Szálasi Ferenc elmeállapota

Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.

hosszú éveken át volt alkalma Szálasit megfigyelni, jól látta, hogy Szálasi „szentebbet nem ismert, mint saját egyéni, hatalmi érvényesülését." Felismerte, hogy Szálasi hajlamos volt „saját énjének a lehetőségekkel ellentétes módon való" értékelésére, túlbecsülésére, „magyar Duce-ségre és európaszervezési rendeltetésű hungarista ideológia termelésére való öntúlbecsülés"-re.

 
Málnási Ödön

Mindezek a jellemvonások Málnási szerint a több mint kétéves, végig magánzárkában töltött börtönbüntetése alatt csak súlyosbodtak, társulva klausztrofóbiás kényszerképzetekkel. Szálasi kiszabadulása után nem szívesen tartózkodott kisebb szobákban, mindig szabad levegőre, nagy sétákra vágyakozott - írta Málnási dr. Szálasi mindenkitől vak engedelmességet követel meg, ezért pártjából nem nemzetiszocialista mozgalom, hanem „egy személyhez tapadt hitbuzgalmi egyesület lett" - fogalmazta meg Málnási dr., aki nem tette fel a kérdést, hogy ez kizárólag Szálasi jellemtorzulásának az eredménye, vagy Szálasi tudatosan másolta-e Hitlert és Mussolinit? A „koreszme", a szélsőjobb- és baloldalon egyaránt ekkoriban a centralizált, egy vezér által teljhatalommal irányított pártok kiépítésének-megszervezésének kedvezett. Szálasi közvetlen munkatársainak, barátainak, Csia Sándornak, Vajna Gábornak és a többieknek bizonyosan nem volt kifogásuk az ellen, hogy Szálasi pártjuk és mozgalmuk vitathatatlan vezére legyen. 1940 végén Málnási még nem tartotta közveszélyesnek Szálasit. „De mihelyt az európai események alakulása pártjával való tevékenységének közveszélyes lehetőséget biztosít, büntetőjogi beszámíthatatlansága folytán therápikus eljárást igényel." -

Javasolt gyógymódja meglehetősen egyszerű volt: Szálasit elmegyógyintézetbe kell zárni, kellő minőségű táplálás mellett esetleg néha 32-34 fokos fürdőt, sok sétát, szabadban mozgást kell neki biztosítani. Egyéni hajlamainak megfelelően szórakoztatását stratégiai, hadtörténeti, szociálpolitikai könyvek, folyóiratok, napilapok olvasásával, jegyzetelésével kell biztosítani.

Szirmai Rezső újságíró és Gartnerf Pál pszichoanalitikus orvos 1945 decemberében kétszer tudott Szálasival az Andrássy út 60-ban, a volt Nemzetvezető börtöncellájában hosszasabban elbeszélgetni. Szirmai is felismerte, amit Szálasi írásaiból, beszédeiből bizonyítani lehet, hogy Szálasi: „Hisz abban, amit mond. Komolyan veszi sajátmagát. Csodálattal adózik saját rögeszméinek." Mivel az Andrássy út 60-ban Szirmai és Gartner rajta kívül még csaknem két tucat főbb háborús bűnössel tudott hosszasabban elbeszélgetni, hitelesnek tűnik megállapításuk, mely szerint a főbűnösök közül csak egyetlen egy ember, Szálasi tartotta meg

Dr. Gartner, Bakodyval ellentétben, úgy vélte, hogy „Szálasi nem elmebeteg, hanem skizoid pszichopata (életidegen kóros személyiség)." Ugyanakkor e sommás megállapítás előtt, bár nyilvánvalóan nem ismerhette dr. Bakody 1939-es diagnózisát, hozzá hasonlóan , hogy Szálasi: „Egész életvezetése, túlértékelt eszméi, közösséget kereső lelkivilága (valójában lelki egyedülléte), kifejezései bizarrsága, csökkent valóságérzéke, kóros önértékelése, 'küldetésébe' vetett hite, zavaros ideológiája, skizoid pszichopátia diagnózisnak felvételét teszik jogosulttá."

Szálasi nyilas pártkönyve

Bakody főorvos Szálasi Ferenc elmeállapotáról készített diagnózisát teljes terjedelmében tesszük közzé, csak az írógépéről vélhetően hiányzó hosszú mássalhangzókat javítottuk külön jelzés nélkül. Mellékeljük az elemzett Szálasi-művet is, jelezve az általunk használt, a Gede Testvérek Könyvkiadó féle kiadvány oldalszámát (Bp., 2000. 83-99.). Ahol Bakody dr. pontos oldalszámot ad meg, ott szögletes zárójelben közöljük az általunk használt melléklet oldalszámait. Bakody Aurél idézetei több alkalommal eltérnek a Cél és Követelések helyesírásától, amit mindkét forrásnál tudatosan az eredeti formában hagytunk.

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő