Sztálin, Lenin és Rákosi portréi az '50-es években

„A bizottság lehetőséget lát arra, hogy a művész tudjon jó Sztálin-képet festeni. Ebben a művében elrajzoltság van. Nem Sztálin, (fej, kar kezek) egyenetlen. Nem oldja meg a feladatot sem hasonlósági, sem egyéb szempontból. Fejben hasonlatosság nem felel meg Sztálinnak. Testnek és kezeknek kezdetleges a rajza, színek zubbonyon nyersek és így hiányzik az az egység a kép hatásából, ami döntő lenne. Foglalkozzék vele a művész továbbra is, bár a miniszterelnökség nem lehet tovább obligóban. (Saját kockázatára foglalkozzék a témával.)”

Források

Jegyzőkönyv

a minisztertanács elnöki hivatala minisztertanácsi terme részére megfestendő Lenin, Sztálin és Rákosi-arcképekkel kapcsolatosan kiírt pályázat zsűrijének 1950. február 6-án tartott üléséről.

Megjelentek:

Fekete Lajos osztályvezető /Minisztertanács elnökének hivatala/
Béla min. titkár"""
Ujházy László min.s.fog."""
Berda Ernőné /Népművelési minisztérium/
Váli Zoltán, a Képző- és Iparművészek Szövetségének titkára
Berény Róbert festőművész /Képzőművészeti Főiskola/
Papp Gyula"""
Z. Gács György /Képző- és Festőművészek Szövetsége/
Fenyő A. Endre /XII. Fodor u. 29./

bizottság általánosságban megállapítja, hogy a művészek nem fogták fel a megbízatás politikai jelentőségét. A képeket egyéni ábrázolásban készítették. A hátterek laposak, a képek beleragadnak a háttérbe.

Szentgyörgyi Kornél SZTÁLIN-képével kapcsolatban:

Hiányzik az általános politikai tartalom, - nagyobb politikai elmélyedés. Arcszín kezelése kicsit édes, arckifejezés megváltoztatandó. A művésznek jobban kell tanulmányoznia Sztálin jellemét. A képnek tükröznie kell, hogy az egész világ haladó mozgalmának vezetőjét ábrázolja.

Kéz és kar rajzi hibái kijavítandók.

Háttérrel kapcsolatban reá is vonatkozik a bizottság fenti, általános megállapítása. Az legyen levegős, hideg, semleges, festőileg megoldva. Háttér közel van a fejéhez, nem elég levegős.

Szentgyörgyi Kornél megjegyzi, hogy összegyűjtötte az összes rendelkezésére álló képeket és fényképeket. Ezek teljesen különböznek egymástól, nem talált egy közös karaktert sem bennük. Egy fényképet jónak talált, de egyesek szerint itt Sztálin túl idős.

Miután a háttér általában pontosan összefügg az alakkal és ha az alak él, a háttér is jó, - minden hiba a fenti alapvető hiányosságból származik

A bizottság véleménye Gábor Móric LENIN-képével kapcsolatban:

A figura kiállása jó, arc karaktere nem jó. Éles kontúrok lelágyítandók, az alak asztalon nyugvó ökle legyen erőteljesebb. Ruha színét kissé lágyítani, arc átjavítandó.

Háttérre vonatkozólag itt is áll a bizottság általános megállapítása. Levegőssé kell tenni.

Rákosi Zoltán LENIN-képével kapcsolatban:

A főhiba az alak magatartásából tükröző tehetetlenség. Arc elég jó, de az egész figura valami lemondást, passzív tehetetlenséget fejez ki mozdulataiban. Orr rövid. Jobb kéz mozdulata még jobban aláhúzza a passzív magatartást. Háttér beleolvad az alakba, színében lapos.----Alaknak harcosnak, erőteljesnek kell lennie.

Csáki-Maronyák LENIN-képével kapcsolatban:

A háttér megoldása epizódszerű, színpadias. Az alak karakterében teljesen idegen. A mozdulat kiválasztása, arckifejezés és háttér nem azt a célt szolgálja, amire a megbízást kapta. Ilyen formában arra a reprezentációs helyre, ahová a megrendelés történt, nem alkalmas. Fej karakterén igen erős javításra szorul [sic!]; nem fejezi ki a kép azt, amit ezen a helyen látni szeretne a bizottság. Hiba, hogy az alak le van vágva oldalt. Arc kifejezése mindenképpen javítandó.

Kezek és asztalon lévő papír szépen vannak festve.

Csáki-Maronyák megjegyzi, hogy a bizottság véleménye a politikai értelmezés szempontjából meglepi. Akik a képet munkában látták, inkább közvetlenségnek találták a kép megoldási módját. Szovjet fogalmak szerint a plakátszerűség egyáltalán nem degradáló megállapítás egy festménynél, - ő is rá akart térni erre az útra és ehhez tartotta magát. Két személy látta a képet, akik személyesen ismerték Lenint és azok azt kifogástalannak találták.

Szeretné, ha a kép átalakítása helyett a bizottság módot adna egy új Lenin kép festésére, mert ezt a meglévőt átalakítani lehetetlen.

Kéri, hogy a minisztertanács elnöki hivatala és népművelési minisztérium állapítson meg egy fix bizottságot, amelynek tagjai a műteremben segítségére lehetnek a művészeknek. Megnyugtató megoldás csak akkor lehetséges, ha egy fix bizottság fogja végig kísérni a festmények útját.

A bizottság véleménye Breznay RÁKOSI-képével kapcsolatban:

Az egész alakon bizonytalanság és gyámoltalanság mutatkozik, ami teljesen ellentétben áll Rákosi egyéniségével. Egész szellemében nem képviseli Rákosi karakterét. Arc nem karakterisztikus, alak maga rosszul rajzolt.

bizottság megállapítja, hogy az 1000 forintot kiadják a művészeknek és egyben április 1-ig további munkaidőt adnak nekik, hogy - aki ezt a feladatot elvállalja -, ezalatt tovább dolgozik a képen a fenti kritikák figyelembe vételével. Annak idején a beérkező képek felett a zsűri újból dönteni fog.

Javasolja, hogy a miniszterelnökség bízzon meg egy-egy kiküldöttet, akik időnként kiszállnak a helyszínre és tanácsokkal segítségére lehetnek a művészeknek.

Jelen pályázaton a képek még nincsenek olyan nívón, hogy arra a reprezentációs helyre, politikai életünk középpontjába kerüljenek, mert politikailag nem kellően érettek, nem fejezik ki azt, amit látunk a szóbanforgó vezetőinkben.

Másik formai vonatkozású dolog a háttér. A pályázat kiírásakor megállapodtak a művészekkel egy hűvös színekben tartott háttérben. Ez nem sikerült teljesen. A hátterek nem elég levegősek. Meg kell adni a háttér szobabelsőjének jellegét.

A minisztertanács elnökének hivatala folyamatba teszi az 1000-1000 forint kiutalását a művészek részére. Ennek ellenében felkéri a művészeket, hogy a képeket a most elhangzott bírálat értelmében munkálják tovább április 1-ig. Közben a bizottság tagjai ki fognak szállni és segítségükre lesznek, hogy a képek valóban reprezentatív művek legyenek.

Egyik tagja a bizottságnak felveti, hogy az általános gyakorlat szerint a bizottság tagjai bizonyos kiszállási díjat szoktak kapni.

A bizottság elhatározza, hogy erre valami módot fog keresni.

Kmft.

MOL-XIX-A-1-j-VI. tétel-9794/1949. alapszám /Magyar Országos Levéltár-Miniszterelnökség-Általános iratok-Épületek, építmények-9794/1949. alapszám/

Ezen a napon történt szeptember 19.

1938

A müncheni konferencia napja. Csehszlovákia bevonása és megkérdezése nélkül Chamberlain, Daladier, Hitler és Mussolini eldöntik, hogy...Tovább

1991

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott similauni férfit, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő