi hazahozatala - akik egészen ki vannak szolgáltatva az ottani osztrák hatóságoknak - elsőrendű emberi kötelességünk. Több ízben megtörtént, hogy az osztrák túlkapások ellen a szovjet hadseregnél kerestünk védelmet, akik ezt meg is adták. Általában véve a szovjet katonaság a magyar lakossággal kivételesen bánt és nagyon szerette.

Klemens Géza s. k.

Az irat található: Magyar Országos Levéltár, Dunai Repülőgépgyár Rt. iratai; Ügyvezető igazgatóság (Z 1179), 12. tétel. [MOL-Z-1179-12.-1945]

Ezen a napon történt november 30.

1913

Megalakul a Magyar Turista Szövetség (MTSZ). Elnökének gróf Teleki Sándort jelölik. Mire a lényegi munkát elkezdhették volna, kitört az...Tovább

1918

Alakuló ülését tartja Budapesten az Ifjúmunkások Országos Szövetsége (IOSZ), amely a munkáshatalomért folyó harcot tűzi ki célul. Központi...Tovább

1939

A Szovjetunió megtámadja Finnországot. (Ez az ún. téli háború.)Tovább

1963

Budapesten átadják az első gyalogos aluljárót az Astoriánál.Tovább

1990

Hivatalosan is befejeződik a berlini fal bontása.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő