Sztálin, Lenin és Rákosi portréi az '50-es években

„A bizottság lehetőséget lát arra, hogy a művész tudjon jó Sztálin-képet festeni. Ebben a művében elrajzoltság van. Nem Sztálin, (fej, kar kezek) egyenetlen. Nem oldja meg a feladatot sem hasonlósági, sem egyéb szempontból. Fejben hasonlatosság nem felel meg Sztálinnak. Testnek és kezeknek kezdetleges a rajza, színek zubbonyon nyersek és így hiányzik az az egység a kép hatásából, ami döntő lenne. Foglalkozzék vele a művész továbbra is, bár a miniszterelnökség nem lehet tovább obligóban. (Saját kockázatára foglalkozzék a témával.)”

Jegyzőkönyv

A minisztertanács elnöki hivatala minisztertanácsi terme részére megfestendő Lenin, Sztálin és Rákosi arcképekkel kapcsolatosan kiírt pályázat zsűrijének 1950. április hó 18-án tartott üléséről.

Jelen vannak:

Paulisz János főosztályvezető /rövidebb időre/MTH
Fekete Lajos osztályvezető"
Berda ErnőnéNépműv. Min.
Váli Zoltán, a Képző- és Iparművészek Szövetségének titkára
Berény Róbert festőművész /Képzőművészeti Főiskola/
Papp Gyula"""
Z. Gács György /Képző- és Festőművészek Szövetsége/
Fenyő A. Endre

A bizottság megállapítja, hogy az alább (együtt) egyenként is elbírált festmények nem alkalmasak arra, hogy olyan reprezentatív helyre kerüljenek, mint a minisztertanácsi terem.

BOKOR VILMOS SZTÁLIN-képe:
Dilettáns munka, merev, rosszul rajzolt. Emlékeztet a forgalomban lévő képekre, színes fényképszerű, épen(!) ezért bizonyos megtévesztés van benne. Kezdetlenes (!) képességeket árul el, semmi esetre sem eleven.

SZENTGYÖRGYI KORNÉL SZTÁLIN-képe:
A bizottság lehetőséget lát arra, hogy a művész tudjon jó Sztálin-képet festeni. Ebben a művében elrajzoltság van. Nem Sztálin, /fej, kar kezek/ egyenetlen. Nem oldja meg a feladatot sem hasonlósági, sem egyéb szempontból. Fejben hasonlatosság nem felel meg Sztálinnak. Testnek és kezeknek kezdetleges a rajza, színek zubbonyon nyersek és így hiányzik az az egység a kép hatásából, ami döntő lenne. Foglalkozzék vele a művész továbbra is, bár a miniszterelnökség nem lehet tovább obligóban. /Saját kockázatára foglalkozzék a témával./

HÉVIZI PIROSKA SZTÁLIN-képe:
Dilettáns munka, kis részletekből van összeállítva, ebből folyólag mindenütt rajzi hibák, színben is. Mozzanatos és fotografikus.

CSÁKY-MARONYÁK JÓZSEF LENIN-képe:
Alapvetően nem alkalmas. Kolorisztikus hibái vannak. Tanárszerű. Nem életszerű, nem adja Lenint megjelenésében, szellemében és hasonlóságában sem. Festői megoldásában nem jó.

GÁBOR MÓRIC LENIN-képe:
Sok jó van benne, de valami színészi hatást kelt. Arc színe effeminált, rózsaszín; alak mozdulata mögött rejlő gondolat azonban nem rossz. A fej édeskés, jobban egységbe kellene hozni a fejet az alakkal, ami egyébként a legkiforrottabb a pályázatra bejött képek között.

RÁKOSI ZOLTÁN LENIN-képe:
Megjelenésében rokonszenves, együttesében mégsem kielégítő. Aránytalanságok vannak benne. A fej nagy az alakhoz viszonyítva, nyak túl vastag. A kép kolorizmus híjján van, alak melletti oszlop lent közelebb van, mint fent, - alak zömök, lomha.

MARTYN FERENC RÁKOSI-képe:
A kép egyátalán nem felel meg a politikai jelentőségnek, ami(!) reprezentálnia kell. Sem politikai, sem festői, sem rajzi szempontból nem alkalmas. Színmegoldás sem megfelelő.

BREZNAY JÓZSEF RÁKOSI-képe:
Bár a beérkezett művek közül a legjobb festői kvalitásokkal rendelkezik, a mozzanatszerűséget kifejező hirtelen mozdulat, ami le van rögzítve, nem alkalmas. Olyan, mintha fi lmkocka (!) lenne. Hiba, hogy egy mozdulat illusztrációja és nem az egész egyéniség megfogása. Hibás a fej, helytelen a fejet teljesen árnyékba tenni. Mozzanatszerűségnek hibája a nyitott száj. Olyan értelemben volna átdolgozandó, hogy a fej ne legyen teljesen árnyékba és a száj ne legyen nyitott, test és bal kéz rajza is javítandó lenne. Nyakkendő színe, kabát és papír színe túl hideg.


Berda Ernőné megállapítja, hogy a miniszterelnökségnek nincs módja további kísérletezésekre már anyagi szempontból sem. Felveti a kérdést: mi a véleménye a Szövetségnek?

A Szövetség képviselői azt ajánlják, hogy nyilvános pályázatot írjon ki a minisztertanács elnöki hivatala.

Berda Ernőné megjegyzi, hogy a még rendelkezésre álló összeget már csak a kész képekre lehet kifizetni. Nyilvános pályázat díját nem lehet belőle fedezni.

A bizottság: megállapítja, hogy a politikai jelentőséget tekintve, ezeket a képeket nem tartja alkalmasnak, azonban azt a javaslatot teszi, hogy nyilvános pályázaton a rendelkezésre álló 9000 forintot /3-3-3000/ adja pályadíjként, ami egyben a képek átvételét is jelentené. Ez a Szövetség javaslata, - a népművelési minisztérium is meg fogja tenni a maga javaslatát.

Berény Róbert megjegyzi, hogy kevés festő lesz, aki ilyen befektetést tud tenni. A Szövetség nem állhat azon az állásponton, hogy pályázatot ír ki, amint(!) részvételi díj nincs. Nem zárkózik el, de nem tudja, hogy ez egy járható út-e?

A bizottság megjegyzi, hogy teret kell adni az új kádereknek és nem kell egy-egy név előtt meghajolni. Kiegészítő javaslatként ajánlják: A művészek nem fognak potyára dolgozni. Pályázati kiírásban szerepeljen, hogy amelyik képet a minisztertanács elnöki hivatala nem veszi át, de egyébként megfelelő, átveszi a nemzeti vállalat.

Berda Ernőné: A maga részéről nem tartja a nyílt pályázatot szerencsés gondolatnak. Felhívja a Szövetséget, ők is ajánljanak valami megoldást, ezenkívül meg kell nézni a nemzeti vállalatnál lévő képeket. A népművelési minisztérium is nyilatkozni fog, hogy melyik megoldást tartja helyesnek. A politikai jelentőségre tekintettel komolyan kell foglalkozni a dologgal és inkább elhalasztani a döntést, mintsem meg nem felelő kép kerüljön ide. - - - Kérik, hogy néhány napig a képeket a minisztertanács elnöki hivatala tartsa itt, hogy azokat az nv. megtekinthesse és esetleg egyiket-másikat átvegye. /Gábor, Rákosy, Bokor képe jöhet szóba./

KMFT.

MOL-XIX-A-1-j-VI. tétel-9794/1949. alapszám /Magyar Országos Levéltár-Miniszterelnökség-Általános iratok-Épületek, építmények-9794/1949. alapszám/

Ezen a napon történt szeptember 19.

1938

A müncheni konferencia napja. Csehszlovákia bevonása és megkérdezése nélkül Chamberlain, Daladier, Hitler és Mussolini eldöntik, hogy...Tovább

1991

Megtalálták "Ötzi"-t, egy több ezer éves mumifikálódott similauni férfit, az Alpok Ötz-völgyi gleccserében, Ausztria és Dél-Tirol...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő