Levél Nagy Ferenc újjáépítési miniszterhez

„Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát […] én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre, és Kegyelmes Úrnak szeret-tem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba.”

Forrás

Baranyi Ádám rendőrfogalmazó levele

Kegyelmes Uram!

Méltóztassék megengedni, hogy Miniszter Úrhoz forduljak, és tisztelettel kérjem, szíveskedjék meghallgatni az alábbiakat. A Független Kisgazdapártot érintő ügyről van szó.

Gaál Gaszton személyes híve voltam és azóta a Független Kisgazdapárt tagja. 1944. október 15-éig - Horthy kormányzó úr ismeretes proklamációja napjáig - állami tisztviselő voltam, egyben mint hírlapíró, különböző lapokba is dolgoztam. A Szálasi-uralom kitörése napján egy németellenes kéziratom miatt - amelyben az emigrációban lévő Eckhardt Tiborról mint Magyarország megmentőjéről szóltam - haditörvényszéki letartóztatásba kerültem és a statáriális kivégzést csak úgy kerülhettem el, hogy egy becsempészett pengével mindkét csuklómon az ereket felvágtam. Több heti szörnyű rabság után, betegen szabadultam a katonai fogházból, de perújrafelvétel folytán még további két hónapig kellett bujkálnom a Nemzeti Számonkérőszék pribékjei elől. Ezen idő alatt sem tétlenkedtem, hanem németellenes röpiratokat írtam, amelyeket a Magyar Front röpirataival együtt terjesztettem, magyar barátaimmal együtt.

A felszabadulás után a Magyar Államrendőrséghez való áthelyezésemet kértem, és ezen kérelmemet özv. Bajcsi-Zsilinszkyné nemzetgyűlési képviselő és éppen Kegyelmes Urampártfogolta, aki a Kisgazdapárt Károlyi-utcai épületében látta el ajánlósorokkal ezirányú kérvényemet, és szóbelileg Kovács államtitkár úrhoz utasított. Sikerült is a rendőrséghez bekerülnöm és 1945. június 15-én elfoglaltam beosztásomat a nagykanizsai rendőrség politikai osztályán mint rendőrfogalmazó.

Most nagyon kérem a Miniszter Urat, méltóztassék figyelni az alább következőkre. Amint beosztásomat elfoglaltam, rögtön azt vettem észre, hogy nekem egyszerűen el kell hallgatnom azt, hogy a Független Kisgazdapárt tagja vagyok. Osztályvezetőm a bemutatkozáskor felmutatta kommunista párti igazolványát és kérte az enyémet is. Én meglepetésemben csak dadogni tudtam, hogy nem vagyok a Kommunista Párt tagja, ellenben a nemzet érdekében kifejtett tevékenységemért halálra voltam ítélve a nyilas uralom idején. Pár nap múlva egyik régi rendőrkapitánynak beszélgetés közben említettem - nem ismervén politikai nézetét - hogy a Kisgazda Párt tagja vagyok, mire az illető kapitány nevetni kezdett, egyszerűen viccnek hitte a kijelentésemet. Nem tudta elképzelni, hogy a mai rendőrségnek kisgazdapárti tagja is lehessen. Így pár hét alatt meggyőződtem arról, hogy a rendőrségnél csak kommunisták, esetleg parasztpártiak vagy szociáldemokraták lehetnek.

Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát - s rendőrségi állásom nekem is kenyeret jelentett - én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre és Kegyelmes Úrnak szerettem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba. Én - becsületemre mondom - inkább hajlandó lettem volna a rendőrséget otthagyni és kenyeremet elveszíteni, de hű maradni a Kisgazda Párthoz. Dr. Vargha képviselő úr titkára, Eszterház[y] dr. is meggyőzött arról, hogy nyugodt lelkiismerettel beléphetek a kommunistákhoz, a kisgazdák tudni fogják, hogy csak kényszerűségből tettem. Tanácsot kértem Krátky István nyugalmazott polgármestertől is, valamint Rozman Alajos homokkomáromi plébánostól - aki a nyilas üldözés alatt Dr. Vargha képviselő urat rejtegette - ők ketten tudják, hogy én mit igyekeztem megtenni a Kisgazda Pártnak és mindazoknak, akik jó magyarok voltak. Mindketten megnyugtattak, lépjek be, ha ma ezt kívánják a rendőrség tagjaitól.

A helybeli Kommunista Párt augusztus 7-én kiállította ideiglenes igazolványomat és többször áttelefonált, miért nem megyek átvenni. Én nagy elfoglaltságomra hivatkoztam - amint volt is - de végül egy hónap múlva, szeptember 6-án felmentem a pártba és ott átvettem ideiglenes igazolványomat. Mint a párt tagja, azonban továbbra sem foglalkoztam egyoldalú pártpolitikával, sőt több ízben, három ízben is hivatalosan átírtam a pártvezetőséghez azért, mert a Kommunista Párt vezetőségi tagjai jogtalanul bele akartak avatkozni rendőrségi ügyekbe. Ez ellen tiltakoztam és szóról szóra azt közöltem velük, hogy a magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség. Egy párttitkárt egy alkalommal erélyesen leszidtam azért, mert két volt nyilas községvezetőt - akik időközben a pártba beléptek - kiszabadított a rendőrségi őrizetből, vagyis elvont az igazságszolgáltatás elől. Mindez fájt nekik. Legjobban pedig az fájt, hogy tudomásukra adtam azt, hogy sajnos éppen kommunista párti rendőrtisztviselők követtek el különféle szabálytalanságokat, anyagi előnyök szerzése végett.

Kifogásolták végül azt is, hogy „kisgazdapárti személyekkel? tartok fenn társadalmi összeköttetést. Mint nagykanizsai rendőrtiszt, én a társadalmi formákat betartva minden olyan emberrel érintkeztem és érintkezem, akiket tisztes egyéniségüknél fogva erre méltónak találok. Egy vacsora után lakásomra feljött egy társaság, amelyben néhány kisgazdapárti egyetemi hallgató is volt. Osztályvezetőm másnap figyelmeztetett, hogy ne érintkezzek ilyen „gyanús elemekkel?. Én kijelentettem, hogy nem párthoztartozás szerint kell az embereket megítélni és véletlenül éppen ezek, akiket ő gyanús elemeknek nevez, igazi úriemberek.

Kegyelmes Uram! Ellenem való áskálódásuk most, abból az alkalomból hágott tetőfokra, amikor október hó 21-én Dr. Vargha Béla nemzetgyűlési képviselő úr itt Nagykanizsán szólt a lakossághoz. Vargha képviselő úr beszéde közben egy kommunista párttag gyalázó kifejezést használt a papi rendre és a kisgazdákra is. Én - úgyis mint intézkedő rendőrtisztviselő - a közbeszólót a tömegből kiemeltem és bevitettem egy kapu alá s mivel ott a Kisgazda Pártot tovább gyalázta és Vargha Bélát sértette, erélyes kioktatás után igazoltattam. Dr. Vargha képviselő úrral is váltottam néhány szót - mivel beteg volt, hogyléte iránt érdeklődtem - és a plébániából kikísértem az emelvényig. Ezt is szörnyű bűnömül rótták fel. A Kommunista Párt jegyzőkönyveket vétetett fel fellépésemről és másnap, október 22-én felhívattak a párthelyiségbe. Szememre hányták mindazt, amit ők vétkemül rónak fel. Ismét hangsúlyoztam, hogy a rendőrség nem pártrendőrség, s én mint a politikai osztály helyettes vezetője, semmiféle pártszempontokat nem vehetek figyelembe, csupán a jog és igazság szempontjait. Végül is felszólítottak, hogy adjam vissza ideiglenes pártigazolványomat. Ennek eleget is tettem, ám kijelentettem, hogy nem így kell szolgálni a demokráciát, hanem éppen ellenkezőleg, közös összefogással. Kioktattak, hogy ez lehet az én egyéni véleményem, de nem a Kommunista Párté, amely reakciósokkal nem egyezik.

Kegyelmes Uram! Magyar ember vagyok, aki mindig megtettem kötelességemet és soha nem az egyéni érdekemet, hanem a köz érdekét tekintettem. Én bátran kiálltam akkor, amikor halálra kerestek, kiálltam most is, amikor pedig megalkuvással mindent elérhettem volna. Az itteni Vármegyei Főkapitány a nagykanizsai politikai osztály vezetésével bízott meg akkor, amikor a vezetőt el kellett volna mozdítani. Én nem vállaltam, mert tudtam, hogy ez az állás - legalább is itt Nagykanizsán - megalkuvó és könnyebb lelkiismeretű embernek való. Maradtam helyettes vezető és ebben az állásomban igyekeztem ellensúlyozni a túlkapásokat. Dolgoztam és dolgoztam, vasárnapokon is bejártam hivatalomba, de szívesen elvégeztem még annak a munkáját is, aki ezt képtelen elvégezni, egyszerűen azért, mivel nincs meg a hozzávaló felkészültsége, de mint pártember, vezetőállásba került.

Mindezzel nem törődnék, mert ilyen emberek áskálódására nem sokat adok. Csupán azt találtam sérelmesnek, hogy ezeknek az embereknek kényétől-kedvétől függhet az, aki magyar kötelességgel dolgozik a magyar célokért. Elképzelhető, hogyan minősítettek engem a történtek után. Engem, aki eddigi állásomban és itt a rendőrségnél is, a legjobb minősítésű tisztviselők között szerepeltem. Dr. Szimon István altábornagy úr, vidéki rendőrfőkapitány személyesen ismer engem, és tudja, hogy mindig a becsület és rend mellett dolgoztam és itt a rendőrségen is a rendet szerettem volna rendszeresíteni. Dr. Téglásy Géza tüzérszázados a Honvédelmi Minisztériumban két éven keresztül volt közvetlen parancsnokom, bizonyíthatja, hogy a munka és áldozatvállalás terén egyaránt megtettem kötelességemet.

Kegyelmes Uram! Alázatosan kérem további szíves pártfogását és fentírt, a Független Kisgazdapárttal összefüggő események szíves tudomásulvételét.

Vagyok Miniszter Úrnak

leghívebb tisztelője:

Baranyi Ádám [kézzel írt aláírás]
rendőrfogalmazó,

Budapesti címem: IX. Üllői-út 109./c.

Kelt Nagykanizsán, 1945. évi október hó 30-án.

Jelzet: MOL XIX-D-1-c 1. d. 117-119. oldal. Magyar Országos Levéltár - Újjáépítési Minisztérium - Nagy Ferenc miniszter levelezése. 

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.Tovább

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.Tovább

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő