Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Az incidensről az október 21-én, vasárnap reggel megjelenő osztrák napilapok is cikkeztek. A polgári Illustrierte Kronen Zeitung szalagcímében „Trójai szárnyashajó"-nak titulálta a Sirályt, alcímében pedig a hangzatos „50 magyar »komcsi« vízum nélkül beúszott - de nem engedték partra őket" címet kapta. A cikk esti „bújócskajátéknak" nevezte a Birodalmi Híd (Reichsbrücke), a Kereskedelmi Kikötő és a Téli Kikötő között kibontakozó eseményt. Mivel a „békeharcosok" propagandatevékenysége iránt Bécsben „kevésbé érdeklődnek", megtagadták a vízumot, de „ennek ellenére jöttek", tehát a magyar turistákat tették felelőssé az esetért, sőt

, hogy azok, akik „nem tartják tiszteletben az osztrák határ-előírásokat, alaposan elgondolkodhatnak és elképzelhetik, mi történne akkor, ha egy osztrák hajó 50 osztrákkal vízum nélkül Budapestre jönne". 

A kommunista Volksstimme 1962. október 21-ei számában „Lehullott a vasfüggöny. A meghívott Sirály szárnyashajót a határon feltartóztatták - Ötven magyarnak megtiltották a beutazást" címmel számolt be az eseményről. 

Az újságokban megjelent cikkek fő hangsúlya a vízum nélküli utazásra terelődött. Arról, hogy miért nem kapták meg a magyarok a vízumot, az újságok nem írtak, de támadták a Nemzetközi Békeintézetet, mivel azzal vádolták, hogy „struccpolitikát" folytat. A lapokból nyilvánvalóvá vált, hogy a hatóságok tudtak a magyarok Intézettel való kapcsolatáról. Ez a bizonytalan, visszahúzódó magatartás az osztrákokat erősítette. 

A Béketanács kiadott nyilatkozatában

 belügyminisztert tette felelőssé a kialakult helyzetért, aki úgy rendelkezett, hogy „a választások előtti időszakban nagyobb külföldi turistacsoportok látogatása nem kívánatos". Tiltakoztak ez ellen az egyoldalú és az osztrák semlegességgel összeegyeztethetetlen intézkedés ellen, mivel „az ilyen jellegű korlátozások nem állnak fenn a nyugati külfölddel szemben".

Dezséry László 1962. október 22-én készült jelentése megállapítja, hogy az Osztrák Kommunista Párt és a baloldali erők nem szenvedtek károsodást ettől a nagy fölhajtástól, egyrészt azért, mert a lapokból világosan kitűnt, hogy mintegy 40-60 fő ellen mozgósították jóformán az egész rendőrséget, másrészt a Duna nemzetközi vízi út, s a magyarok nem követtek el provokációt azzal, hogy Bécsig hajóztak, mivel a magyar felségterületet képező hajó fedélzetét nem hagyták el.

 
 

A Rakéta szárnyashajó belseje

 Rakéta szárnyashajó vezetője Kilátás a nyitott hátsó peronról

A jelentés szerint a fordulat az ügy értékelésében akkor következett be, amikor október 21-én a bécsi rádió esti híradásában már nem adott újabb hírt az incidensről, csupán azt közölte, hogy a hajó dr. Bélay József MAHART vezérigazgatóval Bécsbe érkezett, és ott bemutatkozó látogatást tett. Ebből úgy gondolták, hogy „az osztrák hatóságok szeretnék meg nem történtté tenni az eseményeket".

Az eljárásban résztvevő csendőrök, a vámőrök és a DDSG vezérigazgatója együttes véleménye szerint nem emlékeznek olyan esetre, amikor „ilyen nagymérvű készültséget láttak volna". A hivatalos szervek képviselői többször hangot adtak azon véleményüknek, hogy „nem értik az eljárás szokatlanságát, és meg vannak győződve arról, hogy ez nem használ az osztrák-magyar kapcsolatoknak". A hajó ételszolgálatának alkalmazottai pedig

, hogy „ilyen szigorú vámvizsgálat még magyar hajón nem történt".

Dezséry László javasolta egy nyilatkozat kiadását a magyar rádióban és a sajtóban. A nyilatkozat szerint a hajó utasainak mindvégig reményük lehetett a vízumra, ugyanis annak elutasításáról semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Leszögezte, hogy a hajónak joga volt nemzetközi folyón megkísérelni az eljutást Bécsig, és számítva a két ország barátságára, azt remélni, hogy ott vízumot kapnak. A magyar hajó útjáról az osztrák határtól mindvégig tudtak az osztrák belügyi szervek, azok tudtával és engedélyével folytatta útját Bécsig. Az utasoknak nem volt politikai megbízatásuk, programjuk, hiszen a Hazafias Népfront egyszerű alkalmazottai voltak, akik saját öltségükön mentek jutalomkirándulásra, vízumuk elutasítását ezért joggal érezték „méltánytalannak". Véleménye szerint a foganatosított rendőri készültség és intézkedés „szokatlanul eltúlzott volt", az emberekkel való embertelen bánásmód, a vámvizsgálat pedig „jogtalan és durva". Ugyanakkor a magyar csoport távol állt attól, hogy provokációt hajtson végre vagy az osztrák belpolitikai helyzetben zavart okozzon. Végezetül leszögezte, hogy az osztrák hatóságok eljárása egyedül belpolitikai okokkal magyarázható, és a hidegháborús hangulatkeltés és hisztéria céljait szolgálta.

A magyar televízió munkatársai képeket készítettek az osztrák akcióról, és javasolták ennek bemutatását dokumentumfilmként. A Petőfi Rádió 1962. október 20-án az esti, 18 órai Hazai hírekben

a „Sirály 2 Bécsben" útjáról. 

Az eseményről készült jelentés végül felvetette, hogy az osztrák-magyar futballmérkőzésre utazó osztrák állampolgárokkal szemben „nem kellene-e valamilyen kisebb mérvű retorziót alkalmazni". Ezt azonban cáfolja a Népszabadság 1962. október 23-án megjelent cikke, mely szerint a magyar hatóságok „a mai napig több mint hétezer vízumot adtak ki" a vasárnapi válogatott labdarúgó-találkozóra hazánkba látogató osztrák

.

Hogy egyes osztrák körökre milyen veszélyekkel járt volna a félszáz magyar turista bécsi útja - s végül is miért nem adták meg a vízumot - a mai napig nem derült ki a levéltári forrásokból. Összegzésként azonban elmondható, hogy 1963-ban a józanság és az európai idegenforgalom érdeke meggyőzte a két ország vezetését, és megindulhatott a Budapest-Bécs között - Pozsony érintésével - a menetrendszerű járat, és tart napjainkig. A menetrendszerű járat hivatalosan 1964. május 14-én indult meg, és akkor Bécsben ennek az eseménynek ünnepi külsőséget is

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 03.

1918

A breszt-litovszki békeszerződés (más néven breszti béke) Szovjet-Oroszország és a központi hatalmak (Németország és az Osztrák–Magyar...Tovább

1918

Bartók Béla II. vonósnégyesének premierje.Tovább

1922

Hidegkuti Nándor válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja (†2002)Tovább

1924

II. Abdul-Medzsidet megfosztják trónjától és családjával együtt száműzik Törökországból.Tovább

1945

Megalakult a Független Kisgazda-és Polgári Párt Ifjúsági Csoportja. Az alakuló gyűlésen résztvevők megvitatták a feladatokat, és megvá-...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

2023 utolsó, hatodik ArchívNet számát prezentálja Önöknek a szerkesztőség, amely ezúttal is négy forrásismertetést tartalmaz. A publikációk közül három az 1950-es évekhez kötődik, kettő ezeken belül pedig az 1956-os forradalom eseményeit érinti sajátos nézőpontokból. A negyedik ismertetés pedig egy harmincegy évvel ezelőtti ünnepélyes iratátadás hátterét, következményeit világítja meg.

Az időrendet tekintve első a négy publikáció közül Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) foglalkozik a legkorábban történt eseménysorral. Egy kevésbé kutatott témába enged betekintést írása, amely a magyar-latin-amerikai, ezen belül is a magyar-bolíviai kapcsolatok területére kalauzolja az olvasót. Az ismertetésből kiderül, hogy az 1950-es években instabil belpolitikai helyzettel bíró Bolívia különleges volt a magyar diplomácia számára, mivel csupán a második dél-amerikai ország volt a második világháború után, amellyel Magyarország felvette a kapcsolatot. A szerző egy fotókiállítás megszervezésén keresztül mutatja be, hogy miként indult meg a két állam közötti kapcsolatrendszer mélyítése.

Maradva a diplomaták világánál: Tulok Péter (tudományos kutató, Nemzeti Emlékezet Bizottsága) az 1956-os forradalom eseményeire reflektáló svéd diplomaták jelentéseinek halmazából ad ízelítőt válogatásával. Az 1956 októberében-novemberében Magyarországon zajló események kapcsán nem feltétlenül Svédország az első, amely eszünkbe jut mint külső tényező, szereplő, azonban az akkori történések vizsgálatánál nem utolsó szempont megismerni egy semleges állam véleményét, látásmódját. A forrásismertetés egyben rámutat arra, hogy a svéd külügyi irányításnak volt tudomása arról, hogy Csehszlovákiában miként reagáltak a magyarországi eseményekre – a prágai svéd követ egyik táviratában erről adott röviden tájékoztatást.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-os események utóhatásaival foglalkozik ismertetésében. A hatalmát stabilizálni kívánó Kádár-kormány számára különösen fontos volt a közhangulat javítása, egyben a szovjetellenesség letörése. Az ArchívNet előző számának egyik publikációjában főszerepet kapó újságíró Fehér Lajos ezúttal is felbukkan. Krahulcsán Zsolt írásában úgy jelenik meg, mint ötletadó: másodmagával tett javaslatot arra nézve, hogy a fővárosban miként lehetne szovjet segítséggel végrehajtani a harcokban megsérült épületek renovációját.

A magyar-orosz kapcsolattörténet egy kevésbé terhelt mozzanatát idézi fel Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár), amely esemény egyben a hazai történelemtudomány számára bírt kiemelkedő jelentőséggel. A két részre bontott írásának első felében azt vizsgálta meg, hogy miként alakult Borisz Jelcin budapesti látogatását követően Bethlen István néhai magyar miniszterelnök átadott oroszországi iratainak a sorsa 1992–1994 között. Kitér egyben arra is, hogy a Moszkvában fogvatartott egykori miniszterelnök sorsának alakulása mennyire volt ismert a magyarországi vezetés körében 1945 után.

Az idei hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2023. december 21.

Miklós Dániel

főszerkesztő