Szárnyashajó fogságban

Kiránduló magyarok kálváriája Bécsben

„Az ügy fel van fújva, a rendőri készültség óriási. A hajót a magyar kikötőben négyszeres rendőrkordon vette körül, számos fényszóró működött, mindenkit, aki a hajót elhagyta, többször igazoltatták. Még a túlsó Duna-parton is rendőrök fényjeleit lehetett látni. A hajón minden mozgást élesen figyeltek. A parthoz senkit nem engedtek, újságírók és fényképészek messziről figyelték és fényképezték a hajót.”

Az incidensről az október 21-én, vasárnap reggel megjelenő osztrák napilapok is cikkeztek. A polgári Illustrierte Kronen Zeitung szalagcímében „Trójai szárnyashajó"-nak titulálta a Sirályt, alcímében pedig a hangzatos „50 magyar »komcsi« vízum nélkül beúszott - de nem engedték partra őket" címet kapta. A cikk esti „bújócskajátéknak" nevezte a Birodalmi Híd (Reichsbrücke), a Kereskedelmi Kikötő és a Téli Kikötő között kibontakozó eseményt. Mivel a „békeharcosok" propagandatevékenysége iránt Bécsben „kevésbé érdeklődnek", megtagadták a vízumot, de „ennek ellenére jöttek", tehát a magyar turistákat tették felelőssé az esetért, sőt

, hogy azok, akik „nem tartják tiszteletben az osztrák határ-előírásokat, alaposan elgondolkodhatnak és elképzelhetik, mi történne akkor, ha egy osztrák hajó 50 osztrákkal vízum nélkül Budapestre jönne". 

A kommunista Volksstimme 1962. október 21-ei számában „Lehullott a vasfüggöny. A meghívott Sirály szárnyashajót a határon feltartóztatták - Ötven magyarnak megtiltották a beutazást" címmel számolt be az eseményről. 

Az újságokban megjelent cikkek fő hangsúlya a vízum nélküli utazásra terelődött. Arról, hogy miért nem kapták meg a magyarok a vízumot, az újságok nem írtak, de támadták a Nemzetközi Békeintézetet, mivel azzal vádolták, hogy „struccpolitikát" folytat. A lapokból nyilvánvalóvá vált, hogy a hatóságok tudtak a magyarok Intézettel való kapcsolatáról. Ez a bizonytalan, visszahúzódó magatartás az osztrákokat erősítette. 

A Béketanács kiadott nyilatkozatában

 belügyminisztert tette felelőssé a kialakult helyzetért, aki úgy rendelkezett, hogy „a választások előtti időszakban nagyobb külföldi turistacsoportok látogatása nem kívánatos". Tiltakoztak ez ellen az egyoldalú és az osztrák semlegességgel összeegyeztethetetlen intézkedés ellen, mivel „az ilyen jellegű korlátozások nem állnak fenn a nyugati külfölddel szemben".

Dezséry László 1962. október 22-én készült jelentése megállapítja, hogy az Osztrák Kommunista Párt és a baloldali erők nem szenvedtek károsodást ettől a nagy fölhajtástól, egyrészt azért, mert a lapokból világosan kitűnt, hogy mintegy 40-60 fő ellen mozgósították jóformán az egész rendőrséget, másrészt a Duna nemzetközi vízi út, s a magyarok nem követtek el provokációt azzal, hogy Bécsig hajóztak, mivel a magyar felségterületet képező hajó fedélzetét nem hagyták el.

 
 

A Rakéta szárnyashajó belseje

 Rakéta szárnyashajó vezetője Kilátás a nyitott hátsó peronról

A jelentés szerint a fordulat az ügy értékelésében akkor következett be, amikor október 21-én a bécsi rádió esti híradásában már nem adott újabb hírt az incidensről, csupán azt közölte, hogy a hajó dr. Bélay József MAHART vezérigazgatóval Bécsbe érkezett, és ott bemutatkozó látogatást tett. Ebből úgy gondolták, hogy „az osztrák hatóságok szeretnék meg nem történtté tenni az eseményeket".

Az eljárásban résztvevő csendőrök, a vámőrök és a DDSG vezérigazgatója együttes véleménye szerint nem emlékeznek olyan esetre, amikor „ilyen nagymérvű készültséget láttak volna". A hivatalos szervek képviselői többször hangot adtak azon véleményüknek, hogy „nem értik az eljárás szokatlanságát, és meg vannak győződve arról, hogy ez nem használ az osztrák-magyar kapcsolatoknak". A hajó ételszolgálatának alkalmazottai pedig

, hogy „ilyen szigorú vámvizsgálat még magyar hajón nem történt".

Dezséry László javasolta egy nyilatkozat kiadását a magyar rádióban és a sajtóban. A nyilatkozat szerint a hajó utasainak mindvégig reményük lehetett a vízumra, ugyanis annak elutasításáról semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Leszögezte, hogy a hajónak joga volt nemzetközi folyón megkísérelni az eljutást Bécsig, és számítva a két ország barátságára, azt remélni, hogy ott vízumot kapnak. A magyar hajó útjáról az osztrák határtól mindvégig tudtak az osztrák belügyi szervek, azok tudtával és engedélyével folytatta útját Bécsig. Az utasoknak nem volt politikai megbízatásuk, programjuk, hiszen a Hazafias Népfront egyszerű alkalmazottai voltak, akik saját öltségükön mentek jutalomkirándulásra, vízumuk elutasítását ezért joggal érezték „méltánytalannak". Véleménye szerint a foganatosított rendőri készültség és intézkedés „szokatlanul eltúlzott volt", az emberekkel való embertelen bánásmód, a vámvizsgálat pedig „jogtalan és durva". Ugyanakkor a magyar csoport távol állt attól, hogy provokációt hajtson végre vagy az osztrák belpolitikai helyzetben zavart okozzon. Végezetül leszögezte, hogy az osztrák hatóságok eljárása egyedül belpolitikai okokkal magyarázható, és a hidegháborús hangulatkeltés és hisztéria céljait szolgálta.

A magyar televízió munkatársai képeket készítettek az osztrák akcióról, és javasolták ennek bemutatását dokumentumfilmként. A Petőfi Rádió 1962. október 20-án az esti, 18 órai Hazai hírekben

a „Sirály 2 Bécsben" útjáról. 

Az eseményről készült jelentés végül felvetette, hogy az osztrák-magyar futballmérkőzésre utazó osztrák állampolgárokkal szemben „nem kellene-e valamilyen kisebb mérvű retorziót alkalmazni". Ezt azonban cáfolja a Népszabadság 1962. október 23-án megjelent cikke, mely szerint a magyar hatóságok „a mai napig több mint hétezer vízumot adtak ki" a vasárnapi válogatott labdarúgó-találkozóra hazánkba látogató osztrák

.

Hogy egyes osztrák körökre milyen veszélyekkel járt volna a félszáz magyar turista bécsi útja - s végül is miért nem adták meg a vízumot - a mai napig nem derült ki a levéltári forrásokból. Összegzésként azonban elmondható, hogy 1963-ban a józanság és az európai idegenforgalom érdeke meggyőzte a két ország vezetését, és megindulhatott a Budapest-Bécs között - Pozsony érintésével - a menetrendszerű járat, és tart napjainkig. A menetrendszerű járat hivatalosan 1964. május 14-én indult meg, és akkor Bécsben ennek az eseménynek ünnepi külsőséget is

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt december 06.

1912

Ludwig Borchardt irányításával dolgozó német régészcsoport megtalálja Nofertiti portréját.Tovább

1916

I. világháború: A központi hatalmak csapatai bevonulnak az elfoglalt Bukarestbe.Tovább

1917

A kanadai Halifax kikötőjében felrobban az SS Mont-Blanc francia lőszerszállító hajó. 2000 ember életét veszti, 9000 sebesült. 2 km2-es...Tovább

1917

I. világháború: Az Amerikai Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar MonarchiánakTovább

1938

Német–francia megnemtámadási nyilatkozat.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Lapunk idei negyedik száma ismét négy forrásismertetést publikál. Az írások ezúttal nemcsak konkrét személyek sorsának alakulását, hanem egy konkrét intézmény számára mérföldkőnek nevezhető eseménysort mutatnak be. A publikációk időrendjét tekintve egy kapcsolódik az Osztrák-Magyar Monarchiához, egy a Horthy-korszakhoz, egy a kommunista hatalomátvétel éveihez, egy pedig a kiépült Kádár-rendszerhez. Mind a négy írásnak van ugyanakkor kihatása a későbbi időszakokra nézve.

A kronologikus rendet tartva Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) forrásismertetése az első, aki az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épületének történetéhez szolgáltat eddig kevésbé ismert adalékokat. Szerzőnk írásában bemutatja, hogy milyen módon zajlott az akkor még csak papíron létező levéltári palota építéséhez a kivitelezők pályáztatása – a bő száz évvel ezelőtt történt kiválasztásnak pedig máig ható következménye az épület külső-belső kinézete. Mint kiderül: a pályáztatás lineáris folyamatnak tűnik, azonban a gyakorlat mást mutatott több esetben is.

Kunné Tornóczky Andrea (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára) Sárdy János operaénekes életének azon szakaszát helyezi reflektorfénybe, amikor még kántortanítóként dolgozott Dunaföldváron. Írásából kiderül, hogy miként került pályázat útján a tolnai városba, és hogy mivel foglalkozott a tanítás mellett (amelynek későbbi énekesi karrierjéhez is köze volt).

Az 1945 utáni magyarországi keresztényellene politikai lépéseket átélő Mihalovics Zsigmond beszámolóit ismerteti Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság), aki a Vatikáni Államtitkárság Levéltárában végzett kutatásai során bukkant rá Katolikus Akció korabeli vezetőjének a feljegyzéseire, amelyeknek XII. Piusz pápa volt a címzettje. A bőséges, nemcsak a magyarországi egyház-, hanem politikatörténet számára is értékes forrást jelentő írásokat két részletben közöljük terjedelmi okok miatt.

Szabó Imréné Simon Teréz brutális bűncselekményét, bírósági ügyét, majd kivégzését mutatja be részletesen levéltári dokumentumok alapján Dulai Péter (doktorandusz, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Doktori Iskola). A két kisgyermek meggyilkolását tervező takarítónő esete abból a szempontból kuriózum, hogy hazánkban ő volt az utolsó előtti kivégzett nő, valamint, hogy a kegyelmi kérvényének elutasításához nagyban hozzájárult a közvélemény haragja.

Negyedik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a színvonalas kéziratokat, illetve ismét felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei ötödik és hatodik számába is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest 2022. október 20.

Miklós Dániel
főszerkesztő