Kommentár

Kommentár Bakody Aurél véleményéhez

Folyóiratunk 2011. évi 6. számában jelent meg Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos szakvéleménye Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című, 1935-ben készült programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. Az íráshoz Erős Ferenc pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének professzora készített kiegészítést, amit ezúton is köszönünk.

 

Bakody Aurél Szálasiról készített elmeorvosi lelete, amely a „Cél és követelések" című  írás alapján készült, nem tekinthető a szó igazi értelmében orvosi diagnózisnak, hanem csupán egy magánlevél keretében kifejtett véleménynek, amelynek szerzőségét - nyilván jó okkal - a főorvos nem hitelesítette aláírásával. Szálasi szövege 1935 elején íródott, a Nemzet Akaratának Pártja programjaként, az elmeorvosi vélemény négy évvel később készült, amikor Szálasi börtönben volt. Nem világos, milyen célból kérte Benárd Ágoston az elmeorvosi leletet, vajon szóba került-e hivatalosan is valahol, valamikor Szálasi elmebeteggé nyilvánítása?

Bakody természetesen a korabeli pszichiátria nyelvezetét használta a lelet elkészítésekor. Egy mai pszichiáter nyilván más fogalmi keretben és sokkal óvatosabban fogalmazna, ha egyáltalán vállalkozna arra, hogy egy személyről egyetlen szöveges megnyilatkozás alapján pszichiátriai véleményt alkosson - anélkül, hogy ismerné személyes hátterét, életútját, körülményeit, motivációt stb.

Bakody főorvos írása azonban kétségkívül számos találó és pontos, megfontolásra érdemes megállapítást tartalmaz. Teljes joggal hangsúlyozza már az elején, hogy az elmebetegség laikus és orvosi meghatározása nem azonos, és „a kóros jellem már az elmebaj kibontakozása előtt vagy anélkül is olyan beteg elmemechanizmusok sodrában él, melyek az összes veszélylehetőségeket nyitva tartják, amelyek különben csak a kifejlődött, vagy rendészeti komplikációi miatt már betegnek kimondott elmebajosok esetében fennállnak, vagy fenyegetnek. Sőt bizonyos körben ezeknek az abnormis jellemű ún. félbolondoknak a veszélye nagyobb, mert nehezebben felismerhetők, és mert társadalmilag aktívak." Ma talán úgy mondanánk, hogy súlyos személyiségzavarban szenvedő emberekről van szó, akik többnyire azonban csak akkor találkoznak a pszichiátriával és/vagy a büntetőjoggal, ha extrém módon veszélyeztetik önmagukat és/vagy a környezetüket. Ennek közelmúltbeli példája Breivik, a norvég tömeggyilkos, aki, mint a hírekben olvasható, nem hajlandó magát újabb elmeorvosi vizsgálatnak alávetni, tettét szörnyűségesnek, ámde jogosnak tartja.

Bakody doktor elemzése a néhány előrebocsátott általános megjegyzése után magára a Szálasi-szövegre irányul. Ez teljesen jogos eljárásnak tűnik, hiszen az írásbeli vagy szóbeli megnyilatkozásokból, produkciókból stb. éppúgy következtetni lehet a személyiségre, mint például a kézírásból, a kifejező mozgásokból stb. A norvég tömeggyilkosnak a tette elkövetése után nyilvánosságra került internetes feljegyzései utólag eléggé árulkodónak tűnnek Breivik szándékai felől, pusztán a szöveg alapján azonban valószínűleg nem bizonyult volna sem bűnözőnek, sem elmebetegnek.

Bakody doktor éles szemmel vette észre Szálasi szövegében a szkizofrén beszédre és gondolkodásmódra jellemző nyelvi és stilisztikai sajátosságokat, mint például a feltűnéskeltő, váratlan, bizarr szóhasználat, logikátlanság, sztereotípiák, különféle frázisok ismételgetése, különc fogalmazás, patetikus modorosság, a forma és a tartalom közötti ellentmondás, szóhalmozás, új szavak, szótákolmányok gyártása (neophrasia) stb.

Szálasi alul marad a Mussolinivel való összehasonlításban is. Míg az utóbbi - írja Bakody doktor- „költőileg sűrített értelmű, irodalmi frazeológiája mindig reális, érthető tartalmat takar, addig Szálasi írásában gyakori az, hogy a kifejezés arányai és a benne burkolt tartalom között mértéktelen aránytalanság van, az analógia tehát csupán külső". Itt persze érdekes összehasonlítás adódhatott volna Hitler vagy Goebbels beszédeivel is.

Bakody doktor elemzésében utal a lehetséges „tömegpszichológiai" háttérre is, amely Szálasinak a híveire gyakorolt hatását magyarázza: „abnormis jellem vagy kifejezett elmebetegek szellemi tevékenysége számára elengedhetetlen a suggestiv előkészített környezet. S itt a korunkban sikerült külföldi diktatúrákon kívül magyar népünk messiást váró, mert megzavart lelki egyensúlyát kell [fel]ismernünk." A főorvos ezt a megjegyzést bizonyára nem csupán az 1935-ös programnyilatkozat alapján, hanem a hungarista mozgalom 1935 és 1939 közötti előretörésének ismeretében teszi.

Az 1935-ös szöveg ma olvasva talán még inkább bizarrnak, zavarosnak látszik. Feltűnő benne a szerző görcsös törekvése arra, hogy minél nagyobbakat mondjon, frázisai, jelszavai, retorikai fordulatai minél inkább újszerűbbnek és originálisnak hassanak. Bakody szerint „ez az író autismusával, saját csodálatában való affektív elmélyedésével magyarázható". Ez minden bizonnyal így van, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy egy nagy ambíciókkal rendelkező, de frusztrált, kisebbségi komplexusban szenvedő, műveletlen vagy inkább félművelt, nem túlságosan magas intelligenciájú katonatisztről van szó, aki ekkor kezd a politikával foglalkozni, ekkor tanulja a politikai retorikát, keresi helyét a politikai életben, ahonnan addig kirekesztődött. Mindenesetre érdemes lenne az 1935-ös szöveget későbbi Szálasi-szövegekkel összehasonlítani nyelvi-stilisztikai és retorikai szempontból.

Nem tagadva Bakody főorvos diagnózisának helyességét, vagyis azt, hogy Szálasi szövege a szkizofrén írás- és gondolkodásmód sajátos jegyeit viseli magán, úgy vélem, hogy hasonló jegyek akkor és későbbi korokban, más politikai diskurzusokban is megtalálhatók. A neophrasiának számos példáját találjuk a totalitariánus - náci és kommunista - propagandában, új szavakat, szótákolmányokat, betűszavakat, az orwelli „Newspeak" szavait pedig ezerszám vezettek be például Magyarországon a második világháború után (a BUVÁTI-tól a „maszek"-ig). A „lakáskorszerűsítés" szó, amely Bakody példái között szerepel, ma korántsem tűnik olyan elrettentőnek. A nagyotmondást, a frázispuffogtatást, a logikátlanságot, az irracionalizmust és más, Bakody doktor által említett nyelvi-stilisztikai és retorikai jegyeket ma is megtalálhatjuk a politikai propagandában, nem is csupán a szélsőséges pártok és mozgalmak esetében, és nem is feltétlenül azon a primitív színvonalon, amely Szálasi korai politikai megnyilatkozását jellemzi.

Bakody főorvos véleménye mindenképpen érdekes adalék Szálasi személyének és történelmi szerepének megértéséhez. Nehezen eldönthető kérdés, hogy Szálasi valóban szkizofrénnek tekinthető-e a szó orvosi, klinikai értelmében, de eléggé nyilvánvalónak látszik, hogy súlyos személyiségzavarban szenvedett, vagyis „pszichopata" volt. Ez azonban természetesen nem menti őt fel a személyes és a történelmi felelősség alól.

 

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő