Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Bevezető 

1962. október 20-án, szombat reggel, ötvenhat fős szerény kis csapat várakozott indulásra készen a pesti

, hogy hivatalos útra az osztrák fővárosba utazzanak. Az idő szép volt, az út kellemesnek ígérkezett. Az utazás izgalmát csak fokozta, hogy nem akármilyen járművön utaznak Ausztria fővárosába, hanem a bemutatkozó látogatásra Bécsbe induló Sirály II. szárnyashajón. A várakozó utasok ekkor még nem is sejtették,milyen „ünnepélyes fogadtatás" készül számukra.

De ne vágjunk a történet elébe, ismerkedjünk meg röviden a két ország közötti politikai helyzettel és a hajózás új kihívásaival, amelyek az 1962-ben Magyarországra érkező első szárnyashajókhoz

.

A második világháború alatt, majd az azt követő szovjet megszállás miatt az utazások lehetősége a mélypontra süllyedt. A vasfüggöny leereszkedése után pedig nemcsak a nyugati, de a szocialista országok felé is lezárult a határ. 1956 után indulhatott meg újra a szocialista országok felé az utazás lehetősége, majd fokozatosan a nyugati utazási feltételek is javultak. A Duna, mint fontos nemzetközi hajóút jelentős szerepet játszott ebben.

Az utazni szándékozó átlag magyar állampolgárnak - különösen vízi úton - 1962-ben éppen olyan elérhetetlenül távolinak tűnt Bécs, mint egy akkori osztrák állampolgárnak Budapest. A kettéosztott Európát ekkor még hidegháborús légkör lengte körül, ám a „nagypolitika" mozgásai már sejtetni engedtek bizonyos enyhülést Magyarország és Ausztria között. A Kádár-kormányzat nyugati nyitási törekvéseiben különleges szerepe volt a magyar-osztrák viszonynak. A hagyomány, a földrajzi közelség, a gazdasági motiváció, az állampolgárok százezreinek személyes érdekeltsége kiemelt jelentőségűvé és szinte természetessé tette a kölcsönös erőfeszítéseket a kapcsolatok normalizálására. Ausztriában az 1960-as évek elején alakultak ki a szocialista, illetve a szociáldemokrata párt hatalmi pozícióba kerülésével a közeledés belpolitikai előfeltételei. Az államközi kapcsolatok valójában csak 1964-re rendeződtek

, de amíg erre sor került, a két ország kapcsolatában különös súllyal esett latba a vízumpolitika kölcsönösségen alakuló kialakítása.

Szárnyashajó a Dunán, háttérben a Mátyás-templom

A vízumkiadási eljárás egyszerűsítése érdekében a Külügyminisztérium kollégiuma több ízben foglalkozott a kérdéssel. Kiemelték az Ausztriából hazánkba történő idegenforgalom növelésének politikai jelentőségét, s azt, hogy „kinti barátaink alátámasztják", hogy Ausztriából hozzánk látogató egyszerű, dolgozó kisember, hazatérve valóságos propagandistájává válik Magyarországnak. Éppen ezért
fontosnak tartották, hogy az Ausztriából Magyarországra történő utazásokat elősegítsék, s ennek érdekében „a meglehetősen elavult, nehézkes vízumrendszerünkben változtatást kell eszközölni". Kiemelt kérdés volt, hogy „a követség által határidőre kért vízumkérelmeket a jelzett időre megkapják", de a legfontosabb feladat mégis azok az adminisztratív jellegű változtatások voltak,
amelyek az adminisztráció csökkentését voltak hivatva elősegíteni és az ügyintézés meggyorsítását célozták. Ilyen konkrét intézkedés volt a nagyobb csoportok részére kollektív vízum kiállításának engedélyezése (párt, szakszervezeti utazások, sportolók), valamint a határidő lerövidítése. Ezen intézkedéseket osztrák részről is elengedhetetlennek

A forrásközlésünkben bemutatott dokumentumok azonban ezt az igyekezetet nem támasztják alá, sőt, az 1962. október 20-án a Sirály II. szárnyashajón Bécsbe érkező magyar kirándulócsoport számára hosszas huzavona után megtagadták a beutazó vízumot, s úgy

a helyzetet, hogy „magyar »provokátorok« egész hadserege akart betörni Bécs városának csendes falai közé"

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő