Szálasi Ferenc elmeállapota

Az alább közölt levelet dr. Bakody Aurél lipótmezei elmegyógyász főorvos készítette Szálasi Ferenc elmeállapotáról. Az írásmű alapját a Nemzet Akaratának Pártja Cél és követelések című programja képezte, ami a későbbi nyilas nemzetvezető irománya volt. A bonyolult nyelvezettel és mondatfűzéssel megírt szakvélemény nem csupán Szálasiról ad egyértelmű ítéletet, hanem egyben rendkívül érdekes korjelző forrás is. A jobb érthetőség kedvéért közöljük az 1935-ben készült pártprogramot is.

1. Míg a nagy külföldi diktátornak Mussolininek költőileg sűrített értelmű, irodalmi frazeológiája mindig reális, érthető tartalmat takar, addig Szálasi írásában gyakori az, hogy a kifejezés arányai és a benne burkolt tartalom között mértéktelen aránytalanság van, az analógia tehát csupán külső. Ilyen már a cím is, amely tautológia. Ilyen a hátlapon adott tervezet a további irodalmi munkásságra. Ilyen a bevezető mottó, melyben az Isten, élet és nép differenciálása értelmileg megfoghatatlan, illogikus. Ugyanilyen értelmetlen modorosság, tartalmatlan frázispuffogtatás a 9. [7.] oldal 9. pontjának második bekezdése, vagy a 13. oldal [12.] harmadik bekezdésében olvasható az a kívánsága, hogy a forgalom leegyszerűsíttessék. Mi ez, kérdezheti mindenki. De ilyen külsőleges utánzás, affektált modorosság az egész program is, amely a maga jóhiszemű általánosságával egyszerre mindent felölel, nagyobbrészt olyanokat amit minden kormányzat akar, vagy már meg is valósított, pl. a deviza és arany bevonását. Ezt mégis a szellemi önállóság, sőt a forradalmi radikalizmus és az egyéni lendület pathosába burkolni, nem más mint a forma és tartalom közötti aránytalanság, tehát jellemző schizophren lelki sajátosság.

2. ennek a modorosságnak egyik részlete az új szavak alkotása, a neophrásia, többnyire szóösszevonások, contaminatiók útján. Pl. életlépcsőzés (9. o.) [8.] akaratjog (6. o.), [4.] adottságkényszerített (10. o.) [9.], a családgazdálkodás szerves egybefektetése (12. o.), [11.] lakáskorszerűsítés (12. o.) [11.] a tehermentes kislét (13. o.) [12.]

3. a lelki zavarok e csoportjába tartozik a következő analógiás jellegű értelmetlenség, amit csak a pompázó hangzás indokol, de értelmi tartalma nincs: az államfelség adja az államcélt. (4. o.) [2.]

4. streotypia, alliteratiós gondolatkapcsolás révén előállott szófecsérlés, tehát jellemző schizophren gondolkozási zavar az 5. oldalon olvasható következő mondat: „Örökérvényűek, Örökkovászok, Örökmesgyék és Örökutak, melyeken az Ősföld népeinek haladniok kell". [3.]

5. még a symbolizáló tendencia sem idegen e kórképben. Ilyent is találtunk.

[14.] Más ezt nem így mondta volna, a képszerű beszéd e helyen keresett, indokolatlan, affektált.

6. feltűnéskeltő, váratlan, furcsa, úgynevezett bizarr szóhasználatok, különcködő mondatfűzések nem egyszer találkoznak, mint ahogyan a schizophren embert bizarr öltözködéséről, mozdulatairól, életvezetéséről ismerjük meg. Olyanok ezek mint a schizophren beteg grimaccai, csak itt szóban. „A népfelség eredeti, az államfelség eredő hatalomjog". Ez az elméleti szembeállítás egy népszerű, a tömegeknek szánt politikai iratban tiszta bizarrság, feltűnéskeresés. (1. o.). [1.] Ugyanott írja, hogy a politikai művészet alkotóelemei: az állam történelem-, földrajz- erőforrás-, nép- és társadalomjogi helyzete. Ez értelmileg sem helytálló, mert a népjogi helyzet az egyetlen koponya művészetében miként szerepelhet, az erőforrás sem alkotóeleme a művészetnek, hanem legfeljebb feltétele a művészet mikénti kifejtésének, de így a szóhalmozás ezen formájában a mondat csak hangzatosságával különcködik, anélkül hogy érthető, sőt közérthető lenne. De igaz, hogy a tömegeknek a kritika nem erős oldala. Mivel nem hiszem, hogy Szálasi erre számított volna, ezt is, mint bizarrságot kell elkönyvelnem. A 4. oldalon [2.] olvasható: az államhatalomnak megkötötten és megkötően kell irányítani. Józanul azt lehetne talán mondani, hogy az államhatalom szabályozza az alattvalók életét, de maga sem szabályokon felüli önkényben él. Ezt az értelmet csak feltűnést keltő, különc fogalmazással, tehát bizarr gondolatmenettel magyarázhatjuk.

Ugyanilyen bizarr fogalmazás a 4. oldalon olvasható, de visszatérő azon meghatározás, amely a népek társ- és sorsközösségéről beszél. [2.] Én nem értem, hogy mi a társközösség, ennek használatát csak az igazolhatja, hogy igen bölcsen hangzik bár nem az.

7. a jellemző schizophren logika bizarrságait tanúsítja az 1. oldal [1.] ezen állítása: Az államban csak egy politikus van. A többi szakember. Tudjuk, hogy ez sajnálatos módon nem áll, sőt Szálasi idejében sem állhat meg, mert vannak még az államban egyéb suszterek is. Ilyen példa a 4. oldalon [2.]: Az Ősföld hivatásából a

megalkotta az államcélt. Ez a mondat teljesen logikátlan és bizarr, sőt így értelmetlen. Ugyancsak a mondat logikus felépítésének hiánya olvasható az 5. oldal [3-4.] utolsó mondatából, amely a geopsychikai befolyásolás tudományosan ismert tényét oly különc és értelmetlen fogalmazásban ismerteti, amely schizoid mysticismusnak, bizarrkodó gondolatkapcsolásnak élénk példája. A 6. oldalon [4.] előbb leírja, hogy a népfelség alapja az Isten, paraszt, polgár és katona, amely összeállítás máris felordít bizarrságával, de pár sorral később zavartalan logikátlansággal már azt állapítja meg, hogy az államfelség alapja az, hogy: adok, hogy adj! Épeszű ember azt mondaná, hogy az állami együttélés alapja a kölcsönös támogatás, jellemező schizophren logika kell, hogy erről a reális tapasztalatról azt állítsa, hogy ez nem az állami életnek, hanem az államfelségnek az alapja. Itt a fogalmaknak olyan ködös összecserélése mutatkozik, mely mellett a programszerű hirdetést csak a bizarr szerepkeresés, a logikátlan elhivatottság érzet magyarázza meg.

8. hogy ez a logikátlan logika, amelyet bizarrsága miatt nevezünk schizophren logikának, minő értelmi silányságokhoz, sőt értelemkizáró frázisokhoz vezet, annak több példáját találjuk. Csak az író autismusával, saját csodálatában való affektív elmélyedésével magyarázható, hogy ezt fel sem ismeri. Így a 6. oldalon [4.] azt olvassuk: aki életet nem ad, az életet nem kap! Azt amit előtte ír, hogy aki nem ad az államnak, az a Szálasi államtól nem is kaphat semmit, meg lehet érteni, de mikor közvetlenül azt írja, hogy az egyén is csak akkor kap életet, nemcsak az állammal való viszonylatban, ha életet ad, is akár az apa és fiú, akár az elesettek és koldusok sociális segélyére értjük, egyformán tarthatatlan értelmetlenség. Ugyanígy nélkülözi az értelmet mottójának az a modoros frázisa, hogy az élet megerősítette az általa írottakat. Hogyan, hol? Ugyanilyen értelmetlenség az 1. oldal [1.] azon állítása, hogy az alkotmány élőszóban lenne meghatározva, és hogy az államcél és az államélet egymással párhuzamosan haladhatnának. Hogyan valósíthatja meg akkor egyik a másikat. A cél pedig ugyebár megvalósításra vár. Értelmet kizáró koncepció az, hogy a Hungária ősföldben egyesült

pl. az egységes nemzet megalkotását fogadják el, amit az író a 4. oldalon [2-3.] követel. Még egységes hazát talán igen, mert ez is kétséges, de a bosnyák egy nemzet legyen a magyarral? Ezt a legegyszerűbb értelmes paraszt se mondotta volna. Minden értelmet nélkülöz a 6. oldalon olvasható ez a mondat: a polgár államba tömörült népek érdek-, az állam közalanya. Mit akart mondani Szálasi az érdekről? Aki ezt ebből megérti, az éljen soká.

9. értelmi fokának, kritikaképességének nívótalansága egyesülve a forma és tartalom közötti aránytalansággal, a modoros affektáltsággal elvezet oda, amit a schirophren betegcsoport

formáinál látni szoktunk, a pózoló doceáláshoz. Ez az, mikor hebephren gyermekek a szüleiket, tanítóikat oktatják, az értelmi fölényt pózolva. Ilyen hétköznapi igazságok minden alkalomszerűség nélkül való szajkózása a könyv államtudományi iskolázottsága mellett erre semmi szakszerű jogcímmel nem bíró szerző részéről és nem is alkalomszerűen az [az], amit a 3. oldal [4.] második, harmadik, hetedik és kilencedik és a 4. oldal [5.] bekezdésében, mint alapvetést az alkotmányjogász pózával előad. Mindez kritikájának infantilizmusára enged következtetni.

10. ha nem bizarrkodás ez is, ugye logotripsisnek, a beszéd alkalomszerűtlen megszakításának jele a 4. oldal [7.] utolsó mondata, amely a mondatot alkalomszerűtlenül félbeszakítja.

11. a schizophren gondolkodás egyik alapvető sajátsága az, amit németül wirklichkeitsfremd-nek, valószerűtlennek, magyarul, magyarul inkább kótyagos fantaszticismusnak mondhatunk. Az autistikus, köldöknéző schizophren ember az, aki a realitást teljesen kizárva gondolatmenetéből, építgeti a légvárakat, s mint politikai tényező, ezzel a kritikátlanokat egyfelől elragadja, másfelől magával viszi az irreális, megvalósíthatatlan követelések ingoványára. Ez a legnagyobb veszély egy schizophren néptribun esetében. Számos példa akad erre Szálasinak ebben a rövid könyvében is. A 4. oldal [8.] 6. bekezdésének utolsó sora szerint a szocializmusban a kötelességteljesítő jogot kap egyéni élete méltó lefolytatására. Nagyon valószínű, hogy az a ki jogára hivatkozva tartja a tenyerét, mást ért majd méltó életforma alatt mint a „koponya" . Ilyen irrealismus, mikor az Ősföld heterogén népi elemeitől egységes nemzet alakítását várja el. (4. o). [3.] Ilyen az 5. oldalon [6.] olvasható egész 3. pont. Ilyen az 5. o. [6.] hatodik bekezdése, a 9. oldal [7.] 10 pontjának második bekezdése, noha a vezérkar szó használata az eddigiek után nem éppen csábító lehetőség. Mértéktelenül kritikátlan illusió a 9. oldal [8.] utolsó sora, az összes kivándorlottak visszatelepítése. Vagy nem az összeseké? Gratulálni lehetne ahhoz a merész optimizmushoz, amely még egy nemzetközi sajtótörvény és sanctiók létrejövetelét is programjába iktatja. De hol itt a realitás, kérdezi mindenki. Teljesen irreális, mert soha ki nem vihető programpont pl.: az, hogy 1939-től 1920-ig visszamenően az államterületéről kiszökött vagyonokat revideálja. [10.] Hol van már a tavalyi hó és a húsz évvel ezelőtti

Ezt egy nemzetvezér biztosan tudja is, de irrealizmus miatt nem ismeri fel ez a szerző. Ugyanilyen, mint k. u. k. vezérkarra mondták, „mit von jeglichen Sachkenntmissen unbetrübten vall a 13. oldalon [12.] foglalt 25 és 26. sorsz. követelés, amely tulajdonképpen nyitott ajtót dönget. Kétségtelenül irreális álmodozás a 14. oldalon [13.] említett azon követelés, hogy az összes biztosítások ne csak államosíttassanak, hanem kötelezővé tétessenek. Teljesen elképzelhetetlen rendszabály, hogy mindenkit kötelezzenek fizetni, akinek van már biztosítása, de akinek nincs azt, nem. Ha pedig nem így érti, hanem a biztosítást mindenkire és mindenre nézve kötelezővé teszi s az állam átalakul biztosítóintézetté, ki fedezi a díjakat és a viszontbiztosítást. Ez a biztosítási mathematika realitást szuverénül felrúgó álom jellemzően kóros tünet, mert komolytalanságában nem merünk hinni.

12. ha még hozzá vesszük a pathosnak azt a biblikus

, amely világi tartalmú könyvekben egyenesen a megszállottság s az ezzel kapcsolatos akaratlagos affektusduzzasztás, az affektusaugmentatió tünetét meríti ki. (15. o.) [14.] „valljuk és erős hittel hiszi" ezt ismételgetve, végül affektusaugementatiót grafikusan is kifejezve a könyv befejezésének térelosztásával és typografiájával, meg kell állapítanunk, hogy

Szálasi Ferenc 1935-ben kiadott Cél és Követelések című munkája a schizophren lelkiállapotra kardinálisan jellemző elmetünetek oly sokaságát mutatja, hogy még annak is, aki politikai téren a magyar elmetünetek oly sokaságát mutatja, hogy még annak is, aki politikai téren a magyar messiásvárás kielégítését vagy egyes programpontok tekintetében a maitól eltérő kormányzást követelne, s így a Szálasi mozgalomnak híve vagy követője lenne, a legnagyobb aggodalommal kell tekinteni Szálasi elmealkotottságára s a magyar jövő érdekében legalább is arra törekedni, hogy őt és mozgalmat egymástól szeparálják és más vezetőre bízzák. Szálasi jelenlegi martyr tetszelgése csak arra alkalmas, hogy a mozgalomban pont annak a személyi hitelét növeljék, kivel szemben az eddigiek alapján is a legsúlyosabb elmeorvosi aggályok, sőt bizonyítékok állanak fent.

Kérve és ígéretedre hivatkozva, hogy egem, aki politikai küzdelmekre sohasem vállalkoztam betegségem miatt, tisztán hazám érdekében megirt soraim folytán a nyilvánosságnak ki nem méltóztatsz szolgáltatni, bár minden kompetens szakember és nem szakember előtt helyt állok érte, maradtam tisztelő igaz híved:

 

Budapest, 1939. január 28.

 

                                                                       egyetemi magántanár

közkórházi elmeoszt. főorvos

kir. törvényszéki elmeorvos

 

Jelzet: MTA Pszichiátriai Gyűjtemény, Személyi iratok. Aláírás nélküli, géppel írt tisztázat.

Ezen a napon történt szeptember 25.

1918

Megalakult a Szent Imre Kör Segítő Bizottsága, amely a Pro Juventute Catholica akció szerveként működött. Ez volt a kör legjelentősebb...Tovább

1920

A Nemzetgyűlés elfogadta a numerus claususról szóló törvényjavasla-tot.Tovább

1931

Budapesten, a Royal moziban levetítik az első magyar hangosfilmet, „A kék bálvány”-t.Tovább

1956

Üzembe lép az első transzatlanti telefonkábel.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő