Forrás

  

Dr. Bakody Aurél főorvos szakvéleménye Szálasi Ferenc elmeállapotáról

  

Nagyméltóságú

dr. Benárd Ágoston v. miniszter, orsz[ág]gyűl[ési] képviselő úrnak!

 

Szálasi Ferenc „Cél és követelések"  című 16 oldalas kiadványát átvéve, azt abból a szempontból tettem vizsgálat tárgyává, hogy abból minő következtetések vonhatók szerzőjének elmeállapotára elmeorvosi szempontból.

Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy magam a politikai életen teljesen kívül állok, saját politikai felfogásom a magántulajdon

kultúra alapján áll kultúra szempontjából elviselhető fokú szociális gondoskodás határáig, tehát éles elvi differenciák semmilyen irányból sem irányítanak.

Módszertani szempontból előrebocsátom, hogy Szálasi Ferencet soha nem láttam, vele nem beszéltem, róla is csak annyit tudok, mint az újságolvasók, s így nézeteim kizárólag ezen írásművére támaszkodnak. Az elmeorvos gyakran van abban a helyzetben, pl. a végrendeleti perek esetében végzett

vizsgálatok idején, hogy kizárólag írásművek alapján mondjon véleményt a vizsgált elmeállapotáról, vizsgálódásom módszere tehát elmeorvosilag nem kifogásolható.

Előre kell bocsátanom azt is, hogy téves laikus hiedelem lenne az, hogy az elmeorvos valakiről vagy azt állapítja, meg hogy elmebeteg, vagy azt, hogy épeszű. Az elmebetegség nem is orvosi fogalom, mert sokszor látjuk hogy valaki megállja a helyét az életben, sikereket is érhet el, senki nem is mondja ki a gyanúját sem hogy elmebeteg áll előttünk, hanem ez csak akkor derül ki, mikor az illető valamely jogi komplikációba keveredik, amikor azután internálására vagy gondnokság alá helyezésére, vagy büntetőjogi

kerül sor, holott úgynevezett , nem külső okból keletkezett és nem lefolyó elmebetegség esetében ugyanolyan elmebeteg volt az illető egész életében. Az elmebetegség megállapítása tehát egy rendészeti kérdés a világ előtt és az elmeorvosi elemzés eredménye közömbös a társadalomra, míg egy veszély elhárításáról nincsen szó. A óta kifejlődött orvospsychológiának alaptétele, hogy feltárultak az elmekórházak kapui, és fokozatos átmenettel

több betegeszű embert találunk a külvilágban, mint a zárt intézetekben.

	[X] Eredetiben kézzel, ceruzával aláhúzott szavak.

Tudomásul kell vennünk azt is, hogy az endogén jellegű elmebetegségek feltűnő tünetek (hallucinátiók, téveseszmék, öntudatzavarok, nyugtalanság stb.) kíséretében való kifejlődése előtt is olyan abnormis jellemalakulások szoktak észlelhetők lenni, amelyeket a környezet vagy a nem szakorvosok többnyire mint különcséget, mint , mint ideges terheltséget stb. neveznek el, melyekről azonban az elmeorvos tudja, hogy azok csak a tünetek fokában térnek el a psychosistól, a kétségtelenül kifejlett elmebajtól, de a tünetek orvospsychológiai jellege és együttese azt bizonyítja, hogy az endogén elmebaj, mint betegségi készség már teljesen fennállott, csak a tünetek még nem élesedtek ki, mert az ehhez felhasznált környezethatások, élmények még nem jelentkeztek. Mikor azonban a kóros jellem alkalmas környezethatás és élmények sodrába kerül, a psychosis lendületet vesz, azután elbocsátjuk az elmekórházból, közben az illető esetleg produkál is valamit, később újra megbetegszik s így tovább. Nincs semmi kétség, hogy a ki még nem bontakozott elmebaj állapotában levő, de az elmebetegség tüneteit már viselő kóros elmeéletű ember, a kóros jellem már az elmebaj kibontakozása előtt vagy anélkül is olyan beteg elmemechanizmusok sodrában él, melyek az összes veszélylehetőségeket nyitva tartják, amelyek különben csak a kifejlődött, vagy rendészeti komplikációi miatt már betegnek kimondott elmebajosok esetében fennállnak, vagy fenyegetnek. Sőt bizonyos körben ezeknek az abnormis jellemű ún. félbolondoknak a veszélye nagyobb, mert nehezebben felismerhetők és mert társadalmilag aktívak.

Egyik könyvemben irodalmi adatok alapján bővebben megírtam, tehát nem célzatos megállapítás az, hogy elmebetegek és kóros elmeéletű nem elmebetegek különös gyakorisággal merülnek fel a politikai életben, főleg a forradalmi jellegű mozgalmakban, s igazán azt kell mondani a nyitott szemű elmeorvosnak, hogy nem is olyan érthetetlen az, hogy a világboldogító forradalmárok közül határtalan sikereket ér el az, aki a forradalmi vezetést szerencsére ép ésszel, reális psychológiai érzékkel vagy egy sötétben bujkáló psychiáter tanácsadóval párosítja. Különösen felhívom a figyelmet Gaston Roffenstein: Zur Psychologie und Psychopathologie der Gegenwartsgeschichte című, 1921-ben, Bircher kiadónál Lepzigben megjelent kis füzetére, amely a bohémien

a súlyos psychopathákig a forradalmi vezérkedés hatalmi, képzeleti és érvényesüléspsychológiai feltételeit elemzi, és tisztázza azt az antagonizmust, mellyel az államférfinak és a politikusnak a forradalmárok ezen csoportjával való szembenállására jellemző. Azt hiszem ez a pont az, ahol megszűnik a politikai módszerek (programátvétel stb.) lehetősége és a személyes fellépés elkerülhetetlenné válik.

Még mindig az előrebocsátandók közé tartozik, hogy abnormis jellem vagy kifejezett elmebetegek szellemi tevékenysége számára elengedhetetlen a suggestív előkészített környezet s itt a korunkban sikerült külföldi diktatúrákon kívül magyar népünk messiást váró, mert megzavart lelki egyensúlyát kell [fel]ismernünk.

Ismeretes hogy minden nagyobb elmekórházban találunk olyan teljesen rendezett viselkedésű és összefüggő gondolkozású elmebetegeket, kiknek elmeéletét az úgynevezett schizisek, hasadások jellemzik s ez sokszor semmi föltűnőt nem tartalmazó előadásuk mellett sokszor csak fogalmazványaikból állapítható meg. Erre adnak is alkalmat bőven, nem egyszer egész életüket azzal töltik, hogy intézetekben vagy kávéházakban a legkülönbözőbb világboldogító memorandumokat szerkesztik, s ezzel elárasztják a hivatalos helyeket, sajtót, sőt nemegyszer a politikai életet is. Ezeknek az elmeműveknek dicséretes szándékuk mellett legfőbb jellemző sajátsága szokott lenni a dagályosság és az irrealitás, okozója pedig többnyire az, hogy a beteg érvényesülését külső analógiák alapján keresi és hiányzik a kapcsolata a reális munka tényezőivel. A schizophreniás elmebetegségek nagy csoportjába tartozó betegek ezek, amely betegségi csoportban találjuk még a jellemző frázispuffogtató, bizarr logikájú, vagy logikátlan, új szavakat gyártó ún. neophráziás betegeket, különös hajlandósággal arra, hogy jelentéktelen tartalmú bölcsességeiket pathetikusan

, még az értelmileg tarthatatlan állításokat is, sokszor az akaratlagos affektusfokozás, az ún. affektusaugmentatió kíséretében, nem egyszer bizarr, egyéni stílusban vagy a gondolkozás és fogalmazás ún. technicismusainak, a megszakításoknak és befejezetlenségeknek vagy stereotyp ismétléseknek kíséretében, olykor jellemezve a szócontaminatiókkal, szóösszevonásokkal vagy alliteratiós szófűzéssel. E jellemző sajátságok nemcsak declarált elmebetegek, hanem a declarátiót megelőző állapotban levő, vagy a baj kifejlődési fokán levő, disponált embereken, úgynevezett schizoid psychopathákon is észlelhetők. Mindezeknek psychológiailag összefoglaló jellemző sajátossága az, amit , a steinhofi

elmekórház

	[X] E szót kézzel, ceruzával utólag írta e helyre Bakody dr.

igazgató összefoglaló monográfiája úgynevezett, hogy: Störung der Form in Bezug auf den Inhalt, magyarul a forma és tartalom közötti aránytalanság.

Egyáltalán nem érintve Szálasi programjának értékelését, tisztán formai alapon a Cél és Követelések következő sajátságai állapíthatók meg.