Puszi” Kádár Jánosnak

Látogatás a Budapesti Harisnyagyárban

„az ’56-os események után az első május elsejei kivonuláson én is részt vettem. Kádár elvtárs, […] ott maradt a dolgozók körében, akik közül igen sokan igyekeztek Kádár elvtárs közelébe férkőzni. Közöttük voltam én is. Egy kézfogás erejéig szerettem volna üdvözölni Kádár elvtársat, tehát a tömegbe furakodtam, és elhatároztam, hogy ha közelébe tudok jutni, akkor nemcsak kézfogással üdvözlöm majd, hanem adok neki egy puszit is. (Derültség.) […] Igaz, 13 évvel idősebb vagyok, őszebb lett a hajam is, mégis úgy érzem, most beválthatom magamnak tett ígéretemet.”

Bevezetés 

Kádár János 1968. október 24-én látogatott el a Budapesti Harisnyagyárba (Népszabadság, 1968. október 25. 1-4. o.), ahol nagy ünnepséget rendeztek a tiszteletére. A pártfőtitkár látogatására nem véletlenül szemelték ki éppen a Harisnyagyárat; hiszen az egyik harisnyagyári brigád tagjai - ahogy az a mellékelt szövegrészletben is olvasható - leveleztek Kádár Jánossal.

A gyár hétköznapjai amúgy nem sokban különböztek más gyárakétól. A helyi pártszervezetek jegyzőkönyveibe belepillantva, kiviláglik, hogy a pártrendezvények itt is a gyári mindennapok természetes, megszokott részeivé váltak. Az 1960-as évek folyamán a Budapesti Harisnyagyár központi gyáregységében 5-6 pártalapszervezet működött. Jegyzőkönyveik egy részének központi magvát a rutinszerű párttagfelvételi eljárások leírásai alkotják. A jegyzőkönyv-vezetők gyakran ismétlődő formulákat használtak, ezt az egyhangúságot csak ritkán töri meg egy-egy tagfelvételi kérelem elutasítása. Az elutasítás okát viszont alig-alig jelölték meg. Az ajánlók is hasonló beszédfordulatokkal egyengetik a tagjelöltek útját, legalábbis a jegyzőkönyvek szerint. Visszatérő formula a "rendes, becsületes, jó dolgozó", a "régóta ismerem". Azok az ülések, amelyeken nem a tagfelvételi eljárások kerültek napirendre, gyakran foglalkoztak szervezési kérdésekkel, a "pártépítés" további feladataival. Ezek a jegyzőkönyvek is alkalmazkodtak a pártzsargon beszédmódjához, hiszen készítőik tudatában voltak annak, hogy a gyári szintű felsőbb pártvezetés számára írják beszámolóikat. Ennek megfelelően a normális működés képét akarták közvetíteni. A jegyzőkönyvekben szerepelnek a gyári hétköznapok problémái is, elsősorban ellátási és szociális kérdések: az áremelkedés, a büfé ellátottsága, az orvosi rendelés, a nyugdíjasok kórházi kezelése, a lakásproblémák.

Ez utóbbi különösen fontos kérdés volt a gyár dolgozói számára, hiszen a régi óbudai házak lebontása után sokuknak kellett kiköltözni lakásából és döntenie a két lehetőség között, hogy lakótelepre költözik vagy házépítésbe fog. A termelési kérdésekről is szó esett az üléseken: a gyár az 1960-as évek végén kezdett vidéki telepek létesítésébe Nagybátonyban, Dobozon. Ezeket egészítették ki az 1970-es évek közepétől a tsz melléküzemágként létrehozott további telepek pl. Szeghalom és Cigánd. A pártvezetőségi ülés jegyzőkönyvében gyári szintű problémák kerültek terítékre. A kiválasztott ülésen a "szocialista tulajdon védelme" napirendként szerepelt a gyári lopások kérdése. A gyári jegyzőkönyvek erősen átpolitizált beszédmódjuk, ismétlődő fordulataik miatt azonban csak korlátozottan nyújtanak betekintést a gyári mindennapok világába.

Az a nap viszont, amikor a gyár reflektorfénybe, neve pedig az újságok címlapjára került, mindenkinek az emlékezetében nyomot hagyott. Kádár János látogatásának alkalmával a munkásnők beszámoltak szocialista brigádjaik tevékenységéről. A felszólalások beszédmódja idomul az ünnepinek tartott alkalomhoz. Míg a párt-alapszervezeti jegyzőkönyvek hozzászólói néha szabadon csaponganak a tévéreklámoktól a külpolitikai helyzetig, itt már-már monoton sorrendben követik egymást a hozzászólások. Tartalmukban a propagandajelszónak megfelelően a beszédek a termelésről, tanulásról, patronálásokról számolnak be. A jegyzőkönyv megörökítette azt is, hogy milyen erős paternalizmus jellemezte a párt első emberéhez való viszonyt: a gyári szakszervezeti titkár régi vágya teljesült akkor, amikor "puszit adott" Kádár Jánosnak. Kádár János beszéde vissza-visszautal a munkásnők felszólalásaira. A kiválasztott forrásrészlet megismertet ennek retorikai eszközeivel is. "Az ország vezetőjének látogatása", mint a hétköznapitól elkülönülő "különleges nap" antropológiai elemzéséhez ez az írásos forrás adalékul szolgálhat, az egykori újságcikkek, fényképfelvételek és a mai visszaemlékezések mellett. Érdekes olvasmány lehet mindazok számára, akiket a gyárak második világháború utáni mindennapjai, a gyári munkások hétköznapjai érdekelnek.

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő