Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok megakadályozza a budapesti Nemzeti Múzeumnak a megszálló román hadsereg általi szervezett...Tovább
Latabár Árpád „szocialista művészerkölcsöt sértő” eljárása
„Latabár Árpád és a lelkész ezt követő személyes megbeszélésekor Latabár Árpád érdeklődött a hízott sertés súlya iránt, mire a lelkész válasza az volt, hogy az elképzelés szerint 150 kg-os lesz. Tekintve, hogy Latabár Árpád egymaga egész estét betöltő műsort nem vállal, felajánlotta négytagú együttes fellépését. Ekkor a lelkész érdeklődött a művésznél, hogy négy tagú együttesnek megfelelő-e egy 200 kg-os sertés juttatása. Latabár Árpád válasza az volt, hogy ezért az ellenszolgáltatásért hajlandó a brigáddal 2 egymás utáni előadást tartani, s Latabár vállalja az előadással járó költségeket is.”
Bevezetés
Latabár Árpád (1903-1961) a híres Latabár színész-dinasztia tagja, Latabár Kálmán öccse. Színészi pályája fiatalon, 16 éves korában indult el, a színiiskolában azonban a későbbiekben sem képezte magát. A második világháború előtt Magyarországon és külföldön számos helyen lépett fel. 1945 után 1949-ig a Fővárosi Operettszínházban, ill. revüszínházakban szerepelt nagy sikerrel. 1949-1951 között a Fővárosi Varietében, 1950-51-ben a Kamara Varietében, 1951-ben a Kisvarietében, 1951-1954 között a Fővárosi Víg-, 1953-1954-ben pedig a Fővárosi Operettszínházban működött. 1955-1957 között a Vidám Színpad egyik legjelentősebb nevettető alakja.
Az évtizedek során jeles karakterszínésszé vált, és főként a vidámabb szerepekben vállalt alakításai és humora tették bátyja mellett ismertté és elismertté. Fanyar öniróniája, valamint jellegzetes mozgáskultúrája szintén elválaszthatatlanok voltak egyéniségétől. 1927-1933 között Kálmán bátyjával együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Többek között a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek (A két Ajax; Offenbach: Szép Heléna), aki az európai fiatal színésznemzedék legjobbjának tartotta a testvérpárt. A kritikusok Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket. Gyakran lépett fel testvérével groteszk duettszámokban. Az egyik legismertebb szerepe a Keleti Márton rendezte 1949-es Mágnás Miska című filmhez köti, amelyben a két degenerált arisztokratát, Mixi és Pixi grófot játszották.
Főbb szerepei: Ajay (Offenbach: Szép Heléna); Dani (Szántó M.: Bolondóra); Vili (Eisemann Mihály: Meseáruház); Flórián (Huszka Jenő: Erzsébet); Gábor (De Fries: Száz piros rózsa);Feri bácsi (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő); Sasek (Eisemann Mihály: Bástyasétány 77);Rottenberg gróf (Jacobi Viktor: Leányvásár).
Az ötvenes évek során a színészek színházon kívüli fellépéseit, népművelési minisztériumi rendeletekkel szabályozták. Az ún. hivatásos előadóművészek egyedül (pontosabban legfeljebb két közreműködővel) megtartott korabeli fellépéseit, ill. csoportos előadásait is megkülönböztették egymástól. Hivatásos előadóművész csak a Népművelési Minisztérium működési engedélyével lehetett valakiből. Mindezeken túlmenően a különböző fellépéseket és rendezvényeket az 1952-ben létrehozott (és szervezetében, működésében többször átalakított) Országos Filharmónia nevű közvetítő szerven keresztül lehetett csak megszervezni. Ebbe beletartoztak az alkalmi rendezvények, valamint a Filharmónia hatáskörébe kerültek a klasszikus zene mellett az esztrádműfaj különféle ágazatai is. A művészek megfelelő díjazását és a rendezvény adatait egy ún. közvetítő lapra vezették fel, amelyet a rendező szervekhez kellett eljuttatni. Az önállóan kivitelezett fellépés tiltott volt. 1954-ben a fellépések díjait is rendelettel, és egyben forintosítva szabályozták. Az ekkor meghatározott összegektől csak miniszteri engedéllyel volt lehetséges eltérni. Vidéki fellépések esetén a meghatározott díj 10%-al megnövelt összegét kellett fizetni.
Latabár Árpád 1956 elején egy vigyázatlan tettet követett el: sertéshúst, pontosabban vágott disznót szeretett volna szerezni, ami az akkori viszonyok között meglehetősen nehéz volt még egy híres színész számára is. A vágásokat és a húsvásárlást szigorú engedélyhez kötötték.
Latabár Árpád, egy vidéki ismerőse, a Fejér megyei Mezőszilas településen szolgáló református lelkész segítségével falusi fellépése ellentételezéseképpen egy 200 kilogrammos disznóhoz, ill. annak húsához kívánt jutni. A lelkész ezt a falu vezetőségével megbeszélte, és a feltételeket elfogadva meghívták a művészt egy egynapos, két alkalmat tartalmazó fellépésre. Latabár több színészkollégájával (Mednyánszky Ági, Véninger László és Szenes László) utazott erre a vidékre, ahol megtartották előadásukat (azt nem lehet tudni, hogy mit adtak elő). A fellépés minőségére vonatkozóan eltérő vélemények maradtak ránk, az ügyet indító, a tanácsokat ellenőrző szerv szerint az nívótlan volt, azonban a minisztériumi vizsgálat szerint az előadás színvonala nem volt kifogásolható, csupán annak teljes mértékű kabaré-jellegét bírálták.
A műsor után az ellentételezésként beígért 200 kilónyi disznóhúst azonban a falusiak nem tudták átadni, ugyanis csak egy 153 kilós sertést tudtak beszerezni és levágatni. A maradék 47 kilónyi különbözetet pénzben fizették meg. Ez a kifizetés okozott később gondot, ugyanis a minisztériumi vizsgálat során kiszámolták a színészeket helyesen megillető összeget, és eszerint túlfizették a fellépő művészeket. A négy színészt a korabeli szabályok alapján kb. 3474 Forint illette volna meg, azonban természetben (húsban) és pénzben 4419 Forintnyi ellentételezést kaptak, vagyis 945 Forinttal többet a kelleténél. A természetben történő fizetést egyébként a korabeli szabályok nem tiltották, ennek ellenére a hatóságok nem nézték jó szemmel - ráadásul ilyen neves színész esetében.
Az esetre a Minisztertanács Titkársága bukkant rá a község munkájának ellenőrzése során. Nehezményezték a természetben kifizetett fellépti díj mértékét, valamint a fellépés körülményeit, és felkérték a kulturális életet irányító Népművelési Minisztériumot az ügy teljes körű kivizsgálására. A minisztérium Ellenőrzési Osztálya helyszíni ellenőrzést tartott Mezőszilason, és részletesebb, de árnyaltabb eredményre jutottak, mint a Minisztertanács Titkársága. Erős kritikával illették a közvetítő lap nem megfelelő kezelését, a disznóhús árának átszámolását, és a túlfizetés tényét. Az Országos Filharmóniát is felelősnek tartották a hanyag munkáért, ugyanis ők ismerték a fellépés körülményeit.
A vizsgálat végén a népművelési miniszterhelyettes, Kállai Gyula írásbeli figyelmeztetésben részesítette Latabár Árpádot annak „helytelen eljárásáért". Ezen kívül egy hónapig megtiltották számára, hogy vidéki fellépéseket vállaljon. Havas Jenőt, az Országos Filharmónia igazgatóját is írásbeli figyelmeztetésben részesítették, a Minisztertanács Titkársága Tanácsszervek Osztálya (Bányai Lajos) pedig tájékoztatást kapott a figyelmeztetések megtörténtéről.
Az iratok a Magyar Országos Levéltárban őrzött korabeli Népművelési Minisztérium Ellenőrzési Osztálya iratanyagában maradtak fenn. Az ügyről készült Minisztertanács titkársági átiratot, valamint a Népművelési minisztériumi jelentést rövidítés nélkül adjuk közre, míg a Minisztérium írásbeli figyelmeztetését tartalmazó kiadmányozott fogalmazványából csak a Latabár Árpádra vonatkozó részt közöljük. Az iratokban esetenként előforduló nyilvánvaló elírásokat javítottuk, a többit [!] jellel jeleztük, a levelekben előforduló rövidítéseket is ilyen zárójellel oldottuk fel.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 05.
A cionista mozgalom fellendítése céljából megalakult a Makkabea Ros Szövetség, zömmel egykori Makkabea tagokból. Első vacsorájukat október...Tovább
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő