Sztálin, Lenin és Rákosi portréi az '50-es években

„A bizottság lehetőséget lát arra, hogy a művész tudjon jó Sztálin-képet festeni. Ebben a művében elrajzoltság van. Nem Sztálin, (fej, kar kezek) egyenetlen. Nem oldja meg a feladatot sem hasonlósági, sem egyéb szempontból. Fejben hasonlatosság nem felel meg Sztálinnak. Testnek és kezeknek kezdetleges a rajza, színek zubbonyon nyersek és így hiányzik az az egység a kép hatásából, ami döntő lenne. Foglalkozzék vele a művész továbbra is, bár a miniszterelnökség nem lehet tovább obligóban. (Saját kockázatára foglalkozzék a témával.)”

Bevezetés 

1949 végére a szocialista államrend kiépítésének útja elérte a művészeteket, köztük a képzőművészetet is. Annak érdekében, hogy az önálló társadalmi-kulturális kezdeményezéseket felszámolja, saját ideológiáját terjessze és az európai, hagyományelvű kulturális tradíciót a szovjet mintára átalakított kulturális szervezet- és értékrendszer váltsa fel, a kommunista politikai berendezkedés igyekezett uniformalizálni a kultúrát, és központi ellenőrzés alá vonta az élet legkülönbözőbb területeit.

Az 1949. évi XV. törvénnyel felállított népművelési minisztérium feladata lett, hogy a művészeti élet felett ellenőrzést gyakoroljon és az általános művészetpolitikát a párt által megkívánt keretek között tartsa. Mindennek érdekében a képzőművészet terén megszüntették a galériákat, a második világháborút követően jelentős művészeti szabadiskolák és művészkollégiumok sorra bezárták kapuikat. A korábbi sokarcú művészeti életet központosították, és egyetlen szervezetbe tömörítették. A létrehozott egységes művészeti szövetség alapszabályában vállalta a kommunista párt politikájának megvalósítását és a szocialista realizmus képviseletét.

1948-1949 fordulójától a párt határozatai a képzőművészeti élettel kapcsolatosan is jelezték a változást. Az MDP programnyilatkozatában elutasította a "művészet a művészetért reakciós polgári elvét" és a "nép életét és harcait ábrázoló, az igazságot kereső, a demokratikus népi eszmék győzelmét hirdető, optimista művészetet" hirdette meg. Ennek az elvnek a terjesztésére elsőként az 1949 októberében megnyílt szovjet festészeti kiállítás adott alkalmat, mely a magyar művészek felé a Szovjetunió művészetének követését állította. Ezt követően az évente megrendezett magyar képzőművészeti kiállításokon gyakoriak voltak a történelmi képek és történelmi személyek, de melléjük felsorakoztak a jelen hősei, a traktorosok, építőmunkások, katonák figurái. Az utcákon, tereken elszaporodtak a munkások, a parasztok, a dolgozó nők, a szovjet katonák szobrai kiegészülve a felszabadulási emlékművek nagyobb csoportjával. A közintézményeket, gyárakat, a felvonulások díszleteit pedig elöntötték a jobban vagy rosszabbul sikerült kommunista vezérekről készült - Lenin, Sztálin, Rákosi - portrék.

A művészetek autonómiáját felszámolva, az állami kultúrpolitika ítélte meg az egyes művek és alkotók értékét. Hivatalból döntöttek arról, hogy a művész mit alkosson és ugyanígy döntöttek a hogyanról is. Az '50-es évek művészetét a megrendelt művek, a megrendelt témák, a megrendelt stílus és megrendelt kritikák jellemezték. Ezt reprezentálják a Miniszterelnökség iratanyaga között talált és lentebb közölt dokumentumok is.

A Népművelési Minisztérium megalakulása után nem sokkal, 1949 szeptemberében vetődött fel a gondolat a Miniszterelnökségen, hogy a Parlament épületében lévő minisztertanácsi terem részére meghívásos pályázat keretében Lenin, Sztálin és Rákosi portrék megfestésére kerüljön sor. A Miniszterelnökség a népművelési minisztert bízta meg azzal, hogy a festőművészek személyére javaslatot tegyen, akinek a jelölése alapján 10 művészt kértek fel a képek megfestésére. Hárman-hárman Lenin és Rákosi, négyen pedig Sztálin képmásának elkészítését kapták feladatként. A 100x150 cm nagyságú olajfestményt két hónap alatt kellett megfesteni. A pályázat feltételei alapján az I. helyezett 4000 Ft pályadíj ellenében kötelezte magát, hogy egyéb térítés vagy tiszteletdíj követelése nélkül a díjnyertes portrét a Minisztertanács Elnökének Hivatala rendelkezésére bocsátja. A bemutatásra kerülő két dokumentum alapján ennek a feltételnek a művészek nem tudtak eleget tenni, mivel a végül beérkezett 8 pályamű közül egyik sem felelt meg a bíráló bizottság által felállított mércének. A bizottság véleménye szerint "a művészek nem fogták fel a megbízatás politikai jelentőségét" és az "elbírált festmények nem alkalmasak arra, hogy olyan reprezentatív helyre kerüljenek, mint a minisztertanácsi terem".

Ezen a napon történt április 21.

1908

Frederick Albert Cook elsőként éri el az Északi-sarkot (Robert Peary egy évvel később követi, 1909. április 6-án).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő