Iratmegsemmisítés a Munkásőrség felszámolása idején

Egy „félreértett" parancs Fóton

"A felszámoló bizottság vezetőjének döntése alapján égetéssel kell megsemmisíteni a kitöltetlen személyi kartonokat, nyomtatványokat, munkásőr igazolványokat, továbbá az évközben átjelentkezett, leszerelt, elhunyt munkásőrök igazolványait. Ugyancsak égetéssel semmisítsék meg a számítógépes adatszolgáltatással összefüggő kimutatásokat, állománymérlegeket stb."

Ezeknek a hónapoknak kedvelt sajtótémája volt az iratok megsemmisítéséről felszálló valós és valótlan hírek áradata. Éppúgy lehetett olvasni a Párttörténeti Intézet egyik harmadik emeleti - egyébként üres - szobájában lévő iratok sorsáról, mint a Köztársaság téri pártház nem bizonyított iratdarálójáról vagy a BM papírmegsemmisítő „gyáráról." Nem kívánunk ezeknek a sajtócikkeknek a valóságtartalmával foglalkozni, de az tény, hogy a Munkásőrséget sem kerülte el a félelemmel is összefüggő iratpusztítás.

Október 24-én délelőtt, a felszámolásban résztvevő minisztériumok, intézmények vezetői kormánybiztosi egyeztető ülésen vitatták meg az elkövetkező hónapok

. Markovics Ferenc kormánybiztos áttekintő bevezetőjében kitért a MŐR iratok sorsára is. Láthatóan ekkor még nem volt végleges koncepció, s csupán azt kérte, készüljön javaslat arról, hogy mit semmisítsenek meg, s mi kerüljön levéltárba. Az ülésen Dósa István bejelentette a Felszámoló Bizottságon belül az egyes területek felelőseit, azaz az albizottsági vezetőket, eszerint „Kahulits [Lászlóné]elvtársnő az okmányainkat fogja rendezni. Selejtezés, archiválás stb.)" A kijelentésből kiérezni, hogy nem ezt a területet tartotta a Felszámoló Bizottság vezetője a legfontosabbnak.

A Felszámoló Bizottság október 27-ei

Borzák Lajos vetette fel, hogy kérdésként hangzott el, mi legyen az állomány személyi kartonjaival „Elégetni? Megsemmisíteni?" Borzák nem javasolta ezt a megoldást, hanem „Tegye el minden elvtárs dokumentumként." A jogi kérdésekkel foglalkozó albizottság vezetője Perényi György nem értett egyet a szétosztással, hanem archiválásukat támogatta, hiszen a „munkásőr meg fogja kapni a szolgálati igazolványát emlékül." Kahulits Lászlóné ezzel kapcsolatban jelezte, hogy a Párttörténeti Intézettől is megkeresték - név szerint említve - a felelőst (a pártarchívum vezetőjét) az iratanyagokkal kapcsolatban: „Mindent tisztázunk, hogy mi a teendőnk ezekkel az iratokkal." Egyúttal kijelentette, anélkül, hogy pontosabban utalt volna rá, „az iratanyagokat folyamatosan veszik át" a különböző munkásőr szervektől.

Fehér Béla, a bizottság helyettes vezetője, szintén a személyi kartonok archiválása mellett állt ki. Ferenczy Ferenc utalva arra, ami egyébként a bizottság tagjai előtt is ismert volt, hogy a káderanyagok két - „a" és „b" - példányban készültek, ezért a megyéknél levő „b" anyagokat meg lehetne semmisíteni, de az „a" példányt meg kell őrizni. Dósa István végül ez utóbbi megoldás mellett döntött, míg a szolgálati igazolványok maradhattak a munkásőröknél.

A felszámolást végzők érzékelhetően napokon keresztül haboztak, nem született döntés, aminek „eredményeként" a társadalmi állomány papíralapú személyi anyagait Budapesten, Nógrád, Győr-Sopron és Vas megyékben „volt elöljáróik önkényesen megsemmisítették" még októberben, így azok nem kerültek

. (Lásd az 1/a. számú forrást!) Az állítás alátámasztására közöljük az október végén készített kapuvári és a csornai megsemmisítési jegyzőkönyvet, aminek a szövege is arra utal, hogy a központ lemaradt, hiszen ekkor még semmilyen írásos irányelvet nem adtak ki. (Lásd az 1/b-c. számú forrást!)

Dósa István fenti állásfoglalása a személyi anyagok területén is csak részleges volt, ugyanakkor a Bizottság közvetlen területén is működött a papírmegsemmisítés, amit az október 30-ai értekezleten Kahulitsné rövid közbeszólása bizonyított: „igen nagy mennyiségű 'M' irat van. Ennek rendezéséhez, mint eddig, kérem,

[Károly] elvtársék segítségét. November 8-án az Újpesti Papírgyárba lehet menni selejtezni. Egy gépkocsi kell reggel 6 órára" E kijelentés egyúttal azt is jelenti, hogy a különböző zászlóaljaknál lévő harckészültségi, riadóterv stb. iratok egy részét megsemmisítették, anélkül, hogy a HM megfelelő őrzőhelyeire vitték volna, s azt követően került volna a megfelelő eljárásrend szerinti selejtezésre. Vélhetően a hozzászóló nem a központi anyagokról beszélt, mert a november 15-ei kormánybiztosi egyeztető ülésen Borsits László vezérkari főnök-helyettes arról számolt be, hogy „a Munkásőrség által készített harckészültségi és mozgósítási okmányok bevonása szintén végrehajtva." Más szóval a Munkásőrség 'M', azaz háborús készültség esetére készített alkalmazási terve a Magyar Néphadsereg őrzésébe került. „Tehát nálunk vannak. Az 'M' lebiztosítás meghagyás, megszüntetését végrehajtottuk, a behívó és előállító parancsokat kiutaló határozatokat ."

Visszatérve november elejére, a 2-ai felszámolási

még egyértelműen azt igazolta, hogy a hónap elején folyamatos volt a papírmegsemmisítés. Az egyik résztvevő gépkocsit igényelt, amivel zúzdába lehet vinni az anyagokat. Közben persze kijelentette, hogy „az ügykezelés munkája rendben, folyamatosan zajlik, de a gond a szállítás körül van. Ez az elszállítandó mennyiség több tonnát tesz ki." Kahulits Lászlóné ugyancsak arra utalt, hogy a papírmennyiség nagyon sok, s segítséget kért a munka elvégzésére. Sajnos az nem állapítható meg, hogy milyen jellegű iratokról volt szó. Bíráló kijelentése arról a „negatív jelenségről," hogy „egyes helyeken, a pártbizottságokkal egy helyen működő egységeknél a pártbizottságok munkatársai egyszerűen kidobják a munkásőrség anyagait," azt sejteti, hogy a megsemmisítésre ítélt papírmennyiség nagyobb része üres blankettákat, kitöltetlen íveket jelentett.

Az ülésen ugyanakkor elhangzott a felszámolás egészére vonatkoztatva, hogy „nagyon kell vigyázni a szakszerűségre és törvényességre." A hozzászóló Ferenczy Ferenc emellett hangsúlyozta, hogy a személyi anyagok „b" példányai „hiánytalanul pontosak legyenek," ami jelezte, hogy változott a korábbi álláspont, és a személyi kartonok megyéknél lévő példányait is meg kívánták őrizni. Ekkorra azonban több helyütt - mint fentebb írtuk - már megtörtént az iratok elégetése.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 29.

1905

Rejtő Jenő („P. Howard”) magyar író (†1943)Tovább

1912

A Déli-sarkról visszatérő Robert Falcon Scott kapitány és bajtársai (Wilson, Bowes, Oates) életüket vesztik a hóviharban (Scott naplójába...Tovább

1919

A Forradalmi Kormányzótanács közzétette – többek között – XIV. számú rendeletét a nevelési és oktatási intézmények köztulajdonba vételéről...Tovább

1946

Megalakul a MASZOVLET (Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt), a mai MALÉV elődje.Tovább

1971

Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő (*1911)Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő