Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Bevezető 

1962. október 20-án, szombat reggel, ötvenhat fős szerény kis csapat várakozott indulásra készen a pesti

, hogy hivatalos útra az osztrák fővárosba utazzanak. Az idő szép volt, az út kellemesnek ígérkezett. Az utazás izgalmát csak fokozta, hogy nem akármilyen járművön utaznak Ausztria fővárosába, hanem a bemutatkozó látogatásra Bécsbe induló Sirály II. szárnyashajón. A várakozó utasok ekkor még nem is sejtették,milyen „ünnepélyes fogadtatás" készül számukra.

De ne vágjunk a történet elébe, ismerkedjünk meg röviden a két ország közötti politikai helyzettel és a hajózás új kihívásaival, amelyek az 1962-ben Magyarországra érkező első szárnyashajókhoz

.

A második világháború alatt, majd az azt követő szovjet megszállás miatt az utazások lehetősége a mélypontra süllyedt. A vasfüggöny leereszkedése után pedig nemcsak a nyugati, de a szocialista országok felé is lezárult a határ. 1956 után indulhatott meg újra a szocialista országok felé az utazás lehetősége, majd fokozatosan a nyugati utazási feltételek is javultak. A Duna, mint fontos nemzetközi hajóút jelentős szerepet játszott ebben.

Az utazni szándékozó átlag magyar állampolgárnak - különösen vízi úton - 1962-ben éppen olyan elérhetetlenül távolinak tűnt Bécs, mint egy akkori osztrák állampolgárnak Budapest. A kettéosztott Európát ekkor még hidegháborús légkör lengte körül, ám a „nagypolitika" mozgásai már sejtetni engedtek bizonyos enyhülést Magyarország és Ausztria között. A Kádár-kormányzat nyugati nyitási törekvéseiben különleges szerepe volt a magyar-osztrák viszonynak. A hagyomány, a földrajzi közelség, a gazdasági motiváció, az állampolgárok százezreinek személyes érdekeltsége kiemelt jelentőségűvé és szinte természetessé tette a kölcsönös erőfeszítéseket a kapcsolatok normalizálására. Ausztriában az 1960-as évek elején alakultak ki a szocialista, illetve a szociáldemokrata párt hatalmi pozícióba kerülésével a közeledés belpolitikai előfeltételei. Az államközi kapcsolatok valójában csak 1964-re rendeződtek

, de amíg erre sor került, a két ország kapcsolatában különös súllyal esett latba a vízumpolitika kölcsönösségen alakuló kialakítása.

Szárnyashajó a Dunán, háttérben a Mátyás-templom

A vízumkiadási eljárás egyszerűsítése érdekében a Külügyminisztérium kollégiuma több ízben foglalkozott a kérdéssel. Kiemelték az Ausztriából hazánkba történő idegenforgalom növelésének politikai jelentőségét, s azt, hogy „kinti barátaink alátámasztják", hogy Ausztriából hozzánk látogató egyszerű, dolgozó kisember, hazatérve valóságos propagandistájává válik Magyarországnak. Éppen ezért
fontosnak tartották, hogy az Ausztriából Magyarországra történő utazásokat elősegítsék, s ennek érdekében „a meglehetősen elavult, nehézkes vízumrendszerünkben változtatást kell eszközölni". Kiemelt kérdés volt, hogy „a követség által határidőre kért vízumkérelmeket a jelzett időre megkapják", de a legfontosabb feladat mégis azok az adminisztratív jellegű változtatások voltak,
amelyek az adminisztráció csökkentését voltak hivatva elősegíteni és az ügyintézés meggyorsítását célozták. Ilyen konkrét intézkedés volt a nagyobb csoportok részére kollektív vízum kiállításának engedélyezése (párt, szakszervezeti utazások, sportolók), valamint a határidő lerövidítése. Ezen intézkedéseket osztrák részről is elengedhetetlennek

A forrásközlésünkben bemutatott dokumentumok azonban ezt az igyekezetet nem támasztják alá, sőt, az 1962. október 20-án a Sirály II. szárnyashajón Bécsbe érkező magyar kirándulócsoport számára hosszas huzavona után megtagadták a beutazó vízumot, s úgy

a helyzetet, hogy „magyar »provokátorok« egész hadserege akart betörni Bécs városának csendes falai közé"

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 06.

1912

Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább

1916

I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább

1917

A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább

1917

I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább

1938

Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő