Szálasi Ferenc elmeállapota

Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.

Bevezetés 

Politikai ellenfelei rendszeresen nevezték Szálasit elmebetegnek, bolondnak, beszámíthatatlannak stb. E vád megcáfolását 1940 végén még leghívebb hívei is fontosnak tartották. Amikor megtudták, hogy még Berlinben is bolondnak, vallási tébolyban szenvedőnek tartják Szálasit,

, „és még mások" kérték, hogy vizsgáltassa meg magát német szakorvosokkal. Szálasi erre azt mondta, hogy a „bolondnak mindig szerencséje van", és nem volt hajlandó magát német „szakorvosokkal" megvizsgáltatni.

 
Benárd Ágoston
Megtette ezt viszont dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos, régi barátja, kormánypárti képviselő kérésére. Nem tudjuk, hogy Benárd miért kérte fel e diagnózis elkészítésére Bakodyt, bár nem valószínű, hogy felsőbb, kormányzati körök számára dolgoztatta barátját. Ha az illetékeseket komolyan érdekelte volna Szálasi elmeállapota, akkor a szegedi Csillag-börtönben, ahol 1938. augusztus 27-től 1940. szeptember 17-ig raboskodott Szálasi, hivatalosan is megvizsgáltathatták volna. Bakody Aurél 1939 elején hosszabb elemzést készített Nemzeti Akarat Pártja 1935-ben készült programjának, a Cél és Követeléseknek a szerzőjéről. Ha Bakody nem tudott, vagy nem is akart Szálasival találkozni, őt kikérdezni, vele elbeszélgetni, akkor logikus, hogy egy írásművét választotta ki. Bizonyos, hogy az akkor, vagyis 1939-ben már országos hírnévre, sőt, bizonyos körökben hírhedtségre szert tett Szálasit - ha nem is személyesen - Bakody főorvos ismerte, és meglehetősen elítélő véleménye lehetett róla. Bakody főorvosról nem sokat tudunk. Ha a jobboldali nézeteiről ismert Benárd kormánypárti képviselő a barátja volt, akkor nem valószínű, hogy baloldali, vagy akár csak liberális nézeteket vallott volna. Elmeorvosi szakvéleményében Mussoliniről mint nagy külföldi diktátorról ír, akinek „költőileg sűrített értelmű, irodalmi frazeológiája mindig reális, érthető tartalmat takar". Vele összehasonlítva Szálasi írásműve zavaros, sok helyen érthetetlen stb. Bakody szerint. Ugyanakkor az, hogy „diktátornak" nevezi az olasz nép Ducéjét, némi távolságtartásra utalhat. Talán ezzel a szóhasználattal is jelezni kívánta, hogy nagyra becsüli ugyan Mussolinit, de jobban szeret Horthy Miklós kormányzó Magyarországában élni.

Bakody bevezetőjében leszögezte, hogy elmeorvosok gyakran kénytelenek például végrendeleti perek esetében kizárólag írásművek alapján véleményt mondani a vizsgált személy elmeállapotáról. Szálasit eme írásműve alapján az úgynevezett „neophráziás" (új szavakat gyártó), frázispuffogtató, bizarr logikájú, vagy logikátlan szavakat gyártó elmebetegnek nevezte, aki különösen hajlamos „jelentéktelen tartalmú" bölcsességeit patetikusan előadni. Szálasit a skizoid miszticizmus, a bizarrkodó gondolatkapcsolások jellemzik, aki hajlamos a fogalmakat ködösen összecserélni, és jellemző rá a bizarr szerepkeresés és a logikátlan elhivatottság érzése is. Egymásnak ellentmondó, vagy teljesen értelmetlen mondatai Bakody dr. szerint „csak az író autizmusával, saját csodálatában való affektív elmélyedésével" magyarázhatók. Bakody úgy

, hogy Szálasi, autisztikus, köldöknéző, „skizofrén néptribun", aki a realitást teljesen kizárta gondolatmenetéből, és ezért rátévedt az „irreális, megvalósíthatatlan követelések ingoványára."

 
Szálasi Ferenc
Nagyritkán még saját hívei is észrevették, hogy Szálasi nem csak konok, makacs következetességgel járja a maga útját, hanem azt is, hogy nem tudja, hol jár, milyen világban él. Hűséges híve, 1943 decemberében: „Mélységes megdöbbenéssel kell tapasztalnunk, hogy nagy emberünk Szálasi Ferenc elé nem mehetünk tapasztalatainkkal, ha azok rossz híreket tartalmaznak, mert eddigi szenvedései miatt - amelyekért tetemre hívjuk ezeknek okozóját, a mai rendszert - nem képes rossz híreket tartalmazó tényekkel szembenézfni, sem tárgyi, sem személyi vonatkozásban, hanem ehelyett egy konok optimizmusba sáncolja el magát." Ez a „konok optimizmus", pontosabban a valóságtól, a világképébe nem illeszkedő, vagy nem illeszthető tények semmibe vétele magyarázza, hogyan gondolhatta azt Szálasi nem csak 1943-ban, hanem még 1944-ben, sőt 1945 tavaszán is, hogy a németek és szövetségeseik fogják megnyerni a második világháborút. A Hűség Házában 1943. december elején teljes komolysággal arról, hogy mindössze 1000 Gigant szállító repülőgéppel hét hadosztályból álló német hadsereget lehet majd Angliába szállítani. Arra nem tért ki, hogy ennyi Gigant rendelkezésére áll-e a német hadvezetőségnek, és ha igen, mire várnak, miért nem szállítják át ezt a hét hadosztály Angliába. Szegvári nyilasoknak pedig már azt mondta: „Ezt a háborút mi már nem nyerhetjük meg, mert már megnyertük. A német hadvezetés minden előfeltételét megteremtette annak, hogy az ellenséget megsemmisíthesse... Ha Hitler egyszer , hogy a megtorlás bekövetkezik, úgy nincs okunk ebben kételkedni, mert minden bizonyossággal be is fog következni." Szálasi még az elemi hadászati elveket is képes volt átírni. 1943 végén : „A német vezetés a legteljesebben kezében tartja a hadászati kezdeményezést annak ellenére, hogy védelemben van. A szovjet viszont annak ellenére, hogy támad, mindig védekezésre kényszerül." Nem hallgatóságát szándékosan megtéveszteni akaró, cinikus politikus volt, hanem a valóságtól teljesen elszakadt, lázálmokban élő fantaszta. Szálasi azért nevezte eszementeknek a tengelyhatalmak győzelmében ekkor már teljes joggal nem bízókat, mert ő a maga részéről nem volt hajlandó szembenézni a valósággal. Szálasi azért képzelődött még 1944-ben is hatalmas, tartalékban tartott német és japán hadseregről, hogy ne kelljen beismernie: a szerinte „életképes" nemzetek totális vereséget szenvedtek az „életképtelen", liberális, demokratikus, vagy ami talán még rosszabb, a „judeo-bolsevista" rendszerektől. 1945. március 6-án Szálasi fejében már készen állt az új, nagyszabású katonai terv: „A szovjet déli szárnyát kell összetörni, politikai, gazdasági és társadalmi előfeltételei [ennek] mind megvannak. Nyár végéig nyugodtan el lehetne érni a Dnyeszter vonalát a Déli szárnyon, ami megengedné, hogy a háborút a Ny[ugat]i hadszíntéren is döntő céllal ." Arra itt és most Szálasi nem tért ki, hogy ezt az elsöprő, nagy déli offenzívát milyen erőkkel, illetve csodafegyverekkel képzelte végrehajthatónak. Szálasi biztos, hogy igazat mondott 1945 decemberében, amikor a népbíróság előtt azt , hogy: „Egészen ez év április közepéig hittünk a német győzelemben. Ezt vezérkari tudásomra és Hitlerrel történt megbeszélésemre alapítottam."

Ezen a napon történt október 02.

1924

A Népszövetség elfogadja a nemzetközi viták békés rendezéséről szóló genfi jegyzőkönyvet.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő