Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

A

 1961-ben két darab Rakéta típusú szovjet  beszerzésére adott megrendelést a .
A Krím-félszigeten lévő  épült 283-as, valamint a 291-es gyártási számú szárnyashajók 1962 augusztusában érkeztek meg Budapestre. Honosítási eljárásuk során a Sirály I. és a Sirály II. kapták. A 64 főt befogadó hajók menetsebessége 60 km volt óránként. A Sirály még elmaradt a mai utasszállítók kényelmétől, bár már itt is függönyök, padlószőnyeg és kényelmes ülések növelték az utasok komfortérzetét. Az utastérben a kilátás korlátozott volt, annak zajszűrésére ekkor még nem figyeltek oda, így a motor hangja jócskán behallatszott, mivel az utasteret nem választották el a gépháztól. Az utastér hátsó részében helyezték el a büfét. A hajó farrésze volt.

A Sirály I.-et 1962. augusztus 14-én mutatták be a hazai sajtó és idegenforgalom képviselőinek, szeptember 12-én pedig újságközlemények hirdették meg a szárnyashajóval indított budapesti

, valamint október-november hónapokra a Budapest-Mohács és Budapest-Esztergom közötti járatok . Ezek voltak az úgynevezett „kísérleti járatok", s hogy milyen érdeklődés övezte, azt az alig két hónap alatt szállított 6000 utas száma is tanúsítja. 

A Sirály II. szárnyashajót a Dunai Gőzhajózási Társaság

 hívta meg Bécsbe egy bemutatkozó látogatásra, melynek időpontját 1962. október 20-ára (a dátum kiválasztása nem volt véletlenszerű) időzítették. A hajó fedélzetén minisztériumi és MAHART munkatársak, újságírók és az  küldöttsége, köztük a budapesti és vidéki munkatársai foglaltak helyet, akik saját költségükön indultak hétvégi kirándulásra Bécsbe. A munkatársak között jelentős számban hosszú idő óta szorgalmasan dolgozó gépkocsivezetők, adminisztrátorok, gépírók és takarítónők is voltak. Az előre eltervezett program szerint már az érkezés napjára, október 20-ára városnézést, estére pedig baráti találkozót szerveztek az Osztrák Béketanács és a Nemzetközi Békeintézet munkatársainak részvételével. Vasárnapra és hétfőre múzeumlátogatást iktattak be, majd a városnézés folytatását tervezték. A hazaindulásra október 22-én, kedden reggel került volna sor.

Sirály I.Sirály II.

Az utazást eredetileg két autóbusszal, két hétvégére tervezték. Ezt azonban elvetették, mivel egy sokkal izgalmasabb utazás lehetősége kecsegtetett, ez pedig a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozó látogatása volt. Az illetékes szervek úgy döntöttek, hogy a két látogatást egyszerre bonyolítják le, vagyis az osztrák Béketanács meghívását összekötik a Sirály II. szárnyashajó bécsi bemutatkozásával. Az útnak így kettős célja volt: az egyik a hajó szakmai bemutatása, a másik a politikai jellegű ún. „békeút". A hajó hivatalos bemutatása mellett nem kis politikai felhang is kiérződött, amit az osztrák hatóságok azonnal átláttak. Az, hogy mindez az osztrák hivatalos szervek nemtetszését váltja ki, fel sem merült senkiben. Heinz Altschul, az Osztrák Béketanács titkára is remek lehetőségnek tartotta a tervet, elsősorban azért, mert így az osztrák békemozgalomnak is publicitást tudnak biztosítani és az ebben rejlő propagandalehetőséget is jól ki tudják használni. A cél megvalósítása érdekében az Országos Béketanács szerződést kötött a MAHART-tal erre az útra. Így fonódott össze a szárnyashajó és a kikötőben várakozó csoport sorsa 1962. október 20-án egy napra, egy bécsi utazás erejéig.  

Az induláskor ugyan némi gondot okozott, hogy a csoport vízuma nem érkezett meg időben, bár az utazást minden részletre kiterjedően előkészítették. A csoportos útlevelekre és néhány egyéni útlevélre már október első napjaiban szabályosan megkérték az osztrák követségtől a vízumot. Az utazás célját „hétvégi kirándulás az osztrák Béketanács meghívására" jelölték meg. Az utazás előtt hat nappal, Heinz Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztériumban a vízumkérést elintézték és továbbították a magyar Külügyminisztériumba. A budapesti osztrák követség október 17-én és 18-án viszont jelezte, hogy a vízumok engedélyezése még nem érkezett meg. Október 19-én, péntek délelőtt pedig arról adott tájékoztatást, hogy az időben beadott vízumok ügyében „sem pozitív, sem negatív döntés még nincsen". Délután fél kettőkor Altschul titkár telefonon közölte, hogy az osztrák Belügyminisztérium utasítására a vízumokat nem adják ki, és az engedélyezést visszavonták azzal az indoklással, hogy „a november 18-i osztrák parlamenti választások miatt nagyobb turistacsoportok beutazását »sem keletről sem nyugatról« nem engedélyezik." Ez a válasz a magyarokat nem elégítette ki, mivel a nyugati csoportokra való célzás

volt, hiszen nyugat felől nem létezett a vízumkényszer.

Közben, további intézkedések eredményeként, az utazás előtti napon, azaz október 19-én az osztrák követség többször ígéretet tett a Külügyminisztériumban Beck István követnek, valamint a Béketanács munkatársának, hogy a vízumot megsürgetik és „az éjszakai órákban is rendelkezésünkre áll", ezért éjszakai telefonszámot kértek annak érdekében, hogy az esetleges telexüzenetet azonnal továbbítani tudják.

A tárgyalások október 20-án reggel is folytatódtak. A Béketanács megbízottai több alkalommal beszéltek az osztrák követség első titkárával és konzuljával, akik újabb sürgetésekről számoltak be, és későbbi közléseket ígértek. Fél kilenckor telefonon a követségre kérték György Endrét, akivel közölték, hogy „nem történt elutasítás", csak „a döntés még nem érkezett meg", és azon reményüknek adtak hangot, hogy a vízumok bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Amennyiben a budapesti hajókikötőből elindul a Sirály szárnyashajó, akkor kedvező határozat esetén Bécsben, kiszálláskor megkaphatják a vízumot azok, akik addig azt nem kapták meg, sőt a vízumkérő lapokat is átadták, hogy azokat ne kelljen Bécsben újra kiállítani. 

Időközben a Külügyminisztérium utasította a bécsi követséget a közbenjárásra, ez azonban nem vezetett eredményre. Sebes István bécsi magyar követ október 19-én közölte, hogy talán a jövő hétre megadják a vízumokat. A hajó állandó rádióösszeköttetésben volt a MAHART-on keresztül a Hazafias Népfronttal, hogy elutasítás esetén azonnal visszafordulhassanak.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 06.

1912

Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább

1916

I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább

1917

A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább

1917

I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább

1938

Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő