Puszi” Kádár Jánosnak

Látogatás a Budapesti Harisnyagyárban

„az ’56-os események után az első május elsejei kivonuláson én is részt vettem. Kádár elvtárs, […] ott maradt a dolgozók körében, akik közül igen sokan igyekeztek Kádár elvtárs közelébe férkőzni. Közöttük voltam én is. Egy kézfogás erejéig szerettem volna üdvözölni Kádár elvtársat, tehát a tömegbe furakodtam, és elhatároztam, hogy ha közelébe tudok jutni, akkor nemcsak kézfogással üdvözlöm majd, hanem adok neki egy puszit is. (Derültség.) […] Igaz, 13 évvel idősebb vagyok, őszebb lett a hajam is, mégis úgy érzem, most beválthatom magamnak tett ígéretemet.”

Második emlékeztető

1969/35

E M L É K E Z T E T Ő
az I. pártalapszervezet összevont vezetőségi értekezletéről
1969. IX. 24-én.

Jelen vannak: az alapszervezet 4 vezetőségi tagja:

T. K-né,
T. T-né,
P. L-né,
P. J-né
az alapszervezet gazd. felelőse: I. I-né meghívott: pártcsoport bizalmiak:
G. S-né
F. J-né
E. P-né
valamint az alapszervezethez tartozó muhelytitkárok közül:
P. S-né (S-né betegség miatt hiányzott)
és a III. KISZ alapszervezet titkára: K. Gy-né.

Napirendi pontok:

  1. szakszervezetben dolgozó kommunisták munkájának értékelése
  2. párttagdíj helyzetéről tájékoztató

P-né és T-né elvtársnők elmondották, hogy igen sok segítséget kapnak a muhelybizottságon belül dolgozó kommunistákról. Az új dolgozókkal kapcsolatban van problémájuk, mert jelentkeznek szakszervezeti tagnak, és egy pár nap után kilépnek a vállalattól. A szakszervezeti bizalmiak között az adjusztálóban 3 párttag van, a muhelybizottság minden tagja párttag.
A formázóban a muhelybizottságban 3 párttag, szakszervezeti bizalmi teendőkkel 3 párttag van megbízva. Különösen sok segítséget kapnak N. A-né elvtársnőtől. A formázóban mióta P-né lett megbízva a gazdasági felelős munkával, igen nagy javulás tapasztalható. A brigádokban lévő kommunista brigádtagok példamutatása igen jó hatással van a brigád többi tagjaira. Nagyban elősegítik az eredményes gazdasági munkát és egyéb vállalások teljesítését. A tagdíj besorolást az adjusztálóból 1 fő, a formázóból 4 fő nem írta alá.
A formázóban a szakszervezeti újságból az előző időszakban 80 db-ot árusítottak, jelenleg 40 db-ot tudnak csak eladni. Ezen a területen kért segítséget T-né elvtársnő. Továbbá javasolta, hogy jó lenne, ha a szakszervezeti újságot 1 évre előre lehetne fizetni. A vetélkedőn való részvételét 5 brigád kérte, a brigádokat B. és S. elvtársak patronálják.

I. elvtársnő ismertette, hogy az alapszervezet létszáma 61 fő, 3 párttagunk az utóbbi időben kilépett a vállalattól: M. I-né, adjusztáló dolgozója, VIII. 1-vel kilépett a vállalattól, de párttagságát nem jelentette át. Vidékre költözött, 5 db 3 Ft-os pártbélyege I-nénál maradt, melyet nem is fizetett ki. Közölte, hogy P. J-né 30 Ft-os pártbélyegét elvesztette.

MOL-M-BP-8.f. 2.cs. 35. ő.e. (Magyar Országos Levéltár - Budapesti bizottságok és alapszervezetek - MSZMP III. Kerületi Bizottsága - Önálló bizottságok és alapszervezetek - 35. őrzési egység)

Ezen a napon történt június 17.

1970

Watergate-botrány az USA-ban.Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő