Egy nyilas képviselő hihetetlen kalandjai a Szovjetunióban

„A Rátz Kálmánnal folytatott, s nekem megküldött feljegyzésére hivatkozva közlöm, hogy okvetlenül tartózkodjon attól, hogy ígéreteket tegyen Rátznak magyar és szovjet filharmoni-kusok szovjetunióbeli és magyarországi koncertjével kapcsolatban, illetve semmilyen segítsé-get ne nyújtson neki az itteni levéltárak és könyvtárak anyagának tanulmányozásában. Rátz igényeinek kielégítését a színházakkal való megismerkedésre, hanglemezek, kották, fényképek stb. cseréjére kell korlátoznia.”

Kristóffy József moszkvai követ jelentése Bárdossy László külügyminiszternek a Rátz Kálmánnal folytatott megbeszéléséről

Moszkva, 1941. április 30.

Bizalmas!
98/1941. biz.
Moszkva, 1941. április 30.
Tárgy: Rátz Kálmán moszkvai tartózkodása

 magas utasítása értelmében Rátz Kálmán országgyűlési képviselő moszkvai tevékenységéről tisztelettel a következőket jelentem.

Rátz Kálmán április hó 21-én keresett fel első ízben és úgy ekkor, mint az azt követő napokon igen hosszadalmasan előadta nekem terveit a magyar-szovjet kapcsolatok kiépítése tekintetében. Mondanom se kell, hogy a legbarátságosabb fogadtatásban részesítettem és szem előtt tartva azt a körülményt, hogy itt tartózkodása teljesen magánjellegű, igyekeztem tevékenységét is megkönnyíteni.

Terveinek részletezésével elkerülni óhajtom Nagyméltóságod türelmét igénybe venni, és ezért e vonatkozásban legyen szabad csupán röviden a következőket jelentenem. Kereskedelmi téren a Budapesti Elektromos Művek, továbbá a budapesti anya- és csecsemőotthonok megbízásából eredetileg nikkelt, vörösrezet, molibdént, wolframot és ónt szándékozott vásárolni dollár, illetőleg magyar iparcikkek ellenében. Tervbe vette továbbá a magyar-szovjet kulturális kapcsolatok szélesebb keretű kiépítését és egy kulturális egyezmény megkötésének kezdeményezését. Az utóbbira, mint mondotta, a vallás-és közoktatásügyi miniszter úrtól felhatalmazást kapott és az egyezmény letárgyalására, ha az aktuálissá válik, ő fog megbízást kapni. Közléseiből kiérezhető volt a kritika, részint a kereskedelmi delegációk, részint a követség működése tekintetében.

A kritikára természetesen túlságosan nem reflektáltam, miután feltételeztem, hogy tapasztalatai meg fogják győzni arról, hogy tervei oly elképzelések, amelyek megvalósítására az itteni viszonyok mellett alig lehet gondolni. Viszont a kulturális egyezmény, amely megvalósítható lenne, egyenesen veszélyt jelentene a kommunista agitátoroknak Magyarország felé irányuló inváziója szempontjából anélkül, hogy részünkre valamely előny származnék abból, mert azt hiszem, a szovjet kultúrától, eltekintve egynéhány vonatkozástól, alig tanulhatnánk valamit.

Természetesen már első beszélgetésünk alkalmával is érdeklődtem privát összeköttetései iránt, amelyekről már én is sokat hallottam, és amelyek útján a nyersanyagokat meg akarja szerezni. Ez irányú kérdésem elől, Rátz Kálmán meglehetősen kitért, és végül felkért, hogy tárgyalásait én vezessem be, mivel magán összeköttetései nem olyanok, hogy azok révén a szovjet szervekkel összeköttetésbe kerülhetne. Végül közölte azt is, hogy ő 

 volt budapesti fogorvosra és szociológusra gondolt, akivel, mielőtt a Szovjetunióba emigrált volna, szoros kapcsolatban állott. Értesült arról, hogy Madzsar „bejáratos" lett Sztálinhoz, és így ezen az úton eredmények lettek volna elérhetők, de miután le kell mondania igénybevételéről.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy még Madzsarnál nevezetesebb, ide emigrált külföldi kommunisták feltalálása is teljesen megoldhatatlan feladat. Ha még egyáltalában él az illető, álnév alatt él és erre, valamint tartózkodási helyére vonatkozólag semmi sem tudható meg. Ha pedig valamely véletlen folytán sikerülne az illetőt felfedezni, saját érdekében mindent elkövetne, hogy ne legyen megközelíthető.

Hogy Rátz Kálmánt mégis legalább némiképpen kielégítsem, figyelemmel a nyert utasításra, csupán arra szorítkoztam, hogy egy magánlevél útján, hangsúlyozva, hogy nincsen semmiféle hivatalos megbízatása, beajánlottam a politikai igazgatóhoz. Üzleti szándékait nem említve, közöltem Novikov igazgatóval, hogy Rátz évek óta szláv tanulmányokkal foglalkozik, és ha már vízumot adtak részére, tegyék lehetővé, hogy tanulmányait a helyszínen folytathassa. A választ levelemre

 adta meg szóbelileg, amikor Budapestre való visszautazása napján felkeresett. Közölte, hogy nem foglalkozhatnak Rátz Kálmánnal, mert ő félreismeri a jelenlegi helyzetet, amikor állandóan pánszlávizmusról ír, amelyhez a szovjet politikának nincsen semmi köze. Közölte, továbbá hogy már Budapesten beszélt Rátz-al üzleti terveiről is, de ő oly nyersanyagokat kíván, amelyeket senkinek, még Németországnak sem adnak el, mivel maguknak is kevés van.

Ezek után igyekeztem megmagyarázni Rátz Kálmánnak, hogy üzleti tervei megvalósítása érdekében a külügyi népbiztosság útján, amely részemről egyedül elérhető, többet nem tehetek. Ellenben a közben visszaérkezett Krausz Rolf kereskedelmi attasé ma elvitte a szovjet árucsere-forgalmi szervhez, ahol ajánlatot tett Rátz nikkelnek alumínium ellenében való megvásárlására. E vonatkozásban Krausz tesz a Kereskedelmi Hivatalnak egyidejűleg jelentést. Saronov követ közlése után azonban alig hiszem, hogy Rátz ajánlata eredményhez vezethessen.

Rátz Kálmánt magánúton kapcsolatba hoztam a „VOKSZ" egyesülettel, amely a külfölddel való szellemi együttműködés terén munkálkodik. Itt Rátz felajánlotta több magyar népdal hanglemezét és magyar népdalok hangjegyeit és hasonló orosz lemezeket és hangjegyeket kért, amelyeket meg is kapott. Kérte továbbá, hogy adják részére át a Hmelnyickij Bogdan kozák vezérnek a kijevi Potocki grófok elleni lázadásról szóló itt nagy sikerrel előadott történelmi filmet, amelynek ellenében egy megfelelő magyar filmet ajánlott fel. E vonatkozásban a „VOKSZ" egyelőre nem adott választ. Javasolta továbbá Rátz orosz kórusoknak és zenekaroknak budapesti vendégszereplését. Úgy tudom választ erre nézve sem kapott. Végül átadta a „VOKSZ"-nak a pánszlávizmus történelméről szóló könyvének kefelenyomatát.

Végül megjegyezhetem, hogy Rátz részére, elég sok nehézség mellett, a protokollfőnöktől jegyet szereztem a vörös hadsereg május 1-i díszfelvonulására a diplomáciai testület tribünjére. Fogadni fogja továbbá őt

a német nagykövetség gazdasági osztályának vezetője.

Mint velem közölte innen május 3-án szándékozik elutazni Helsinkibe, ahol a nikkel üzlettel szintén próbálkozni akar. Miután azonban terveit állandóan változtatja, sem helsinki útja, sem elutazásának napja véglegesnek nem tekinthető.

 s. k.
magyar királyi követ

Jelzet: MOL XIX-J-1-a, 70. d., IV-178. dosszié. Géppel írt másolat.

Ezen a napon történt december 09.

1917

Románia fegyverszünetet köt a központi hatalmakkal.Tovább

1941

Kína hadat üzen Japánnak, Németországnak és Olaszországnak.Tovább

1948

A kecskeméti Bethlen Kata Tanítónőképzőben – központi utasításra – Mindszenty ellenes tüntetést szerveztek, amire öt III. éves leány nem...Tovább

1967

Nicolae Ceaușescu Románia elnöke lesz.Tovább

1980

A PB jelentést fogadott el a belső ellenzéki, ellenséges tevékenységről. Megállapították, hogy a hetvenes évek második felében, a korábban...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Sport, társadalom, politika a 20. században

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: /és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben” ‒ írta Pierre de Coubertin báró 1912-ben az Óda a sporthoz című versében. Coubertin a modern olimpiai eszme egyik legkiválóbb képviselője volt: mélyen hitt abban, hogy a sport, a tisztességes versengés önbizalmat ad, erkölcsös jellemet formál, megnemesíti az embereket, és hozzájárul a népek megbékéléséhez. Az ókori olimpiák példája nyomán azt szerette volna, ha a játékok idejére szünetelnének a háborúk, és béke honolna a földön. Meg volt győződve arról, hogy az emberiség harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen a világbéke, és ezt leginkább a sport segítségével lehet megvalósítani. Szép és tiszta elgondolása azonban illúziónak bizonyult. Ha ugyanis visszatekintünk a 20. század történelmére, azt látjuk, hogy a politikai, gazdasági, ideológiai megfontolások a legtöbb esetben felülírták az olimpiai eszmét. A két pusztító erejű világháború, az 1945 utáni évtizedek nagyhatalmi szembenállása, vagy a harmadik világban lezajlott számos helyi fegyveres konfliktus mind azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban a politikusok többsége az együttműködés, a megbékélés helyett inkább a nyers érdekérvényesítés eszközeit választotta.

Magyarországon a sport a 19. század végén, a 20. század elején vált egyre népszerűbbé: az úszás, az evezés, a korcsolyázás, az atlétika, a kerékpározás mellett elsősorban a labdarúgás. A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901-ben alakult meg, ekkor indult el az első hazai bajnokság is. Az első kettőt az ország legrégebbi futballcsapata, az 1897-ben létrejött BTC (Budapesti Torna Club) nyerte, ezt követően több mint két évtizedig az FTC (Ferencvárosi Torna Club) és az MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) versenyzett az első helyért. Rivalizálásuk ‒ sokszoros áttételen keresztül ‒ a magyar társadalom keresztény‒zsidó ellentétét is kifejezte. A két világháború közötti időszakban a sport tömeges méretű időtöltéssé vált, a versenysportok terén pedig Magyarország nagyhatalom lett. Ugyanakkor a testnevelés ‒ amelyet már 1921-ben kötelezővé tettek az iskolákban ‒ egyre nyíltabban kapcsolódott össze a militarista szellemű neveléssel. 1947 és 1951 között szovjet mintára a sportot is állami ellenőrzés alá vonták. Mivel továbbra is a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág, az 1950-es években leginkább ezt politizálták át. Az Aranycsapat kiugró nemzetközi sikereiből a hatalom is igyekezett profitálni, és a sikereket saját diadalaként könyvelte el. A diktatúra nyomásának enyhülésével a politika a sportból is kezdett visszavonulni. E folyamat azonban korántsem volt teljes, ezt az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja is bizonyítja. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis kénytelen volt elfogadni a pártvezetés azon „ajánlatát”, hogy a Szovjetunió iránti szolidaritásból a magyar sportolók se vegyenek részt ezen az olimpián. A politikának ez a durva és közvetlen beavatkozása komoly törést okozott a magyar sportban, ami a későbbi eredményekben is megmutatkozott.

Az ArchívNet idei 4‒5. összevont számának fő témája tehát: „Sport, társadalom, politika a 20. században”. A témaválasztás azért is aktuális, mert a világjárvány miatt 2020 helyett az idén rendezték meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot és a XXXII. nyári olimpiai játékokat. Összeállításunkban tizenegy írást közlünk, ezek közül hét kapcsolódik szorosan a témához. Sipos-Onyestyák Nikoletta a politika és a sport kapcsolatát vizsgálja az ún. kis-hidegháború korszakában, külön-külön részletezve a moszkvai, a Los Angeles-i és a szöuli olimpiát. Koós Levente egy 1963-as labdarúgó-mérkőzés kapcsán elemzi a Kádár-korszak legproblémásabb egyesületének számító FTC és a diktatúra irányítóinak viszonyrendszerét. Kántás Balázs és Szerényi Ildikó az egykor világhírű, de mára elfeledett sakkfeladvány-szerző, Neukomm Gyula eseménydús életét eleveníti fel személyes dokumentumok segítségével. Kiss András írása arról szól, miként kapcsolódott össze a két világháború között a testedzés a militarista neveléssel, és milyen szerepet játszottak ebben a vállalatok. Sáfár Gyula az 1950-es évek, míg Szabó Csaba Gábor a Kádár-korszak tömegsportját taglalja a Békés megyei spartakiádok, illetve a Komáromi Állami Gazdaság sportkörei vizsgálata alapján. Bubik Gyöngyi és Garadnai Zoltán a százéves korában nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceg és Magyarország sportkapcsolatairól ír annak kapcsán, hogy a herceg a múlt század hetvenes éveiben sportemberként többször megfordult Magyarországon, részt vett a Magyar Lovassport Szövetség által szervezett bajnokságokon, és a nemzetközi versenyeken is a magyar csapat riválisának számított. Négy további forrásközlést is olvashatunk. Völgyesi Zoltán a gyermekvasút építését és az ehhez kapcsolódó korabeli kommunista propagandát mutatja be. Csikós Gábor és Ö. Kovács József Varga Zsuzsanna közelmúltban megjelent, a magyar mezőgazdaság szocialista korszakát kelet-európai kontextusban tárgyaló angol nyelvű könyve kapcsán készít mérleget a jelenkortörténeti források feltárásának és értelmezésének módszertani kérdéseiről. Összeállításunk zárásaként Veres Emese-Gyöngyvér a székelyföldi evangélikus missziós egyház történetéről ír, Somorjai Ádám OSB pedig Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius utolsó magyarországi jelentéseit közli és beszámol a nuncius 1945-ös távozásáról is.

Budapest, 2021. november 26.

L. Balogh Béni

főszerkesztő