Kereső
1928-ban Bicskey Elek vajdasági származású tanító a hírhedt frankhamisítási botrányhoz hasonló pénzhamisítási ügybe keveredett, amely a korabeli magyar sajtóban dinárhamisítási ügyként szerepelt. Az esetet a Vajdasági Levéltárban őrzött szerb nyelvű bírósági periratok, valamint a magyar, szerb és osztrák sajtóforrások alapján ismertetjük. A három országban megjelent újságcikkek is jelzik, hogy viszonylag nagy volumenű, nemzetközi érdeklődésre számot tartó bűnügyről volt szó.
A következőkben a magyarországi cionista mozgalom mindeddig csak résztanulmányokban fel-felvillantott történetéről lesz szó. Két olyan dokumentumot adunk közre, amelyek az első világháború végén születtek meg, és a maguk idejében nagyon modernnek számító követeléseket tartalmaztak. A történetben rejlő tragédia, hogy a kéréseket csak két évvel később válaszolták meg, de akkor már egy teljesen más politikai helyzetben.
„Mi, ellenforradalmárok, Szegedre érve, az ellenséges megszállás minden szégyenét elfeledve, egyszerre lelkesedni kezdtünk a franciákért, sőt természetesnek találtuk és tőlük vártuk azt, hogy minket segíteni fognak szervezkedésünkben és keresztény nemzeti terveink és céljaink megvalósításában. Hogy mennyire voltunk mi naivak ezen elképzeléseinkben, és hogy mennyire vezettek minket az antant ágensek és a megszálló csapatok parancsnokai az orrunknál fogva, az majd kitűnik a továbbiakból.” (Prónay Pál)
E forrásközlés François Mitterrand francia elnök és Illyés Gyula 1982. július 9-i, híres négyszemközti megbeszélésének francia forrásokra alapozó ismertetésére vállalkozik. Garadnai Zoltán 2018 februárjában két hétig kutatott a francia Külügyminisztérium Nantes-i levéltárában (Centre des Archives Diplomatiques de Nantes), ahol a budapesti francia nagykövetség iratai között megtalálta a francia elnök és a magyar író négyszemközti beszélgetésének tisztázatát, illetve a francia elnök budapesti útjára vonatkozó felkészítő anyagokat. Az e kutatás során feltárt dokumentumokra építkező forrásközlés célja, hogy árnyaltabb megvilágításba helyezze a francia elnök által 1982-ben mondottakat, és bemutassa Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében.
Zubovits Fedor (1846–1920) elsősorban katona, azonkívül feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember, nem utolsó sorban publicista és nyelvtalentum volt, ezért már életében minden megnyilvánulására, cselekedetére odafigyeltek az emberek. Az eseményekben rendkívül gazdag életpálya mögött azonban egy erős, ellentmondást nem tűrő személyiség húzódott meg, ebből adódóan számos konfliktusa – bírósági perek, párbajok sorozata – keletkezett.
Cseres Tibor (Budapest, 1915 – Budapest, 1993) Kossuth-díjas, háromszoros József Attila-díjas, a Magyar Köztársaság Zászlórendjének tulajdonosa, egyszóval „hivatalosan” is méltányolt író volt, akit az elismerések mindenkor megkésve értek. Az olvasók „naprakész” érdeklődését a regény műfaját megújító művei iránt az Év Könyve-jutalmak jelentették, ebben három ízben is volt része. 1986 és 1989 között a magyar irodalmat az Írószövetség elnökeként is szolgálta, nehéz időszakban súlyos feladatokat teljesítve. Tekintélyes életműve minden darabját, a nagyregénytől a publicisztikáig a magyarság sorskérdéseinek, a nemzeti önismeretnek szentelte. Pályatársai nem feledik említeni azt a székely-góbés derűt, amely az általa megírt súlyos történetek alól is biztatóan kicsillan. Naplóit nem az utókornak írta – ezt az olvasó is megállapíthatja majd a határidős teendők, időzített eseménytöredékek és időtlen, megírandó gondolatok összessége olvastán.
Magyarország német megszállásáért és az ország második világháborús szenvedéseiért a hazai közvélemény többsége és a politikai vezetés egy része az ország német ajkú lakosságát igyekezett kollektív felelősséggel sújtani. Vagyonuk elkobzásával gazdasági haszonra tett szert az ország, és a kitelepítéssel elősegítették, hogy a II. világháború után Magyarország lakosságának nemzetiségi összetétele a magyarság javára változzon. Tény, hogy ezt megelőzően a hazai németek közül sokan beléptek a Volksbundba, és egy részük együttműködött a megszálló német hadsereggel, de a teljes etnikum megbélyegzése igazságtalan és embertelen lépés volt. A teljes háborús felelősséget a hazai németekre áthárítani próbáló felsőbb politikai szándék azonban nem tudta az ún. kisemberek egy részének a véleményét megváltoztatni az elhurcoltakról, és továbbra is megmaradtak barátoknak, jó ismerősöknek, amit az itt közölt, a véletlen folytán előkerült magánlevelek is tanúsítanak.
A vérbeli vadász a világháború vérzivatarában is vadász marad – így lehetne röviden megfogalmazni a cs. és kir. 2. gyalogezred I. világháború alatti parancsnoka, August von Spiess ezredes egyik legjellemzőbb emberi tulajdonságát. A bécsi hadtörténeti levéltárban nemrég fellelt ötvenkilenc német nyelvű frontnapló, amelyek többségét ő vezette, olyan forrásanyaggal gazdagíthatja az első világháborúra vonatkozó ismereteinket, amely a hadicselekmények hiteles ábrázolása mellett „alulnézetből” is szemlélteti az eseményeket. A frontnaplókból most egy rövid, magyar nyelvre lefordított részt közlünk, teljes feldolgozásuk folyamatban van.
„Városunk lakossága a tíz hosszú és keserves hónapig tartó román megszállás ideje alatt olyan sok oldalról vétetett igénybe és annyi terménye rekviráltatott el erőszakos módon a románok által, hogy a kivetett kontingenst előreláthatólag még megközelítőleg sem lesz képes szolgáltatni, és hogy még az ország mostani nehéz helyzetében is különleges és méltányos elbánásra tarthat számot.” (Hódmezővásárhely polgármesterének levele a közélelmezési miniszterhez, 1920. március 30.)
„A földreform végrehajtására alakított szervek munkájának figyelése nemzetünk és fajtánk iránti kötelességünk. Fel kell emelni tiltakozó szavunkat a tapasztaltak [ellen], tiltakoznunk kell a törvény megsértésével való juttatások és ezáltal a jogos igénylők, bár csak egy tagjának is háttérbe szorítása miatt. Tiltakoznunk kell a földreform végrehajtására hivatott szervek további törvényellenes, a földmíves nép érdekeivel ellentétben álló működése és átalakítása miatt. Tiltakoznunk kell a kitűzött cél elérésébe vetett hitünk megzavarása miatt.”
Oldalak
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.
Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.
Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.
Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.
Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.
Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2026. június 29.
Miklós Dániel
főszerkesztő