Sztálin, Lenin és Rákosi portréi az '50-es években

„A bizottság lehetőséget lát arra, hogy a művész tudjon jó Sztálin-képet festeni. Ebben a művében elrajzoltság van. Nem Sztálin, (fej, kar kezek) egyenetlen. Nem oldja meg a feladatot sem hasonlósági, sem egyéb szempontból. Fejben hasonlatosság nem felel meg Sztálinnak. Testnek és kezeknek kezdetleges a rajza, színek zubbonyon nyersek és így hiányzik az az egység a kép hatásából, ami döntő lenne. Foglalkozzék vele a művész továbbra is, bár a miniszterelnökség nem lehet tovább obligóban. (Saját kockázatára foglalkozzék a témával.)”

Bevezetés 

1949 végére a szocialista államrend kiépítésének útja elérte a művészeteket, köztük a képzőművészetet is. Annak érdekében, hogy az önálló társadalmi-kulturális kezdeményezéseket felszámolja, saját ideológiáját terjessze és az európai, hagyományelvű kulturális tradíciót a szovjet mintára átalakított kulturális szervezet- és értékrendszer váltsa fel, a kommunista politikai berendezkedés igyekezett uniformalizálni a kultúrát, és központi ellenőrzés alá vonta az élet legkülönbözőbb területeit.

Az 1949. évi XV. törvénnyel felállított népművelési minisztérium feladata lett, hogy a művészeti élet felett ellenőrzést gyakoroljon és az általános művészetpolitikát a párt által megkívánt keretek között tartsa. Mindennek érdekében a képzőművészet terén megszüntették a galériákat, a második világháborút követően jelentős művészeti szabadiskolák és művészkollégiumok sorra bezárták kapuikat. A korábbi sokarcú művészeti életet központosították, és egyetlen szervezetbe tömörítették. A létrehozott egységes művészeti szövetség alapszabályában vállalta a kommunista párt politikájának megvalósítását és a szocialista realizmus képviseletét.

1948-1949 fordulójától a párt határozatai a képzőművészeti élettel kapcsolatosan is jelezték a változást. Az MDP programnyilatkozatában elutasította a "művészet a művészetért reakciós polgári elvét" és a "nép életét és harcait ábrázoló, az igazságot kereső, a demokratikus népi eszmék győzelmét hirdető, optimista művészetet" hirdette meg. Ennek az elvnek a terjesztésére elsőként az 1949 októberében megnyílt szovjet festészeti kiállítás adott alkalmat, mely a magyar művészek felé a Szovjetunió művészetének követését állította. Ezt követően az évente megrendezett magyar képzőművészeti kiállításokon gyakoriak voltak a történelmi képek és történelmi személyek, de melléjük felsorakoztak a jelen hősei, a traktorosok, építőmunkások, katonák figurái. Az utcákon, tereken elszaporodtak a munkások, a parasztok, a dolgozó nők, a szovjet katonák szobrai kiegészülve a felszabadulási emlékművek nagyobb csoportjával. A közintézményeket, gyárakat, a felvonulások díszleteit pedig elöntötték a jobban vagy rosszabbul sikerült kommunista vezérekről készült - Lenin, Sztálin, Rákosi - portrék.

A művészetek autonómiáját felszámolva, az állami kultúrpolitika ítélte meg az egyes művek és alkotók értékét. Hivatalból döntöttek arról, hogy a művész mit alkosson és ugyanígy döntöttek a hogyanról is. Az '50-es évek művészetét a megrendelt művek, a megrendelt témák, a megrendelt stílus és megrendelt kritikák jellemezték. Ezt reprezentálják a Miniszterelnökség iratanyaga között talált és lentebb közölt dokumentumok is.

A Népművelési Minisztérium megalakulása után nem sokkal, 1949 szeptemberében vetődött fel a gondolat a Miniszterelnökségen, hogy a Parlament épületében lévő minisztertanácsi terem részére meghívásos pályázat keretében Lenin, Sztálin és Rákosi portrék megfestésére kerüljön sor. A Miniszterelnökség a népművelési minisztert bízta meg azzal, hogy a festőművészek személyére javaslatot tegyen, akinek a jelölése alapján 10 művészt kértek fel a képek megfestésére. Hárman-hárman Lenin és Rákosi, négyen pedig Sztálin képmásának elkészítését kapták feladatként. A 100x150 cm nagyságú olajfestményt két hónap alatt kellett megfesteni. A pályázat feltételei alapján az I. helyezett 4000 Ft pályadíj ellenében kötelezte magát, hogy egyéb térítés vagy tiszteletdíj követelése nélkül a díjnyertes portrét a Minisztertanács Elnökének Hivatala rendelkezésére bocsátja. A bemutatásra kerülő két dokumentum alapján ennek a feltételnek a művészek nem tudtak eleget tenni, mivel a végül beérkezett 8 pályamű közül egyik sem felelt meg a bíráló bizottság által felállított mércének. A bizottság véleménye szerint "a művészek nem fogták fel a megbízatás politikai jelentőségét" és az "elbírált festmények nem alkalmasak arra, hogy olyan reprezentatív helyre kerüljenek, mint a minisztertanácsi terem".

Ezen a napon történt szeptember 23.

1917

Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább

1941

Az első gázkamra-kísérlet Auschwitz-ban.Tovább

1951

Budapesten Rákosi Mátyás utasítására felrobbantják a Városliget szélén álló Regnum Marianum templomot.Tovább

1965

Az Ikarus székesfehérvári üzemében elkészül az első hazai alumínium autóbusz.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.

A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.

Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.

Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
 

Budapest, 2023. szeptember 13.
 

Miklós Dániel
főszerkesztő