Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Az incidensről az október 21-én, vasárnap reggel megjelenő osztrák napilapok is cikkeztek. A polgári Illustrierte Kronen Zeitung szalagcímében „Trójai szárnyashajó"-nak titulálta a Sirályt, alcímében pedig a hangzatos „50 magyar »komcsi« vízum nélkül beúszott - de nem engedték partra őket" címet kapta. A cikk esti „bújócskajátéknak" nevezte a Birodalmi Híd (Reichsbrücke), a Kereskedelmi Kikötő és a Téli Kikötő között kibontakozó eseményt. Mivel a „békeharcosok" propagandatevékenysége iránt Bécsben „kevésbé érdeklődnek", megtagadták a vízumot, de „ennek ellenére jöttek", tehát a magyar turistákat tették felelőssé az esetért, sőt

, hogy azok, akik „nem tartják tiszteletben az osztrák határ-előírásokat, alaposan elgondolkodhatnak és elképzelhetik, mi történne akkor, ha egy osztrák hajó 50 osztrákkal vízum nélkül Budapestre jönne". 

A kommunista Volksstimme 1962. október 21-ei számában „Lehullott a vasfüggöny. A meghívott Sirály szárnyashajót a határon feltartóztatták - Ötven magyarnak megtiltották a beutazást" címmel számolt be az eseményről. 

Az újságokban megjelent cikkek fő hangsúlya a vízum nélküli utazásra terelődött. Arról, hogy miért nem kapták meg a magyarok a vízumot, az újságok nem írtak, de támadták a Nemzetközi Békeintézetet, mivel azzal vádolták, hogy „struccpolitikát" folytat. A lapokból nyilvánvalóvá vált, hogy a hatóságok tudtak a magyarok Intézettel való kapcsolatáról. Ez a bizonytalan, visszahúzódó magatartás az osztrákokat erősítette. 

A Béketanács kiadott nyilatkozatában

 belügyminisztert tette felelőssé a kialakult helyzetért, aki úgy rendelkezett, hogy „a választások előtti időszakban nagyobb külföldi turistacsoportok látogatása nem kívánatos". Tiltakoztak ez ellen az egyoldalú és az osztrák semlegességgel összeegyeztethetetlen intézkedés ellen, mivel „az ilyen jellegű korlátozások nem állnak fenn a nyugati külfölddel szemben".

Dezséry László 1962. október 22-én készült jelentése megállapítja, hogy az Osztrák Kommunista Párt és a baloldali erők nem szenvedtek károsodást ettől a nagy fölhajtástól, egyrészt azért, mert a lapokból világosan kitűnt, hogy mintegy 40-60 fő ellen mozgósították jóformán az egész rendőrséget, másrészt a Duna nemzetközi vízi út, s a magyarok nem követtek el provokációt azzal, hogy Bécsig hajóztak, mivel a magyar felségterületet képező hajó fedélzetét nem hagyták el.

 
 

A Rakéta szárnyashajó belseje

 Rakéta szárnyashajó vezetője Kilátás a nyitott hátsó peronról

A jelentés szerint a fordulat az ügy értékelésében akkor következett be, amikor október 21-én a bécsi rádió esti híradásában már nem adott újabb hírt az incidensről, csupán azt közölte, hogy a hajó dr. Bélay József MAHART vezérigazgatóval Bécsbe érkezett, és ott bemutatkozó látogatást tett. Ebből úgy gondolták, hogy „az osztrák hatóságok szeretnék meg nem történtté tenni az eseményeket".

Az eljárásban résztvevő csendőrök, a vámőrök és a DDSG vezérigazgatója együttes véleménye szerint nem emlékeznek olyan esetre, amikor „ilyen nagymérvű készültséget láttak volna". A hivatalos szervek képviselői többször hangot adtak azon véleményüknek, hogy „nem értik az eljárás szokatlanságát, és meg vannak győződve arról, hogy ez nem használ az osztrák-magyar kapcsolatoknak". A hajó ételszolgálatának alkalmazottai pedig

, hogy „ilyen szigorú vámvizsgálat még magyar hajón nem történt".

Dezséry László javasolta egy nyilatkozat kiadását a magyar rádióban és a sajtóban. A nyilatkozat szerint a hajó utasainak mindvégig reményük lehetett a vízumra, ugyanis annak elutasításáról semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Leszögezte, hogy a hajónak joga volt nemzetközi folyón megkísérelni az eljutást Bécsig, és számítva a két ország barátságára, azt remélni, hogy ott vízumot kapnak. A magyar hajó útjáról az osztrák határtól mindvégig tudtak az osztrák belügyi szervek, azok tudtával és engedélyével folytatta útját Bécsig. Az utasoknak nem volt politikai megbízatásuk, programjuk, hiszen a Hazafias Népfront egyszerű alkalmazottai voltak, akik saját öltségükön mentek jutalomkirándulásra, vízumuk elutasítását ezért joggal érezték „méltánytalannak". Véleménye szerint a foganatosított rendőri készültség és intézkedés „szokatlanul eltúlzott volt", az emberekkel való embertelen bánásmód, a vámvizsgálat pedig „jogtalan és durva". Ugyanakkor a magyar csoport távol állt attól, hogy provokációt hajtson végre vagy az osztrák belpolitikai helyzetben zavart okozzon. Végezetül leszögezte, hogy az osztrák hatóságok eljárása egyedül belpolitikai okokkal magyarázható, és a hidegháborús hangulatkeltés és hisztéria céljait szolgálta.

A magyar televízió munkatársai képeket készítettek az osztrák akcióról, és javasolták ennek bemutatását dokumentumfilmként. A Petőfi Rádió 1962. október 20-án az esti, 18 órai Hazai hírekben

a „Sirály 2 Bécsben" útjáról. 

Az eseményről készült jelentés végül felvetette, hogy az osztrák-magyar futballmérkőzésre utazó osztrák állampolgárokkal szemben „nem kellene-e valamilyen kisebb mérvű retorziót alkalmazni". Ezt azonban cáfolja a Népszabadság 1962. október 23-án megjelent cikke, mely szerint a magyar hatóságok „a mai napig több mint hétezer vízumot adtak ki" a vasárnapi válogatott labdarúgó-találkozóra hazánkba látogató osztrák

.

Hogy egyes osztrák körökre milyen veszélyekkel járt volna a félszáz magyar turista bécsi útja - s végül is miért nem adták meg a vízumot - a mai napig nem derült ki a levéltári forrásokból. Összegzésként azonban elmondható, hogy 1963-ban a józanság és az európai idegenforgalom érdeke meggyőzte a két ország vezetését, és megindulhatott a Budapest-Bécs között - Pozsony érintésével - a menetrendszerű járat, és tart napjainkig. A menetrendszerű járat hivatalosan 1964. május 14-én indult meg, és akkor Bécsben ennek az eseménynek ünnepi külsőséget is

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 04.

1945

Magyarországon a parlamenti választásokon a Független Kisgazdapárt abszolút többséget szerez, ennek ellenére koalíciós kormány alakul.Tovább

1956

A szovjet csapatok megszállják Magyarországot, Nagy Imre a jugoszláv követségre menekül, Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetségre, a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.

 

Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.

 

Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.

 

Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.

 

Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.

 

Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. szeptember 30.

Miklós Dániel

főszerkesztő