Gyenes György levelei a munkaszolgálatból

„Cigarettáért még lelki üdvösséget is lehet kapni. (Így ettünk kedden csirkét galuskával!)"

„Anyukám csak semmi letargia. Összeszorított fogakkal is, de tartsd magad egyenesen, most már ki muszáj bírni fizikailag és szellemileg egyaránt. Gondolj arra, hogy nekem éppúgy csak egy célom van, élni Érted. Rövid a hely, nem tudlak hosszú szavakkal vigasztalni, de így is kell érezned azt a vágyódást, tudni és érteni azt az összekötő kapcsot, ami Bennünket minden, de minden körülmények közt együtt tart és éltet."

György levelei 1944 késő tavaszán a Szív utca 28. szám alatti lakásukba érkeztek, az ősszel írt lapokat viszont már a 14. számba . A dátumból sejthető, a család nem önszántából költözködött, a lakáscsere mögött a zsidók sárga csillaggal megjelölt házakba történő állt.

Dorogi Farkas Ákos polgármester június 17-én tette közzé a csillagos házaknak a főváros akkori 14 kerületére lebontott

. A Szív utca 14. szám azok közé az épületek közé tartozott, melyeket utólag vettek lajstromba. A Budapesti Közlöny június 24-ei száma közölte a „zsidóházaknak" a rendelet felülvizsgálata utáni, végleges lajstromát, ekkor 54 új házat jelöltek ki és 862-t .

A Szív utca 14. szám alatti lakóház, melynek egy 3. emeleti lakását lakta a Gyenes-család 1944 nyarától.
Fotó: Google Térkép

A családot a fővárosi zsidókkal együtt 1944 nyarán nem fenyegette még közvetlen életveszély. Ugyanakkor nem sok reményre adhattak okot a nyíregyházi

fennmaradt levelezőlapjai, noha ezek is azt a hamis reményt táplálták, amellyel a budapesti zsidóság sokáig hitegette önmagát, illetve hagyta, hogy vele: „Hála a sorsnak, hogy titeket megmentett ettől, ami minket ért. Ti remélhettek, mert egészen más a helyzetetek. Mindannyian csókolunk mindenkit és most már utoljára Isten veletek! Károly."

A levelezés 1944. nyár végén és őszén zajlik, a kronologikus sorrend felállítását megnehezíti a leveleken a datálás, illetve a postai bélyegző hiánya. Az mindenesetre biztosra vehető, hogy a hagyaték csak töredékét tartalmazza a küldeményeknek. A Magyar Királyi Állami Posta által készített sárga színű postai levelezőlapokra füleki postabélyegző került. Ezeket feladójuk a polgári postán keresztül továbbította az erre vonatkozó díjszabása szerinti áron. A díjmentesség csak azokat az alakulatokat illette meg, amelyek tábori postaszámmal rendelkeztek, ez a fronton, vagy a visszacsatolt részeken szolgálatot teljesítő egységekre egyaránt jellemző volt, a 107/303. század esetében azonban nem állt

.

A hadrakelt sereg és a hátország közötti postaforgalom közvetítésére még békeidőben megszervezték a tábori posta rendszerét. A Felvidék visszacsatolásakor azonban a Magyar Királyi Posta és a Honvédelmi Minisztérium úgy döntött, hogy nem mozgósít és állít fel tábori postahivatalokat. E mögött valószínűleg a területszerzés békés jellegének hangsúlyozása állhatott. A diplomáciai egyezmények útján visszaszerzett terült nem fegyveres harcok árán jutott újfent az ország birtokába, így hivatalosan nem tekinthető a bevonult sereg sem hadrakeltnek. Itt a postaforgalmat a bevonuló alakulatokkal együtt mozgó Magyar Királyi Posta látta, ezért látható György 1944-es levelezőlapjain is a mozgóposta

. Továbbá néhány lapon a postabélyegző mellett a cenzúra pecsétje is fellelhető „Ellenőrizve" szöveggel és dátumpecséttel.

A munkaszolgálatosokat reggelenként zárt sorban kísérték munkára a füleki zománcgyárba, ahol az üzemhez tartozó fatelepén és különféle építkezéseken dolgoztatták

. A napi munkaidő nyolc óra volt, amit három óra túlórával toldottak meg. Órabér gyanánt egy pengőt kaptak, amit tíznaponta fizettek ki, de a fizetés napján a csendőrök a pénzt rendszerint elvették. György emellett egyik levelében megemlítette, hogy gyengélkedőre került, ami arra enged következtetni, hogy munkavezetőik tekintettel voltak egészségügyi állapotukra.

Kincstári felszerelésüket - ahogy arról május 28-ai levelében beszámolt - egy darab, koszos és használhatatlan kincstári sapka és egy jó állapotú karszalag tette ki. A szállásukat a faszárító pajtákban leszórt szalma jelentette, mosakodásra volt lehetőségük. György azt írta, az éjszakai hidegek ellen a szalmába fúrták magukat. Lajos nevű bajtársukon pedig, aki úgy feküdt le, „mint egy búvár, mikor a mélybe száll," minden este nagyokat derültek. Később beköltöztek a Vigadó

: „szép új terem, bőséges férőhely, mégis csak szoba, némileg a »hazára« emlékeztet." Az étkezésük nem túl bőséges, de a körülményekhez képest rendszeres volt. Az éhezés ellen szól a böjt betartásának lehetősége is. Ennek ellenére, mikor György „jó bulija" révén meszet oltott, megjegyezte, hogy a könnyebb fizikai munkával járó kevesebb energia befektetés némileg kompenzálta a koszt gyengeségét.

Ahogyan a katonaságot általában, úgy a muszos századokat is - sőt, speciális helyzetük, a mindennapos atrocitásoknak való kiszolgáltatottságuk és folyamatos fenyegetettségük miatt még hatványozottabban - jellemezte a bajtársi közösségek, „háztartások" kialakulása, melyeknek tagjai próbálták egymást segíteni, amivel csak tudták. György szolidaritása példaértékű e tekintetben, ő egész századát igyekezett támogatni, részvétet tanúsított szerencsétlenebb, rosszabb hátterű sorstársai iránt: „Írok a közeljövőben egy hivatalos lapot, melyben ruhaneműt fogok kérni a század részére. Valóban nagyon szegény fiúk is vannak, kik részére bármilyen kis mennyiségben lehet küldeni. Pl. egy rongyos lepedő, rossz cipő, 1-2 pár harisnya, vagy akármi. Kérlek, szedjetek össze, amit lehet."

Gyenes György szüleinek küldött levelezőlapjainak egyike.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény, 2013.159.6.

György lapjai egy másik jellegzetességre is utalnak: a vidéki állomáshelyre vezényelt muszosokat a kerettagok alkalomadtán „hazakísérték," elintézték számukra, hogy rövidebb időt az otthonukban tölthessenek. Bizonyos esetekben ezt a jó szándék, míg máskor a haszonszerzés vágya motiválta: „Csütörtökön újabb csoport megy Pestre, ugyanazok vezetésével, mint a múltkor, avval a különbséggel, hogy az esetleges csomagot, amit el akartok küldeni, a következő címre vigyétek el. Markó utca 7. félemelet 4. Hegedüs." A századokat átszövő korrupciós szálakról hemzsegnek a visszaemlékezések, erről mesélnek a bónozások, a hipisek, illetve a keret különféle „szerzeményezéseihez" való asszisztálások

.

„Mosolyogni és hinni kell" - biztatja szüleit a „magát igen jól érző Gyuri," akiről megállapíthatjuk, hogy érett férfiként ítélte meg helyzetét, reálisan látta lehetőségeit, és hálás volt azon könnyebbségekért, amelyek helyzetén enyhítettek. Ugyanakkor nem feledhető, hogy a lapokat ellenőrizték, emellett György hozzáállásával minden bizonnyal aggódó szüleit is nyugtatni próbálta. Másrészt igyekezett csillapítani az egyre nehezebb életfeltételek között, a csillagos házak zsúfoltságában elszabadult indulatokat: „Az otthoni torzsalkodások és haragtartás: hazamenetelem után lesz néhány erőteljes szavam, esetleg pofon is (nagyon megerősödtem!). Ilyesmivel foglalkozunk 1944-ben, ez 1. nagyfokú hálátlanság a gondviseléssel szemben. 2. nevetséges."

Hivatalos úton feladott levelezőlapjai mellett - sok bajtársával egyetemben - lényegi mondanivalóját a cenzúra állomásait kikerülő feketeleveleiben közölte

. Azok a muszosok, akik módot találtak a cenzúra kijátszására, nagyobb terjedelemben, egészen más minőségben és természetesen jóval valóságosabb tartalommal levelezhettek. Ez esetben a helyzetjelentések őszinteségének - mint arra fentebb utaltam - csak az otthoniak megnyugtatására irányuló törekvés szabott gátat. „Mindent, amit más levélben nem mondhattam el, előszóval elmondja majd Gyuri pontosan, részletesen. Elmondja, hogy nagyon várjuk a végét, hogyan reménykedünk, hogy ez mihamarabb bekövetkezik, hogy tartja ez bennünk a lelket s a remény éltetésében minden akadályon keresztül haza fogunk jutni!" - olvasható a tényleges lelki állapotukról szóló tájékoztatás.

„Hugó meggyógyult - Hugó még beteg": az ilyen és ehhez hasonló ártatlan mondatok valójában a feketelevelek célba érésének statisztikai mutatóiként szolgáltak. Első esetben egy, Hugó „gyógyulásának" elmaradása esetén pedig két küldemény került a címzetthez. Több olyan gyanús mondat is olvasható a levelekben, amelyek valószínűleg valami mögöttes tartalomra utalnak, így egy bizonyos Pistike újabb cselekedeteiről, egy könnyező nagynéniről, valamint egy piknikről, melyek helyes kódolására az „Értitek, ugye?" kérdés is felhívta a figyelmet.

Ezen a napon történt május 07.

1911

Hamburgban megnyílik a Régi Elba-alagút.Tovább

1918

A bukaresti békeszerződés: Románia különbékét köt a központi hatalmakkal (Németországgal és az Osztrák–Magyar Monarchiával). Románia...Tovább

1946

A négy nagyhatalom párizsi külügyminiszteri értekezlete kimondja Magyarország 1938–as határainak visszaállítását.Tovább

1950

Megnyitják a Ferihegyi Nemzetközi Repülőteret.Tovább

1952

Geoffrey W.A. Dummer elsőként publikálja a modern számítógépek alapját jelentő integrált áramkörök koncepcióját.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők