Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

Bevezető

1989 tavaszától a Munkásőrséget (MŐR) folyamatos támadások érték. Az ellenzéki pártok kétségbe vonták létének szükségességét, s ezt a felfogást az MSZMP reformköreiben, de a politikai vezetők között is mind többen elfogadták. A Munkásőrség vezetése ugyanakkor még szeptemberben is úgy vélte, hogy megváltozott formában, s csökkentett létszámmal, a Honvédség, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium (HM) alárendeltségében fennmaradhat a fegyveres testület. Elképzeléseik szerint a generális átalakulásra 1990. január elsejétől kerülhetett volna sor.

A politikai nyomás ellenére a Munkásőrség szeptember 29-én, a Fegyveres Erők Napján és 30-án is mintegy 300 településen haditechnikai bemutatókat tartott. A szervezet egyes objektumai előtt - egyébként viszonylag kisszámú tüntetőt mozgató - megmozdulásokra került sor, amelyekre a Munkásőrség nem adott „harcos" választ. Borbély Sándor országos parancsnok a Munkásőrség Országos Parancsnokságának (MOP) október 2-ai ülésén lényegében csak tényeket állapított meg, bár állásfoglalása

az alapvető célt is: „A legfontosabb, hogy a Munkásőrséget át tudjuk menteni, egy új, baloldali felállású vezetés legitim szervezeteként a baloldali erők segítésére és támogatására."

Az 1989. október 6-án megnyílt kongresszuson a - megszűnő MSZMP helyett létrejött - Magyar Szocialista Párt (MSZP) egyértelműen a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetését fogadta el. Az október 4-ei minisztertanácsi

Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter javasolta, hogy „ebben a hónapban elvi döntés szülessék a Munkásőrségről." A kijelentés lényege az volt, hogy „minden olyan tevékenysége szűnjék meg, amit eddig végzett," s fegyverzetét a hadseregnek kell átadni. Egy kiskaput azonban meg kívánt hagyni: az átalakulás lehetőségét Nemzetőrséggé, mint önkéntes védelmi testületté. Más szóval „új fegyveres testület ne jöjjön létre, de önkéntes védelmi testületnek van létjogosultsága," ami „rendőrségi feladatok kiegészítésében játszhat szerepet." A Minisztertanács (MT) Németh Miklós miniszterelnök javaslatára vita nélkül tudomásul vette az elhangzottakat azzal, hogy még a hónap folyamán előterjesztést kell benyújtani a MT elé. Borbély Sándor országos parancsnokot szintén ezen az ülésen helyezték október 31-ei hatállyal . A Munkásőrség október 12-ei 041. számú parancsnokhelyettesi intézkedése az említettek ismeretében született, amelyben az éberség, a biztonság fenntartására hívott fel, és a hétvégi szolgálat ellátásával a hivatásos állományt bízta .

A HM köreiben elfogadott felfogás az önkéntes véderőről azonban nem állt erős lábakon a kormányon belül, s főként Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter lépett fel ellene. A HM az október 16-ai ülésen benyújtotta ugyan az erre vonatkozó előterjesztést „Javaslat az önkéntes területi véderő létrehozására"

, de a kormány csak a megszüntetésről, illetve a honvédelmi törvény ennek megfelelő módosításáról döntött.

Ugyanezen az ülésen a Minisztertanács elfogadta a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot. Utasította a pénzügyminisztert a Munkásőrség vagyonának zárolására, a honvédelmi minisztert pedig technikai, fegyverzeti eszközeinek átvételére, megüresedő ingatlanainak „hasznosításig történő" őrzésére. Ezt követően a kormány kinevezte a Minisztertanács Védelmi Irodájának vezetőjét, Markovics Ferencet kormánybiztosnak, Gruber Nándor ezredest miniszteri biztosnak a Pénzügyminisztérium részéről. Mellettük azonban a kormánybiztosságot nem vállaló Dósa István vezérőrnagy, addigi első parancsnokhelyettes irányította a megyei biztosok szervezetét. Dósa István a kormánybiztos által jóváhagyott „Intézkedési Terv" értelmében létrehozott Felszámoló Bizottság vezetője

.

1989. október 20-án az országgyűlés Kulcsár Kálmán igazságügy-miniszter előterjesztésére elfogadta a Munkásőrség jogutód nélküli megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot (1989. évi XXX. törvény). A törvény, illetve a törvény kapcsán készült - Markovics Ferencet kormánybiztosnak kinevező és feladatait felsoroló - 107/1989. (X. 29.) MT. számú rendelet értelmében 1989. december 31-ig végre kellett hajtani a Munkásőrség hivatásos és polgári állománya helyzetének rendezését, haditechnikai eszközeinek átadását a HM részére, egyéb vagyona hasznosítását, továbbá a Munkásőrségre háruló területvédelmi feladatokat a Magyar Néphadseregre bízták. Ennek első lépéseként zárolták a Munkásőrség vagyonát és 23-án a honvédség kijelölt alakulatai átvették/megszállták a Munkásőrség több mint 500 objektumát. A gyorsaság nem volt véletlen, hiszen az október 23-án várható ellenzéki megmozdulások (esetleges támadások) miatt is biztosítani akarták az épületeket, amelyek egy részében nagyszámú fegyver és lőszer volt.

Október 23-án Dósa István már az új feladat - a Munkásőrség megszüntetése - jegyében rendelte másnap 14 órára a MOP központba a megyei parancsnokokat és

. Közülük jelölték a megyei megbízottakat, akik hamarosan megkezdték munkájukat. A megbízottak folyamatosan jelentettek a felszámolás végrehajtásának állásáról, a fegyverzet, a felszerelések és ingatlanok átadásáról a HM és a PM részére.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 14.

1902

A VKM felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy az ifjúsági egyesü-letek alakuló közgyűlésének jegyzőkönyvét – három példányban –...Tovább

1912

Hegedüs Géza magyar író, költő, műkritikus (†1999)Tovább

1917

első világháború: A tizedik isonzói csata kezdete. Az olasz hadsereg támadó egységei visszaszorítják az osztrák-magyar haderőt, és...Tovább

1938

Imrédy Béla lett a magyar kormányfő. A kormány és a KALOT talál-kozása szinte törvényszerűnek mondható, hiszen katolikus politikus lépett...Tovább

1940

A német Luftwaffe tévedésből Rotterdam lakónegyedei ellen intéz légitámadást. Az áldozatok száma 900, melyet a holland külügyminisztérium...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők