Puszi” Kádár Jánosnak

Látogatás a Budapesti Harisnyagyárban

„az ’56-os események után az első május elsejei kivonuláson én is részt vettem. Kádár elvtárs, […] ott maradt a dolgozók körében, akik közül igen sokan igyekeztek Kádár elvtárs közelébe férkőzni. Közöttük voltam én is. Egy kézfogás erejéig szerettem volna üdvözölni Kádár elvtársat, tehát a tömegbe furakodtam, és elhatároztam, hogy ha közelébe tudok jutni, akkor nemcsak kézfogással üdvözlöm majd, hanem adok neki egy puszit is. (Derültség.) […] Igaz, 13 évvel idősebb vagyok, őszebb lett a hajam is, mégis úgy érzem, most beválthatom magamnak tett ígéretemet.”

Források 

Emlékeztető

1969. július 2-án megtartott pártvezetőségi ülésről az I. alapszervezetben.

Jelen vannak: A vezetőség 5 tagja, valamint a pártaajánlók közül H. M-né, R. A-né, S. K-né, G. S-né, F. J-né

Napirendek:
1. Párttagfelvételi munka tapasztalatai, a pártag neveléstapasztalatainak megbeszélése az ajánlókkal.

A titkár: üdvözli a megjelenteket. Bevezetőben elmondja, hogy ebben az évben nem vettünk fel párttagot, folyamatban van ugyan 2 felvételi kérelem, ebből az egyik elég régóta húzódik, a vezetőség hibájából, egyéb más elfoglaltságok miatt ez el lett hanyagolva. De nem az a feladatunk, hogy védekezzünk, hanem lássunk hozzá és csináljuk, amit kell. Elmondja, hogy nem csak a felvételekről kell beszélnünk, hanem a p. tag nevelésről, hogyan kísérik figyelemmel az ajánlók azoknak a munkáját, fejlődését, akiket ajánlottak.

A Jelenlévők mindegyike hozzászólt a témához. A megbeszélés a következőket tartalmazta:
Az ajánlók felelősséget éreznek azokért, akiket ajánlottak. A közelmúltban felvett elvtársak úgy a gazdasági mint a társadalmi munkában megállják helyüket. Fegyelmezettek. Ilyenek F-né, P-né, K-né, Pi-né. Egész más emberré válnak. Az egész üzemrész munkáját figyelemmel kísérik, szívesen és felelősséggel foglalkoznak a közösség ügyeivel. Foglalkoznak több emberrel, akikből szeretnék, ha párttag lenne. Vannak olyanok, akiket ha megbíznak valamilyen társadalmi munkával, kitüntetésnek veszi és igyekszik azt jól elvégezni. Figyelembe veszik az ajánlásnál a politikai kiállást, több pártonkívüli van, akik igen jól tudják irányítani az üzemrészek hangulatát.
A jövőre nézve elmondották, hogy mind három muhelybizottság foglalkozott azzal, hogy ha nyugdíjba mennek a muhelybizottságokból, akkor a pótlásnál figyelemmel lesznek arra, hogy olyan emberekkel legyenek betöltve a funkciók, akikből párttagot lehet nevelni.
A megbeszélés során egybehangzó vélemény volt arról, hogy vannak ajánlók, akik már nem emlékeznek, hogy kiket is ajánlottak, és hogy minden üzemrészben vannak megszokott ismétlődő ajánlók. Az volt a vélemény, hogy jó volt ezeket a dolgokat megbeszélni és jövőre nézve még nagyobb felelősséggel kell ezt a munkát végezni.

Az első napirend után a titkár kérte, hogy a vezetőség és H. elvtársnő még maradjanak.

A titkár elmondta, hogy pár hónappal ezelőtt ez a vezetőség véleményt mondott a formázó és adjusztáló összevonásával és vezetésével kapcsolatban. Figyelmeztette a vezetőséget, hogy választott testület vagyunk, munkánkért felelősséggel tartozunk azoknak, akik megválasztottak és nem utolsósorban a pártnak. Azért mondta ezt, mert sajnos ez az ügy nincs lezárva, napirendre kellett tuzni a párttagság figyelmeztetésére.
Sajnos nem a vezetőség figyelmeztetésére, és főleg azért, mert nem mennek rendben a dolgok a formázóban és ez két vezetőségi tagunk közti személyi ellentétre vezethető vissza. Amikor ez ügyben véleményt alakítottunk ki, tudtuk azt, hogy a sikeres jó munka kulcsa a T. és Ta. elvtársnők jó szándékán, megértésén, egymás segítésén múlik.

T. elvtársnőre panaszkodnak a dolgozók, hogy meg nem engedhető hangon beszél a dolgozókkal, viszont a Ta. elvtársnővel kapcsolatban elmondották, hogy nem segíti a T-nét, ellene hangolja a dolgozókat. Ezeket a dolgokat tisztáznunk kell és úgy kell innen elmennünk, hogy rendben menjenek a dolgok és a legjobb szándék nyilvánuljon meg mindenki részéről, az érintettek részéről is.

T-né elmondta, hogy valóban egyszer előfordult, hogy a R-néval ingerülten beszélt, mert a munka nem volt elvégezve, ő ezt belátta és másnap pártcsoport értekezleten bocsánatot kért, és megértették őt, hogy a munka miatt volt. Belátta azt is, hogy nem a legmegfelelőbb a modora, ezen igyekszik változtatni, de nem megy máról holnapra, mert addig, amíg nem volt ebben a beosztásban, természetes volt, most nem veszik tőle jó néven. Hozzájárul az is, hogy valóban a Ta-né nem segíti a munkáját, és előfordul többször ha valamire megkéri, azt válaszolja, hogy te nem parancsolsz nekem, és nem csináltatja meg a munkákat.
Ta-né nem akart nyilatkozni, sőt felállt hogy elmegy, de a vezetőség figyelmeztette őt, hogy így nem lehet viselkedni, és maradt.
H-né elmondotta mindazt, amit erről tudott. Az utóbbi időben úgy látta, hogy rendben mennek a dolgok. A múlt héten a H. elvtársnál fönt volt a K-né a T-néra panaszkodni, hogy gorombán beszél és ő figyelmeztette. Több dolgozó elmondta, hogy a Ta-né nem áll mellette, sőt ellene hangolja a dolgozókat.
A vezetőség minden tagjának az volt a véleménye és ezt megmondták a T-nénak, hogy változtatni kell a modorán, nem szabad hogy elfeledje hogy honnan jött. Kérték, hogy a Ta-né is mondjon véleményt.

Ta-né elmondta a következőket. A T-né vele rendesen beszél, ő úgy látta, hogy nem volt arra ok, hogy fölmenjenek a vezérigazgatóhoz, nem volt olyan goromba. Az a dolgozó azért ment fel, mert nem lett kiírva a táblára, mivel nem érte el a kiváló dolgozó szintet. Egy fiatalabb dolgozó lett kiírva, akinek magasabb volt a százaléka. Tagadta, hogy ő ellene hangolja a dolgozókat. Elmondta azt, hogy ő járt el abban a titkárságon, hogy fogadja az igazgató elvtárs a Kaisernét.
A titkár kérdésére, hogy helyesen járt-e el T-né a dolgozóval szemben, azt válaszolta, hogy igen, együtt végezték a kiértékelést és valóban alacsonyabb volt 2%-kal a teljesítménye.

Összefoglalva a vezetőség közösen a következő megállapítást tette:
A T-nénak változtatni kell a magatartásán, ehhez mindannyiunknak segíteni kell őt, de ő maga legyen rajta, hogy ezen változtasson, gondoljon arra, hogy ő egy vezető, akit figyelnek a dolgozók, és különösen az első időkben ráirányul a figyelem. Nem engedheti meg magának, hogy gorombáskodjon. Ehhez viszont meg kell teremteni a nyugodt légkört. A Ta-nénak mellé kell állni és segíteni őt. Ha valamit nem jól csinál, és ő azt látja, figyelmeztetni kell. A Ta-néra hallgat a dolgozók egy része, és ezt arra használja fel, hogy jó irányba terelje a hangulatot, a termelést segítse elő.

Határozatként: össze kell hívni a csoportvezetőket, a társadalmi szerveket, gyártásközi ellenőröket, meg kell beszélni, hogy kinek mi a feladata. Ezen a megbeszélésen vegyen részt a párttitkár és a személyzeti vezető is.

A vezetőség egyhangúan elfogadta és magáévá tette a javaslatot, valamint a fenti véleményt együttesen nyilvánította.
A megbeszélés megszervezéséért felelősként a H. elvtársnőt jelölte ki.

T-né elmondta, hogy ő mindent el fog követni, hogy megfelelően viselkedjen, és nagyon kérte a Ta-nét, hogy legyen mellette és segítsen neki.

Ta-né elmondta, hogy ő segíteni fog amíg itt van, de el szándékozik menni. Neki nincs semmi baja a T-néval.

Befejezésül a vezetőség arra kérte a Ta-nét, hogy ne legyenek ilyen gondolatai, ha a hibáinkat megbeszéljük, csak segíteni akarunk egymásnak és beláthatja, hogy egy üzemrész hangulata és termelése emiatt nem maradhat vissza akkor, amikor úgy is van éppen elég más probléma.

Így mindhárman idegeskednek, a H-né, T-né, Ta-né, és ha megértéssel vannak egymás iránt, akkor sokkal nyugodtabb lesz a légkör és nem utolsósorban a munka is menni fog.

S. I-né s. k.
P. J-né s. k.

MOL-M-BP-8.f. 2.cs. 35. ő.e. (Magyar Országos Levéltár - Budapesti bizottságok és alapszervezetek - MSZMP III. Kerületi Bizottsága - Önálló bizottságok és alapszervezetek - 35. őrzési egység)

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő