Tiltott mosoly

Viccek az OSA Archívum gyűjteményéből

Egy paraszt bácsihoz kiszáll a rendőrség. Zsírt keresnek, de János bácsi közli velük, hogy neki bizony csak 1 kg zsírja van. A rendőrök erre kivezetik János bácsit az udvarra, egy ásót hoznak és megmutatják neki, hogy hol ásson. János bácsi nagy nyugalommal elkezd ásni, és hamarosan kiás egy zsírosbödönt. A rendőrök ráripakodnak, hogy miért hazudott, hogy nincs zsírja. Mire János bácsi azt feleli, hogy nincs ebben semmi. Csodálkozva kérdezik a rendőrök János bácsit, hogy miért ásott el egy üres bödönt. – Hát új szomszédom jött – mondja János bácsi – és hát lekádereztem, kérem alássan.

Bevezetés

Bizony, hosszú útra kell jegyet váltani, ha a vicc vagy a komédia történetének kezdetéhez szeretnénk visszajutni. De hogy túl messzire ne menjünk, először talán idézzük fel Szent Mór történetét, aki szorult helyzetében a tréfához fordult segítségért. Történt ugyanis, hogy egyszer a pogányok fogságába esett. Majd amikor egy forró vízzel teli üstbe rakták, az üst mellett álló pogányok vezérének panaszolta, hogy a víz nem elég meleg. Erre a vezér, mivel saját maga akart meggyőződni az állítás valótlanságáról, kezét a forró üstbe mártva megégette magát.
Látszatra ez a tréfa nem sokat segített szegény Móric állapotán. De a látszatnak ellentmond Sigmund Freud, amikor a Vicc és a tudatalatti című könyvében a vicc egyik lehetséges magyarázataként a megkönnyebbülést, a megszabadító hatást emeli ki. Véleménye szerint: „A vicc csapdát állít nekünk. Kijátssza az értelem kontrollját és becsapja a felettes ént. A vicc lényege tehát, hogy felszabadítja a tudatalattiba lenyomott érzelmi tartalmakat. Ilyen módon a kontroll feloldozása a szabadság örömét adja."[1]
Valószínűleg hasonló örömben volt része Faludy Györgynek is, amikor az ÁVH-s vallató tisztnek beismerte, hogy beszervezőinek neve Edgar Poe százados, Walt Whitman és Zabulon Edward Bubbel, akik éppen az ördöggel megegyező tulajdonságokkal rendelkeztek.[2]
Ha már a fenti két példa között nagyra sikerült az időugrás, akkor ezúttal ne időben, hanem térben távolodjunk el Magyarországtól. Mondjuk, utazzunk Münchenbe, ahol is az ötvenes években a Szabad Európa Rádió munkatársai azon fáradoznak, hogy minél több és minél hitelesebb képet nyerjenek a magyarországi állapotokról. Ennek érdekében 1951-től Kováts Carlo vezetésével megalakult a kutató- és kiértékelő osztály, amely nemcsak, hogy mindenfajta elérhető periodikát beszerzett (szám szerint 512-t), hanem a Rómában, Bécsben, Salzburgban, Grazban, Linzben felállított irodákban, illetve 1956 októberétől különböző menekülttáborokban, a vasfüggönyön túlról érkezett emberekkel interjúkat készítettek vagy készíttettek.[3] Az interjúk során sok-sok érdekes információt rögzítettek, mint például személyes sorsok, megaláztatások, menekülések, börtönbéli viszontagságok történeteit. Na és persze ne feledkezzünk meg a viccekről és az anekdotákról sem. Ezt a sorozatot az OSA Archívum feldolgozta és elérhetővé tette az alábbi jelzeteken: HU OSA 300-40-4 Information Items, 1951-1972, illetve HU OSA 300-1-2 Evaluation Information Items, 1951-1956.[4]
E sorozatok jellegzetessége - ahogyan arra már a fenti leírásukból is következtetni lehet -, hogy az objektivitásnak az árnyéka sem vetül rájuk. Hiszen ne feledjük, hogy az interjúalanyokkal szemben a Szabad Európa Rádió munkatársai ültek, akik az adatközlők számára - ha félhivatalosan is, de mégiscsak - az amerikai kormányt képviselték. Így aztán valószínűleg tudattalanul is azokat az adatokat mondták el, illetve az információkat olyan megvilágításba helyezték, ami a megítélésük szerint abban a helyzetben helyénvaló volt. Ez persze csak puszta feltételezés, ahogyan feltételezés az is, hogy ha tudjuk, az optikát melyik irányba és körülbelül hány fokra kell elcsavarnunk, akkor az elferdített kép tisztává válik.
Végezetül minden olvasót arra kérek, hogy nevessen az alábbi vicceken. Élvezze ki azt, hogy megfelelő háttértudás birtokában van. Hiszen az idő múlásával a jó vicc is elavul, és már nem tűnik mulatságosnak.

Ezen a napon történt július 13.

1982

Irán támadást indít Irak ellen és ezzel megfordítja az Irak–iráni háború menetét.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

A 2024. év második ArchívNet számát ajánljuk figyelmükbe, amelyben ismét négy forrásismertetés található, amelyek a 20. század szűk ötven évét fedik le. Két publikáció foglalkozik az első és a második világháború alatt történet eseményekkel, egy az 1950-es évek végi magyarországi ruhaipar helyzetét mutatja be, egy pedig helytörténeti témában prezentál dokumentumokat.

Suslik Ádám (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az első világháború szerbiai frontjának eseményeit idézi fel egy 1915-ből származó dokumentum segítségével. A belgrádi kormány által kiadott utasítás szerint kellett volna megvizsgálnia kivonuló bizottságoknak az osztrák-magyar haderő által okozott károk mértékét. Erre végül nem került sor, mivel a nehézkesen haladó osztrák-magyar támadás külső (bolgár, német) segítséggel végül 1915 végére elérte a célját: Szerbia összeomlott, a politikai vezetés és a hadsereg elmenekült.

Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) nyolcvan évvel ezelőtti történéseket mutat be. Forrásismertetésében megvilágítja, hogy Kárpátalján 1944 folyamán miként zajlott a deportált zsidók földjeinek kisajátítása, felhasználása – illetve, hogy az ilyen módon haszonbérletbe juttatott földek használatát miként ellenőrizték az év második felében.

Nagyobb időtávot fog át Szabó Csaba Gábor (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) helytörténeti témájú írása, azonban forrásokat 1z 1945–1957 közötti időszakról mutat be. A dokumentumok Komárom város labdarúgásának történetéhez (amelyről már korábban születtek összefoglaló igényű munkák) adnak kontextualizáló, hasznos adalékokat. Értve ez alatt a második világháború utáni újrakezdést, amikor is a világégés során gyakorlatilag megsemmisült sporttelepet is pótolniuk kellett a városban.

Az időrendet tekintve negyedik Tömő Ákos (doktorandusz, Eötvös Loránd tudományegyetem) publikációja mostani számunkban. A szerző az 1950-es évek magyarországi – változás alatt álló – divatvilágába, valamint a ruhaipar helyzetébe enged betekintést két levél segítségével. A két bemutatott forrásból kiderül: a divat és a ruhaipar terén a kívánt, és engedett változás korántsem ment olyan simán, mint ahogyan azt a kiépülő Kádár-rendszer tervezte.

A mostani számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. július 9.

Miklós Dániel

főszerkesztő