Megnyílik Budapesten a Társadalomtudományok Szabadiskolája.Tovább
Egy első világháborús frontharcos felvételei
Folyóiratunk egy még töredékesen is nagyon érdekes első világháborús fotósorozatot tesz közkinccsé, amely szinte véletlenül került a Magyar Országos Levéltár tulajdonába. A felvételeket Rajk László egyik bátyja, Rajk Sándor készítette, s mint egyik-másik felvétel számozásából látszik, igen sok felvételt készített a háború alatt. Ebből ez a 42 felvétel csak egy töredék, de így is felvázol egyfajta háborús pályaképet: az orosz harcteret, a román frontot, a Duna–Tisza közi állomáshelyeket a szabadságok és a sérülések idejét.
Folyóiratunk egy még töredékesen is nagyon érdekes első világháborús fotósorozatot tesz közkinccsé, amely szinte véletlenül került a Magyar Országos Levéltár tulajdonába. A felvételek Rajk László bátyjának, Rajk Jenőnek a tulajdonában voltak, aki halála előtt átadta e fotókat közeli hölgyismerősének. A hölgy juttatta el a Levéltárba a fotókat.
Rajk Jenő - talán a kis korkülönbség miatt - igen szoros kapcsolatot ápolt Rajk Lászlóval. 1949-ben többször is meglátogatta öccsét kivégzése előtt a börtönben. (Az, hogy a fotók miként jutottak Rajk Jenőhöz, nem ismeretes számunkra.) A székelyudvarhelyi Rajk család tizenegy gyermeket nevelt, s közülük csak három volt leány. Név és születési sorrend szerint: József, Lajos, Gyula, Sándor, Vilma, Endre (a későbbi nyilas államtitkár), Erzsébet, Jenő, László, Berta és Béla. Rajk Sándor, a fotók készítője negyedikként látta meg a napvilágot, s mint egyik-másik felvétel számozásából látszik, igen sok felvételt készített a háború alatt. Az itt látható fotók közül a 236. a legnagyobb számú, s nyilván nem az volt az utolsó. Ebből ez a 42 felvétel csak egy töredék, de így is felvázol egyfajta háborús pályaképet. Lehetséges, hogy a család valamely leszármazottjánál maradtak még felvételek, s talán a későbbiekben ki lehet egészíteni a sorozatot.
Milyen sorsról árulkodnak ezek a felvételek: Mivel több esetben láthatunk csak fiatal tiszteket a képeken, valószínűsíthetően ő is az alsó tisztikarhoz tartozott. Ezt csak megerősíti, hogy a 20. század elején egy egyszerű honvédnak nem nagyon lehetett akkoriban luxusnak számító, vagy magasabb műszaki képzettséget feltételező fényképezőgépe. Viszont nem tartozhatott a hivatásos állományhoz, amit megerősít az is, hogy a Hadtörténelmi Levéltárban nem maradt fenn adat róla.
A felvételek olyan háborús pályaképet tükröznek, amely érdekes módon megfelel 39. honvéd gyaloghadosztály első világháborús állomáshelyeinek. Sajnos az ezred, zászlóalj beosztást nem tudtuk eddig kideríteni. Az első felvétel 1915. november első felében készült, vélhetően tehát Rajk Sándor ebben az évben vonult be szolgálatra, s 1915 őszén került az orosz frontra, és mint az egyik képen egy Miczkiewicz emléktábla utal rá, vélhetően egy lengyel földbirtokos tulajdonában lévő kastély közelébe. Mint az egyik fotón látható, hosszú télre készülve, a katonák háborús védőkörletet építenek. Életük ettől kezdve hónapokon keresztül ehhez ún. stellunghoz kötődött. Hamarosan a hó is leesett, s felvételek többsége a lövészárok és a bunkerélet mindennapjait mutatja be. Ezt a harcálláspontot Pionier-parknak, illetve egy másik részét Rudaschi-parknak nevezték. Hogy hivatalos név volt-e vagy csak katonák egymás között hívták így, nem tudni. Mindenesetre Rajk Sándor alegysége, a 6. század itt ünnepelte 1916-ban a húsvéti ünnepeket, s az, hogy időnként kemény összecsapásokra került sor az orosz csapatokkal, bizonyítják azok a kastélyromok, melyek a Rudaschi-parknál, azaz a harcálláspont közelében voltak.
A húsvéti ünneplés mellett azonban valószínűsíthetően hetekig unatkoztak a honvédek, így hát a front mögött - felhasználva a rendelkezésükre álló lovakat - szántottak is. Persze nem zárhatjuk ki azt sem, hogy éppen a terep jobb áttekinthetősége miatt végezték ezt a tevékenységet. Az unalom azonban meghatározta napjaikat, amire a körhintázós kép is utal: Ketten tartottak egy hosszú farudat, melynek a két végére két katona felkapaszkodott, s a középen állók forgatták őket. Érdekes, hogy az 1916. június 2-án készült kép hátlapján lévő felirat azt jelzi, hogy mindez egy hónappal a támadás (angrif) előtt történt. A dolog azért is érdekes, mert Galíciában az Alekszej Alekszejevics Bruszilov tábornok vezette orosz offenzíva már 1916. június 4-én elkezdődött, amely érzékeny veszteségeket okozott a Monarchia csapatainak. A felirat tanúsága szerint azonban Rajk Sándor egysége még ezt követően is viszonylagos nyugalom tölthette napjait, bár ezután már nincs lövészárokban készült kép, vagyis a front megmozdult.
A témák: ebéd egy filagórában (nyitott, fedett faépítmény) egy kastély közelében, egy helyi falu lakosai, egészségügyi gyakorlat. A július 12-én készült utolsó felvételt követően pedig már a súlyos harcok miatt nem volt erre lehetősége, mert megsebesült. A következő fotó már a székesfehérvári katonai kórház kórtermében készült augusztusban.
A sebesülésből felgyógyulva először Berettyóújfalun teljesített szolgálatot, ahol már látta a székely menekülőket, akik az 1916. szeptember elejei román betörés elől kerültek az Alföldre. A hadosztály részt vett a román hadsereg kiszorításában és a Maros felső folyásánál, az Uz völgyébe folytatott állásharcokban. 1917 őszén 1918. elején a magyar csapatok a Slanic völgyében védelemben voltak a Kárpátok észak-keleti részén. Az 1918. januári Baile Slanic jelzésű képek erre a moldvai üdülőhelyre utalnak.
A hadosztály 1918 márciusától a Duna-Tisza közén szétszórva állomásozott, és a felvételek is ezt jelzik. Valamilyen okból azonban a fotók készítője 1918. április első felében a családjánál, Székelyudvarhelyen tartózkodott, amit a családi felvételek bizonyítanak. Májusban azonban már az észak-bácskai, ma is Magyarországhoz tartozó Madarason állomásozott. Júniusban ismét hazatérhetett, amire a korondi felvételek utalnak, majd júliusban már - vélhetően a Tolna megyei Faddon - vett részt egy kitüntetés átadáson, az ő szavaival decoráláson.
Hogy a hadosztállyal együtt augusztusban ő is az olasz frontra került, nem tudjuk, viszont sokat mondó az utolsó felvétel, amelyen fiatal sebesült tisztek láthatók egy ápolónő (apáca) társaságában szeptember 14-én. Lehet, hogy a sebesülés miatt elkerülte az olasz hadifogságot a háború végén!?
Külön érdekes a felvételek nyelvezete: a német katonai szakkifejezések mellett magyar a felirat, akár úgy is, hogy két német kifejezés között „és" kötőszó található. A fotók egy része nem a hátlapon található, így az olvasó is tanulmányozhatja, netán megfejtheti Rajk Sándor néhol nehezen olvasható feliratait.
Ezen a napon történt október 14.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő