A rendszerváltozás hatása a kábítószerfogyasztásra

Több évtizedes hallgatás után a ’80-as évek közepétől megkezdődött a drogfogyasztás elleni küzdelem állami szinten is. A határok 1988-as megnyitásával, majd a rendszerváltozással azonban oly mértékben öntötte el az országot a különböző jellegű drogkészítmények tömege, amire a kormányzat nem volt felkészülve, az egészségügyi szervek nem tudtak igazán hatékony választ adni, s ez természetesen nem választható el a világban eluralkodó hasonló tendenciáktól. A probléma eszkalálódott, a helyzet sokszorosan súlyosabbá vált…

Források

Javaslat a drogproblémák megelőzését és kezelését célzó programra

Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság
Titkársága

JAVASLAT
A drogproblémák megelőzését és kezelését célzó programra
(tervezet)

Budapest, 1987. február

I.Problémafelvetés; a téma időszerűsége A kábítószerek egyénre és társadalomra káros használata világjelenség.

A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos problémák világszerte a nemzetközi problémák egy jelentős részét képezik. Feltérképezésükre, megelőzésükre és kezelésükre hosszú évek, sőt évtizedek tapasztalatai alapján kikristályosodott módszerek, problémakezelési hálózatok, humán szervezetek állnak rendelkezésre, és egyre több e szervezetek nemzetközi összehangolására, együttműködésére irányuló kezdeményezés.

A drogproblémák megelőzése és kezelése az idők folyamán (a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig) fokozatosan professzionalizálódott, kialakult az ún. „drogszakma", amely több tudomány rész-ismereteiből és módszereiből integrálódott önálló humán segítő szakterületté.

A specializálódásnak ez a folyamata több fontos tanulságot kínál. Egyfelől határozottan jelzi annak fontosságát, hogy az egyes humán problémákra vonatkozó adatokat, tapasztalatokat koncentrálni kell, másfelől pontosan tisztázódott, hogy egy adott probléma megoldására irányuló erőfeszítések csak akkor fejlődhetnek gyors ütemben, ha a probléma megoldására anyagi és szellemi erőforrások intenzív, tudatos és szervezett mobilizációja indul meg, központi állami eszközökkel.

A drogszakma fejlődésének fontos tapasztalta, hogy egyértelművé vált a drogproblémák törvényszerű összefonódása más humán életproblémával, különösképpen más ún. szenvedélybetegségekkel, az alkoholizmussal, a dohányzással és az elhízással. Ez azt jelenti, hogy nagy az átfedés a szenvedély betegségek és a módszerek között, ezért a szakmák képviselőinek szorosan együttműködve kell dolgoznia.

A drogszakma „szakmásodásával" párhuzamosan - paradox módon - a laikus mozgalmak, kezdeményezések látványosabb eredményeket értek el, és ennek hatására elindult egy kölcsönösen megtermékenyítő interakció-sorozat a szakemberek és laikusok között. Ennek hatására a szakmai programokban mind több laikus „módszer" kapott helyet és a laikusok között egyre nőtt azoknak a száma, akik szakemberekké képezték magukat, vagy legalábbis szakmai konzultációkat vettek rendszeresen igénybe.

A nemzetközi összehasonlító vizsgálatokból kiderült, hogy a drogproblémák köntöse, súlyossági foka, más problémákhoz viszonyított aránya és társadalmi megítélése sokféle lehet az adott kultúrkörökben, ugyanakkor e sokféleségben is megragadhatók közös vonások és törvényszerűségek. Ez az utóbbi tapasztalat indította el azt a termékenynek bizonyult gyakorlatot, hogy a tapasztalatok, jól bevált módszerek, programok a különböző kultúrák között átvihetők. Ez azonban nem problémamentes, hiszen a regionális jellegzetességek sokszor komoly nehezítő tényezőként jelentkeznek egy eltérő kultúrájú társadalom mentálhigiénés modelljeinek alkalmazásakor.

E nehézségnek az áthidalására a modellkísérlet módszertana bizonyult a leghatékonyabbnak. Ez azt jelenti, hogy egy „kész" külföldi módszert - megfelelő előkészítés után - először egy jól áttekinthető, a feltételek tekintetében jól kontrollált, ugyanakkor reprezentatív rendszerben (egy város kerületében, lakónegyedben, falusi, stb.) célszerű kipróbálni, mielőtt országos méretű bevezetésére sor kerülne.

A drogproblémák megelőzésére irányuló kutatási programot tehát az teszi időszerűvé, hogy:

  1. A drogproblémák világszerte jelentős társadalmi méretű problémává terebélyesedtek;
  2. Jelentős nemzetközi tapasztalatok, programok és módszerek halmozódtak fel, melyekből meríteni lehet;
  3. az egyes kultúrák, társadalmak a fejlődésük során olyan átmeneti fázisba kerülhetnek, amelyben a kábítószer problémák szinte törvényszerűen jelennek meg. Társadalmunk most került ebbe a stádiumba.

A problémakezelés további elodázása súlyos következményekkel járhat. Ehhez képest tárgyilagosan kell megállapítanunk, hogy hazánkban a drogszakma kialakulása még nem történt meg, alig egynéhány szakember dolgozik főállásban drogfogyasztókkal, és mindez ideig nincs hazánkban drog-szakemberképzés.

II .A drog-problémák kialakulása és jelenlegi helyzete hazánkban; a kutatási program előzményei

A hazai viszonyokról nehéz tiszta képet alkotni, mivel szisztematikus adatgyűjtés eddig nem történt. A problémák észleléseinek gyakorisága többnyire nem fedi a valóságot, mivel az esetek többsége nem kerül semmilyen intézményes keretek közé.

Elsőként a rendőri szervek figyeltek fel 1963-ban néhány kisebb létszámú csoportra, akik sörrel szedtek gyógyszereket. 1968-ben néhány iskolában már előfordult ragasztó-szippantás. A minőségi változás 1972-ben következett be, amikor ismeretessé vált egy hetventagú csoportosulás. Ezek a fiatalok Parkant szedtek alkohollal, de néhány budapesti VII. kerületi iskolában 25 ragasztóanyagokkal visszaélő fiatal esetét regisztrálták. 1974-ben egy kérdőíves vizsgálatban a csaknem ezerkétszáz tanuló 5 százaléka ismerte el a drogok használatát. Hivatalos adatok szerint 1970-től 1973-ig csak Budapesten fordult elő pszichotróp anyagokkal való visszaélés. 1976-ig vidéken 463, Budapesten majdnem 1000, 1979-ben további 200 esetet észleltek. Az egészségügy a hetvenes évek közepétől kapcsolódott a drogproblémák kezelésébe, többnyire pszichiáterek, gyermek ideggondozóban dolgozó orvosok révén ( Gerevich József). E szórványos jelzések a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején látványosan megszaporodtak, részkutatások és modellkísérletek indultak be részben az egészségügyben, részben a közművelődés keretei között. Az egészségügyi és közművelődési próbálkozásokat megelőzve a református egyház narkomán fiatalokat segítő evangelizációs szolgálata emelkedik ki A nyolcvanas évek első felében a budapesti Pszichiátriai Klinika nappali szanatóriumában létesült önsegítő csoport a narkomán fiatalok számára (Gerevich, Zseni A., 1981), majd a Róbert Károly körúti Kórház alkohológiai Osztályán zajlott le három kísérlet narkomán fiatalok önkéntes kezelésére 1984, 1985, 1986).

Ezeknek a próbálkozásoknak az a legfontosabb tanulsága, hogy csak azok a megoldások hozhatnak eredményeket, amelyek új típusú intézmények csíráiként messze túllépik az adott intézményes kereteket.

Mind a nemzetközi szervezetpszichológiai kutatások, mind a hazai tapasztalatok arra hívják fel ugyanis a figyelmet, hogy az egészségügy intézménye egyes szervezetei jelentős szűrőfunkciót gyakorolnak, gátat képeznek a külvilág felé. E szűrőmechanizmus a társadalom bizonyos rétegeit, csoportjait kirekeszti a korszerű egészségügyi ellátásból. E csoportok közé tartoznak a narkomán fiatalok is. A nappali szanatóriumi kísérlet éppen ennek a megszüntetésével tudott sok narkománt bevonni a kezelésbe. Másrészt - főleg a Róbert Károly körúti Kórház tapasztalatai utalnak erre - a narkomán fiatalok problémáit, életformája és a mai kórházak struktúrája, szervezeti felépítése, szomatikus szemlélete nehezen egyeztethetők össze. A narkománok mintegy „idegen testként" ékelődnek az egészségügy szervezeti kereteibe, s ez kontrollálhatatlan feszültségek, a terápiás célokkal ellentétes irányú folyamatok elindítója lehet.

A narkomániával kapcsolatos modellkísérletek egyik fontos aspektusa a szervezetfejlesztés, illetve az új típusú intézmények kialakításának feltételrendszere kell legyen.

Az ún. drog-szcéna a hetvenes évek közepétől napjainkig jelentős változásokon ment keresztül. Az első közlések elsősorban a szerves oldószerek szórványos fogyasztásáról számolnak be. A hetvenes évek második felében megjelennek a recepttel kiváltható gyógyszerek (Codein, Parkan, Gracidin, Centedrin, stb.), valamint a maerihuana. Miközben e szerek megtartják előkelő helyüket a drogpiacon, a nyolcvanas években az intravénásan adagolható ún. „kemény" drogok tűnnek fel, s jelentőségük egyre nő, különösen a tranzit-kábítószerforgalom megnövekedésével, illetve az egészségügyi szervezetek gyógyszerkontrolljának lazulásával. A magyarországi helyzet abban különbözik elsősorban a nyugat-európairól, hogy míg nyugaton a kábítószerfogyasztás hullámokban jelentkezik, addig hazánkban a drogabuzus fokozatosan egyre emelkedő tendenciájú, egyelőre hullámvölgyek nélkül.

A drogproblémákkal kapcsolatos eddigi hazai kutatások a drogfogyasztást szinte kizárólag az ifjúság („csöves") szubkultúra részjelenségeként interpretálják. Ennek az interpretációnak legmarkánsabb képviselője az a kutatócsoport, amelyik a Deák téri aluljárói „csöves" szubkultúra drogfogyasztási szokásait tárja fel mélyinterjús módszer segítségével

 és munkatársai). Legújabban  mérte fel a középiskolások drogfogyasztási szokásait.

Kutatások folynak a Társadalmi Beilleszkedési Zavarok komplex kutatáson belül, valamint az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének támogatásával. E kutatások egy része az ifjúsági szubkultúrák általános fenomenológiájával, más részük a drogfogyasztási szokások feltárásával kapcsolatosak.

Véleményünk szerint jelen kutatási program adatokat szolgáltat a fenti kutatások továbbfejlesztéséhez, ugyanakkor az eddig feltárt adatok szerves részét képezik annak az információs bázisnak, amelyre a program támaszkodik.

A deviancia-kutatás drog-vizsgálata markáns összefüggést talált a hátrányos helyzet, szegénység és a drogfogyasztás között. Ez azt jelenti, hogy programunk kapcsolódik a szociálpolitikai kutatásokhoz is, kölcsönös információcsere és együttműködés keretében.

III. A kutatási program koncepciója

A kutatási program kialakításához két elméleti modellt választottunk. Az első a 

 prevenciós modell, amelynek lényege, hogy a mentálhigiénés problémák kezelésének három lépcsőfoka van.

  • Az elsődleges megelőzés az egész populációt érinti; célja a lelki betegségek kialakulásának a megakadályozása. Az elsődleges megelőzés eredményeként az adott populációban csökken az új esetek száma.
  • másodlagos megelőzés a friss betegségek minél korábbi felismerését és kezelését célozza. Eredményeként csökkent a betegség gyakorisága.
  • harmadlagos prevenció a krónikus betegek visszaesésének esélyeit csökkenti.

E modell szerint minél hatékonyabb az első lépcső működése, annál kevesebb teher jut a másodlagos és harmadlagos prevenció intézményeire. A kiadás-nyereség-arány a szakirodalom adatai szerint az elsődleges megelőzés esetén éri el az optimumot.

Kísérletünk második elméleti modellje az ökológiai modell. E szerint az elmélet szerint a lakosság relatív autonómiával rendelkező öko-rendszerekben él, amelyek eegységes bio-pszichoszociológiai környezetet jelentenek. Instabil öko-rendszerek esetében a zavar kiiktatásának fő támadáspontja nem az egyén, hanem a rendszer.

IV. A program szerkezete

A program öt lényegi szerkezeti elemből tevődik össze:
a tudományos bázis létrehozásából;
a preventív modellkísérletből;
a terápiás modellkísérletből;
a rehabilitációs modellkísérletből;

képzésből, továbbképzésből.

  1. A tudományos bázis
    A tudományos bázis alapja az információs bank. Az információs bank hét információs tömbből tevődik össze.
    1. probléma-kataszter a drogfogyasztással szövődő problémák gyűjteménye;
    2. a lakossági erőforrások tára az adott lakóhelyi közösségekben található, a drogproblémák megelőzésében és kezelésében száma jöhető mentálhigiénés erőforrásokat tartalmazza;
    3. külföldi programcsomagok gyűjteménye;
    4. az eddigi hazai mentálhigiénés segítő kísérletek során nyert tapasztalatok;
    5. a hazánkban előforduló legális és illegális drogokra vonatkozó összes információ;
    6. az eddigi nem közvetlenül mentálhigiénés ideológiájú hazai primér prevenciós kísérletek (pl. dohányzás-leszoktatás, testsúlycsökkentés, fogszuvasodás elleni küzdelem, optimális családtervezési modell) információi;
    7. a drogproblémák hazai rizikótényezői (egyéni, csoport és társadalmi szinten).

Kutatási egység:
- a drogproblémák rizikótényezőinek komplex vizsgálata
- a drogfogyasztási szokások feltérképezése
- a narkománok személyiség jellemzőinek a vizsgálata
- a drogproblémák és a segítő intézmények viszonyának vizsgálata
- a narkománia szociálpszichiátriai vonatkozásainak vizsgálata
- a közvélemény-kutatás a kábítószerről reprezentatív mintán
- hatékonyságvizsgálatok.

  1. A prevenciós modellkísérlet: A megelőzési modellkísérlet három fázisból áll:
    1. Előkészítő fázis: információs bázis létrehozása és a drogproblémákban jártas munkacsoport kialakítása. A munkacsoport kialakításában a szakmaközi együttműködés elve dominál (orvos, szociális gondozó, gyógypedagógus, jogász, pszichológus). Ebben a fázisban kezdőik el a csoport ki- és továbbképzése drogspecifikus ismeretek elsajátításával, speciális személyiségkészségek kifejlesztésével és továbbfejlesztésével, valamint külföldi tapasztalatok szerzésével. Az előkészítő szakasz záró mozzanata az információk feldolgozása és a konkrét program kidolgozása.
    2. Programfázis
      A programfázisban jön létre az az ifjúsági preventív központ, amelyik a kísérlet bázishelye lesz. Két jelentős funkciója van: drogmegelőzési programok lebonyolítása és humán szervezetek (iskola, kultúrház, ifjúsági klub, segítő egyesületek, helyi önsegélyező csoportok stb.) közötti koordináció. A program másik két legfontosabb terepe az iskola és a lakóhely.

      A megelőző aktivitások fajtái:
      • ifjúsági csoportok; iskolai alkohol- és drognevelési kurzusok; készségfejlesztő tréningcsoportok; alternatív (önsegítő) szubkulturális csoportok. Ezek a csoportok közvetlenül a drogfogyasztó fiatalokkal foglalkoznak. A probléma jellege szerint a hangsúly egyes esetekben készségek fejlesztésén, más esetekben a droggal kapcsolatos információk ismertetésén van. Értékes közösségi személyiségadottságokkal rendelkező fiatalok esetében az önsegítő elemek felerősödnek a problémakezelésben.
      • Szülőcsoportok alkohol- és drogleszoktatási programok; dohányzásleszoktató kurzusok; pszichológiai (önismereti) csoportok. A felnőtt csoportokat amiatt a fontos megfigyelés miatt alkalmazzák, mely szerint a fiatalok szocializációjáért felelős felnőttek szemléletének, viselkedésének megváltoztatása gyakran a fiatalok problémáinak megoldását vonja maga után. Elsősorban szülőcsoportokról van szó, azoknak a szülőknek a bevonásáról, akik hajlandók intenzív kollaborációra gyermekük érdekében.
      • önsegítő (self-help) csoportok: elsődleges (kezdettől fogva önsegítő) és másodlagos, kezdetben, majd önsegítő csoportok.
      • konzultációs (problémamegbeszélő) csoportok humán szakemberek (pedagógusok, gyógypedagógusok, pszichológusok, szociális szervezők, szociális adminisztrátorok stb.) részére: esetmegbeszélő, problémamegoldó és programszervező csoportok. Ezeknek a csoportoknak is modellértéke lehet, hiszen eltérő humán segítő szakmák képviselőinek párbeszédét, közös nyelv kialakítását, tehát az interdiszciplinaritás feltételeit is vizsgálat tárgyává teszi.
      • komplex humán tanácsadás hétköznapi, jogi, pszichológiai, pedagógiai kérdésekben.
      • speciális drogtanácsadás,
      • telefonos tanácsadás,
      • meglévő spontán szupportív csoportok szakmai, erkölcsi és anyagi támogatása.
    3. A program értékelése:
      Az információfeldolgozás és a programkidolgozás során alakul ki a programértékelési rendszere. Az információk meghatározzák azokat a paramétereket, amelyek relevánsak lehetnek a munka hatékonyságának mérésében. A megbízható értékelési rendszer lehetővé teszi egyrészt azoknak a gátló tényezőknek a számbavételét, amelyek a program megvalósítását nehezítik, másrészt a program hatékony elemeinek a kipreparálásával lehetőség nyílik a modellkísérlet kiterjesztésére, „modellizálásra".

A prevenciós program várható eredménye

  1. Az adott ökológiai egységekben javul a humán szolgáltatások minősége, szervezettségi szintje, együttműködésük mértéke.
  2. A preventív programokban résztvevő fiatalok hiedelmei, előítéletes beállítódása csökkenni fog a program során; életkoruknak megfelelő problémaérzékenységre, tájékozottságra tesznek szert a szenvedélybetegségek vonatkozásában.
  3. Modell-értékű tapasztalatok, bevett módszerek fokozatos, szakmailag ellenőrzött („tisztán tartott") kiterjesztésére nyílik lehetőség.
  4. Az eddigi intézményes megerősítés nélkül, izoláltan dolgozó önkéntes laikusok és szakemberek külső megerősítést, támaszt kapnak.
  5. Elkezdődhet a drogproblémák kezelésének professzionalizációja, beindulhat a drog-szakemberképzés.
  6. A prevenciós szemlélet hazánkban újabb tapasztalati bázishoz jut.
  7. Az ötéves nyomon követés alapján - összehasonlítva preventív programban nem részesült kontrollcsoporttal - várható, hogy a programban részt vett fiatalok között kevesebb lesz a szenvedélybetegség, illetve a rendszeres alkohol-drog-dohányhasználat.
  1. A terápiás és rehabilitáció modellkísérlet

A korszerű elsődleges megelőzésnek kapcsolódnia kell terápiás és rehabilitációs rendszerekhez is. Ebben az integrált modellben a prevenciós, módszertani központ, a terápiás részleg és a rehabilitációs egység szerves szerkezeti egységet alkot. Mindhárom rendszer hatékonyságvizsgálatát a kutatás tudományos bázisa kontrollálja. A teljes modellkísérlet szerkezete:

Prevenciós módszertani központterápiás részlet
00
00
tudományos bázisrehabilitációs egység

A tudományos bázis feladata a kísérlet konceptualizálása, a munka folyamatos értékelése, adatfeldolgozás, elméleti alapvetés. A prevenciós módszertani központ feladata a megelőzés módszereinek kidolgozása, kipróbálása és a bevált módszerek fokozatos kiterjesztésének koordinálása, irányítása. Emellett ez a rendszer veszi fel a problémacsoportot, és szükség esetén továbbítja a terápiás és/vagy rehabilitációs rendszerekbe. A terápiás és rehabilitációs egységek a legkorszerűbb terápiás és rehabilitációs módszerek hazai adaptációját végzik szorosan együttműködve a tudományos bázissal. A terápiás rendszer szervezetileg kapcsolódna valamelyik budapesti kórházhoz. Optimális esetben Budán és Pesten is működésbe lép egy-egy terápiás egység, hogy a célpopuláció számára könnyebben elérhető legyen. Fontos azonban, hogy a terápiás egységek teljesen külön épületben, a kórház egész szervezetétől szeparáltan működhessenek. A rehabilitációs egység szervezetileg a nevelőotthonok rendszeréhez kapcsolódhatna, nevelőotthoni munkában képzett és jártas gyermekvédelmi szakember(ek), gyógypedagógusok irányításával.

E teljes rendszer működőképessége, modellizálhatósága olyan komplex szupportív drog-megelőzési és kezelési hálózat kiépítéséhez járulhatna hozzá, amelyben a problémák megelőzése, a problémákkal küzdők kiszűrése, a betegek diagnosztizálása, kezelése és a súlyosabb páciensek rehabilitációja közös szervezeti keretben, a ma még gyakran tapasztalható szervezeti diszfunkciók kiiktatásával lenne megvalósítható.

  1. Képzés, továbbképzés
A képzésben és a továbbképzésben egyaránt részt vesz a tudományos, a prevenciós, a terápiás és a rehabilitációs részleg.
  • alapképzés egyetemi, főiskolai hallgatóknak: SOTE, Tanítóképző Főiskola, ELTE Szociálpolitika, Gyógypedagógiai Főiskola, Egészségügyi Főiskola.
  • Továbbképzés orvosoknak, pszichológusoknak, pedagógusoknak, jogászoknak, államigazgatási szakembereknek, gyermekvédelmi szakembereknek.

Jelzet: MOL XIX-C-13-a-1987. (Szociális- és Egészségügyi Minisztérium)

Ezen a napon történt június 20.

1919

Az Újvárosháza Váci utcai épületének tanácstermében összeült a KIMSZ első kongresszusa, amelyen szervezeti szabályzatot és prog-ramot...Tovább

1928

Puniša Račić merényletet hajt végre a belgrádi parlamentben Stjepan Radić és más HSS-vezető ellen.Tovább

1940

Olaszország megkezdi a Franciaország elleni sikertelen megszállási kísérletet.Tovább

1963

A Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megállapodása a Kreml és a Fehér Ház közti forró drótról (állandó közvetlen telefonkapcsolat...Tovább

1976

A Jugoszláviában megrendezett V. labdarúgó Európa-bajnokságot Csehszlovákia nyeri, Panenka 11-esből szerzett góljával.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő