Egyházi férfiúk baráti hangú levelei Kádár Jánosnak

A további három dokumentumcsoport jellegében és tematikájában eltér az első forrástól. Először a szintén Bereczky püspöktől származót mutatjuk be, ami nem sokkal fentebb elemzett levele megírása után keletkezett. A legfontosabb az ominózus melléklet: a X. Püspöki jelentés című nyomtatott kiadvány, amely Bereczky hivatalos püspöki beszámolóját tartalmazza. (Bereczky 1958-ban, betegségére hivatkozva, bejelentette visszavonulását.) A püspöki beszámolónak - vélhetően Kádár által - piros színű ceruzával megjelölt részét mutatjuk be. E részek rejtik magukban a református egyház vezetőjének nem is annyira burkolt állásfoglalását az új rendszerrel kapcsolatban. Lényege, hogy miután a püspöki jelentés leszögezi, hogy az egyház nem e világból való és „küldője" mást akar, mint amit a világgal, a folytatás már teljességgel a világi dolgokról szól. A református püspök leszögezi, hogy „igenis itt élünk és itt akarunk szolgálni, szeretjük a népünket és népünkben önmagunkat, megértjük sorsát és terheit". (A Bibliára hivatkozva hárítja el a „külföldi atyafiak" számon kérő szavait, amiért elmaradt az egyház prófétai szava a „mostani világ bűnei ellen".) Másutt egyértelműen kijelenti, hogy „szabadságunk van elismerni és hálás örömmel szolgálni a Magyar Népköztársaságot, amelynek alkotmányára esküt is tettünk s az esküt jó lelkiismerettel tartjuk most is szívünkben elkötelező erőnek. [...] Szabad volt fölismernünk népünk életének szocialista átalakulásában a segíteni és szolgálni való jó munkaterületet. Ahogy éveken át mondottuk, most is változatlanul vállaljuk a közösségi élet magasabbrendűségébe vetett meggyőződésünket, és szívesen szolgálunk ebben ennek gyakorlati megvalósulásában: falu és város, mezőgazdaság, ipar és kereskedelem szocialista átalakulásában." Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindezen állásfoglaláshoz a püspök azt is hozzátette, hogy: „Nem titkoljuk és nincs is okunk titkolni - hiszen nálunk is sokkal erőteljesebben vallották meg az államhatalom képviselői -, hogy úgy szeretjük ezt az új életformát, hogy nem szeretjük benne a hibákat, a rossz módszereket, az igazságtalanságokat. De, amikor ezt nyugodt szívvel kimondjuk, csak az egészen rossz hallású emberek vélnek valami ellentétet fölfedezni. Nincs ilyen ellentét. A hibák elítélése csak akkor jó és csak annak szabad, aki magát az átalakuló életet szereti és szolgálja."

Jellemző az a rész is, amelyben a szerző az állam és a református egyház közötti kényszeregyezmény tízéves évfordulóját ünnepli: „újólag hangsúlyozom, milyen nagy áldásnak tartom a tízéves egyezményt, milyen őszintén nagyra becsülöm azokat az erőfeszítéseket és eredményeket, amiket kormányzatunk kifejtett és elért, valamint mennyire szívügyemnek tartom - aminek létrejöttében volt valami részem - az »egyezményes lelkületet«, vagyis egyházunk és a kormányt képviselő Egyházügyi Hivatal közötti egészséges jó viszonyt. Ennek ápolása ezután is egyházunk minden felelős tényezőjének komoly felelőssége marad."

Kádár Bereczkynek szóló válaszlevele csupán két mondat: megköszöni a jelentés megküldését és kifejezi jókívánságait. Esetleges elégedettségének nem adott jelet.

A harmadik levélváltás a következő évből, 1959-ből való. Békéscsaba római katolikus káplánjának levele „tömény dicshimnusz", és megírására alkalmat Kádár János augusztus 20-ai győri beszéde szolgáltatott. A káplán ezzel kapcsolatban szuperlatívuszokban méltatta az MSZMP első titkárának (és nem főtitkárának, ahogy a káplán szólította) retorikai képességeit, egyben államvezetési kvalitásait. A maga tevékenységére rátérve adta Kádár Jánosnak tudtul, hogy milyen politikai szervezetekben „vitte előre" „hazánk szocialista építő munkáját". Hozzátette: „Ezért semmiféle kitüntetést, különös megbecsülést nem kívánok, hiszen amit én, mint pap adhatok, olyan csekélység például pl. egy bányász vagy egy gyári munkás építő munkája mellett, hogy szinte eltörpül, és említésre sem méltó. De mégis az érzelem és a szív világában eljegyeztem magam a dolgozó nép ÁLLAMÁVAL [kiemelés az eredetiben - K. Cs.], mely értünk, mindnyájunkért van, s mely általunk fejlődik, szépül és virul." Nem felejtette el megemlíteni, hogy az alkotmányról („ALKOTMÁNY") ő is megemlékezett szentmisei szentbeszédében. Végeredményben nem kívánt semmilyen problémájára orvoslást, nem kért, igényelt semmit, csupán a gratulációit fejezte ki. Levelét nagy betűkkel gépírt, a Szovjetuniót, Hruscsovot, a „béketábort", stb. dicsőítő mondatokkal zárta le. Kádár e levélre is rendkívüli lakonikussággal válaszolt: szintén csak köszönetet mondott és minden jót kívánt.

Kádár János Győrben, 1959. augusztus 20. (képgaléria)

Csabai Béla, békéscsabai római katolikus káplán hűségnyilatkozattal felérő gratulációja Kádár János 1959. augusztus 21-én, a rádióban közvetített győri beszédéhez. Mellette Kádár János köszönő levele. Jelzet: MOL M–KS 288. f. 47. cs. 725. ő. e. – 1959. augusztus 22.

A negyedik levél ismét egy református egyházi vezető, Bartha Tibor Tiszántúli egyházkerületi püspök üdvözlőlevele. Köszönetét fejezte ki, hogy az új parlament megválasztásakor a képviselőnek „érdemesítették". (Bartha 1958-tól tevékenykedett országgyűlési képviselőként is, 1967-ig csak a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei listájáról került be a törvényhozásba. 1967 márciusában a megye egyik egyéni választókerületében juttatták mandátumhoz.) Levelének másik fele oly mértékben tanúskodik az odaadó buzgalomról, hogy ismét érdemes szó szerint idézni: „Kérem, engedje meg, hogy hitem szerint kifejezve magam elmondhassam: egyházam közösségével együtt hálás vagyok azért az önzetlen, emberszerető és tiszta erkölcsiségű vezetésért, amellyel Isten a Párt munkájában és az Ön életművében megajándékozta az országot." Nem meglepő módon Kádár ismét rendkívüli tömörséggel válaszolt: köszönet és jókívánságok.

E négy iratváltás csupán a töredékét jelenti Kádár János egyházi vezetőkkel folytatott levelezésének, s csupán azt jelzi, hogy egyes egyházi vezetők esetenként a hatalom által elvárt szervilizmuson is túllépve igyekeztek bizonyítani rendszerhűségüket, amit a pártvezető is ennek megfelelően értékelt.

A felhasznált fotók a Politikatörténeti Intézet gyűjteményében találhatók.