Dokumentumok a fővárosi vendéglátók államosításáról 1949–1953.

„Amikor megjött a férjem, a kávéház helyén lóistálló volt az oroszoknak, nem volt könnyű rendbe hozni a helyiséget. A férjem társban volt a bátyjával, aki nagy betegen jött haza, rövid időn belül meg is halt. A volt strómanokkal nyitotta meg az üzletet, de a kommunista párt kérte, hogy adjuk oda nekik, adnak helyette másikat. Jó adottságú helyiség volt, saroküzlet, nagy kirakatokkal, színpaddal, jól jött volna nekik. A férjem nem adta. […] Csúnyán elbántak velünk, megfenyegették a piaci árusokat, hogy aki bejön hozzánk, attól elvetetik az árusítási engedélyt.”

Molnár Sándor vendéglős kérelme személyes tárgyainak visszajuttatására

Másolat hivatalos használatra 6851/II.2.1949. K. Sz. M. számhoz.

6 Ft-os bélyegilleték.

Miniszter Úr!

Alulírott Molnár Sándor vendéglősmester, budapesti (VII. Baross tér 19.) lakos, Baross tér 19. szám alatti vendéglő üzletemet a Miniszter Úr kelt 

 rendeletével államosította, és oda vállalatvezetőt rendelt ki.

Tisztelettel kérem miniszter Urat, hogy az alább előadott indokok alapján az államosítást hatályon kívül helyezni és a vállalatvezetőt visszahívni szíveskedjék.

Egyben tisztelettel kérem, hogy fenti kérelmem elintézéséig az államosítás kapcsán lefoglalt személyes - tehát nem az üzletrészhez tartozó ingóságaimat és élelmiszereimet már most felszabadítani szíveskedjék.

Kérelmemet a következőkben indokolom meg:
Megütött és mélyen lesújtott a Miniszter Úr államosítási rendelete, melynek magyarázatát adni nem tudtam és nem tudom és az időközben a hírlapokban megjelent közlemények és a vendéglátóipari szakszervezetben kapott információk alapján következtetem, hogy személyemről, üzletemről és üzletvezetésemről teljesen torz, hamis és valótlan tájékoztatást terjesztettek fel Miniszter Úrhoz, és ez váltotta ki azt, hogy fenti rendelet számomra méltánytalan és elképzelhetetlenül súlyos helyzetet hozott.

Magam csaknem egy évszázadra visszamenőleg vendéglős famíliából származom. Léván születtem 1910-ben, édesapám Léva vidéki vendéglős volt, s ebből az üzletből tartotta el feleségét és öt gyermekét. Mi gyermekek szűkös viszonyok között nevelkedtünk és tanultunk.

Hat elemi elvégzése után pincértanoncnak szegődtem, majd felszabadulva éttermi segéd lettem, igyekeztem szakmai tudásomat a legmagasabb fokra fejleszteni, s rövidesen letettem a vendéglősmester vizsgát.

Később megnősültem, és jelenleg egy 10 éves fiam és 9 éves kisleányom van. Önállósítottam magam Léván, üzletemben feleségem, aki szintén vendéglős családból származik - a szakképzettsége is megvan - igen nagy segítségemre volt a lábraállás idejében, de későbben is.

Rövidesen - s ezt minden szerénytelenség nélkül állíthatom - üzletem Léván és annak messze vidékén hírneves lett, mert a legszolidabb és a legjobb konyhával rendelkező étteremi helyiség volt. Hamar megszereztem mindenki megbecsülését, hogy fiatal korom dacára a lévai és a Léva járási vendéglős ipartársulatoknak az

A felszabadulás után a Felvidéken a magyarok üldözése, jogsérelmei és szenvedése megkezdődtek. Ennek dacára én ott üzletemet mindenáron folytatni akartam, és meg akartam menteni. Minden igyekezetem azonban hiábavaló volt.

Engem is megfosztottak üzletemtől, elrendelték és végrehajtották a kitelepítésemet. 1947. december havában áttettek a határon marhavagonban feleségemmel és két kiskorú gyermekemmel együtt. Öcsém, aki ugyancsak szakképzett vendéglős és Léván önálló iparűző volt, hasonló sorsra jutott, őt is áttették a határon feleségével és két kiskorú gyermekével együtt.
Vagyontárgyaim, amelyekkel Csehszlovákiából átjöttem, hét megrakott vagont töltöttek meg. Ezekben a vagonokban egy élet kemény és szorgalmas munkájának eredménye volt. Több mint 100 000 forint értékű árum volt felhalmozva. Ezt az árut a magyar szabad piacon értékesítettem. Áthoztam továbbá készpénzben annyi cseh koronát, amiért azután engedély alapján 10 000 forintot kaptam.

Fenti adatokat okmányokkal igazolni tudom és a hét vagon áruról szóló okmányokat kívánságra be tudom mutatni. Igazolni tudom továbbá a cseh korona összegnek 10 000 forintra való beváltását.

Itt Magyarországon hónapokig mindenféle kereset nélkül állottam, megmaradt vagyonomat nem akartam felélni, ezért 1948. év tavaszán üzlet után néztem. Természetesen a szakmában kívántam elhelyezkedni és ajánlások, valamint hosszas utánjárás után vettem át a Baross tér 19. számú üzletet, Nemes Sándortól.

Nemesnek csak az üzlet silány berendezéséért 30 000 forintot fizettem ki, és ezzel kapcsolatos egyéb költségeimet nem is említve 80 000 forintot költöttem az üzlet rendbehozására, előrebocsájtva, hogy a vagyonomat képező árukat csak lényeges árveszteséggel tudtam értékesíteni. Mindezeket számlákkal és okmányokkal igazolni tudom.
Itt jegyzem meg, hogy az áttelepítési Kormánybiztosságtól 8000 forintot kaptam kölcsönként, dr. Haniszló Gyula sógoromtól 1948. decemberében 5000 forint kölcsönt, végül Adamcsa Árpád régi barátom tartozása fejében 5800 forintot törlesztett nekem. Ezeket az összegeket is üzletembe fektettem bele.

Mikor 1948. március hó végén üzletemet megnyitottam, már tekintélyes adósággal indultam, de még ekkor is és ezután is folytak a javítási munkálatok. Ennek ellenére bíztam abban, hogy kellő forgalom esetén sikerül magamat utolérnem, kötelezettségeimnek eleget tennem, s hősiesen küzdöttem, hogy adósságaimat törleszteni tudjam.

Az üzletben dolgoztam én magam, egész családom és öcsém is. Az üzletet én vezettem, a konyhát feleségem, aki kiválóan főz. Elsősorban a konyhára fektettem a fő hangsúlyt, igen olcsó ebéd menüt adtam, hogy az üzlet forgalmát emeljem. Ez természetesen ráfizetést jelentett.

Sajnos, éppen ebben az időben kezdődött el az üzletmenet hanyatlása, a forgalom napról-napra csökkent. Hiába igyekeztem, hogy a forgalom olyan szintre emelkedjék, hogy a rezsi viselését lehetővé tegyem, ez nem sikerült. Tartozásaim hétről-hétre emelkedtek, a konyhára erősen ráfizettem, üzletemet szerettem volna leépíteni, de a szakszervezet nem engedte az alkalmazottak elbocsájtását.

Ekkor kaptam a fent már említett összegeket, hogy a forgalom nem sikerült. [...]
Nem tudom megérteni, hogy ilyen körülmények között, hogy kaphatott lábra az a rémhír miszerint én az üzletből tőkét vonok el. Ennek pontosan az ellenkezője volt igaz. Különben is, tőkét az üzletből csak akkor vonhattam volna ki, ha abban árukészlet alakjában kivonható érték lett volna, márpedig ez sajnos nem volt, mert ha lett volna, azt elsősorban kötelezettségeim fedezésére fordítottam volna.

Mint üzletembernek egyébként sem lehet közömbös nekem, hogy milyen magatartást tanúsítok az állammal és a hitelezőkkel szemben. Ez mindig vezető szempont volt előttem. Erőmön felüli harcot folytattam azért, hogy valahogy a tavaszi hónapokig kihúzhassam, mert az akkor meginduló jobb üzletmenet esetleg könnyebbülést jelenthetne számomra.

Tudatában vagyok annak, hogy Budapesten az üzletvezetés az erős verseny miatt sokkal nehezebb, lehet, hogy kisebb hibákat is követtem el, azok az állítások, amelyek személyemmel szemben elhangzottak a legteljesebb mértékben valótlanok. Más vendéglősöknek százezres adótartozásai vannak, ugyanakkor nekem csak 20 000 forint. Biztosan tudom, hogy ha én és családom dolgozhatnánk az üzletben, hamarosan behoznánk a veszteséget.
Mindezen körülmények alapján az államosítást egy olyan kis iparossal, aki egész életében családjával együtt üzletéért keményen dolgozott méltánytalannak tartom. Jelenleg itt állok családommal egy fillér nélkül, öcsém ugyanígy, a szó szoros értelmében éhezünk, holott amikor a Felvidékről eljöttem, vagyonkámat hét vagonban szállítottam ide.

Ismételtem kérem továbbá miniszter Urat, szíveskedjék fenti alapos bizonyítás után meggyőződést szerezni és vendéglőüzletem államosítását hatályon kívül helyezni, a vállalatvezetőt visszahívni.

Tisztelettel kérem továbbá, hogy fenti kérelmem értelmében az itt részletezett személyi, tehát nem üzletemhez tartozó ingóságaimat felszabadítani és nekem kiadni szíveskedjék. Ezek az ingóságok azért voltak üzletemben, mert lakásomon külön háztartást nem vezettem, és így ezeket üzletemben tartottam. Jelenleg nincsen egy tányérom, evőeszközöm, egy falatnyi élelmem.

Fentiek alapján tisztelettel kérem kiadni: egy négytagú család háztartásához szükséges főzőedényt, evőeszközt, gyermek evőeszközt, 

Továbbá ruháskosarat,gyermekbiciklit, képeket, mosószódát, lakatokat, piaci kosarakat, fakanalakat, mák-dió és húsdarálót, ételhordót, habverőgépet, mosogatótálakat, lámpákat és egyéb háztartási cikkeket. Mindezeket feleségem férjhezmenetele alkalmával hozta háztartásunkba, és azokat Léváról szállítottuk ide. Ezeknek nagy része a kamrában van elhelyezve. Úgyszintén Léváról hoztuk az asztalt, ágyakat, ágyneműt, vasalódeszkákat, hokedlit, mosóedényeket.

Végül tisztelettel kérem a magánháztartásomhoz tartozó és kisgyermekeim táplálását szolgáló két üveg kb. 6 kg méz és 3 edényben lévő gyümölcsízt kiadni szíveskedjék. Úgyszintén öcsém Molnár Lajosnak az üzlet egyik helyiségében elhelyezett ágyát, ágyneműjét a hozzá tartozó matracokkal együtt. Ezek azért voltak az üzletemben, mert öcsém munka után a késő esti órákban nem tudott hazamenni Rákospalotára családjához, és ilyenkor munkahelyén aludt.

Kérésem megismételve vagyok tisztelettel:

Molnár Sándor s. k

Jelzet: MOL XIX-L-20-m 280. d.

Ezen a napon történt április 18.

1949

Az Ír Köztársaság deklarálja az Brit Nemzetközösségből való kilépését.Tovább

1951

Aláírják a párizsi szerződést. Létrejön az Európai Szén- és Acélközösség, az Európai Unió alapja.Tovább

1955

Hegedüs András a miniszterelnök.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő