Vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes végrendelete
„Vitéz nagybányai Horthy István, Magyarország Kormányzóhelyettese, budapesti /Királyi Várpalota/ lakos elhatároztam, hogy személyesen is részt veszek a harcban, amely magyar hazám és nemzeti létünk fennmaradását hivatott minden megsemmisítő idegen törekvéssel szemben biztosítani.
Mielőtt a harctérre indulnék, a mai napon, az alulírott helyen és időben, összes vagyonom felől, halálom esetére, – a következő végrendeletet teszem”
Bevezetés
Budapest Főváros Levéltárában, már több mint fél éve folyik egy olyan történeti adatbázis készítése, amelynek során a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság, a Budapesti Királyi Törvényszék, a kerületi járásbíróságok hagyatéki ügyeit és végrendeleteit, valamint a budapesti közjegyzők okiratait rögzítik 1872-1950 között.
Az I-III. kerületi járásbíróság levéltárba került végrendeleteinek átvizsgálásakor került elő vitéz nagybányai Horthy István kormányzóhelyettes végrendelete. (Köszönet illeti Nagy Sándor levéltárost, aki figyelmemet a végrendeletre felhívta)
Horthy István 1942. május 1-én vonult be katonai szolgálatra a szolnoki repülőtérre az 1. vadászrepülő-osztályhoz, és július 2-án érkezett meg a szovjet frontra. A végrendeletet kb. egy hónappal bevonulása után készítette el.
Horthy István 1904. december 9-én született Polában. Iskolaéveit Bécsben végezte, megtanult franciául és angolul. 1922-1928 között tanulmányokat folytat és oklevelet szerez a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem gépészmérnöki karán. 1927-ben szerez repülővezetői képesítést. 1929. júniustól szeptemberig üzemmérnök a csepeli Weiss Manfréd gyárban. 1929. októberétől 1930. októberéig a Ford műveknél van alkalmazásban az Egyesült Államokban. 1930-1940 a MÁVAG főmérnöke, majd igazgatóhelyettese, igazgatója, egyidejűleg vezérigazgató helyettes. 1940. június 1-én kinevezik a MÁV főnökének. 1942. február 19-én az Országgyűlés kormányzóhelyettessé választja. 1940. április 27-én köt házasságot gróf Edelsheim Gyulai Ilonával, és 1941. január 17-én megszületik a fia, ifj. Horthy István. 1942. augusztus 20-án reggel 5 óra 07 perckor lezuhan az orosz fronton és szörnyethal.
A végrendeletet Dr. Kiss Elemér törvényszéki bíró, ügyvéd, Horthy István jogtanácsosa készítette, míg a hagyatéki tárgyalást az I. kerületi közjegyző Dr. Kaprinay Endre kirendelt helyettese Csoma Antal intézte. A kihirdetésre 1943. április 15-én került sor. A végakarat közlése némi többletinformációt adhat gróf Edelsheim Gyulai Ilona kétkötetnyi visszaemlékezéséhez, ahol részletesen ír a férjével töltött két évről is.
A végrendelet kilenc pontra oszlik és szembetűnő, hogy többségében fiát ifj. Horthy Istvánt jelöli meg örökösként, ő az elsőként említett örökös a végrendeletben (1., 2., 3., 6. pont ). Az örökül hagyott birtokok közül a katymárit az utóörökösödési jog miatt fiára kellett hagynia, míg a másik birtokra, a kakatira a vitézi telekről szóló alapítólevél rendelkezései voltak érvényesek.
A vitézi telekről szóló 6650/1920. sz. ME. rendelet 4. §. írta elő, hogy a vitézi telekre nézve az öröklés rendjét az adomány-, vagy alapítólevél állapítja meg.
Abban az esetben, ha az alapítólevél másként nem rendelkezik, akkor az örökhagyó leszármazói közül a fiúgyermekek örökölnek, az előszülöttségi jog szerint. (Amennyiben nem volt fiúgyermek, ekkor is az utóöröklési jog érvényesült.) Bár nem ismerjük a birtokra vonatkozó alapítólevelet, a hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv III. 2. pontja szerint a 4.§. érvényesült az öröklés menetében. Így, mivel apja halálakor ifj. Horthy István még kiskorú volt, a vitézi telek átvételéhez szükséges kor eléréséig a vitézi szék felügyelete alatt haszonélvezet illette meg. A haszonélvezeti jog is csak azután léphetett életbe, hogy feloldották az alapító javára bejegyzett tulajdonosi korlátozást. A hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv szerint ifj. Horthy István a cselekvő (964. 572, 05 P) és szenvedő (706. 334, 43 P) állapot különbségeként 258. 237, 62 pengő értékben örökölt a vitézi telek és a repülőgép kivételével, az özvegyi jogtól mentesen, végrendeleti öröklés címén.
A végrendelet egyik érdekessége, hogy másodikként nem családtagot említ, hanem egy francia hölgyet, Mme. Yvonne Yola Lettelier Henriquet-t, akinek a személyéről nem sokat tudunk. Az özvegy emlékirataiban megemlíti, hogy hallott egy francia hölgyről, akit Horthy István szeret.
A hagyatéki eljárás során Mme. Lettelier-t is Kiss Elemér képviselte. Mivel a címe és a neve ismert volt, ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy ki is volt ő. Sajnos, nem sikerült túl sok érdemi információt beszerezni róla, az 1936-os és az 1946-os francia népszámlálási adatok állnak rendelkezésünkre, az 1941-es népszámlálás a II. világháború miatt elmaradt. Ezek szerint 1906. június 6-án született, és foglalkozás nélküli volt. A vele egy háztartásban élők a szobalányok és az inasok voltak. Az 1946-os adatok szerint pedig egy Louis Lesellier nevű férfival élt egy háztartásban. (Az Archivdoc Neuilly- ből Franck Obert és Esther Vuaroqueaux szíves közlése alapján.) A kormányzóhelyettes két bérházat hagyott erre a hölgyre, amelyeket ő a hagyatéki eljárás során visszautasított.
A Naphegy utcai és a Lisznyai utcai házakat Horthy István 1939. október 6-án vásárolta meg, mindössze 27. 500 pengőért. (Naphegy utcai házszám rosszul szerepel a végrendeletben, a helyes házszám a 27. - Sipos András szíves közlése). A két bérház értéke 290. 000 pengő volt, amikor a hagyatéki tárgyalásra sor került. Szembeszökő, hogy nyolc nappal a bérházak megvásárlása után, a tulajdoni lap bejegyzése szerint, törlik az 1939. június 10-e és 1939. szeptember 7-e közötti jelzálogokat. Az utolsó előtti jelzálog a MÁVAG részére van bejegyezve, melynek akkoriban éppen Horthy István volt a vezetője. A két ingatlan végül ifj. Horthy István tulajdonába került 1943. december 16-án, s egészen 1946. november 13-ig ő birtokolta, amikor a tulajdonjog Oprics Miklósra szállt át.
Az 5. pontban rendelkezik felesége haszonélvezeti jogáról, amelyben lényegében a kötelesrészre szorítja őt.
A végrendeletben meghatározott járadék alapja a katymári birtok évi jövedelmének 50 %-a, azaz 20. 000 pengő volt. A vagyonátruházási illeték törvény szerint, mivel Horthy István halálakor felesége 25 évesnél fiatalabb volt, a járadék kiszámítása - a Corpus Juris Hungarici, 1920: XXXIV. tc. A vagyonátruházási illeték. 33.§. 4. pontja szerint - úgy történt, hogy a járadékalap összegének hússzorosát kellett venni, ez pedig 400. 000 pengő volt.
A végrendelet 6. pontjában sógoráról, ifj. gróf Károlyi Gyuláról emlékezik meg, akivel szoros baráti viszonyt tartott fenn. Ráhagyta a repülőgépét és őt tette meg végrendelete egyik végrehajtójául. Furcsa fintora a sorsnak, hogy Károlyi nem tudott eleget tenni ennek a feladatnak. 1942. szeptember 2-án, hét nappal Horthy István temetése után repülőoktatójával együtt a Dunába zuhant és meghalt.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt január 09.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
szerzőnk közül három is foglalkozik a korszakkal, igaz, különböző eseményeket vizsgáltak. Ugyanakkor másként is csoportosíthatók hatodik számunk írásai: három szerző esetében ugyanis az idő mint jelenség bír fontossággal. Két írás ugyanis retrospektív, míg a harmadik pedig egy olyan gazdaságpolitikai szabályozást-lehetőséget mutat be, amely igazán csak a forrásismertetésben szereplő évtizedet követő évtizedekben teljesedett ki – és ebben a formájában közismert napjainkban is.
Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) két irat segítségével mutatja be, hogyan jelent meg 1944 őszén a szovjet hadsereg Szatmárban, és mit tapasztaltak a helyiek az ottani harcok, a kezdeti megszállás során, illetve miként viselkedtek a szovjet csapatok a rekvirálás és a beszállásolás alkalmával."
Rendhagyó írást közlünk, amelyet Károlyi Mária (nyugalmazott régész, Savaria Múzeum) jegyez. Lapunk 2013. évi 5. számában Szécsényi András mutatta be Handler László munkaszolgálatos naplóját, amelyet korábban Károlyi Mária bocsátott a rendelkezésére. A napló ismertetése kapcsán, bő tíz évvel a megjelenés után, néhány személyes adalékot kívánt hozzáfűzni Károlyi Mária Handler László és családja történetéhez visszaemlékezés formájában.
A háztáji gazdálkodás említése sokak számára valószínűleg a Kádár-korszak gazdaságirányítását idézi fel. A Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) által ismertetett dokumentumok azonban azt mutatják be, hogy a Rákosi-korszakban miként próbálta az állami vezetés bevezetni és szabályozni a háztáji gazdálkodást.
Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) forrásismertetésében Bethlen Margit, Bethlen István néhai miniszterelnök özvegyének a kárpótlási ügyét mutatja be. A kárpótlásra az NSZK 1957-ben hozott rendelkezése adott lehetőséget, és Bethlen Margit az 1944-ben elszenvedett atrocitások miatt kívánt élni ezzel a lehetőséggel. A folyamat azonban számos nehézségbe ütközött, és csak lassan haladt előre.
Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. december 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő