Orosz könyveket égető miskolci egyetemisták 1955-ben

„A jobboldali elemek ellenséges tevékenységének következő láncszeme a hónapokkal előtte előkészített Szovjetunió-ellenes aljas izgatás, amelyben demonstratív megmozdulása volt 1955. május 24-én az évfolyam 12 tagja, köztük három DISZ vezetőségi tag által végrehajtott orosz nyelvkönyvek és jegyzetek elégetése.”

Bevezetés 

1949-ben kezdte meg az oktatást a szocialista iparosítás fellegvárának szánt Miskolcon egy új felsőoktatási intézmény, amely később 1952. március 18. és 1956. október 1. között Rákosi Mátyás nevét is viselte. A selmecbányai és a soproni bányászati és kohászati karok fokozatos integrációja mellett kezdettől működött Miskolcon a nagy létszámú Gépészmérnöki Kar, később a Földmérőmérnöki Kar is. Bár az egyetem egyes intézményei, évfolyamai még Sopronban maradtak (átköltöztetésük és az egységes miskolci felsőoktatás folyamata egészen az 1950-es évek végéig húzódott), az újonnan önálló campusként épült egyetem ezzel a szervezeti struktúrával érte meg az

1955. május 24-én sok szempontból tanulságos, következményeiben és a részt vevő egyetemisták érintettségében egész 1956 október-novemberéig ható eseményre került sor az egyetemen, bár tulajdonképpen egy diákcsínyről volt szó csupán. Az amúgy is szoros baráti kapcsolatok, tudatosan őrzött diákhagyományok által összefonódott hallgató társaságok egyike sikeres orosz nyelvi vizsgája utáni „bulin" elégette orosz tankönyveit és jegyzeteit. A megszálló Szovjetunióval azonosított, egyetemeken is kötelezően oktatott tantárgy (orosz) iránti utálat még további generációknak is alapvető diákélménye volt, nem meglepő tehát, hogy 1955-ben a miskolci egyetemisták is a kollokviumot követően feleslegessé vált tankönyveken

A történet tanulságait az időpont szolgáltatja.

A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1955. március 2-4. közötti ülésének határozatai a Rákosi-féle visszarendeződés, Nagy Imre irányvonalával és támogatóival való leszámolás folyamatában kiemelkedő jelentőségűnek bizonyultak. A társadalom növekvő elégedetlenségének levezetésére találták a legalkalmasabb eszköznek, hogy radikálisan elhatárolódjanak Nagy Imrétől, és megbélyegezzék a miniszterelnököt (1953. július 4. - 1955. április 18.). Az elfogadott párthatározat értékelése szerint az eredetileg új szakaszként jellemzett folyamat már a jobboldali, antimarxista, pártellenes, opportunista nézetek párton és államigazgatáson belüli elhatalmasodásával azonosult. Az államszocialista rendszert demokratikusabb irányú reformokkal enyhíteni törekvő Nagy Imrének rótták fel az állampolgári fegyelem lazulását, és azt, hogy „a párt helyes politikájának sikeres végrehajtását a megnövekedett jobboldali veszély akadályozza". A tanulság megfogalmazása pedig sokatmondóan hangzott: „a legfontosabb feladat ezen káros jobboldali nézetek

Az ipari szektorban, és a hozzá kapcsolódó felsőoktatási intézményekben (így elsősorban Miskolcon) különösen felfigyeltek arra, hogy a párthatározat megbélyegezte a „szocialista iparosítás politikájának elferdítését", vagyis valójában az erőltetett ütemű és gazdaságtalan sztálinista nehézipar-fejlesztés visszaszorítását. Sőt, le is szögezték, hogy „hogy a szocializmus fő eszköze a szocialista iparosítás", ezért „a termelőeszközök termelésének elsődlegességét biztosítani kell".

A közélet legkülönbözőbb területein indult meg az ennek megfelelő hajsza a Rákosi-vonalat akár csak létében is kritizáló tevékenységek ellen, lett a legkisebb cselekmény bélyege is a „jobboldali elemek felforgató tevékenysége". A miskolci egyetemisták körében az 1954-1955-ös tanévben különösen egyes III. éves kohómérnök hallgatók és barátaik kerültek a figyelem középpontjába, minősült ellenséges tevékenységnek mindaz, ami más esetben többnyire csak az egyetemista élet jellemvonásai közé tartozott. A jobboldali elhajlással vádolt hallgatóknak felemlegették legkisebb - például poharazás közben elejtett - elszólását, baráti összejövetelen, kollégista körben tanúsított magatartását, értékelték fel hirtelen nem megfelelő származását, hozták összefüggésbe tevékenységét tanulmányi eredményeinek bomlasztó hatásával stb. Így például a márciusi párthatározatot ismertető (természetesen kötelező hallgatói részvétellel megtartott) gyűlésen nem éppen aktív politikai támogatásukkal tűntek ki, vagy nem vettek részt az elvárt lelkesedéssel az egyetemi sportpálya építésének munkálataiból. A párt és annak ifjúsági szervezete, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) erőteljes fellépésének, vezető szerepének tulajdonították, ha mégis sikerült pozitív eredményeket felmutatni. Az egyetemi lap egyik, még a könyvégetési ügy nyilvánosságra kerülése előtt született, faliújságon megjelent cikkében már biztató jelnek vélte, hogy a korábbi gyalázatot lemosva május 7-én a III. éves kohász évfolyam 65%-a megjelent a sportpálya-építésnél, amit az évfolyam kívánatos egysége felé tett, ideológiai szempontból jelentős győzelemként értékelt. De azért leszögezte: „talán előbb, s tartósabban is kialakulhatott volna ez az egység, ha nem fordulna elő az, hogy még párttagok is, mint pl. Popovics elvtárs »agitáltatják magukat«, ahelyett, hogy ők agitálnának elsősorban, s hogy Deli elvtárs [az egyik pártcsoportbizalmi] egyike épp azon keveseknek, akik a pályaépítésnél megbontották az évfolyam egységét. [...] Ha nem agitálunk - ha lehet, szép szóval, de ha kell, erélyes kézzel - úgy járunk, mint a május 1-i kivonuláson, ahol pl. a III. éves technológusok közül csak igen kevesen voltak jelen. [...] A párt- és DISZ munka menni fog.

Nem véletlen, hogy néhány héttel a párthatározat születése után valóságos hisztériát keltett az orosz könyvek égetése közben mulatozó hallgatók esete. Egy darabig nem is tűnt úgy, hogy ügy lesz belőle, hetekig még Csépányi Sándor egyetemi párttitkár is inkább eltussolni akarta a történteket, azonban - vélhetően egy arra járt hallgató feljelentése nyomán - a városi pártbizottság nyomására az egyetem párt- és DISZ vezetése is úgy döntött, hogy

(Kevésbé hisztérikus időkben könnyen elképzelhető, hogy egészen másként ítélik meg a diákcsínyt.) Június 21-én tartották meg az egyetem széles nyilvánossága előtt a fegyelmi tárgyalást, amely egy felsőoktatási intézmény viszonyai között ugyan, de tökéletesen leképezte az elrettentéssel példát statuálni kívánó, koncepciós perek légkörét. Két fő hangadót az ország összes egyeteméről kizártak, két hallgatót két, két másikat egy tanévre tiltottak el, tíz további résztvevő miskolci diák maradhatott ugyan, de számos hallgatói kedvezményüket, vagy annak lehetőségét megvonták, egyes esetekben A határozat indoklása nemcsak részletesen felsorolja a könyvégetés kapcsán történteket, hanem részletezi is, hogy milyen - „a Kar és az Egyetem vezetőit aggodalomba ejtő" - jelenségek vezettek a III. éves kohómérnök hallgatóknál a botrányosnak minősített könyvégetésig. A diákéletre jellemző megnyilvánulások (például a jogelőd selmeci akadémiához kapcsolódó diákhagyományok ápolása, ami együtt járt a fiatal férfi-társaságban amúgy sem ismeretlen esetenkénti italozással is) már nem diákos éretlenségnek, hanem „szükségképpen politikai állásfoglalásnak, sőt politikai demonstrációnak minősülnek", amelynek következtében a könyvégetés „a Szovjetunió elleni tüntetés látszatát kelthette". Sőt, a fő hangadóról, Sövegjártó Zoltánról azt is megállapították, hogy „szemben áll a népi demokrácia állami és társadalmi rendjével".

A könyvégetés kapcsán az elrettentést szolgálta a fegyelmi tárgyalás nyilvánosságán túl a meghozott határozat közzététele, valamint annak egyetemi közéletben való kommentálása is. Jellemző például, hogy az egyetem lapja az „évfolyamunk politikai hangulatát" romboló, „ifjúságunk egységét bomlasztó" hallgatókat név szerint nevezve tudósított a fegyelmi tárgyalásról. A megfogalmazott üzenet pedig egyértelműen korfestő adalékokat hordoz: „A fegyelmiből egyetemünk kommunista hallgatóinak, DISZ vezetőinek, minden becsületes hallgatójának le kell vonni a tanulságot. Ilyen esemény csak olyan légkörben születhetett meg, ahol az ellenség [sic!] nyíltan hangoztatta nézeteit, s ahol nem voltak ezekkel a nézetekkel jelentkezésükkor keményen szembeszálló emberek. A legfontosabb tanulság az legyen a fegyelmi után számunkra, hogy az ellenséges nézeteket csírájukban kell elfojtani, fel kell lépni a gúny és a humor formájában jelentkező népszerűsítésük ellen, a becsületes, de megtévesztett embereket ki kell vonni ezen nézetek hatása alól. Tegyünk lehetetlenné minden ellenséges és

Az egyetem MDP szervezetének értékelése megint csak a korszakra általánosságban jellemző

A III. éves kohászok, valamint a hozzájuk hasonlóan veszélyesnek minősített II. éves bányászok magatartását értékelve leszögezték, hogy „az egyetemen tudatosan és szervezetten dolgozik az ellenség és a klerikális reakció". Ez utóbbi különösen érdekes megállapítás volt, nemcsak azért, mert alig van nyoma annak, hogy a leendő műszaki értelmiség különösebben vonzódott volna a vallásossághoz, hanem azért is, mert többnyire épp az egyetemisták erkölcsi magaviseletét kifogásolták, vagyis nem okozott ideológiai ellentmondást, hogy hol az egyházakhoz való túl szoros viszonyt, hol a fiatalos életvitelt (ivászatot stb.) tették szóvá ugyanazoknál az embereknél. Az 1955. márciusi párthatározat elvtelen kiszolgálása tükröződik a dokumentumon. Például azon, hogy a kialakult helyzet egyik okaként az éberség elmaradását épp az 1952-es év beiskolázásainál teszi szóvá de ugyanabba a gondolatba beleszőtte Nagy Imre kemény bírálatát is. Még nyilvánvaló tényeket is elferdített, hogy a „jobboldali elemek térnyerését" lehetővé tevő Nagy Imrét elítélje, amikor a miskolci egyetem visszafejlesztésének szándékát is a leváltott a „pártunk [!] és egyetemünk léte ellen irányuló" Sopron-Miskolc-vita kiélezésének összeesküvésszerű tervével együtt. Utóbbi jegyében „ellenséges elemek szervezett tevékenységét" látták és láttatták a későbbi könyvégetők, elsősorban Szíj Zoltán hallgató minden megmozdulásában. A hallgatókat nyilván kevéssé mozgósította a pártbizottsági jelentés készítőinek szemében szentírásnak számító márciusi párthatározat, ám az előbbiek esetében destruktív és cinikus magatartásuk súlyos veszélyeket hordozó megnyilvánulásának minősült. róttak fel nekik, mint jobboldali politikai elkötelezettségük bizonyítékát. (Még az elszólások is érdekesek, például, amikor a hibák sorában - például a szocialista mérnökképzés lezüllesztését, a politikai munka elhanyagolását - hibaként tüntetik fel, hogy előtérbe helyezték a szakmai képzést.) A szerzők egyértelműen meg voltak győződve arról, hogy a vizsga után orosz könyveket égető egyetemisták hónapokkal korábban előkészítették „Szovjetunió-ellenes aljas izgatásukat", demonstrációjukat. (Nyilvánvaló, hogy a vizsgatehertől megszabadult diákok hirtelen jött, egymás közötti vigadozásnak szánt eseménye volt mindez a szervezők szemében is.) Ezt megerősítve látták a kollégiumi WC ajtajára írt szovjet- és Rákosi-ellenes feliratokból is. Külön kifogásolták, hogy DISZ tagok illetve vezetők is a jobboldali illetve, hogy akik nem csatlakoztak hozzájuk, azok nem eléggé erélyesek.

Az orosz könyvégetés hullámai között megemlítjük még, hogy bizonyára nem véletlenül szögezte le határozottan a következő, 1955-1956-os tanév szeptemberi megnyitóján az egyetem rektora: „A mi egyetemünk egyik fő feladata, hogy a marxizmus-leninizmus alapján álló, korszerű tudományban és technikában felső fokon képzett, azok önálló alkalmazására képes bánya-, kohó-, földmérő- és gépészmérnököket neveljen, olyanokat, akik népünkhöz híven, odaadóan építik a szocializmust, és mindenkor készek a haza védelmére. Másik fő feladatunk, hogy szüntelenül fejlesszük a marxizmus-leninizmus alapján álló tudományt, s önálló tudományos munkára képes

Az összeesküvés-elméleteket kereső, példastatuálásban érdekelt politikai hatalom gyakran még tovább „színezi" az eseményeket, amint ez esetünkben is történt. Szíj Zoltán büntetését ugyanis mérsékelték, 1956 őszén újra beiratkozhatott az egyetemre, így egyik tevékeny résztvevője lett a forradalomnak. A megtorlás során készült egyik 1957. júniusi összefoglaló szerint ugyanis „nevezett részt vett, illetve vezetője volt annak a csoportnak, akik részt vettek a marxista könyvek [!]

  (Mint láttuk, szó sem volt ideológiai jellegű könyvek égetéséről, csupán orosz tankönyvekről és jegyzetekről.) A diákcsíny résztvevői illetve annak kapcsán a jobboldali elhajlással vádolt hallgatók közül egyébként többen vállaltak szerepet a miskolci '56 meghatározó intézményében, az egyetemi

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők