Szálasi Ferenc elmeállapota

Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.

hosszú éveken át volt alkalma Szálasit megfigyelni, jól látta, hogy Szálasi „szentebbet nem ismert, mint saját egyéni, hatalmi érvényesülését." Felismerte, hogy Szálasi hajlamos volt „saját énjének a lehetőségekkel ellentétes módon való" értékelésére, túlbecsülésére, „magyar Duce-ségre és európaszervezési rendeltetésű hungarista ideológia termelésére való öntúlbecsülés"-re.

 
Málnási Ödön

Mindezek a jellemvonások Málnási szerint a több mint kétéves, végig magánzárkában töltött börtönbüntetése alatt csak súlyosbodtak, társulva klausztrofóbiás kényszerképzetekkel. Szálasi kiszabadulása után nem szívesen tartózkodott kisebb szobákban, mindig szabad levegőre, nagy sétákra vágyakozott - írta Málnási dr. Szálasi mindenkitől vak engedelmességet követel meg, ezért pártjából nem nemzetiszocialista mozgalom, hanem „egy személyhez tapadt hitbuzgalmi egyesület lett" - fogalmazta meg Málnási dr., aki nem tette fel a kérdést, hogy ez kizárólag Szálasi jellemtorzulásának az eredménye, vagy Szálasi tudatosan másolta-e Hitlert és Mussolinit? A „koreszme", a szélsőjobb- és baloldalon egyaránt ekkoriban a centralizált, egy vezér által teljhatalommal irányított pártok kiépítésének-megszervezésének kedvezett. Szálasi közvetlen munkatársainak, barátainak, Csia Sándornak, Vajna Gábornak és a többieknek bizonyosan nem volt kifogásuk az ellen, hogy Szálasi pártjuk és mozgalmuk vitathatatlan vezére legyen. 1940 végén Málnási még nem tartotta közveszélyesnek Szálasit. „De mihelyt az európai események alakulása pártjával való tevékenységének közveszélyes lehetőséget biztosít, büntetőjogi beszámíthatatlansága folytán therápikus eljárást igényel." -

Javasolt gyógymódja meglehetősen egyszerű volt: Szálasit elmegyógyintézetbe kell zárni, kellő minőségű táplálás mellett esetleg néha 32-34 fokos fürdőt, sok sétát, szabadban mozgást kell neki biztosítani. Egyéni hajlamainak megfelelően szórakoztatását stratégiai, hadtörténeti, szociálpolitikai könyvek, folyóiratok, napilapok olvasásával, jegyzetelésével kell biztosítani.

Szirmai Rezső újságíró és Gartnerf Pál pszichoanalitikus orvos 1945 decemberében kétszer tudott Szálasival az Andrássy út 60-ban, a volt Nemzetvezető börtöncellájában hosszasabban elbeszélgetni. Szirmai is felismerte, amit Szálasi írásaiból, beszédeiből bizonyítani lehet, hogy Szálasi: „Hisz abban, amit mond. Komolyan veszi sajátmagát. Csodálattal adózik saját rögeszméinek." Mivel az Andrássy út 60-ban Szirmai és Gartner rajta kívül még csaknem két tucat főbb háborús bűnössel tudott hosszasabban elbeszélgetni, hitelesnek tűnik megállapításuk, mely szerint a főbűnösök közül csak egyetlen egy ember, Szálasi tartotta meg

Dr. Gartner, Bakodyval ellentétben, úgy vélte, hogy „Szálasi nem elmebeteg, hanem skizoid pszichopata (életidegen kóros személyiség)." Ugyanakkor e sommás megállapítás előtt, bár nyilvánvalóan nem ismerhette dr. Bakody 1939-es diagnózisát, hozzá hasonlóan , hogy Szálasi: „Egész életvezetése, túlértékelt eszméi, közösséget kereső lelkivilága (valójában lelki egyedülléte), kifejezései bizarrsága, csökkent valóságérzéke, kóros önértékelése, 'küldetésébe' vetett hite, zavaros ideológiája, skizoid pszichopátia diagnózisnak felvételét teszik jogosulttá."

Szálasi nyilas pártkönyve

Bakody főorvos Szálasi Ferenc elmeállapotáról készített diagnózisát teljes terjedelmében tesszük közzé, csak az írógépéről vélhetően hiányzó hosszú mássalhangzókat javítottuk külön jelzés nélkül. Mellékeljük az elemzett Szálasi-művet is, jelezve az általunk használt, a Gede Testvérek Könyvkiadó féle kiadvány oldalszámát (Bp., 2000. 83-99.). Ahol Bakody dr. pontos oldalszámot ad meg, ott szögletes zárójelben közöljük az általunk használt melléklet oldalszámait. Bakody Aurél idézetei több alkalommal eltérnek a Cél és Követelések helyesírásától, amit mindkét forrásnál tudatosan az eredeti formában hagytunk.

Ezen a napon történt január 27.

1944

A szovjet Vörös Hadsereg áttöri Leningrád több mint 2 éve tartó német blokádját.Tovább

1945

A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja a birkenaui és auschwitzi koncentrációs táborokat.Tovább

1967

Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-EgyezménytTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő