Szálasi Ferenc elmeállapota

Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.

1.

  

Szálasi Ferenc - Cél és követelések

HITVALLÁS

 

Isten megadta, az Élet megerősítette,

a Nép szentesíti, e Háromság végrehajtja!"

NAP

 

Minden hatalom a néptől ered.

A népfelség eredeti, az államfelség eredő hatalomjog. A népfelség államhatalom alakjában átadja élő akaratát kiválasztottjának, hogy a népfelség érdekeit belső és külső vonatkozásaiban biztosítsa és megvédje; felhatalmazást ad neki jogok gyakorlására, másfelől az államvezetést rábízva, kötelességeket szab meg számára.

Az állam egész rendszerét a politika irányítja. A politikától szült terveket az állam teljes szervezete végrehajtja. A végrehajtásból adódó erkölcsi, szellemi és anyagi gyümölcsöket az államhatalom és az egyén megosztja az alkotmányban cikkelyezett vagy abban gyökerező igazságos törvények alapján.

A politika művészet. Alkotóelemei: az állam történelmi, földrajzi, erőforrás, nép és társadalomjogi helyzete, valamint egyetlen koponya, mely a tények helyes felismerése alapján idejében meglátja;

hogy az államnak mi a hivatása, ennek folyományaképpen milyen célt tűzhet ki, vagy államalkotó elemei érdekében kényszerből milyen célt kell kitűznie: ez az államcél;

hogy a célt hogyan, milyen eszközökkel, mi módon, milyen sorrendben és mikor érheti el, a cél érdekében az eszközöket hogyan kell megszerveznie, kiépítenie, fejlesztenie és gyümölcsöztetnie: ez az államélet.

Államcél és államélet egymást szervesen ki kell egészítsék, egymással párhuzamosan kell haladniuk. Ennek a szervezett párhuzamnak élőszóban meghatározott, ésszerűen és célirányosan alkotott törvénye, az állam munkaruhája: az alkotmány. Ezen az alapon épül az államösszesség dicsőségének, nagyságának és boldogságának háza.

Az államban csak egy politikus van: a vezetőpolitikus, aki egyetemlegesen intézi az államéletet az állam célkövetelései szerint. A többi szakember. A vezetőpolitikus az állam első szolgája, az államcélra való törekvés első munkása. Ő tervezi, szerkeszti és állítja munkába az államgépezetet.

Ezen a napon történt július 20.

1944

Sikertelen merénylet Claus von Stauffenberg ezredes által Adolf Hitler ellenTovább

1969

Neil Armstrong holdsétája - "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek"Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Idei második lapszámunkban szerzőink a 20. század első felével kapcsolatos forrásokat mutatnak be. Mind a négy forrásismertetés többrészes. ezek közül háromnak olvasható a 2026/2. számban az első része.

Friss lapszámunkban az egyetlen forrásismertetés, amelynek a második részét lehet olvasni Bede Erika (doktorandusz, Babeş-Bolyai Tudományegyetem) munkája, aki folytatta a magángyűjteményként létező családi örökség bemutatását. Az ismertetés második részében a magyarországi katonaidőhöz kapcsolódó levelek állnak a fókuszban.

Szintén a második világháborúban keletkezett egodokumentumot mutat be Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára), aki Halmi (Hauk) László karpaszományos tizedes frontnaplóját ismerteti. A forrás a hadtörténelem számára kuriózumnak mondható, mivel a szerző alakulatának (38/II. zászlóalj) 1942–1943. évi harctéri szolgálatáról kevés ismerettel rendelkeztünk. A forrásismertetés első részében a magyarországi indulástól egészen a Donig történő felvonulásig olvasható a napló.

Szuda Krisztina Eszter (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) korábbi kutatásainak alanyát-tárgyát, vagyis a korábban „pánszlávizmussal” megvádolt Ľudovít Jaroslav Hrdlička néhai tótkomlósi evangélikus lelkész családi irathagyatékát mutatja be. Az ismertetés első részében a Matica Slovenská turócszentmártoni levéltárában kutatható forráscsoport részletes leírása olvasható.

Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Apponyi Franciska grófnő szociális tevékenységének kezdetére fókuszál. A forrásismertetés első részében olvasható, hogy Apponyi Franciska házasságát követően miként kapcsolódott be az első világháború előtt a katolikus nőmozgalmak karitatív működésébe.

Az idei második számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az lapunk továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban. 
 

Budapest, 2026. június 29.

Miklós Dániel
főszerkesztő