Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Az incidensről az október 21-én, vasárnap reggel megjelenő osztrák napilapok is cikkeztek. A polgári Illustrierte Kronen Zeitung szalagcímében „Trójai szárnyashajó"-nak titulálta a Sirályt, alcímében pedig a hangzatos „50 magyar »komcsi« vízum nélkül beúszott - de nem engedték partra őket" címet kapta. A cikk esti „bújócskajátéknak" nevezte a Birodalmi Híd (Reichsbrücke), a Kereskedelmi Kikötő és a Téli Kikötő között kibontakozó eseményt. Mivel a „békeharcosok" propagandatevékenysége iránt Bécsben „kevésbé érdeklődnek", megtagadták a vízumot, de „ennek ellenére jöttek", tehát a magyar turistákat tették felelőssé az esetért, sőt

, hogy azok, akik „nem tartják tiszteletben az osztrák határ-előírásokat, alaposan elgondolkodhatnak és elképzelhetik, mi történne akkor, ha egy osztrák hajó 50 osztrákkal vízum nélkül Budapestre jönne". 

A kommunista Volksstimme 1962. október 21-ei számában „Lehullott a vasfüggöny. A meghívott Sirály szárnyashajót a határon feltartóztatták - Ötven magyarnak megtiltották a beutazást" címmel számolt be az eseményről. 

Az újságokban megjelent cikkek fő hangsúlya a vízum nélküli utazásra terelődött. Arról, hogy miért nem kapták meg a magyarok a vízumot, az újságok nem írtak, de támadták a Nemzetközi Békeintézetet, mivel azzal vádolták, hogy „struccpolitikát" folytat. A lapokból nyilvánvalóvá vált, hogy a hatóságok tudtak a magyarok Intézettel való kapcsolatáról. Ez a bizonytalan, visszahúzódó magatartás az osztrákokat erősítette. 

A Béketanács kiadott nyilatkozatában

 belügyminisztert tette felelőssé a kialakult helyzetért, aki úgy rendelkezett, hogy „a választások előtti időszakban nagyobb külföldi turistacsoportok látogatása nem kívánatos". Tiltakoztak ez ellen az egyoldalú és az osztrák semlegességgel összeegyeztethetetlen intézkedés ellen, mivel „az ilyen jellegű korlátozások nem állnak fenn a nyugati külfölddel szemben".

Dezséry László 1962. október 22-én készült jelentése megállapítja, hogy az Osztrák Kommunista Párt és a baloldali erők nem szenvedtek károsodást ettől a nagy fölhajtástól, egyrészt azért, mert a lapokból világosan kitűnt, hogy mintegy 40-60 fő ellen mozgósították jóformán az egész rendőrséget, másrészt a Duna nemzetközi vízi út, s a magyarok nem követtek el provokációt azzal, hogy Bécsig hajóztak, mivel a magyar felségterületet képező hajó fedélzetét nem hagyták el.

 
 

A Rakéta szárnyashajó belseje

 Rakéta szárnyashajó vezetője Kilátás a nyitott hátsó peronról

A jelentés szerint a fordulat az ügy értékelésében akkor következett be, amikor október 21-én a bécsi rádió esti híradásában már nem adott újabb hírt az incidensről, csupán azt közölte, hogy a hajó dr. Bélay József MAHART vezérigazgatóval Bécsbe érkezett, és ott bemutatkozó látogatást tett. Ebből úgy gondolták, hogy „az osztrák hatóságok szeretnék meg nem történtté tenni az eseményeket".

Az eljárásban résztvevő csendőrök, a vámőrök és a DDSG vezérigazgatója együttes véleménye szerint nem emlékeznek olyan esetre, amikor „ilyen nagymérvű készültséget láttak volna". A hivatalos szervek képviselői többször hangot adtak azon véleményüknek, hogy „nem értik az eljárás szokatlanságát, és meg vannak győződve arról, hogy ez nem használ az osztrák-magyar kapcsolatoknak". A hajó ételszolgálatának alkalmazottai pedig

, hogy „ilyen szigorú vámvizsgálat még magyar hajón nem történt".

Dezséry László javasolta egy nyilatkozat kiadását a magyar rádióban és a sajtóban. A nyilatkozat szerint a hajó utasainak mindvégig reményük lehetett a vízumra, ugyanis annak elutasításáról semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Leszögezte, hogy a hajónak joga volt nemzetközi folyón megkísérelni az eljutást Bécsig, és számítva a két ország barátságára, azt remélni, hogy ott vízumot kapnak. A magyar hajó útjáról az osztrák határtól mindvégig tudtak az osztrák belügyi szervek, azok tudtával és engedélyével folytatta útját Bécsig. Az utasoknak nem volt politikai megbízatásuk, programjuk, hiszen a Hazafias Népfront egyszerű alkalmazottai voltak, akik saját öltségükön mentek jutalomkirándulásra, vízumuk elutasítását ezért joggal érezték „méltánytalannak". Véleménye szerint a foganatosított rendőri készültség és intézkedés „szokatlanul eltúlzott volt", az emberekkel való embertelen bánásmód, a vámvizsgálat pedig „jogtalan és durva". Ugyanakkor a magyar csoport távol állt attól, hogy provokációt hajtson végre vagy az osztrák belpolitikai helyzetben zavart okozzon. Végezetül leszögezte, hogy az osztrák hatóságok eljárása egyedül belpolitikai okokkal magyarázható, és a hidegháborús hangulatkeltés és hisztéria céljait szolgálta.

A magyar televízió munkatársai képeket készítettek az osztrák akcióról, és javasolták ennek bemutatását dokumentumfilmként. A Petőfi Rádió 1962. október 20-án az esti, 18 órai Hazai hírekben

a „Sirály 2 Bécsben" útjáról. 

Az eseményről készült jelentés végül felvetette, hogy az osztrák-magyar futballmérkőzésre utazó osztrák állampolgárokkal szemben „nem kellene-e valamilyen kisebb mérvű retorziót alkalmazni". Ezt azonban cáfolja a Népszabadság 1962. október 23-án megjelent cikke, mely szerint a magyar hatóságok „a mai napig több mint hétezer vízumot adtak ki" a vasárnapi válogatott labdarúgó-találkozóra hazánkba látogató osztrák

.

Hogy egyes osztrák körökre milyen veszélyekkel járt volna a félszáz magyar turista bécsi útja - s végül is miért nem adták meg a vízumot - a mai napig nem derült ki a levéltári forrásokból. Összegzésként azonban elmondható, hogy 1963-ban a józanság és az európai idegenforgalom érdeke meggyőzte a két ország vezetését, és megindulhatott a Budapest-Bécs között - Pozsony érintésével - a menetrendszerű járat, és tart napjainkig. A menetrendszerű járat hivatalosan 1964. május 14-én indult meg, és akkor Bécsben ennek az eseménynek ünnepi külsőséget is

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 04.

1919

– A magyar hadseregen belül megalakul az első önálló térképészeti szervezet, a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.Tovább

1939

Milan Stojadinović jugoszláv kormányfő bukása.Tovább

1946

Nagy Ferenc miniszterelnök kormányt alakít.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő