Csendőrfizetések 1944 áprilisából

Örök kérdés, de talán napjainkban minden korábbinál aktuálisabbá vált, hogy vajon az állami alkalmazottak, különösen a rend- és államvédelmi szervek alkalmazottainak a fizetése reális vagy irreális összeg. A versenyszféra dolgozói általában sokallják, míg az érintettek – érthető okból – keveslik a saját fizetésüket. Egy ilyen rövid kis írásban nyílván nem lehet igazságot tenni, már ha és amennyiben létezik objektív igazság. Ugyanakkor talán érdemes elidőzni azon, hogy a mindenkori magyar állam hogyan fizette alkalmazottait, különös tekintettel azokra, akiktől a saját védelmét várhatta.

Bevezetés 

Az alábbiakban szöveghűen közölt kimutatás az 1942 tavaszán felállított Államvédelmi Központnál (ÁVK) 1944 áprilisában szolgálatot teljesítő csendőrök fizetését tartalmazza. Magát az ÁVK-t Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter azzal a nem titkolt céllal hozta létre, hogy az országban folyó ún. politikai jellegű nyomozásokat, a magyar hírszerzést és elhárítást egy szervezet ernyője alatt koordinálják. Kimondatlan cél volt, hogy ezeknek az ÁVK-nak alárendelt szervezeteknek ilyetén módon csökkentsék már-már túlzott önállóságát. Az új szervezet vezetésével megbízott [popup title="Ujszászy István vezérőrnagy" format="Default click" activate="click" close text="A tábornok rejtélyes életéről lásd Haraszti György [szerk.]: Vallomások a holtak házából. Ujszászy István vezérőrnagynak, a VKF/2 vezetőjének az ÁVO fogságában írott feljegyzései. Bp., 2007."] azonban nem tudott ezzel a feladattal megbirkózni. Az eredeti elképzelések szerint Ujszászynak kellett volna kordában tartani a csendőrség nyomozó alosztályait, a honvéd vezérkar (vkf.) 2. osztályát és a rendőrség politikai nyomozóosztályát. Vagyis katonáknak, csendőröknek és rendőröknek kellett (volna) együttműködniük. Ez az idea azonban eleve bukásra ítéltetett: a csendőrség és a rendőrség egymásban látta a legfőbb ellenségét, míg a vezérkar, de különösen annak 2. osztálya hallani sem akart arról, hogy őket bárkinek is alárendeljék. Vagyis formálisan létrejött az ÁVK, s számos ügy befutott az ÁVK központjába, de a szervek megtartották önállóságukat. Erre talán a legjobb bizonyíték, hogy a vkf. 2. osztálya - biztos, ami biztos alapon - lehallgatta az ÁVK vezetőinek, így Ujszászynak is a telefonbeszélgetéseit, és ezek tartalmáról a német hírszerzés budapesti rezidensének - egy információcsere-egyezményre hivatkozva - rendszeresen jelentettek. Így nem lehet különösebben azon csodálkozni, hogy Ujszászyt az elsők között tartóztatták le 1944. március 19. után a Budapestre érkezett német rendészeti és biztonsági szervek.

A német megszállás után sokat vesztett jelentőségéből az ÁVK, amely formálisan az október 15-ei nyilas puccs után is létezett, de ekkor már csak inkább papíron, mintsem

Ujszászy „eltűnése" után helyettese, vitéz Kudar Lajos csendőr alezredes vette át az ÁVK irányítását, hogy aztán a nyilas puccs után őt is letartóztassák, és 

Forrásunk az 1944. áprilisi állapotot éri tetten, amikor 26 tényleges csendőrtiszt és tiszthelyettes teljesített szolgálatot az ÁVK-nál, s Kudar Lajos volt a legmagasabb rendfokozatú közöttük. A kimutatás közölte fizetésüket is. Vajon ezek a csendőrfizetések magasak vagy alacsonyak voltak 1944 tavaszán, ebben a beosztásban? A kérdés összetett, így egyértelmű válasz nehezen adható rá. De talán nézzünk néhány tényt! Általános igazságnak vehetjük, hogy Magyarországon - hasonlóan az életszínvonalhoz - 1938 és 1941 között emelkedtek a bérek. Mindezt a győri program csúcsra járatásával összefüggő háborús konjunktúrának is magyarázhatjuk. A fizetésemelés természetesen a korabeli közszférát, ill. fegyveres testületeket sem kerülte el. Ez a lendület 1942-ben ugyan megtört, de még messze volt az ország a

Tény, hogy a fegyveres testületek tisztikara mindig is jóval az országos átlag feletti fizetést kapott. 1943-ban, tehát alig egy évvel a német megszállás előtt a magyar honvéd tisztikarban kb. 1300 pengő volt az átlagfizetés. 1944-ben az üzemvezetők havi bére általában 600-1300 pengő között, a tisztviselői bérek 300-500 pengő között, a munkabérek 300-400 pengő között mozogtak zömmel. Természetesen a fizetési osztályba soroltak, és a nagyobb üzemek, bankok vezetői ennél többet kaptak. Ugyanakkor az átlagbér rendszer azért sem alkalmazható, mert a béreket számos esetben - pl. állami, önkormányzati tisztviselők, rendőrök, katonák, stb. - különböző pótlékokkal egészítették ki: pl. lakbérköltséggel, kiegészítő inflációs támogatással, drágasági pótlékkal, túlmunkapénzzel. Egyes kereskedelmi, pénzügyi cégeknél a vezetők és a dolgozók az évi nyereség alapján külön juttatásban (remuneráció) is részesültek. Ugyanakkor a mezőgazdaságban dolgozók, de különösen a napszámosok havi átlagfizetése alig érte el a legendás 200 pengős határt. Mindezeket figyelembe véve azt kell azonban mondanunk, hogy az

Így nem csoda, hogy sokan - most nem részletezve bizonyos elvi megfontolásokat - nehezen tudtak ellenállni a német hírszerző szervek által felkínált fix havi plusz összegeknek - némi információért cserébe...

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő