Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

A

 1961-ben két darab Rakéta típusú szovjet  beszerzésére adott megrendelést a .
A Krím-félszigeten lévő  épült 283-as, valamint a 291-es gyártási számú szárnyashajók 1962 augusztusában érkeztek meg Budapestre. Honosítási eljárásuk során a Sirály I. és a Sirály II. kapták. A 64 főt befogadó hajók menetsebessége 60 km volt óránként. A Sirály még elmaradt a mai utasszállítók kényelmétől, bár már itt is függönyök, padlószőnyeg és kényelmes ülések növelték az utasok komfortérzetét. Az utastérben a kilátás korlátozott volt, annak zajszűrésére ekkor még nem figyeltek oda, így a motor hangja jócskán behallatszott, mivel az utasteret nem választották el a gépháztól. Az utastér hátsó részében helyezték el a büfét. A hajó farrésze volt.

A Sirály I.-et 1962. augusztus 14-én mutatták be a hazai sajtó és idegenforgalom képviselőinek, szeptember 12-én pedig újságközlemények hirdették meg a szárnyashajóval indított budapesti

, valamint október-november hónapokra a Budapest-Mohács és Budapest-Esztergom közötti járatok . Ezek voltak az úgynevezett „kísérleti járatok", s hogy milyen érdeklődés övezte, azt az alig két hónap alatt szállított 6000 utas száma is tanúsítja. 

A Sirály II. szárnyashajót a Dunai Gőzhajózási Társaság

 hívta meg Bécsbe egy bemutatkozó látogatásra, melynek időpontját 1962. október 20-ára (a dátum kiválasztása nem volt véletlenszerű) időzítették. A hajó fedélzetén minisztériumi és MAHART munkatársak, újságírók és az  küldöttsége, köztük a budapesti és vidéki munkatársai foglaltak helyet, akik saját költségükön indultak hétvégi kirándulásra Bécsbe. A munkatársak között jelentős számban hosszú idő óta szorgalmasan dolgozó gépkocsivezetők, adminisztrátorok, gépírók és takarítónők is voltak. Az előre eltervezett program szerint már az érkezés napjára, október 20-ára városnézést, estére pedig baráti találkozót szerveztek az Osztrák Béketanács és a Nemzetközi Békeintézet munkatársainak részvételével. Vasárnapra és hétfőre múzeumlátogatást iktattak be, majd a városnézés folytatását tervezték. A hazaindulásra október 22-én, kedden reggel került volna sor.

Sirály I.Sirály II.

Az utazást eredetileg két autóbusszal, két hétvégére tervezték. Ezt azonban elvetették, mivel egy sokkal izgalmasabb utazás lehetősége kecsegtetett, ez pedig a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozó látogatása volt. Az illetékes szervek úgy döntöttek, hogy a két látogatást egyszerre bonyolítják le, vagyis az osztrák Béketanács meghívását összekötik a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozásával. Az útnak így kettős célja volt: az egyik a hajó szakmai bemutatása, a másik a politikai jellegű ún. „békeút". A hajó hivatalos bemutatása mellett nem kis politikai felhang is kiérződött, amit az osztrák hatóságok azonnal átláttak. Az, hogy mindez az osztrák hivatalos szervek nemtetszését váltja ki, fel sem merült senkiben. Heinz Altschul, az Osztrák Béketanács titkára is remek lehetőségnek tartotta a tervet, elsősorban azért, mert így az osztrák békemozgalomnak is publicitást tudnak biztosítani és az ebben rejlő propagandalehetőséget is jól ki tudják használni. A cél megvalósítása érdekében az Országos Béketanács szerződést kötött a MAHART-tal erre az útra. Így fonódott össze a szárnyashajó és a kikötőben várakozó csoport sorsa 1962. október 20-án egy napra, egy bécsi utazás erejéig.  

Az induláskor ugyan némi gondot okozott, hogy a csoport vízuma nem érkezett meg időben, bár az utazást minden részletre kiterjedően előkészítették. A csoportos útlevelekre és néhány egyéni útlevélre már október első napjaiban szabályosan megkérték az osztrák követségtől a vízumot. Az utazás célját „hétvégi kirándulás az osztrák Béketanács meghívására" jelölték meg. Az utazás előtt hat nappal, Heinz Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztériumban a vízumkérést elintézték és továbbították a magyar Külügyminisztériumba. A budapesti osztrák követség október 17-én és 18-án viszont jelezte, hogy a vízumok engedélyezése még nem érkezett meg. Október 19-én, péntek délelőtt pedig arról adott tájékoztatást, hogy az időben beadott vízumok ügyében „sem pozitív, sem negatív döntés még nincsen". Délután fél kettőkor Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztérium utasítására a vízumokat nem adják ki, és az engedélyezést visszavonták azzal az indoklással, hogy „a november 18-i osztrák parlamenti választások miatt nagyobb turistacsoportok beutazását »sem keletről sem nyugatról« nem engedélyezik." Ez a válasz a magyarokat nem elégítette ki, mivel a nyugati csoportokra való célzás

volt, hiszen nyugat felől nem létezett a vízumkényszer.

Közben, további intézkedések eredményeként, az utazás előtti napon, azaz október 19-én az osztrák követség többször ígéretet tett a Külügyminisztériumban Beck István követnek, valamint a Béketanács munkatársának, hogy a vízumot megsürgetik és „az éjszakai órákban is rendelkezésünkre áll", ezért éjszakai telefonszámot kértek annak érdekében, hogy az esetleges telexüzenetet azonnal továbbítani tudják.

A tárgyalások október 20-án reggel is folytatódtak. A Béketanács megbízottai több alkalommal beszéltek az osztrák követség első titkárával és konzuljával, akik újabb sürgetésekről számoltak be, és későbbi közléseket ígértek. Fél kilenckor telefonon a követségre kérték György Endrét, akivel közölték, hogy „nem történt elutasítás", csak „a döntés még nem érkezett meg", és azon reményüknek adtak hangot, hogy a vízumok bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Amennyiben a budapesti hajókikötőből elindul a Sirály szárnyashajó, akkor kedvező határozat esetén Bécsben, kiszálláskor megkaphatják a vízumot azok, akik addig azt nem kapták meg, sőt a vízumkérő lapokat is átadták, hogy azokat ne kelljen Bécsben újra kiállítani. 

Időközben a Külügyminisztérium utasította a bécsi követséget a közbenjárásra, ez azonban nem vezetett eredményre. Sebes István bécsi magyar követ október 19-én közölte, hogy talán a jövő hétre megadják a vízumokat. A hajó állandó rádióösszeköttetésben volt a MAHART-on keresztül a Hazafias Népfronttal, hogy elutasítás esetén azonnal visszafordulhassanak.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő