Pillanatképek

Távirati jelentések Nógrád megyéből 1918 őszén

„Csehek előrenyomulásának késleltetése végett Rózsahegy környékén vasúti sínek felszedettek. Vasúti közlekedés szakadatlan fenntartása az ország legfontosabb érdeke lévén a megrongált vasúti sínek hatóságilag sürgősen helyrehozandók, és további rongálások minden rendelkezésre álló erővel megakadályozandók. Forgalmi akadályok ide és a magyar szállítóvezetőnek Budapestre táviratilag bejelentendők.”

Források

1.

Nemzeti Tanács
Budapest

Balassagyarmat város polgárságának mai napon tartott népgyűlése hazafias lelkesedéssel és szabadságszerető szívének egész melegével köszönti a Magyar Nemzeti Tanácsot és annak vezérét, Károlyi Mihályt.

A népgyűlés Balassagyarmat város nemzeti tanácsa megalakítását örömmel üdvözli, és lelkesedéssel vesz tudomást arról, hogy az itt állomásozó katonaság, az összes állami vármegye és községi hatóságok a Nemzeti tanács rendelkezéseinek magukat alávetették.
A nemzeti tanács Balassagyarmat város népe nevében átvette a közhatalom minden ágának legfőbb intézését, és ezzel proklamálta a népuralmat, amely Magyarország boldogabb, szabadabb jövőjét van hivatva megteremteni.


a balassagyarmati Nemzeti Tanács elnöke

1918. november 1.

Jelzet: MOL K 803 (PTI [Párttörténeti Intézet] 606. f. 3. cs. 39. ő. e. 37. d. I. 1. lap).

2.

Csendőrség
Salgótarján

Nemzeti Tanács a hatalmat átvette, hazatérő katonákkal szemben semmiféle megtorló intézkedés nem teendő, legénység és pótcsendőrök sapkarózsáikat, kardbojtjaikat vegyék le. Minden különösebb erőhatalmi rendszabály mellőzésével szolgálatukat személy és vagyonbiztonság megoltalmazása érdekében teljesítsék,

Magyar Királyi Csendőrparancsnokság
Losonczi szakasz

Jelzet: MOL K 803 (PTI 606 f. 3. cs. 39. ő. e. 37. d. I. 70. lap).

3.

Honvéd kerületi parancsnokság
Kassa

Nógrád vármegye területén történő számtalan zavargás és fosztogatás megfékezésére 700 főnyi katonaságra lenne szükség. Ezen karhatalom megérkezéséig Balassagyarmaton a 85. gyalogezred pótzászlóalja meghagyandó lenne.

Alispán
Pecsét: Nógrád Vármegyei Alispáni Hivatal

1918. november 7.

Jelzet: MOL K 803 (PTI 606 f. 3. cs. 39. ő. e. 37. d. I. 124. lap).

4.

Katonai Parancsnokság
Kassa

Megtelt ágyak száma: 37 tiszt, 1845 legénység, ezek közül 163 ragálybeteg. Üres ágyak száma 13 tiszt, 1155 legénység részére. Szaporodott: 3 ember, elment 455 ember. Kisegítő kórházakban a megtelt ágyak száma 68, üres 42 ember részére. Üres ágyak: 500 üdülő maláriásnak, 500 malária gyanúsnak, 82 maláriásnak, 73 ragályos betegeknek.

Tartalék kórház.
Losoncz

1918. november 7.

Jelzet:MOL K 803 (PTI 606 f. 3. cs. 39. ő. e. 37. d. I. 125. lap).

5.

Gácsi járás 
Nemzetőrség
Medveczky zászlós

Állítólag cseh bandák az ország belterületén is feltűnnek. Ilyen esetek ide rögtön sürgönyileg jelentendők.
Nemzetőrség ezeket elfogni és lefegyverezni köteles.
Az 1896-1900 évfolyambeli besorozott katonák a járásban összegyűjtendők, és Losonczon csoportosan útba indítandók. Ezeknek jelentkezési kötelezettségét járásban kihirdetni.

Lehoczky alezredes s. k.

1918. november 15.

Jelzet: MOL K 803 (PTI 606 f. 3. cs. 39. ő. e. 38. d. III. 229. lap).

6.

Csendőrség
Karancsság út 
Szécsény

Csehek előrenyomulásának késleltetése végett Rózsahegy környékén vasúti sínek felszedettek. Vasúti közlekedés szakadatlan fenntartása az ország legfontosabb érdeke lévén a megrongált vasúti sínek hatóságilag sürgősen helyrehozandók, és további rongálások minden rendelkezésre álló erővel megakadályozandók. Forgalmi akadályok ide és a magyar szállítóvezetőnek Budapestre táviratilag bejelentendők.
Szárnyparancsnokság

1918. november 15.

Jelzet: MOL K 803 (PTI 606 f. 3. cs. 39. ő. e. 38. d. III. 235. lap).

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 19.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő